-

Kedd óta hivatalos a hír: a Ringier a Microsoft-tal közösen új tartalomszolgáltatást indított idehaza az msn.mainap.hu címen. Elsőre furcsa hír, hiszen pont egy olyan helyzetben van a piac, amikor a meglévő szolgáltatásoknak sem egyszerű a talponmaradás, ráadásul most nem úgy tűnik, hogy annyira nagy üzlet lenne a reklám alapú finanszírozás.
Ugyanakkor ez egy nagyon érdekes házasság: a Ringier-nek eleve van nagyon sok tartalma (a folyamatos híreket szolgáltató három legfontosabb ugye a Blikk, a Népszabadság és a Nemzeti Sport), a Microsoft-nak pedig van forgalma, látogatottsága, amit nem igazán használt eddig semmire.
Így a kettő együtt egy olyan portált eredményez, amely a megszokotthoz képest sokkal nagyobb előnnyel (látogatottsággal) indulhat el, ráadásként egy erős nemzetközi brand-del, és külföldi támogatással. Ez azt hiszem egy jól hangzó dolog így.
Ehhez már csak egy kisebb szerkesztőség kell, pár jó ötlet, és néhány hét, hogy kialakuljon, milyen tartalmakkal, milyen stílusban fog az Msn.mainap működni.
Lett tehát egy új szereplő a piacon, komoly háttérrel. Hogy mennyire fogja megbolygatni az erőviszonyokat, az majd a következő hónapokban kiderül. Érdemes lesz figyelni!
Megjegyzés: nem vagyok elfogulatlan, az Msn.Mainap projektben dolgozom pár hónapja, mint marketing tanácsadó. Így van plusz egy okom, hogy kíváncsian várjam, mi fog történni!

-

Az Index.hu tizedik születésnapján volt egy furcsa momentum. A CEMP - és ezen belül az Index.hu - két tulajdonosa beszédet mondott. (Most tekintsünk el az adózási trükköktől, és fogadjuk el: a két nevesített tulajdonos A tulajdonos: Spéder Zoltán és Nobilis Kristóf.) Amikor a tulajdonosok beszédet mondanak egy születésnapi eseményen, akkor általában érdemes rájuk figyelni, biztos mondanak a sok semmitmondás között egy-két érdekességet is.
Nos, itt nem a tulajdonosok voltak az érdekesek, hanem a hallgatóság. Oké, nemcsak jelenlegi (akkori) Index dolgozók voltak ott, hanem sok régi is (exIndexes). De azért az mindenképpen furcsa volt, hogy a hallgatóság konkrétan kifütyülte a tulajdonosokat. És ez valahogy ott és akkor furcsa sem volt. Semmi érdekes. Olyan megszokott. Olyan Indexes.
Ez a momentum elég jól jellemzi az Index.hu elmúlt bő tíz évét: kb. senkire nem voltak tekintettel, az volt a portál hangulata, hogy beszólnak ők mindenkinek. A jobboldaliaknak mindig is balos és liberális volt, a balosok szerint sokszor jobbos, de egy dolgot senki sem kérdőjelezett meg: ez volt a meghatározó portál. Nem mindig a legnagyobb, nem mindig a leggyorsabb, de mindenképpen a legfontosabb. Vajon hányan kezdik a napot úgy, hogy az Indexet nézik meg elsőnek? És hány olyan ember van, aki egy nap többször (sokszor) fel-fel megy oda? Számtalan olyan hirdetői brief-et láttam, ahol az Index egyértelműen nevesítve volt: ott mindenképpen kell hirdetni.
Az Index arcát természetesen az írások adták: a sokat szidott, sokszor bulvár, helyesírási és elgépelési hibáktól nem mentes, szenzációhajhász írások. Sokan és sokszor elemezgettük, mitől szeretik jobban az Indexet az emberek, mint bármi mást. És a végső eredmény az volt: a stílusa miatt. Mert van stílusa.
Ehhez pedig kellett egy csapat. Előtérben az újságírókkal, háttérben a megfelelő vezetői és pénzügyi (bevételi) hátországgal.
Aztán ez a csapat elkezdett korrodálódni. Távozott többek között Szabó Ákos, Vaszily Miklós, majd később Barczi Imre, Bodoky Tamás, Bede Márton, Kardos Gábor, Tóta W. Árpád, és most Uj Péter. A régi csapatból ketten maradtak...
Azt hiszem, annak az Indexnek, amit ismertünk-ismerünk, egy kicsit vége van. Remélem, megmarad olyannak, ahogy szeretjük és nem szeretjük. Sokat szidott, de mindig olvasott politikai-kulturális bulvár portálnak. Mert ilyenné tették azok, akik már nincsenek ott.
Nem egy minőségi újságírás, nem egy BBC vagy CNN. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de nagyon a mienk. Hogy meddig?
A tulajdonosokat nem ok nélkül fütyülték ki...

-
Posted: July 26th, 2011, 11:16pm CEST by Konrad

A hagyományos, sugárzott média, vagyis a tv és a rádió egyértelműen olyan szolgáltatások, amiből jó esetben egyszerre csak egy valamit tudunk "fogyasztani": egyszerre egy csatornát nézünk, egy csatornát hallgatunk. Nincs megosztás, maximum kapcsolgatás ide-oda.
Persze ezek mellett lehet mást is csinálni: újságot olvasni, internetezni. Vagyis létezik a párhuzamos médiafogyasztás, így ad abszurdum napi 30 órát is tudunk "információt enni". Persze ennyit nem szoktunk. Nem szoktunk, mert jobbára adott az az időmennyiség, amit egy-egy tevékenységre fordítunk.
Amíg az interneten célirányosan keresünk valamit, addig minden szolgáltatásnak azonos az esélye: egy hírt, információt majdnem mindegy, hol találjuk meg, ha az fontos, érdekes vagy hasznos - és mindenek előtt pontos, hiteles. De amint elkezdünk szórakozni, rögtön időzavarba kerülhetünk. Egy hosszabb cikk elolvasása, egy online játék vagy egy testesebb videó megnézése bizony mind olyan tevékenység, ami viszonylag sok önálló időt igényel. És ezt a véges időből tudjuk elkölteni.
Így aztán amikor egy-egy szolgáltatást megismerünk és elkezdünk használni, azonnal adunk valamit: az időnket. És sok esetben ezzel el is veszünk másoktól. Tehát amikor arról beszélünk, hogy egy új szolgáltatást indítunk, akkor bizony nemcsak egy újabb szereplő leszünk, hanem azonnal mindenki versenytársa: időt akarunk magunknak. A felhasználók idejét.
És ezért tévedés azt gondolni, hogy az internetes szolgáltatások szépen, békésen elférnek egymás mellett. Főleg, ha ugyanarra a funkcióra, ugyanarra a tevékenységre vannak kihegyezve. Még a híreket is a számunkra preferált helyeken olvassuk, a közösségi szolgáltatásokat pedig pláne ott használjuk.
És ez az, amiért nagyon fontos a Google+ és a Facebook "csatája": a harc elsősorban arra megy ki, ki tud többet szerezni hosszú távon a felhasználó idejéből, vagyis ki tudja jobban lekötni a felhasználókat. A Google-nek eddig ugyanis egy szegmens - a közösségi szegmens - nagyon hiányzott.
Nálam egyébként egyelőre vesztésre áll a G+, sokszor napokig nem lépek be, pedig az egyik böngésző fülön ez is nyitva van, tényleg csak egy kattintásnyira. De valamiért csak ritkán adok nekik erre is az időmből. Persze ez változhat. Számos példát látunk arra, hogy akár hónapok alatt tömegek vándorolhatnak egyik szolgáltatásról a másikra, és a korábban az idejükkel kitüntetett oldalak hirtelen kiüresednek.
Vagyis minden lehetséges. És mindenkor.

-
Posted: July 11th, 2011, 10:44pm CEST by Konrad
-
Ziegler Gábor: (...) Annak is komoly jelentősége lehet, hogy más médiatípusokkal összehasonlítható mutatókat tudjunk mutatni nekik. Ezért indult el például az egységes mérési koncepció az Ipsos-Gemius konzorciummal. Valószínűleg iparági szinten többet kellene az kutatásokra is költeni, hogy pontosan be tudjuk mutatni ezeknek a hirdetőknek az online piacot.
forrás
A kiemelt rész a gyakorlatban azt jelenti, hogy a meghatározó hazai tartalomszolgáltatók és ügynökségek az Ipsos-Gemius konzorcium mérési eszközeit használják a látogatottság, olvasottság mérésére, és ezen adatokat auditált adatokként elfogadja a piac.
Új website-ja mellett új szolgáltatást mutatott be konferenciáján a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz). A Digital-Audit keretében a nyomtatott sajtótermékek digitális másainak (replikák) terjesztési adatait auditálja a szervezet.
Jelenleg három kiadó auditáltatja ilyen módon a digitális replikáit: az Inform Média, a Metropol és a Népszava. A kiadóknak ez azért lehet érdekes, mert így nagyobb össz példányszámot tudnak kommunikálni, ami a hirdetési bevételre is hatással lehet idővel.
forrás
Ez a gyakorlatban azt jelenti... mit is jelent? A felsorolt kiadók egy olyan szervezet segítségével, akinek a feladata a pontos tisztánlátás elérése lenne a példányszámok tekintetében, megkavarják a szart, és olyan adatokkal jönnek elő, amik "nagyobb össz példányszámot tudnak" mutatni. Miközben van a piacon elfogadott, jól működő mérés és audit, a szakmai szabályok és technológiai sajátosságok figyelembevételével.
Érti ezt valaki?
Főleg így:
Mint Liviu Burlacu a zárszavában elmondta: az látszik, hogy már most elavult a rendszer, amin annyit dolgoztak.
Gratulálni tudok, tényleg.

-
Posted: August 10th, 2010, 11:07pm CEST by Konrad
Kellene valami olyan szabály, hogy közszolgálati és szolgáltató weblapokat kötelezően használhatóra kell megcsinálni. És kellene egy olyan megoldás, amivel ez ellenőrizhető is. Sokat segítene ez abban, hogy olyan használhatatlan förmedvények, mint a Szegedi Közlekedési Társaság Parkolási Üzletág weboldala, véletlenül se kerüljenek publikálásra.
Már a címlap is egy vicc. Móricka rajz és belépés gomb. Vagyis nem voltak képesek lényegi információkat azonnal adni, de még menüt se. Belépve legalább ronda és kaotikus.
Ott kezdődik a probléma, hogy Szegeden egy speciális, előre megváltandó jeggyel működő parkolási rendszer van. Jó lenne, ha erről azonnal találhatna az érdeklődő egy leírást. Illenék megismerni a rendszert, nem? Persze, van leírás, ja. Az egy mese. Hosszan mondja és ráadásul nem is lényegre törő.
De oké, megvan. Nézzük, hol lehet venni parkolószelvényt! Yuppie! Bárki el tud ezen menni? Szegedi őslakosoknak nem ér! Ez egy használhatatlan szar vacak. Semmi nem látszik belőle.
De oké, megvan a jegy. De hol mennyi ideig lehet parkolni? És hol nem kell fizetni? Irány a térkép! De nézdmár, ennél a vásárlóhely listánál található térkép nem linkelhető! Vajon miért?
De megvan! Ez az igazi szegedikum kérem, egy olyan térképmegoldás 2010-ben, ami már 2000-ben is ciki volt!
Erről kell is egy screenshot:

Ezen az egész térképen végülis csak azt nem látom, hol vannak a zónahatárok. De nini! Jelölve vannak a jegy vásárlás helyei! Vajon mennyire friss ez a térkép? Az sajnos nem látszik, mikor frissítették...
Arról most nem is beszélek, hogy oldal egy usability katasztrófa és ráadásul a SEO-ról se valószínű, hogy hallottak. Ez egy ciki. Szegednek is, de a parkolást szervező cégnek is. Illenék már frissíteni...
U.i.: De azonnal! Megnéztem az angol nyelvű oldalt (ehhez vissza kell menni a címlapra, jajj), és ott még valami két éves árak vannak! Ez már nemcsak ciki, ez már félretájékoztatás keményen!

-
Posted: August 3rd, 2010, 11:07pm CEST by Konrad
Ülök, és csak bámulok ki a fejemből. Miért nem én találtam ezt ki? Miért nem jutott ez nekem az eszembe?
Az egész onnan indult, hogy megláttam egy hírt: Felhasználóbarát lett az MTI honlapja.
Már a címen felkaptam a fejem. Felhasználóbarát? Az? Oké, megújult, meg minden, de azért ez így erős túlzás. Nem rossz oldal, de nem is kimagasló: lehetne rajta még mit csiszolni. Aztán a hírből kiderült, hogy
A Magyar Távirati Iroda honlapja a Magyar Tartalomipari Szövetségtől kapta meg a Felhasználóbarát honlap cím.
Aha. Tehát itt áll egy szervezet, amelyik ezt eldönti. De nem is akár hogy, hiszen a cikk szerint:
Felhasználóbarát honlap minősítést az a weblap kap, amelyik a minősítés során a fontossági területek (megfelelés a működtető intézmény céljainak, jogszabályi megfeleltethetőség, elérhetőség, akadálymentesség, biztonság, fogyasztóvédelem, tartalom és forma egysége, tartalom, tartalomszolgáltatás szervezése) által súlyozott összpontszám 65 százalékát eléri.
Vagyis van itt egy minősítés is! Hát nézzük meg.
2009. évben a MATISZ - a MENET 2008 pályázat keretében – a korábbi eFestivalok tapasztalatai alapján kidolgozta a Felhasználóbarát honlap minősítési rendszert. A Felhasználóbarát honlap minősítés az év bármely időszakában igényelhető. A minősítés díja 20.000,- Ft + áfa. A minősített honlapok díjmentesen nevezhetnek az eFestival versenyre.
És van egy szempontrendszer is, egyfajta kérdőív. (Nem másolom be.)
Mekkora ötlet ez! Elkérni 20 ezer forintot, aztán elemezni kicsit az oldalt, és rányomni egy pecsétet, ami két évig érvényes! Nagyon ügyes! Igaz, annyira nem pörög, egyelőre idén öt oldal kapott minősítést.
Én már csak egy dolgot hiányolok: vajon kik az ítészek, kik döntik el, felhasználóbarát-e az oldal? Mert igazából ezen áll vagy bukik az egész!

-
Posted: July 27th, 2010, 9:59pm CEST by Konrad
A bulvár a wikipedia szócikk szerint:
A bulvársajtó gyűjtőfogalom, a populáris – és amellett felszínes –, egyszerűsített gondolati tartalmakat közvetítő, esetleg népszerűséghajhász médiatermék jelzője, amely sajátos eszközeivel az azt közvetítő közeg (pl. újság, tv-, rádióműsor, előadás, elektronikus média) fogyasztását (példányszámszámát, nézettségét) hivatott növelni.
Tehát nincs szó benne arról, hogy szükségszerűen csak celebekről szóljon. Arról van benne szó, hogy felszínes, népszerűséghajhász, vagy máshogy fogalmazva: könnyen emészthető, népszerű tartalom.
A bulvárt szeretik a szerkesztők, ha tehetik - és bírja a gyomruk - használják is. Hiszen egyszerűen lehet nagy olvasottságot elérni, ráadásul a fogyasztási szokások változása miatt erre van igény. Így aztán az alap bulvár témákon már rég túlléptünk, és nemcsak általános ésvagy szórakoztató témákban olvashatunk ilyen cikkeket, hanem egyre több esetben szakmai vagy szakmainak kinéző oldalakon is.
Persze egy szakmai oldalon más a bulvár. Értelemszerűen máshogy felszínes és máshogy népszerűséghajhász. De ha kicsit körbenézünk az online piacon, akkor bizony szép számmal találkozhatunk szakmai(nak kinéző) bulvárral. Két olyan témát látok én, ahol ez egyre inkább trend. Az egyik a marketing, a másik a technológiai (IT) hírek.
Jellemzően persze arról van szó, hogy nem az összes cikk felszínes, hanem csak azok egy része. A hírek, sajtóközlemény-átiratok még akár olvashatóak és tartalmasak is lehetnek, de elemzések helyett már jobbára csak bulvár tartalom van, a tesztek, leírások inkább népszerűek, mint hasznosak.
Vagyis olvasható, érdekes, de nem kéne elhinni a leírtakat. A megjelenési forma egyébként sokrétű: nagy kiadóvállalat szakmai portáljától a bulvárosra vett rovaton keresztül a blogokig mindenféle "kiadásban" láthatunk szakmai bulvárt.
Miért fontos ez egy online marketinges számára? Amikor el kell döntenem, hol érjem el a célcsoportomat, akkor illik elkülöníteni a bulvárt a nem bulvártól. Egy IT hirdetés teljesen máshogy mutat egy valóban szakmai oldalon, mint egy szakmai bulváron. Nem mindegy.
Érdemes erre odafigyelni. Azt pedig majd döntsék el mások, hogy ez a folyamat jó-e vagy sem. Úgy általában.

-
Posted: June 26th, 2010, 11:29pm CEST by Konrad
Ennél tömörebben nem is lehet megfogalmazni, mit tanulhatunk a "nagyok"-tól.

via

-
Posted: March 18th, 2010, 10:10pm CET by Konrad
Így hirtelen két híroldal is nyílt a napokban, amik nem csinálnak mást, mint a máshol is olvasható híreket valamilyen újabb mixben kínálják nekünk. Ráadásul mindkét oldal régi piaci szereplőtől származik.
Az egyik a Sanoma Hír24.hu oldala, ami egy hírportál. Részletes leírását és találgatást, hogy minek is van, Pollnernél találunk. Én csak osztani tudom a nála leírtakat: nem értem. Ha mobilra van kitalálva, akkor sok benne a kép. Ha hírpörgetésre van kitalálva, akkor meg miért olyan vékony, hogy normális képernyőn a nagyítás gombot keresi az ember?
Ráadásul valahogy nem is illik a Sanoma hazai portfóliójába: idegen test kívül és belül. Vajon mire számítanak? Ide fognak szokni a... kik is? Az FN.hu kapott most egy belső konkurenciát? Vagy?
Ez az oldal már 5 éve se tetszett volna. Persze kellően nagy reklámmal és forgalomtereléssel - erre van eszköze a Sanomának - még többé-kevésbé olvasott is lehet. Akár. Én mindenesetre szkeptikus vagyok.
A másik oldal a Tallozó című offlin válogatás újság online változata. Nos, ez nem is ígér saját tartalmat, ez azt ígéri, hogy újraosztja a máshol megjelent érdekes cikkeket. Vagyis egy szerkesztett tallózás biztosít nekünk.
Kétségtelenül látványos az oldal, de most őszintén: kinek jutna eszébe itt keresni híreket? Ott van a Hírkereső, a maga nemében nehezen leküzdhető oldal - de a Tallózó mégcsak nem is frissül napon belül, ahogy néztem. Nem értem. Vagy csak én látom rosszul a várható trendeket?
Egyébként érdekes, hogy egyik oldal sem elég gyors és elég érzékeny abban az online hírzabálós világban, ahol az esti híradókat sem érdemes megnézni, mert abban csak a reggeli hírek vannak...
Eközben meg megújult a Szörcs kereső trend része. Ha tényleg hírek - friss hírek, tallózások - kellenek, akkor nem érdemesebb itt kezdeni? Ez nem is ígér mást, mint megmutatja, mi az aktuális trend, mivel foglalkozik kb. mindenki...

-
Posted: March 4th, 2010, 11:01pm CET by Konrad
Alábbiakban csorbítatlanul közlöm a Szörcs.hu anyagát:
Magyar Internetes Tartalmak Trendjei
A Szörcs Magyar Kereső havi adatai alapján
2010. február
POLITIKAI ADATOK A VÁLASZTÁSOK KAPCSÁN
A politikai választási kampány kezdete óta 25%-kal több belpolitika tartalom keletkezik az internetes híroldalakon. Az internetes közösséget látszólag jobban érdeklik a választások mint a hírszerkesztőket; a blogokon ugyanez az arány 35%-os.
Pártok említése
2010 februárjában, közeledve a választásokhoz az összes párt növelni tudta az internetes jelenlétét. A Szörcs Magyar kereső adatbázisának segítségével a hazai online tartalmakban megvizsgáltuk, hogy az előző hónaphoz képest mennyivel változott a pártok februári említésszáma.

Legnagyobb mértékben az LMP tudott növekedni, őket közel kétszer annyiszor említették februárban, mint előző hónapban. Az MDF emlegetettsége 18%-kal nőtt, MSZP-é 17%, a Jobbiké 10%, a Fideszé pedig csupán 5%-kal.
Februárban összesen 1 millió 200 ezer online tartalom említette a Fidesz nevét. A MSZP-nél ez a szám 980 ezer, amelyel az LMP a februári ugrást követően, 900 ezres értékkel veszi fel a verseny. Az MDF-nél 730 ezer a Jobbiknál pedig 660 ezer volt ez az érték.
A pártokra vetített tartalmak számában azét nincs feltűnően nagy eltérés, mert nagy az átfedés közöttük. Ha egy tartalom legalább egy párt nevét megemlíti, akkor 55% arányban megemlíti legalább egy másik pártét is.
Ez a jelenség a Fidesz – MSZP között volt a legkiugróbb: 67% az átfedés a tartalmak között, ami gyakorlatilag a kormány – ellenzék, ellenzék – kormány online politikai kommunikációnak köszönhető.
Jobbik és LMP megjelenése
Kimagasló a Jobbik népszerűsége a blogokon*. Januárról februárra 47%-kal nőtt a pártról szóló tartalmak száma, így a Jobbikot összesen 52 ezer alkalommal említették** február hónapban. Érdekesség, hogy a hírekben történő említettségük viszont alig 2%-al nőtt az előző hónaphoz képest. Azaz nem túl kimagasló a Jobbik szereplése a hagyományos online médiában a közösségi médiához képest. Így a Jobbik a hagyományos online média említésekben, a többi párthoz képest az utolsó helyen áll. Viszont a social mediában (pl. blogok, fórumok) jelentős aktivitással és említésszámmal bír. Ez jól mutatja, hogy a közösségi tartalmakban nagyobb teret kapnak a párt megosztó szerepével kapcsolatos vélemények is.
Az LMP említettsége a híroldalakon ugyanakkor kimagaslóan teljesített februárban. Gyakorlatilag a Fidesz-szel és az MSZP-vel egy súlycsoportba hozta az előző havi kiugrás a pártot az online említésszámok tekintetében. Nevezetesen négyszer gyakrabban írták le a híroldalak az LMP nevét februárban januárhoz képest. Az LMP neve ugyanakkor a blogokban februárban csupán 6.200 említést kap, amellyel a vizsgált pártok között az utolsó. (Az MDF 11.200 említés volt a blogokban.) Ez mutatja, hogy a korábbi sajtó hírekkel szemben az LMP egyelőre nem használja erősen az online közösségi médiát.
Politikusok az interneten
A legnagyobb népszerűség növekedés februárban Bokros Lajos nevéhez köthető. Kimagaslóan, 82%-kal többször említik a politikus nevét, mint januárban.
A legkisebb növekedést Dávid Ibolya érte el, őt a kampánykezdet ellenére csak alig 3%-kal többet említik. A blogok, pedig mintha megfeledkeztek volna róla: ott 15%-kal kevesebbszer szerepel a politikusnő mint januárban.
Orbán Viktor és Mesterházy Attila említése viszonylag stagnál, 10-10%-kal növekedett csak.
Kimagaslóan nőtt Bajnai Gordon népszerűsége a híroldalak között: kétszer annyit írnak róla februárban, mint januárban.
Népszerűség
A politikai témájú tartalmaknál nehezebb megállapítani, hogy milyen kontextusban említik az adott kulcsszót. Elmondhatjuk, hogy a politikusok és a pártok kapnak hideget - meleget egyaránt, a tartalmak 70%-áról nem lehet megállapítani, hogy pozitív vagy negatív mondanivalója van-e. A maradék 30%-al érdekességképpen érdemes foglalkozni.
A Fidesz említése a megállapítható halmazban alig mutat kilengés: 59-41% a pozitív-negatív kontextus. Az MSZP-nél ugyan ez az adat már 13-87%, a negatív kontextus javára.
Az MDF-nél megjegyzendő, hogy a tartalmak 85%-a semleges kontextussal bírt. A maradék 15%-nál sem voltak kimagasló adatok: 61% negatív 39 % pozitív kontextus aránya.
A Jobbik tartogatta a végére a legnagyobb meglepetést: 55%-os arányban megállapítható volt a kontextus. Azaz sokkal kevesebb volt az objektív, semleges tartalmak aránya, mint a többi párt esetén. Viszont a pozitív - negatív kontextust vizsgálva 45 - 55 arányt kaptunk, ami szerint a Jobbik a véleményt legjobban megosztó párt a választásokon.
Érdekességek
- Átlagosan 12 percenként hangzik el „Vona Gábor” (lásd Jobbik) neve a magyar interneten.
- Januárhoz képest 21%-kal nőtt a belpolitika témájú tartalmak száma.
- Januárhoz képest 5%-kal csökkent a külpolitikai, és 11%-kal a bulvár témájú tartalmak száma.
- Januárhoz képest 23%-kal nőtt a sport témájú tartalmak száma. Ez 2%-kal nagyobb növekedés, mint a teljes belpolitika esetében.
Trendek (toplista az említésszám alapján):
Valentin nap: 11.200
Téli olimpia: 7.100
Orbán Viktor: 6.700
Toyota: 5.500
Visegrádi négyek: 5.200
Bajnai Gordon: 5.100
Torkos csütörtök: 4.600
Kopogtatócédula: 3.500
Adóbevallás: 3.100
Demszky Gábor: 1.700
* A Jobbik nevét csak a belpolitikai kontextusban vizsgáltuk (lévén, hogy a „jobbik” magyar ragozott szóalak.)
** Külön számoltuk a kommentekben történő említést. Minden hozzászólás, amelyben szerepelt a vizsgált kifejezés, külön említésnek minősült.
Az adatokat a Szörcs.hu Magyar Kereső (power by Blogter) biztosította.

-
A Felvi.hu néhány ezer ember számára a továbbtanulás kapuja. Hiszen most, a modern XXI. században ezen keresztül is lehetőség van elküldeni a felvételi jelentkezésünket. Már persze akkor, ha működik az oldal.
Elvileg február 15-e éjfél volt a jelentkezés határideje, és várható volt, hogy sokan várnak az utolsó pillanatig. Már a hétvégén is "köhögött" a Felvi.hu, és sejthető volt, hogy a hétfői várható megnövekedett forgalom nagy kihívás lesz a Felvi.hu-t üzemeltető Educatio Kht. informatikusainak.
Nem tudtak megfelelni a kihívásnak, ezt már tudjuk. Az alábbi kép fogadott tegnap este olyan 10 óra felé:

Persze, van ez így néha, lehet erre válságmegoldásokat csinálni, ráadásul reggel az a hír fogadott, hogy február 16-a este 10-ig meghosszabbították a jelentkezési lehetőséget a Felvi.hu oldalon. Mondjuk ez már nem csinálja vissza az éjszakai postára rohangálást, a határidőt lekésők álmatlan éjszakáit, de legalább a jelentkezési esély nem úszott el.
Itt lehetne hátradőlni, és elemezni a helyzetet, hogy legközelebb hogyan lehetne elkerülni az összeomlást. Lehetne, ha az Educatio Kht. egyik vezetője ma reggel az MR1-en nem nyilatkozott volna. A telefonos hazudozása válaszai itt elérhetőek, 3 perc 45 másodperctől lehet hallgatni.
Ebben röviden azt mondja el, hogy az oldal működött, aki akart, az jelentkezett, ha mégse sikerült, akkor nem ők a hibásak, hanem a jelentkezőnek rossz a gépe vagy a jelentkező nem értett hozzá. Értem?
Öngól. Most biztosan megdicsérik majd az MSZP-nél is, hogy így a kampány közepén ilyen világosan és egyértelműen megmondta a tutit, igaz? Nem is értem, miért nem lehetett elismerni: elszámoltuk magunkat, nem gondoltunk ekkora terhelésre. Igaz, akkor vissza lehetne kérdezni, hogy miért nem, hiszen már a hétvégén is köhögött a dolog, de akkor takarózhatna a pénztelenséggel vagy a rövid idővel (most azt hagyjuk, hogy van lehetőség 2-3 napra is szervert bérelni, a szerverek árának a töredékéért, és ezzel át lehet hidalni az ilyen várhatóan nagyobb terhelést). Persze gondolom akkor bukná a prémiumot. Így viszont, ha a főnökei is elhiszik, hogy nem volt baj...
De végül is mindegy. Az oldal nem működött, a szerverek gondolom igen, de a jelentkezők konkrétan szívtak tegnap este. Ráadásul az illetékes még arcpirítóan szemtelen dolgokat mond a riporternek másnap reggel a rádióban.
Ez bizony kommunikációból egyes. Leülhet.

-
Talán ezzel a két szóval tudom legjobban jellemezni a TV2 megújuló weboldalát. Kaptam még a múlthéten egy telefonhívást tőlük, aztán egy előzetes levelet, hogy készüljek, mert a holnapi élesítés előtt még ma kapok linket az új oldalra.

És kaptam is, természetesen. Az első megdöbbenést az okozta, hogy az egész lap Wordpress alapokra épül. Megdöbbentem, de pozitívan. Bár nem szokás "nagy siteokat" wordpressben csinálni mindenféle okok miatt, de szerintem adott esetben nagyon hatékonyan és ráadásul jövőbemutatóan lehet ezzel az alappal oldalt építeni.
(Speciel mi is használjuk, és nemcsak blogokra, de ez itt és most mellékszál.)
A másik, ami feltűnt az oldalon, a lehetőségekhez képest egyszerű megjelenés. Nincs sok menü, nem akar mindent megmutatni, a lényegre koncentrál. Ráadásul ez a wp alap lehetővé teszi a mindenféle keresési funkciókat (pl. tag-ek használata), és a webkettes megoldások integrálása sem lesz bonyolult.
A TV2 egyébként nagyon érdekes utat futott be a neten. Kezdte ugye a Koridor-ral, amit pár év után megszüntettek. Folytatta az abból átalakuló TV2.hu-val, ami kicsit megőrzött a Koridor-ból. Ez szépen leépült, majd kialakult - mintegy evolúciós módon - a sok kis alsite-ból és mikrosite-ból álló TV2 webes valami. Azon már jobbára csak saját tartalmak voltak, de önálló tartalomépítéssel.
Ez a mostani megjelenés így elsőre talán visszalépésnek tűnhet, de én inkább azt érzem benne, hogy a tévézős lényeget emelik ki. Ezzel egy kicsit veszítenek is persze, de ha tényleg nem akarnak a netre koncentrálni (vagyis sok százmilliókat beleölni), akkor ez egy logikus lépés.
Persze sok múlik majd azon, hogy az elindulás után pár hónap alatt mivé válik az új TV2.hu, mennyire fogja elérni az elvárt célokat. A mikrosite struktúra gondolom megmarad, és persze a stream tartalom bővülése is sokat fog dobni a látogatottságon.
A sajtóanyagban még dr.House stream-et is ígérnek a jövőre nézve, hát meglátjuk.
A TV2 új weboldala ismereteim szerint házon belül készült.
Update: mindjárt itt a holnap, de aki már ma kíváncsi: »»»

-
... mert az eszközhasználat emelt ki bennünket az állati sorból, igaz?
Ha tudni akarod, szabad-e még a felhasználó neved jópár nemzetközi szolgáltatásban: NameChk
Ha meg akarod nézni egyszerűen, mennyire jó az oldalak keresőoptimalizálásilag, meg úgy egyébként is: WooRank
Ha egy szövegből akarsz "felhőt" csinálni: Wordle
Ha tudni akarod, milyen gyors (vagy lassú) az interneted: SpeedTest.net
És ha ingyenes kép kell egy előadásodhoz vagy az oldaladhoz: A Collection of 30+ Free Stock Photo Sites

-
2010-ben azt gondolná az ember, hogy vannak triviális dolgok, ha egy erre vállalkozó cég weboldalt készít. Tehát: webszerkesztéssel, programozással foglalkozó cégekről beszélek, nem sufnituningról, meg szomszédpistikékről!
A munkám egyik része, hogy átdobnak ezt-azt megnézni, jó, nem jó, mit kellene javítani. Ez alapján néhány nagyon alap dolgot mondanék itt és most.
- Ne legyen tartalom, szöveg képként felvíve! Ami szöveg, az legyen formázott szöveg, és ne jpg!
- Legyen minden oldalnak egyedileg kitöltve a title meta tag-je, és e mellett legyen keywords és description mező, és persze töltsük is ki!
- Ne dugjuk el képként vagy flashben a menüt. Ha lehet, legyen szöveg, ha nem lehet, akkor legalább címkézzük a képelemeket.
- Legyen a logó kattintható, és vigyen a címlapra.
És akkor ezek voltak az alap dolgok. Olyanról, hogy beszélő url, breadcrumb menü, meg világos kód, meg külső css file nem is beszélek, ez már a haladú tréning része.
Elszomorító, mennyire gagyi lapok készülnek nem kevés pénzért. Aztán meg amikor kiderül, hogy vacak, még fel is háborodnak...

-
Erős felütéssel indult ez az év a fizetős tartalmat akaró kiadók részéről. A Népszabadság egy nehezen értelmezhető módon mintegy külső véleményként ír egyik vezetőjének a véleménye kapcsán arról, miért is lenne helyes, ha az internetezők fizetnének a fizetős tartalmakért. És bár a cikk pontosan leírja, melyik vélemény kihez tartozik, mégis véleményem szerint csúsztat, mint ahogy ezt a témát se pro se kontra nem tudta még senki feldolgozni.
Valószínűleg én se, hiszen van véleményem, és nagyon határozott véleményem a témában, de ezt már leírtam máskor.
Mihók szerint nem kérdés, hogy az interneten is kialakulnak majd a fizetős modellek. Az viszont még kidolgozásra vár, hogy pontosan mely tartalmakért kérnek pénzt a jövőben, és hogy milyen csatornákon valósul meg a díjbeszedés. – Elképzelhető, hogy az internetszolgáltató oldalán ikszeljük majd be, melyik prémiumtartalmakra akarunk előfizetni, s ennek díja aztán megjelenik a havi internetszámlánkban. A bevételből pedig a tartalomszolgáltató – például egy hírportál, televízó – is részesedik.
Nos, annyit elmondanék, hogy vannak fizetős modellek az interneten. Vannak, de a kulcs mégsem az, hogy milyen módon fizessünk, hanem az, valóban kell-e? Valóban szükségünk van-e ezekre a hírekre? És vajon valóban azért fizetnénk, ami minőségi? Mert az a rossz hírem, hogy az interneten is a bulvárt fogják keresni az emberek. És attól tartok, hamarabb fognak bármelyik kifakult sztárocska pucér képeiért fizetni pár forintot, mint a Népszabadság elemző írásaiért.
Ugyanakkor ez a cikk nagyon jó felütés arra, mi lesz 2010 egyik várható sláger témája: igen, az offline kiadóknál kezd elfogyni a cérna, fogy a pénz a hagyományos piacukon (bár azért nincs egyelőre miért panaszkodniuk), miközben az elmúlt 10 évben jól elcseszték az internetet, így ott meg nem jön szinte semmi. Mondjuk sajnálni nem tudom őket, de értem a problémájukat.
Tehát a téma a tartalmak fizetőssé tétele lesz.
De ne várjunk nyílt harcot, itt kérem erős cégek fognak a háttérben osztozkodni. Hiszen alapvetően nem az a kérdés, hogy mondjuk a nepszabadsag.hu-ért kérjenek-e pénzt - mindenki tudja, ha így tennének, 2 nap alatt bezárhatnának -, hanem az, honnan jöjjön a pénz a tartalomért? Két könnyen megfogható forrás van: a keresők (jelesül a Google) és az internet szolgáltatók (az ISP-k). Tehát a csata ezen felek közt fog folyni: ki mennyit kér és ki mennyit hajlandó adni?
Innentől már nem lesz kérdés szerintem, kell-e pénzt kapniuk a tartalomszolgáltatóknak. A kérdés az lesz, önkéntesen adunk, vagy "csomagkapcsolt" módon? A tartalomszolgáltatóknak természetesen ez utóbbi a jó. Nekünk - talán - az előbbi.
Ez az év részben erről is szólhat. Meglátjuk majd.

-
pAmikor egy nagy vad meghal, az nem egy egyszerű ügy. Csapkod, menekül, védekezik, és a haláltusája másokra is halálos lehet. Valami ilyesmi jutott eszembe arról, hogy az offline világ egyik apostola ismét rátámadott az online világ üdvöskéjére: vagyis Murdoch ismét nekiment a Google-nek. (a href=http://mediablog.hvg.hu/20091113.aspxEgy érdekes vetülete a történetnek Pollnernél./a)/ppNem akarok külföldi példákkal jönni, azok annyira megfoghatatlanok. Nézzünk szét idehaza, mekkora is az a lenézett, leszólt offline világ, az online világ tükrében. 2008-as adatokat vadásztam, az idei számok ettől jelentősen nem fognak eltérni (sajnos)./ppElőször is az a href=http://www.rabbitblog.hu/2009/04/24/nettoonline-reklamkoltes-2000-2008/IAB Adex adata/a arról, mekkora volt 2008-ban a hazai online reklámpiac: strong21,8 milliárd forint./strong/ppSzép, nagy szám? A fenéket! Ebben benne van az egész cucc, amit itt a dróton keresztül látunk: az Index.hu, az Origo Corp. iwiw-estül, Freemailestül, a Sanoma online portfólió, a Google, az ETARGET, mindenki./ppMegnéztem a piac egyik legnagyobb offline szereplőjének az eredményét. Ez a Ringier, amely ezt szépen a href=http://www.euroastra.info/node/26706nyilvánosságra is hozta/a. A Ringier forgalma 2008-ban 16 milliárd forint volt, a Népszabadság Zrt-é 6,64 milliárd. Vagyis így együtt (mert ez a kettő szinte egy) strong22,64 milliárd forint!/strong/ppA Ringier+Népszabadság tavalyi forgalma tehát strongnagyobb/strong volt, mint az egész hazai internet! Jó, persze, ebben a forgalomban nemcsak reklámbevétel van, de akkor is látszik a nagyságrend./ppDe a dolog még fokozható. Van egy másik offline szegmens, ami annyiban jobban hasonlít az onlinehoz, hogy szintén elsősorban reklámbevételekből él, ez pedig a kereskedelmi televíziók piaca. Azoké, amelyek nem a kábeltévés bevételekből vegetálnak./ppA tévés piac legnagyobb szereplője az RTL Klub. A 2008-as évi árbevétele pedig.../ppstrong35,614 milliárd forint./strong/ppEmlékezzünk vissza, a teljes online volt 21,8 milliárd. Ez annak másfélszerese!/ppMost pedig képzeljük el, hogy ezek a piciny piaci szereplők elkezdenek megijedni. Kis túlzással egy havi eredményükből megvesznek bármit az online piacon. Ha valamelyik úgy igazán elkezdene fejleszteni, akkor az onlinehoz képest korlátlan erőforrásai lennének. /ppAkkor miért nem teszik? Adódik a válasz: mert hülyék. De ez egy rossz válasz. Nem, egyáltalán nem hülyék, hanem üzletileg racionálisak. Minek feccöljenek bele egy olyan piacba, ahol semmi nem biztos, ahol ilyen kis pénzek mozognak? Oké, az RTL lenyomja az Origo Corp-ot, és csinál onlineban 4 milliárdot. Ez kicsit több, mint 10%-os növekedés, miközben igazából nem is térül meg olyan gyorsan./ppNincs hova sietniük, ez a nagy igazság. Majd ha kell, és sikerül időben lépniük, lesz miből váltani. Mert az offline piac már haldoklik, de ez a haldoklás nem 2 perc lesz./ppVan idejük, van pénzük. Ráérnek./pp /p
pa href=http://onlinemarketing.blog.hu/2009/11/16/vadallatok_tanca#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1530742 border=0 //a/p
-
pHa valaki figyelgeti az elmúlt 1-2 év történéseit a hazai internetes időjárás oldalakon, akkor két dolog tűnhet fel neki: megjelentek illetve ismerté váltak az ilyen jellegű oldalak, ráadásként veszettül népszerűek is lettek, napi 100 ezres nagyságrendű egyedi látogatókkal./ppAz a href=http://www.idokep.hu/Időkép.hu/a az egyik olyan független oldal, amelyik ügyesen használja ki az internet adta adottságokat. Közösséget épített, folyamatos és könnyen emészthető adatokat ad, ráadásul nem ül a babérjain, fejleszt folyamatosan./ppAztán ott van a a href=http://koponyeg.hu/Köpönyeg.hu/a, ami elsősorban a nagyon hosszútávú, 14 napos előrejelzésével emelkedik ki a többi oldal közül./ppÉs persze létezik az állami oldal, a a href=http://www.met.hu/MET.hu/a is, ahol a törvényi kötelezettségeknek (részben) eleget téve jelenteti meg a hivatalos időjárási adatokat az OMSZ, vagyis az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az oldal marketinges érdekessége, hogy bár az OMSZ állami támogatásból él, de ugyanúgy jelentet meg reklámokat, mint a függetlenek./ppVannak más oldalak is, de talán ez a három a legismertebb. Annyit érdemes még tudni, hogy az Időkép csapata részben a strikeMET-ből/strike (most pontosított egy kedves olvasóm, hogy a) a href=http://www.amet.hu/metnet.php#klónokMetNet/a-ből vált ki. (Tehát ez innen zárójeles, mert a MET-ről írtam: Az okokat nem nekem kell elmesélnem, de aki megnézi a két oldal minőségbeli és használhatóság beli különbségét, talán rájön maga is, hogy itt az újat akaróknak kellett lépniük...)/ppNode. A www.met.hu, mint állami oldal, elvileg közadatokat ad közre. Amiknek a használatát október 1-től korlátozza. Az okokról nem nagyon van szó, mindenesetre az Időkép.hu a href=http://www.idokep.hu/?oldal=hirekid=659összeszedte/a, ahogy ők látják, mi történt./ppEgyébként mindig is viccesnek tartottam az ilyen kijelentéseket:/pblockquotepAz OMSZ honlapjának bármely részére (beleértve a Veszélyjelzés oldalt is) mutató link elhelyezéséhez az OMSZ hozzájárulása szükséges.br / /p/blockquotepTehát most a href=http://www.met.hu/doc/OMSZdijkatalogus.pdfez a link/a is szerintük törvénytelen, ami arra a pdf-re mutat, amiből időztem. Állami strikebarmok/strike fogalmatlanok ezek is, törvények és a logika fölé képzelik magukat, az internetet ugyanúgy szabályozhatónak gondolják, mint a legtöbb hivatalnok. Igazán jó lenne őket is felvilágosítani, hogy emberek, ez már nem az ötvenes évek a huszadik századból!/ppVagyis viharfellegek vannak vaskosan a meteorológiai oldalak fölött. Gondolom a háttérben a pénzhiány és a függetlenek látogató elszívó hatása lehet, ami piaci alapon érthető lenne, viszont a nem piaci rész - vagyis a MET-be tolt állami támogatás - nagyon megkavarja a dolgokat./ppA felhők tehát látszódnak. Egy-két villám is lecsapott már. Attól tartok, ez még csak a vihar eleje, és bőven lesz folytatása. Mindenesetre érdeklődve várom, mi lesz ebből./p
pa href=http://onlinemarketing.blog.hu/2009/10/04/vihar_2015#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1427693 border=0 //a/p
-
Posted: August 30th, 2009, 10:54pm CEST by Konrad
pMarketinges vagyok, nem portálszerkesztő, és tudom, most ezen a területen nálam okosabbak területére tévedek. De eszembe jutott egy ötlet, hátha másnak is tetszik./ppVan pár olyan oldal, amit naponta többször is megnézek, sőt, néha óránként többször is. Ilyen az Index, az Origó, az FN.hu például. Namost, ezeken az oldalakon nagyon sok hír van, de jellemzően ritkán frissítenek (ritkán, óránként, másfél óránként már ritka...). Nekem az tetszene, ha sűrűbben frissülne, hszen azért szoktam rálesni az oldalakra, történik-e valami újdonság. De ezt megtehetné félig-meddig automatikusan is az oldal, illetve lehetne egy ajánló rész az olyan rendszeresen visszatérőnek, mint én vagyok./ppVagyis amikor látja az oldal, hogy újra itt vagyok, akkor valami más, szintén nem túl régi cikket ajánl nekem. Ha pedig újra megyek, akkor megint kever egyet a lapokon. És persze ezzel együtt azért örülnék, ha ezt a kvázi folyamatos nézést követnék a szerkesztők is./ppVagyis ha azt írja az Index, hogy ma este ilyenolyan koncert lesz, akkor este 10-kor már ne legyen címlapon. Vagy ha ott van, akkor írja azt: Most megy az ilyenolyan koncert. Éjfélkor pedig már legyen múltidő./p
pa href=http://onlinemarketing.blog.hu/2009/08/30/csak_egy_otlet_2#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1349624 border=0 //a/p
-
Posted: August 28th, 2009, 10:20am CEST by Konrad
pA tegnapi nap sokak által a href=http://www.kreativ.hu/cikk.php?id=24562megénekelt/a híre volt, hogy bezárt a Pannon Hírsarok.hu / Infósarok.hu nevű szolgáltatása./ppemA hazai internetes közönség döbbenten áll a hír előtt. Mi történhetet? Miért kellett ezt lépni? De leginkább: /emstrongemmi is ez a portál?/em/strong/ppMert ez itt a legnagyobb baj: a Hírsarok/Infosarok egy már az indulásakor halálraítélt szolgáltatás volt. A néhány száz millió forint, amit erre költött a Pannon, borítékolhatóan kidobott pénznek látszott már akkor. De vajon mégis: hogyan valósulhatott meg ez a portál? Miért dobott ki ennyi pénzt az egyik mobilszolgáltató?/ppTöbb jó válasz is lehet szerintem. Az első az, hogy megtehette. Eddig. Ez azért elég fontos, mert például én hiába találnám ki, hogy csinálok egy mobilszolgáltatást, nem lenne rá pénzem./ppMeg persze szaktudásom se, de ez azért annyira a Pannont sem zavarta. Mert a Pannon neve jól cseng a hazai mobil piacon, de ismeretlen a tartalomszolgáltatói piacon. /ppA második jó válasz a pénzkidobásra ugyanis a tulajdonosi háttér. A Pannon norvég cég, egy olyan országból, ahol máshogy mennek a dolgok. Most nem elsősorban a korrupcióra gondolok, meg arra, hogy norvégiában annyi olaj van, hogy emfussa/em mindenre. Hanem az internetezési szokásra./ppA Hírsarok / Infosarok ugyanis egy norvég portál modell átvétele. Ott az emberek úgy neteznek, mint idehaza a magyarok tévéznek: családi program, együtt ülnek a képernyő előtt. Ezt szolgálta volna ez a szolgáltatás. Ja, hogy ez itt nem így működik? A norvágoknak emfussa/em arra, hogy próbálkozzanak. De aztán most nem emfussa/em. Van ez így./ppViszont ahogy hallottam, Pollner a href=http://mediablog.hvg.hu/2009827.aspxválasza/a a kevésbé jó válasz. Ő ezt írja: /pblockquotepa Pannonnál nem volt senki, aki látta volna, hogy az Infosarok.hu / Hírsarok.hu koncepciója téves/p/blockquotepVolt. Csak nem érdekelte őket. Eddig./ppDe végülis nem olyan nagy baj ez. Ha valóban ellőttek idehaza pár száz millát, akkor az nem nyereségként ment ki, hanem a hazai gazdaságot erősítette. Vagyis nézhetjük a dolog jó oldalát is, nem igaz?/ppTényleg, volna még pár ötletem, ami nem lenne sikeres, de drága. emHahó, multik, érdekel valakit?/em/p
pa href=http://onlinemarketing.blog.hu/2009/08/28/fussa#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1343633 border=0 //a/p
-
Posted: August 23rd, 2009, 12:26pm CEST by Konrad
pHová lettél, a href=http://www.fn.huFN.hu/a?/p
pVan pár olyan oldal, amit mintegy kiegészítésként a nagyok mellett naponta többször is megnézek (amikor tehetem). Ezek egyik a FigyelőNet, amelyik bár küzd a megjelenéséből fakadó korlátokkal, de tartalmilag nagyon rendben van. Nemcsak gazdasági témákban, hanem általános témákban is./p
pNos, ez a FigyelőNet.hu tegnap (vagyis augusztus 22-e, szombat) délután óta nincs. Ideiglenesen halott. Vagy mi. Olyan 16.57-kor adott utolsó életjelet magáról az ECO.hu-n, aztán koraestig csak egy a href=http://skitch.com/konrad/bhjdw/403-forbiddenhibaüzenet/a jelent meg a helyén, azóta pedig ez:/p
pimg alt= class=imgnotext src=http://onlinemarketing.blog.hu/media/image/karbantarta%CC%81s.jpg //p
pTöbb, mint fél napja áll tehát az egyik vezető internetes csoport egyik vezető szolgáltatása. Igaz, a Twitteren felmerült, hogy csak nyári hétvége betegsége van, de ez akkor is kellemetlen. Kb. olyan, mintha kimaradt volna egy komplett szám a hetilapból./ppVajon mi történhetett? Remélem, hamar visszajön a FigyelőNet!/ppstrongUpdate:/strong augusztus 24. hétfő 11 óra körül megjavult az oldal. Talán egyszer megtudjuk, mi történt.../p
pa href=http://onlinemarketing.blog.hu/2009/08/23/a_tobbi_nema_csend_2#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1332489 border=0 //a/p
-
pIsmerkedjünk vele, nézegessük: megújult a legnépszerűbb hazai linkgyűjtemény címlapja is, új arccal jelentkezett a a href=http://www.startlap.huStartlap/a./ppA Sanoma zászlóshajója persze az elmúlt években már átesett pár designváltáson, és soha nem a forradalmi újdonságokról volt híres - most sem fog nagyon nagy meglepetést okozni senkinek. Persze megnézegetve a részleteket már sok kis apróságot lehet látni, érdemes tehát nemcsak felelütesen átfutni az oldalt./ppKicsit furcsa, hogy továbbra is 800-as oldalszélességre van optimalizálva a megjelenés, viszont a kereső felső sávba helyezése érdekes irányt mutat. Pár év, és a Startlap.hu címlapon visszaköszönhet ránk a réges-régi a href=http://www.flickr.com/photos/premii/169384514/Yahoo/a címlap is... /ppstrongUpdate:/strong a Sanomától származó információ alapján az oldal 1024-re van megcsinálva. A hasábok mellett jobb és bal oldalon az úgynevezett kapu-hirdetések fognak megjelenni./p
pa href=http://onlinemarketing.blog.hu/2009/08/18/vigyazz_kesz_8#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1316990 border=0 //a/p
-
pVolt már egy a href=http://onlinemarketing.blog.hu/2009/08/07/tesztjegyzokonyvtesztjegyzőkönyv/a a témában, az Annyiavilag.hu weboldal kapcsán. Azóta mintha teljesen lecserélték volna az oldalt, egy csomó hibát kijavítottak. Sőt, felkerült a Béta cimke is. Kár, hogy eddig nem volt kint, hogy még csak tesztelgették. Még nagyobb kár, hogy az előző verzióra ráengedték a PPC kampányt és a sajtóközleményt./ppDe nem ez az egyedüli kommunikációs baki ezzel az oldallal. Számomra szakmailag is több kérdés felmerül, fel is teszem ezeket, a teljesség igénye nélkül:/pulliMiért kell egy n+1. közösségi oldal? Miért nem lehetett volna e helyett mondjuk egy iwiw kisalkalmazás?/liliMiért kell egy ilyen domainnév, ami sehogy sem kötődik semmihez? Nincs önálló reklámüzenete./liliMiért kell főtámogatóként egy olyan rendezvényt támogatni ezzel a webcímmel, ahol a résztvevők nagy része külföldi? A a href=http://www.sziget.hu/festival/sponsorSziget/a fesztiválra gondolok. Mégcsak nem is értik, mi ez!/liliMi fog történi ezzel az oldallal, ha vége van a fesztivál szezonnak?/liliVajon jövő nyáron emlékezni fogunk még erre?/li/ul
pa href=http://onlinemarketing.blog.hu/2009/08/12/annyiaweboldal#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1305744 border=0 //a/p
-
Posted: August 7th, 2009, 11:38pm CEST by Konrad
pstrongWeboldal:/strong a href=http://www.annyiavilag.hu/http://www.annyiavilag.hu//a/ppstrongIdőpont: /strong2009. augusztus 7. 22 óra 30 és 23 óra 00 között./ppstrongElőzmény:/strong a weboldalra a ma megjelent sajtóközlemény segítségével jutottam el. Érdekelt, ezért regisztráltam./ppstrongKörnyezet: /strongMac OS X 10.5.7 operációs rendszer, Firefox 3.5.2 böngésző/ppstrongA hibák:/strong/pulliAz elején elkéri a születési évet, de a mezők közötti váltás kitöltés után nem automatikus. Ez így kicsit zavaró, nem elegáns. Az évszámot nem jegyzi meg, azt a regisztrációnál újra meg kell adni./liliHa rögtön a regisztrációra kattintok, akkor is az akciók oldalra vissza, regisztrációhoz újra kell kattintanom a bal felső sarokban./liliRegisztrációnál ha foglalt felhasználó nevet adok meg, akkor mindenféle hibaüzenet nélkül visszadob az oldalra. Nekem kell kitalálni, mi lehet a baj./liliA regisztráció csak egy lépéses. Ez nem baj, de a levélben mégis érkezik olyan link, mintha aktiválni kellene - az egyébként aktív - regisztrációt. Furcsa, nem logikus./liliBelépés után ismét az akciós oldalra jutottam. Hiányos regisztrációt adtam meg, így az akciónál felugrott egy adatlap, hogy töltsem ki. Elkérte azokat az adatokat is, amit már megadtam - ezért lezártam, és visszadobott az adatlapomra. Ott beírva az egy darab hiányzó adatot, már beengedett. Ez így nem elegán, több jobb megoldás is lenne./liliNem találtam könnyen elérhető leírást az oldalról, így beléptem a keresőbe, és rákerestem valamire. Először a Szeged szóra. Nem kaptam találatot, de erről nem kaptam üzenetet sem, csak az üres lapot. Ez így nem elég tájékoztató jellegű, legalább egy sajnos a keresett szóra nincs találat szöveg kellene./liliMivel a Budapest szóra sem kaptam találatot, így megnéztem, mire lehet találat, majd lettek olyan szavak, amire valóban jött lista (pl. A38). Sajnos a felvitt szövegek esetében nem világos, melyik szavakra listáz és melyikre nem. Ez a kereső így rossz, gyakorlatilag használhatatlan./liliA legnagyobb problémám a keresésnél akkor volt, amikor ki akartam választani, hogy a holnapi napra keressen. Minden választáskor - háromszor próbáltam - azonnal átdobott az akciós oldalra./li/ulpKörülbelül itt jutottam el odáig, az oldal számomra semmire sem jó. A fenti hibák javítását követően szívesen folytatom a tesztelést, gondolom a feszített nyári munkatempó miatt a fejlesztőknek és a megrendelőknek erre már nem volt energiájuk./ppÁltalános véleményem az, hogy az oldalon több ponton is jelentősen érdemes javítani a felhasználhatóságon. Kívánni valót hagy maga után a regisztrációs és egyéb mezők használhatósága, a magyarázatok mennyisége és helye (hiányos vagy egyáltalán nincs)./ppJavaslom, hogy a fenti hibák javítását követően kezdődjön el egy használhatósági teszt, és annak az eredménye alapján minél előbb készüljön egy belső átalakítás./p
pa href=http://onlinemarketing.blog.hu/2009/08/07/tesztjegyzokonyv#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1295802 border=0 //a/p
-
Posted: August 3rd, 2009, 10:01pm CEST by Konrad
pÉrdekes cikk jelent meg az a href=http://www.emasa.hu/cikk.php?id=5439eMasán/a arról, hogy néhány újság mit gondol a fizetős online tartalmakról. A lényeg: az offline lapok el tudják képzelni a fizetős/előfizetős modellt (a cikkben a létező megoldások el is hangzanak), míg Uj Péter szerint az egész egy nagy hülyeség./ppEgyetértek Uj Péterrel: a hazai újságok számára sosem lesz igazán pálya a fizetős internet. Egyrészt a tartalmaik nem elég különlegesek, másrészt a tudásuk is messze hiányzik egy ilyen lépéshez. Nade tegyük fel, összeáll pár újság, és meglépik ezt: fizetőssé teszik a cikkeket./ppNemcsak úgy tessék-lássék, mint most, hanem rendesen, tömegével. Tegyük fel, az internet szolgáltatók nem lesznek ebben partnerek (miért lennének? annyi elégedetlen ügyfelük van így is, miért tetéznék?), így vagy egyenként kell fizetni egy elektronikus pénztárcából, vagy közös havidíjat kell fizetni./ppemMi lesz ennek a következménye?/em/ppElőször is, elveszítik a látogatók jelentős részét. Jó esetben megmarad 20-30 százalék. Vagy kevesebb./ppMásodszor elköszönhetnek a reklámbevételektől: sokkal alacsonyabb olvasószám mellett alig lesz értelme ott hirdetni, maximum aprópénzért./ppHarmadszor: jól felhízlalják a nem fizetős portálokat, jelesül az Indexet és az Origót elsősorban. Ugyanis az olvasóknak valahol kellenek hírek, és itt lesznek. A hirdetők valahol azért hirdetnének, hát majd itt hirdetnek./ppVagyis, kedves print kiadványok: stronga fizetőssé tétellel még erősebb online konkurenciát fognak maguknak hízlalni!/strong Biztosan ezt akarják?/p
pa href=http://onlinemarketing.blog.hu/2009/08/03/a_magyar_sajto_sotet_sorsa#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1286931 border=0 //a/p
-
Posted: July 10th, 2009, 7:51pm CEST by Konrad
pEgy közszolgáltató cég weboldalának a célja az, hogy informáljon. Gyorsan, könnyen szabatosan. Nem az a dolga, hogy zenéljen. Nem szórakozni járok oda, hanem információért!/ppRáadásul előfordul, hogy rövid időn belül többször is vissza kell oda térnem. Ilyenkor piszok zavaró, ha mindig belefutok valami nehezítő, lassító, idegesítő megoldásba./ppEzek általánosan igaz dolgok. De azért az ritka, hogy egy weboldal elkövessen egyszerre több olyan hibát is, ami direkt zavar. Márpedig a Magyar Állam Vasutak weboldala megtette ezt a quot;szivességetquot;. Mondjuk abból a szempontból nem baj, hogy elmondhatom, hogy nem jó ez, nem szabad ilyet csinálni!/ppDe kezdjünk az elején, és a href="http://www.mav.hu"lépjünk be a MÁV oldalára/a! Először is elhangzik a MÁV rövid zenei azonosítója. Ez önmagában még talán vicces is lenne, bár már ez is egyfajta pofátlanság, hiszen éjjel 11-kor ha ránéznék valamire, ne kezdje el nekem felverni a családomat. De ezt követi egy videó. Nem kértem, nem kell, de bejön egy nő, bemutatkozik, majd a rosszul beidegződött modorossággal elkezd valamit mondani. Ilyenkor már sikítva keresem a kikapcsoló gombot, amit nagy nehezen megtalálok. Kezdek megnyugodni, de kiderül, hogy a zene nem állt le, az megy tovább. Ki se tudom kapcsolni./ppDe nem kell zene! Nem kell szövegelés! Nem kell a nő! Felejtsenek el, csak zavar, semmi haszna!/ppA beépített Kattancs nevű szolgáltatás egyébként is a bögyömben van. Olyan helyeken jelenik meg, ahol semmi szükség nincs rá... Mert az egyáltalán nem hülyeség, hogy legyen egy rövid videó, valami jó kis szöveges magyarázat arról, hogyan működik egy weboldal. De ez egyrészt gyors legyen, másrészt akkor jöjjön, amikor kérem! Esetleg amikor első alkalommal arra járok, akkor jöjjön fel valami plusz értesítés, de az se pop up ablakban. Én meg majd eldöntöm, kezdek-e vele valamit./ppA MÁV oldalán ez a nő minden alkalommal feljön. De miért? Kinek kell ez? Fogja már be! Menjen vissza a digitális picsába, ha kérhetem!/ppNahát./ppa href="http://onlinemarketing.blog.hu/2009/07/10/fogd_be_ne_zenelj#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1239275" border="0" //a/p
-
Posted: July 10th, 2009, 7:51pm CEST by Konrad
pEgy közszolgáltató cég weboldalának a célja az, hogy informáljon. Gyorsan, könnyen szabatosan. Nem az a dolga, hogy zenéljen. Nem szórakozni járok oda, hanem információért!/ppRáadásul előfordul, hogy rövid időn belül többször is vissza kell oda térnem. Ilyenkor piszok zavaró, ha mindig belefutok valami nehezítő, lassító, idegesítő megoldásba./ppEzek általánosan igaz dolgok. De azért az ritka, hogy egy weboldal elkövessen egyszerre több olyan hibát is, ami direkt zavar. Márpedig a Magyar Állam Vasutak weboldala megtette ezt a szivességet. Mondjuk abból a szempontból nem baj, hogy elmondhatom, hogy nem jó ez, nem szabad ilyet csinálni!/ppDe kezdjünk az elején, és a href=http://www.mav.hulépjünk be a MÁV oldalára/a! Először is elhangzik a MÁV rövid zenei azonosítója. Ez önmagában még talán vicces is lenne, bár már ez is egyfajta pofátlanság, hiszen éjjel 11-kor ha ránéznék valamire, ne kezdje el nekem felverni a családomat. De ezt követi egy videó. Nem kértem, nem kell, de bejön egy nő, bemutatkozik, majd a rosszul beidegződött modorossággal elkezd valamit mondani. Ilyenkor már sikítva keresem a kikapcsoló gombot, amit nagy nehezen megtalálok. Kezdek megnyugodni, de kiderül, hogy a zene nem állt le, az megy tovább. Ki se tudom kapcsolni./ppDe nem kell zene! Nem kell szövegelés! Nem kell a nő! Felejtsenek el, csak zavar, semmi haszna!/ppA beépített Kattancs nevű szolgáltatás egyébként is a bögyömben van. Olyan helyeken jelenik meg, ahol semmi szükség nincs rá... Mert az egyáltalán nem hülyeség, hogy legyen egy rövid videó, valami jó kis szöveges magyarázat arról, hogyan működik egy weboldal. De ez egyrészt gyors legyen, másrészt akkor jöjjön, amikor kérem! Esetleg amikor első alkalommal arra járok, akkor jöjjön fel valami plusz értesítés, de az se pop up ablakban. Én meg majd eldöntöm, kezdek-e vele valamit./ppA MÁV oldalán ez a nő minden alkalommal feljön. De miért? Kinek kell ez? Fogja már be! Menjen vissza a digitális picsába, ha kérhetem!/ppNahát./p
pa href=http://onlinemarketing.blog.hu/2009/07/10/fogd_be_ne_zenelj#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1239275 border=0 //a/p
-
Posted: May 22nd, 2009, 3:49pm CEST by Konrad
pAz én házam az én váram, de vajon mennyire az én domainem az a név, ami hasonlít a nevemhez (vagy szolgáltatás, rand nevemhez)? A válasz erre jellemzően quot;attól függquot;. Elvileg a hazai domain a href="http://www.domain.hu/domain/szabalyzat/szabalyzat.html"szabályozás/a elég pontosan megmondja, mikor lehet valakitől elvitatni egy nevet, vagy mikor lehet valakinek megtiltani, hogy bejegyezzen egy domain nevet./ppA gyakorlat az, hogy sok cég csak akkor kezd el kapkodni, amikor már rég bejegyezték a problémás domaint. Márpedig elperelni kicsit nehezebb (főleg, ha már megy rajta valami oldal), mint a bejegyzést megállítani./ppÉrtem én, hogy nem egyszerű dolog figyelni a a href="http://www.domain.hu/domain/meghirdetes.html"várólistát/a. Ezért is jó az, hogy van egy kedves kis megoldása erre a kirowski-nak: a a href="http://www.domainriado.hu/"Domainriadó/a. Tessék szépen használni, és követni, ki akar belenyúlni a nevünkbe./ppNa és ha találunk valamit? Akkor lehet fordulni az illetékes a href="http://www.domain.hu/domain/tt/"testülethez/a, panaszkodni. De jól gondoljuk meg, mire (kire) panaszkodunk! Ugyanis önmagában az, ha egy hasonló név kell valakinek, nem segít nekünk. Hogy mennyire nem, arra jó példa a Sanoma esete./ppÁmokfutás? Vesszőfutás? Franc se tudja, de tény, a Sanoma előszeretettel esik neki az olyan domaineknek, amiben benne van valamelyik brand-jük. Pl. ha valaki akármilyen 'lap'-ot akar bejegyezni, vagy a baba-mama szókapcsolattal élne, esetleg valamiért 'start'-olni akarna, akkor könnyen belefuthat a Sanoma tiltakozásába. Igaz, érdemes ellenállni nekik, úgy tűnik, a kezdeti sikereket követően mostanában a href="http://www.domainabc.hu/archivum/?stext=sanoma"elbuknak/a minden ilyen eljárást./ppFigyeljük tehát a domaineket, de ne akarjunk erőből mindent lesöpörni. Egyelőre úgy tűnik a józan ész és nem az egyéb érdekek igazgatnak./ppa href="http://onlinemarketing.blog.hu/2009/05/22/domainek#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1137614" border="0" //a/p
-
Posted: May 18th, 2009, 2:39pm CEST by Konrad
pTíz éves az Index.hu, a href="http://onlinemarketing.blog.hu/2009/05/17/boldog_szuletesnapot_index"írtam/a is róla tegnap. Azt is írtam, hogy retro design volt egy napig: utazhattunk tíz évet az időben, visszafelé. Persze jófajta Indexes megoldással nem volt előre és közben semmi konkrét közlés, mi is ez, csak egy a href="http://maria.blog.hu/2009/05/17/index_retro_feltortek"blogbejegyzés/a - ami nem is Indexes. Nos, tanulságos nap volt!/ppÉn egész nap a kommenteken röhögtem. A bejegyzésen kívül legalább két fórumtopic indult(a href="http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9191673"ez/a meg a href="http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9191685"ez/a), és persze ömlöttek az okosságok. Aki kíváncsi, milyen értelmi és érzelmi színvonalú emberek olvassák az Indexet és jutnak el odáig, hogy kommentezzenek, hajrá! Öveket bekötni, lehet véleményeket olvasni!/ppUgyanakkor nagyon tanulságos volt számomra ez az egy nap. Először is: minden további nélkül azt gondolták sokan, hogy ez a retro design az új design, és hogy ez már örökre így marad. Aztán jól látszik, hogy van egy nagy szakadék a quot;régiekquot; és az quot;újakquot; között. Akik számára a retro design emlék volt - mert már tíz éve is neteztek -, azoknak tetszett az egy napos emlékezés. Akik számára ez történelem, és csak néhány éve neteznek, na nekik vagy kényelmetlenség volt, vagy konkrét dührohamot okozott az egy nap retro. Nem beszélve a hülyékről, akik persze elég szorgalmasak ahhoz, hogy írjanak.../ppNade ez a fenti tapasztalat marketingre lefordítva: megfelelő technikával, megfelelő üzenettel meg lehet szólítani a régi netezőket! Miért érdekes ez nekünk? Mert aki már tíz éve is netezett, az egyfajta elit réteg. Ez még presulinetes idők, jellemzően programozók, egyetemisták, geek-ek játszótere volt a net. Olyanoké, akik a mai napig itt vannak, csak lehet, már kicsit magasabb pozícióban./ppSzámukra az Index szülinap megborzongató, de legalábbis pozitív érzelmeket kiváltó élmény lehet. És őket talán érdemes nem direkt reklámmal néha elérni, és például rámutatni arra: hiába telt el tíz év, ez az Index akkor is az az Index, csak közben pont úgy megváltozott, mint a világ körülöttünk. És ma már nem egy millió internetező van idehaza, hanem legalább négyszer több./ppa href="http://onlinemarketing.blog.hu/2009/05/18/egy_szuletesnap_margojara#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1128751" border="0" //a/p
-
Posted: May 17th, 2009, 1:38am CEST by Konrad
pstrongTíz éves az Index.hu/strong/ppFelemelő és szörnyű pillanat. Olyan szörnyen jó. Tíz éve emlékszem a váltásra, hiszen akkoriban már bőszen Internetto olvasó voltam, és szerettem. Aztán úgy alakult, kevesebb mint egy évvel az indulás után én is Indexes lettem. Emiatt az Index mindig is a quot;szívem csücskequot;, hiszen érzelmileg kötődök oda./ppSzeretem, utálom, szidom és megvédem. Nem jó, de mégis nagyon jó, bulvár, de tele van nagyon értékes cikkekkel, szarul szerkesztett, de mégis zseniális, kusza, de mégis a legbiztosabb pont./ppHa nem megy az Index, akkor quot;áll az internetquot;. Ha valamiről nem ír az Index, akkor az quot;nem érdekesquot;. Ha valamit fikáz az Index, akkor az quot;NEMnbsp;MENŐquot;./ppÉs persze legalább akkora az ellentábora, mint amekkora a támogatói tábor./ppIndex.hu./ppSzületésnap alkalmából retro designal!/ppa href="http://m.blog.hu/on/onlinemarketing/image/index_retro.jpg"img alt="" src="http://m.blog.hu/on/onlinemarketing/image/index_retro.jpg"/a/ppa href="http://onlinemarketing.blog.hu/2009/05/17/boldog_szuletesnapot_index#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1125979" border="0" //a/p
-
Posted: April 23rd, 2009, 12:47am CEST by Konrad
pPont, amikor kezdett kicsit helye lenni a piacon, a tulajdonos eladja és ezzel megszünteti a Zoom.hu politikai hírportált. Írtam az a href="http://onlinemarketing.blog.hu/2008/04/18/nagyitas_2"indulásról/a, és akkor nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar kell írnom a megszűnéséről is. Bár lesz valami akármi a helyén, de az eddig megismert, szerkesztett, önálló tartalmi elemekkel rendelkező Zoom.hu-nak vége./ppSzomorú? Talán. Válság? Nem annyira. Inkább a tulajdonos más döntése. Mert lássuk be: az eredeti cél az Index és az Origó megszorongatása, de ez nem igazán sikerült, sőt. Kaptak egy évet, de nem hozták az átütő sikert. Az okok most igazából másodlagosak is./ppMárpedig a Zoom.hu finanszírozása akkor érte volna meg, ha valóban rendelkezik média-súllyal. Nem ez történt, a legújabb kísérlet a hazai piaci viszonyok megváltoztatására is kudarcba fulladt./ppAzért a a href="http://www.zoom.hu/bigpicture/"NagyKép/a rovatért kár. Az volt benne a legerősebb./ppa href="http://onlinemarketing.blog.hu/2009/04/23/zoom_out_1#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1081129" border="0" //a/p
-
Posted: March 2nd, 2009, 9:39pm CET by Konrad
pLáttam egy hirdetést, ami fapados weboldalt hirdet, quot;ócsóértquot;. Kisebb-nagyobb rendszerességgel hívnak fel ismerősök, hogy kellene egy olcsó weboldal. Rendszeres kérés ez az ügyfelek felől is: csináljunk valami olcsó megoldást./ppNem egyszerű dolog elmagyarázni azt, hogy miért nem jó egy olcsó weboldal. Mert lássuk be: az olcsó weboldal és a drága weboldal között - messziről nézve, hunyorítva - a laikus nem nagyon lát különbséget. Oké, az olcsó kicsit talán esetlenebb, a drágábban több a csicsa, de weboldal mindkettő, nemigaz?/ppJöhetnék persze hülye autós példákkal, hogy a Trabant is autó meg a a href="http://www.limo-king.hu/limousine_hu/limuzin/02_autoberles/hummer_h2_feher/hummer_h2_01.htm"Hummer limuzin/a is, de mondok én egy sokkal fontosabb különbséget. strongAttól olcsóbb az olcsó weboldal, hogy sokkal kevesebbet időt foglalkoztak annak az elkésztésével./strong/ppA webes projektekben ugyanis szinte mindenért az idővel kell fizetni: a programozó idejét, a grafikus idejét, a tanácsadó idejét kell megvenni. És vannak olyan elemek, ahol az idő megspórolható. Lehet kész szoftvereket venni - így olcsóbb a programozó. Rárakhatunk egy sablont - olcsóbb a grafikus. Kitalálhatjuk mi a weboldal szerkezetét, tartalmát - nem kell tanácsadó./ppLehet olcsóbb a weboldal, ha mi, mint megrendelők, kevesebbet költünk rá. És akkor kapunk egy konfekció öltönyt./ppHátradőlhetünk, rendben is vagyunk, megvan a weboldal quot;ócsóértquot;. Hol itt a baj? Hát kérem ott, amikor valamit változtatni kell. Mondjuk keresőoptimalizálni. Vagy beletenni valami plusz funkciót. Vagy hirtelen kiderül, hogy alig találják meg a címünket. Mert ilyenkor könnyen kiderülhet, hogy az olcsó cucc nem változtatható, ezt vagy azt a funkciót nem ismeri, a keresők emésztés nélkül kiköpik./ppÉs ha nem lehet változtatni, de nagyon kell az új funkció, akkor kénytelenek leszünk új weboldalt készíteni. No ilyenkor jön a drágább megoldás: fizetünk a programozónak, a designernek és a tanácsadónak. Ahogy az elején kellett volna./ppA régi, quot;ócsóértquot; weboldalunk pedig? strongAz volt a tanulópénz!/strong/ppnbsp;/ppa href="http://onlinemarketing.blog.hu/2009/03/02/olcso_weboldalt#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=976365" border="0" //a/p
-
pLehet, furcsának hat ez a kérdés, de ha belegondolunk, azonnal van rá három lehetséges válasz:/pullia megrendelőnek/lilia felhasználónak, aki az oldalra jön/lilia Google-nek/li/ulpSzóval, kinek? Könnyű azt mondani, hogy a megrendelőnek ne, hiszen nem ő a célcsoport (szinte biztosan), hanem a felhasználó. Node a pénzt a megrendelő adja, és ha neki nem tetszik, akkor nem fogja adni. Még akkor is így van, ha értelmes és okos a megrendelő./ppstrongAz egy jó válasz, hogy a felhasználónak./strong De vajon ismerjük a felhasználóinkat? És ha igen, és több csoportot is tudunk definiálni, akkor a legokosabbaknak vagy a legügyetlenebbeknek? Nem mindegy! Sőt, a weboldallal még azt is megtehetjük, kizárunk csoportokat. Például a nagyobb gyerekek elolvassák a menüpontokat, de a kicsik nem (hiszen nem tudnak olvasni). És ez csak egy piciny példa a lehetséges trükkökből./ppManapság nagyon sokan mondják azt,strong tervezzük úgy a weboldalt, hogy a Google szeresse./strong Hiszen akkor majd jól megtalálnak bennünket a felhasználók, és az mennyire sok üzletet fog hozni! Nos igen. A Google fontos, de nem mindenáron fontos. Ha a weboldalunk célja miatt például a keresőforgalom nem létszükség, akkor bátran csinálhatjuk úgy az oldalt, hogy az elsősorban a felhasználónak tessen./ppSzóval, melyik a jó válasz? Talán az, hogy mindhárom. Egy jó weboldal elsősorban a felhasználónak készül. Olyannak kell lenni, hogy a meghatározott célunkat teljesítse, és ehhez az kell, hogy a felhasználóink tudják használni. A legügyetlenebbek is! De ezt úgy kell megvalósítanunk, hogy közben a Google is szeressen bennünket, vagyis tartsuk be az alapvető keresőoptimalizálási szabályokat, és ahol kell, kössünk kompromisszumot. Két dologra figyeljünk: ne csaljunk és ne hibázzunk (ne csináljunk olyat akaratlanul, amiért büntet a kereső)./ppNo és a megrendelő. Őt a legnehezebb úgy kezelni, hogy a fentiek ne sérüljenek, hiszen még az utolsó pillanatban is jöhetnek zseniális ötletek, amikről hamar kiderülnek, hogy maximum egy takarék-láng-elme lenne büszke rá. Nekem a megrendelőkkel szemben két dolog vált be. Egyrészt nagyon logikusan és didaktikusan, folyamatosan bevonva találjuk ki a weboldalt, így úgy érzi, benne vannak az ő gondolatai is (nemcsak úgy érzi, jellemzően úgy is van). nbsp;Másrészt a kezdetektől őszinte vagyok. Kegyetlenül őszinte. Vagyis megmondom, ha valami nem jó, ha valami szerintem butaság. Mivel azért fizetnek, hogy tanácsot adjak, ezt rendre el is fogadják, sőt, meg is szokták köszönni./ppNem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a website ergonómiának az a lényege, hogy használható oldalt csináljunk. Olyan oldalt, ahol nem tévednek el a felhasználóink és megtalálják mindazt, ami kell nekik. Ugyanakkor a fenti szempontok is fontosak a tervezésnél./ppa href="http://onlinemarketing.blog.hu/2009/02/10/kinek_tervezzunk_weboldalt#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=935081" border="0" //a/p
-
pKörbejárta már a blogok egy részét, de én se bírok szó nélkül elmenni az e-MaSa Vörös T. Károlyal, a Népszabadság és a Népszabadság Online főszerkesztőjével készült a href="http://www.emasa.hu/cikk.php?page=sajtoamp;id=4538"interjúja/a mellett. Megérne egy bejegyzést az is, hogy Vorák Anita először alákérdezget, majd szerkesztés nélkül (vagy legalábbis a szerkesztettség érzete nélkül) jelentette meg az írást, de ezt inkább átengedem a médiablogosoknak./ppVan ugyanis elég más téma az interjúban is ahhoz, hogy legyen min szörnyülködni. Szily jól meg is írta a href="http://szily.blog.hu/2009/01/19/a_nap_hulye_valasza_voros_t_karolye"ezt/a, de azért én is csócsálnám egy keveset, mert érdemes./ppElőször is, többször leírtam: mielőtt bármit csinálunk, tisztázni kell, hogy mi a célja annak, amit akarunk. Vagyis ha kampányt csinálunk, akkor az első lépés a cél meghatározása. Az azért is fontos, hogy ezek után tudjuk mérni, mennyire voltunk ügyesek. Vagyis mennyire teljesült a cél./ppAztán a másik fontos dolog, hogy ha egy sajtóterméknek csinál az ember reklámot, akkor azért az nem baj, ha legalább a főszerkesztőt és a szerkesztőség egyéb vezetőit tájékoztatjuk a célról, meg úgy általában a kampányról. Ez azért is fontos, hogy ha a kampány sikeres, és emiatt mondjuk érdeklődik valaki az adott sajtótermék iránt (ha újság, akkor megveszi, ha portál, akkor megnézi, etc.), akkor azt kapja, ami miatt megnézi. Jelesül: jöjjön át az üzenet a reklám után is. Mert egyébként - már elnézést, de - szart sem ér a kampány, hiába adunk ki rá sok pénzt, hiába sikeres, úgyse fog megtartani senkit./ppÉs akkor most ezek után nézzük csak:/pblockquotepndash; Kik olvassák most a Népszabadság Online-t, és kiket szólítanak meg a tegeződő óriásplakátok, az a reklámkampány, ami az átalakítást kíséri?nbsp;br /br /ndash; Én nem tudom, kiket szólít meg./p/blockquotepFordítom: a főszerkesztő nem szerkeszti úgy a lapot, hogy átjöjjön az üzenet a tartalomban is./pblockquotepndash; Kiket szeretne megszólítani?nbsp;br /br /ndash; Nyilván a Népszabadság olvasóinál fiatalabbakat szeretné megszólítani. Nem vagyok reklámszakember, erről a kampányról nem tudok semmi különöset mondani, egyelőre még azt sem tudom, mennyire eredményes.br /nbsp;/p/blockquotepNyilván fogalmasa sincs Vörös T. Károlynak, úgyis mint a Népszabadság és a Népszabadság Online főszerkesztőjének, hogy mi a kampány célja. Gratulálok./pblockquotepndash; Kik olvassák most a Népszabadságot és a Népszabadság Online-t?nbsp;br /br /ndash; A Népszabadságot, mint a világ összes nagy politikai lapját általában, az ötven év felettiek olvassák jelentős számban. Érdekes, hogy a 18 és 25 év közöttiek körében valamelyest nőtt az olvasottságunk. A középgenerációban, tehát a 30 és 50 év közöttiek körében vannak gondjaink, arra kellene koncentrálnunk. A Népszabadság olvasói között egyébként az országos átlagnál több a diplomás és az érettségizett.br /nbsp;/p/blockquotepHoppá. Figyeljünk a kérdésre, majd nézzük a választ. Csak a printre válaszolt, az online-ra nem! Azaz válaszolt a nehezebb kérdésre, de a könnyebbre nem. Ugyanis az online olvasóinak az összetételére még akár napi szintű mérés is van (lásd a a href="http://rabbitblog.hu"Rabbitblog/a vonatkozó bejegyzéseit). Ez számomra azt jelenti, hogy vagy nem tartja fontosnak az Online-t a főszerkesztő, vagy nem is ismeri az adatokat, mert még nem látott olyanokat. Vagyis úgy szerkeszti fő a Népszabadság Online-t, hogy gőze nincs az olvasókról. Hát.../ppAztán kb. ettől a ponttól kezdve az online halott, csak a printről van szó. Még itt is:/pblockquotepndash; Most lát olyan hibákat, amiket még ki kell küszöbölni? Mit lehet tenni, hogy javuljon az eredmény?nbsp;br /br /ndash; Nagyon sok olyan hiba van, mint például a nyelvhasználat, a nyelvhasználat korrektsége, a helyesírás, amik mellékesnek tűnhetnek, de én nagyon fontosnak tartom, hogy egy újság ezekben a kérdésekben megbízható legyen. Itt rengeteg dolgunk van még. A pártpolitikát visszaszorítottuk, és a társadalmat kell nagyon erőteljesen bemutatni. Minden olyan cikk, amiben megpróbáljuk nem egyszerűen csak madártávlatból leírni a jelenségeket, hanem odamegyünk, és megismerjük a viszonyokat, sokkal elevenebbé, élőbbé teszi az újságot.br /nbsp;/p/blockquotepSemmi utalás nincs arra, hogy mit kéne az interneten tenni. Semmi utalás nincs arra, hogy az online és offline megjelenések közt valamilyen kapcsolatra volna szükség. Semmi olyan javítandó terület, ami arra utalna, hogy a szerkesztőség mostmár a href="http://mediablog.hvg.hu/2008919.aspx"integráltan/a működik./ppTudom, hogy sok pénzt költött a Népszabadság arra, hogy az online területen otthon legyenek. Tudom, mert tavaly nyáron én is tartottam náluk előadást a webkettőről és a blogokról. Mégis, úgy látom, ha a főszerkesztő így gondolkozik, akkor nem kell csodálkoznunk azon, hogy a Népszabadság Online sehol nincs a netes lappiacon./ppA szomorú az egészben az, hogy nagyon sok itt a quot;lehetett volnaquot;. Nagyon sok az olyan kihasználatlan lehetőség, ami komoly szereplővé tehette volna a Népszabadságot az interneten is. És az, hogy ez nem történt meg, nem elsősorban a körülmények szerencsétlen összjátéka, nem elsősorban az erős konkurencia, hanem személyi inkompetenciák miatt alakult így. Hiába az ordító hozzá nem értés, hiába a látható hibák, nincs következmény./ppA Népszabadságnál az Online nem fontos./ppa href="http://onlinemarketing.blog.hu/2009/01/19/kovetkezmenyek_nelkul#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=889239" border="0" //a/p
-
pDíjak kellenek. A díjak jó dolgok. Mert kell a pénz, amit a megbízó fizet, de kell az elismerés is. Márpedig ha hozzáértők, tőlünk független emberek, sőt, ne adj isten a kokurencia azt mondja egy munkánkra, hogy ez igen, ez díjat érdemel, akkor lehetünk büszkék magunkra./ppA díjaknak valójában nem az az értékük, hogy PR eszközök. Mert elvileg nem azok. Azok a jó díjak, amikbe nehéz belekötni. Persze bele lehet kötni mindenbe, tudom én, de van egy határ. Aki ezt jól belövi, annak még azt is elnézzük, ha más a véleményünk./ppSzerda este hivatalos voltam egy díjátadóra. Sokat gondolkoztam, leírjam-e a véleményem. Kicsit bajban vagyok, mert tényleg jólesett, hogy meghívtak, értékeltem a gesztust. Azt is láttam, hogy a rendezők minden tőlük telhetőt megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Tényleg, le a kalappal, voltak egészen jó pillanatok az estében. Például a vacsora./ppDe sajnos nagyon sok jót nem tudok mondani. Ilyenkor vagy mélyen hallgatok - és megtehetem, miért ne, nem kérték, hogy a VIP belépésért írjak róluk - vagy írok egy semmitmondó véleményt. Vagy azt teszem, amit most: megpróbálom őszintén leírni az én saját véleményemet./ppstrongÉrted haragszom, nem ellened!/strong/ppAz a href="http://www.evhonlapja.hu/"Év honlapja/a díj, amelynek az átadásán jártam, számomra nem ér semmit. Gagyi. Műanyag. Ez így nem jó. A hetedik évében járó díj nem szól számomra semmiről./ppA szándékot értékelem, a szándék tetszik.strong Kell egy ilyen díj. De./strong/ppNincs karaktere az egésznek. Kiosztottak összesen 14 kategóriában díjat, 10 különdíjat, és 22 weblapot még egy most bevezetett Minőség díjjal is illettek. Ez 46 díj, a 281 indulóból. Olyan ez, mint egy kaparós sorsjegy: strongminden hatodik nyer!/strong/ppFélreértés ne essék, nincs semmi bajom a díjazottakkal. Megérdemelten, jó munkáért járó díjakat kaptak. Vagy legalábbis munkáért járó díjakat. De ahol ennyi díj van, ott nagyon nehéz azt mondani, hogy ez igen, ez már döfi! Ahogy néztem, a végén már a díjazottaknak is kicsit ciki volt a dolog./ppRáadásul nincs fődíj. strongNincs Az Év Honlapja./strong Tudom, nem lehet a sárgát a cseresznyével, a bort a processzorral összehasonlítani, de ettől még egy emhttp jószágra /emki lehet azt mondani: ez volt A Legjobb. Ez ugyanis inspirál. Értéket ad. Van súlya. 46 díjnak nincs súlya, sajnálom. Nálam nincs. Kezdve ott, meg se tudom jegyezni, kik győztek. (Oké, a Samsung sokat nyert. Látványosan sokat. Meg is kérdezték, ugyan mennyi pénzből, amire ott, a mikrofon mögött, azt mondták, idén 100 milliót költöttek kreatív munkára, azaz webépítésre, nem médiára. Ühüm. Értem én.)/ppA díjátadó színvonalát most nem szeretném leírni, legyen elég annyi, hogy nagyon jó, igazi esküvői hangulat volt. Minden szükséges kellékkel, kezdve a szintetizátoros, egyenhangú énekessel a vacsora alatt./ppAzt gondolom - és ezért írom ezt a bejegyzést - ez a díj többet érdemelne! Tessék kérem kibővíteni a zsűrit, ne csak a támogatók és az alapítók legyenek benne, hanem elismert, akár külföldön is ismert döntnökök. Sőt, az alapítók, támogatók ne is legyenek benne! Meg kell húzni a díjazottak körét. Legyen maximum 10 kategória és legyen fődíj. Nem kell különdíj, főleg nem kell minőség díj. És végül, de nem utolsó sorban, legyen egyértelmű, miről szól a díj! Designról, üzleti eredményről? Hasznosságról? Kreativitásról? Meg tudom érteni Pollnert, miért a href="http://mediablog.hvg.hu/20081242.aspx"legyint/a idén. (Pedig a zsűriben lett volna a helye...)/ppÉn pályáztatnám a lapokat, komoly brieffel, amiben le kell írni, mi a weblap célja, azt mi módon akarja elérni, és mennyire éri el azt a valóságban. És a díjat ne csak a weblapot gyártó cégek kapják. Egy ilyen díj ugyanis azt is ki kell fejezze, hogy a jó weblap csoportmunka. Benne van a gyártó ügyessége, tudása, és a megrendelő akarata, piacismerete. Mert egy jó weblap csak felerészben a gyártótól jó, a másik feléhez kell egy jó ügyfél is. A díj mindkét félnek jár. Vagy járni kéne. Szerintem./ppMert ez a díj az Év honlapjáról szól, nem az év webdesigneréről vagy honlap programozójáról. Nem is a legtöbbet nevező ügynökségekről. Szerintem./ppAz is lehet, csak rosszul látom én ezt, és csak opponálni vagyok képes. Pedig nem savanyú a szőlő. Hiszen én nem is neveztem./ppemstrongEszembe se jutott./strong/em/ppa href="http://onlinemarketing.blog.hu/2008/12/05/ez_eva_honlapja#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=805147" border="0" //a/p
-
pBosszankodok, mert elment a kábeltévé, így nincs normális netem sem. Elmentem hát a szolgáltatóm weboldalára, ami még mindig nincs rendesen feltöltve, de ezen már meg se lepődök. Nemrég lett ugyanis a sok különböző szidható szolgáltatásból egy darab jó márkanévvel szidható szolgáltatás: T-Home. A korábbi informális weboldalak után lett egy nagy vacak semmi./ppPéldául korábban a kábeltévés oldalon ki volt írva, milyen új csatornák lesznek, mikor várható kábel karbantartás, stb. Ezen a mostanin ennek még nincs helye sem! Vicces./ppNem beszélve a halott menüpontokról, ami csak arra jó, bosszantsa a járókelőt. Mutatok egyet:/ppimg src="http://m.blog.hu/on/onlinemarketing/image/ugyintezeshiba.jpg" alt="" //ppnbsp;/ppnbsp;/ppAz általam zölddel bekeretezett link nem link. Egeret föléhúzva aláhúzódik, de nem kattintható. Nevezzük ezt emszivatás1/em-nek./ppMost akkor úgy gondoltam, ha már érdemi információt nem találok a problémámra (nincs net, és nem tudom, miért nincs - lehet szerelnek, de nem tudom megnézni, be lett-e előre jelentve), akkor megnézem, mi is ez a T-Home kedvezmény./ppKedves szövegírók! Érdemes elolvasni a href="http://www.t-home.hu/lakossagi/ugyintezes/kedvezmenyek/t-home"ezt az oldalt/a, nézzétek meg, hogyan nem szabad egy FAQ-t megírni!/ppA kedvencem nem az, hogy majdnem mindegyik válasz a quot;Röviden:quot; szóval kezdődik, és ezzel kvázi lenéz engem. Hanem az a legjobb, hogy ezzel fejezi be: quot;A kedvezmények igénybevételének további feltételei a Kedvezmények menüpont alatt a T-Home kedvezmény oldalon érhetőek el.quot;/ppMi ezzel a baj? Először csak azon bosszankodtam, miért nincs a bővebb információ belinkelve. Aztán rájöttem: strongmert azon az oldalon járok, amire hivatkozik!/strong/ppÖnfarkába harapó saját kigyó ez kérem, de konkrétan: hol a francban van a bővebb információ? Nevezzük ezt emszivatás2/em-nek./ppGratulálok, Magyar Telekom! Ennyire vacak, használhatatlan információtömeget is régen láttam! Egyébként pedig azért füstölgök, mert ez elvileg a piacvezető cég weboldala. Van ott pénz és tudás egy rendes, informális anyagra is. A design is vállalható, az oldal szerkezetileg jó, alapvetően lehet benne keresni, navigálni. strongÉppen csak nincs benne elég anyag!nbsp;/strong/ppÖsszefoglalva: így ne. Szeretném, ha ez a T-Home vacak csak egy rossz álom lenne. Akarom vissza a régi, 5-6 éves, ósdi weboldalakat, ahol még találtam hasznos dolgokat!/ppa href="http://onlinemarketing.blog.hu/2008/12/02/igy_ne_1#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=798970" border="0" //a/p
-
pVan egy érdekes kettőssége ennek a hazai piacnak. Sok olyan kevéssé ismert oldallal találkozom, amelyik főleg a forráshiány miatt nem tud növekedni, miközben szoktam néha olyan befektetőkkel találkozni, akik azért panaszkodnak, hogy nem tudnak mit megvenni./ppMások a léptékek persze. A kevéssé ismert oldalak már napi 10 ezer egyedi felhasználó esetén erősnek gondolják magukat, míg a befektetők - néhány kivételtől eltekintve - a napi száz-, vagy inkább több százezer egyedi látogatóval rendelkező oldalakat keresik./ppÉrdekes látni, hogy vannak a fősodortól távolabb élő webes szolgáltatások, amelyek képesek napi soktízezer embert megmozgatni, mégsem nagyon tudunk róluk semmit. Csinálják a maguk szolgáltatását, ahhoz értenek, de se a PR, se a marketing, se az értékesítés nem megy nekik. Mivel nem látjuk őket (mi, a szakma, haha...) ezért a befektetők sem látják, így sokszor esélyük sincs arra, hogy pénzt szerezzenek. Eszükbe sem jut./ppKellene valami olyan hazai katalizátor, amelyik megtalálja ezeket az oldalakat, rendberakja a PR-t, marketinget, üzleti modellt, és keres rá befektetőket. Igény szerintem lenne rá./ppVagy tévedek?/ppa href="http://onlinemarketing.blog.hu/2008/12/01/vegyel_meg_1#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=797013" border="0" //a/p
-
Sosem tagadtam, hogy vidéki vagyok. Nem volt miért. Amikor az Indexnél elkezdtem dolgozni anno 2000 januárjában, nem én voltam az egyedüli vidéki. Sokan voltunk. Talán többen is, mint fővárosaik.
Vidékiként érdekes dolog megélni Budapestet. Ezt a várost vagy szeretni lehet, vagy elviselni (és egyben utálni). Sok vidéki csak elviseli. Sokkal kevesebben szeretik. Ugyanakkor pár év, és Budapestibb lesz az ember a Budapestieknél, hiszen alkalmazkodni kell. És alkalmazkodunk. És az otthon maradtaknak már bunkó pestiek leszünk pár év múlva. És néha kicsit elfelejtjük a gyökereinket. Pihenni megyünk haza, a családhoz, nem dolgozni. Messze van minden, ami az M0 vonalán kívül van.
Érdemes megnézni, hány budapesti központú weboldal veszi komolyan a vidéket. Ha nincs kötelező gyakorlata (mint ami lenne az Axel Springernek például), akkor szinte senki. Eddig.
Azt a pletykát hallottam, hogy a "három nagyból" legalább kettő komolyabban gondolja a nyitást a helyi tartalmak felé, azaz lesznek vidéki mutációk.
És akkor mellékszál: a művelt olvasó tudhatja, hogy az Indexnek vannak (voltak) vidéki mutációja. Már Internettós időkben is, azaz 10 éve legalább. De ezek a helyi Indexek mások voltak: helyi tartalomszolgáltatások voltak, amiket felkarolt az Index. Ennek megfelelően nagyon különböző minőségű tartalommal és frissülési gyakorisággal működtek. Aztán vagy megszüntek, vagy súlytalanná váltak, vagy átalakultak (pl. az Internettó Szegedből lett Index Szeged, majd később a Webrádió). A mostani folyamat nem ez.
A mostani folyamat katalizátora leginkább az lehet, hogy már a vidéki penetráció is stabilan átlépte a 30 százalékot: van piac. Vannak helyi olvasók, és vannak helyi hirdetők is. Sok-sok-sok kis cég, akiket vagy a helyi szolgáltatások, vagy a Google tud most kiszolgálni. Miközben a nagyok látogatóinak jelentős része vidéki, de nekik nem tudnak célzott helyi hirdetést adni (hiszen a hazai IP cím kiosztás ezt nem képes lekövetni).
Azaz egy járható út van: a tartalommal célozni. Olyat adni a debrecenieknek, ami Debrecenről szól, a miskolciaknak, ami Miskolcról. És ezeken a tartalmakon aztán megjelenhetnek a helyi vállalkozások hirdetései is.
Ez a várható vidéki terjeszkedés tehát piac vezérelt, bevételt célzó. Ennek megfelelően akkor lesz folyamatosan tartalom, ha lesznek hirdetők. Márpedig ha nő a piac, akkor lesznek.
Lesznek vidéki tartalmak, kapnak konkurenciát a napilapok online változatai. És ez jó a piacnak, jó a felhasználóknak. Az emberek már megvannak, itt vannak, ismerik a vidékiséget. Ők (mi) is vidékiek.
Lesznek helyi tartalmak. Jó lesz ez nekünk. Jó lesz ez nekünk?

-
Ha keresel egy infót, egy képet, és egymás után nézegeted meg a weboldalakat, akkor te mennyit vársz, hogy valami betöltődjön? Én ha 5 másodpercig nem jelenik meg semmi, és van más forrás is, akkor már csukom is le az adott fület. Türelmetlen népség vagyok.
De nem vagyok ezzel egyedül. Sok felhasználó türelmetlen, és ha nem jön be az oldal, akkor inkább elmegy onnan. Ezért is nagyon fontos, hogy úgy legyen megírva a weboldalunk, hogy az gyorsan betöltődjön!
Egészen pontosan: gyorsan kezdjen el betöltődni. Mert ha látom, hogy ez bizony releváns infó lesz, akkor már kivárom azt az időt, amíg megjön a gépemre az adat.
A gyors betöltődéshez persze több dolog kell. Alapvetően jól kell megírni a weblapot, nem szabad nagy képet vagy média-file-t a kód elejébe rakni, és nem árt a jó hosting szolgáltató sem. Ha hirdetünk, és pénzt adunk azért, hogy jöjjenek az oldalra, akkor teszteljünk, ha lehet több helyről is: vajon kellően gyors az oldalunk betöltődése?
Árulkodó lehet még az is, ha nagyon rövid időt töltenek el a lapunkon. De sajnos sokszor előfordul, már a mérőkód sem töltődik le. Ilyenkor persze kialakulhatnak vitás esetek is: miközben azt látjuk, hogy az adserver vagy a Google azt mondja, 100 kattintás történt, mi csak 80-at látunk. És könnyen lehet, ez nem mérési hiba, hanem 20 kattintás után olyan gyorsan elment a felhasználó, hogy még a mérőkód sem töltődött le.
Szóval, te meddig vársz? Van elég türelmed, hogy megkapd az információt?

-
Posted: October 3rd, 2008, 12:07pm CEST by Konrad
Nincs egy éve, hogy a Sanoma a Lap.hu hálózatot elkezdte rendesen ráncbaszedni: új szerződési feltételekkel és szigorú szabályokkal vágtak bele a 2008-as évbe. Tehették, hiszen a Lap.hu hálózat népszerű, a cégek szeretnek belekerülni, a Google megeszi, a felhasználók szeretik.
El is készült mára a 8000. Lap.hu is. Szép, nagy szám, nemigaz? Gratulálunk az érintetteknek!
Ugyanakkor folyamatosan recseg-ropog a rendszer, a népszerű lapokra egyre nehezebb felkerülni. Miközben a szerkesztők direkt díjat nem kapnak, ellenőrizniük kell folyamatosan a linkeket (ez nagyon sok esetben nem történik meg, de ugye 8000! lapról beszélünk), és kezelniük kell a felkerülőket.
Miközben a Sanomás szerkesztők a minőségi és kevesebb link irányába terelik őket. Kicsit két tűz között vannak, hiszen nem tehetnek fel akármennyi linket, új lapot sem indíthatnak csak nagyon indokolt esetben, de az internetre kerülő cégek száma nő, egyre többen akarnak felkerülni.
Mi is használjuk a lap.hu-t, ha egy ügyfelünknek arra szüksége van, és bizony rendre kapjuk az elutasító e-maileket. Pedig csak releváns lapokat választunk, de ugye a szerkesztők fölött ott a korlát. Egész egyszerűen nincs elég hely, mert a túl hosszú lap sem működik.
Megtelt egy csomó lap. Szelektálni kell. De vajon mi alapján? Konkrét kérdés: 300 ugyanolyan szolgáltatásból, ami mind működik, jól elkészített, nem átbaszós, leinformált stb., hogyan lehet kiválasztani 150-160-at, ami ki is kerülhet egy lapra?
Nincsenek kőbevésett szabályok, még igazán irányelvek sem. Elvileg a szerkesztőnek kell okosnak lennie - de minden szerkesztő értelemszerűen máshogy okos. A Lap.hu hálózat úgy érzem újabb kihívással néz szembe, vagy el fogják árasztani a szerkesztőket és a főszerkesztőt az elégedetlenkedő cégek levelei.
Nem tudok kapásból megoldást mondani. Az ilyen katalógusok értelemszerűen nem lehetnek tökéletesek, annyi bevételt ugyanis nem hoznak, hogy sok erőforrást rá lehessen fordítani. Az önkéntes szerkesztést sem érdemes feladni, hiszen sok az előnye, ráadásul ez sokaknak jelent a reklámokon keresztül plusz bevételt. Ugyanakkor azt is jó lenne elkerülni, hogy pár év múlva ne csak a sógor-koma-jóbarát és a sokat fizető cég linkje legyen kint a lap.hu kurrensebb oldalain.

-
Miközben a hazai törvények leragadtak a XX. század technológiájánál, és a túlszabályozott televíziós piacon még ahhoz is ÁNTSZ ORTT engedély kell, hogy egy tévécsatorna logót váltson (még jó, hogy a dolgozók neveit nem kell egyenként engedélyeztetni...), addig az internet - még - nem került a törvényhozók karmai közé. Igaz, vannak próbálkozások, de a digitális tudatlanság jelen esetben szerencsére kifejezetten jellemzi a parlamenti képviselőket és úgy egészében az egész állami apparátust (nem is kell ezen csodálkozni, levitézlet, évtizedek óta ottragadt, változásra képtelen emberek hada dolgozik kis- és középvezetői szinten a minisztériumokban, a képviselőséghez pedig nem elsősorban a modern tudáson keresztül vezet az út).
Szóval egy ilyen helyzetben igazán érdekes, mennyire is veszi komolyan egy hazai kereskedelmi tévé vezetője az internetet. Éppen ezért csemege az a két cikk, ami a múltheti Figyelőben jelent meg internet kontra tévé témakörben. A tévés "álláspontot" a TV2 vezetője, Várdy Zoltán képviseli, az internetet pedig Miskolczy Csaba a Blogtertől. (Pikáns választás, hiszen Várdy számára nagyon nem ismeretlen terep az internet, és Miskolczy is dolgozott korábban tévésként - szóval mindketten ismerhetik jól a dolgok hátterét.) A cikkeket sajnos nem találtam meg online, úgyhogy itt van jpg-ben egy scannerelt változat. (Remélem, a Sanoma lesz oly' rendes és nem szedeti le...)
A két cikk már úgy kezeli az internetet, mint létező valóság: nem az a kérdés, okoz-e változásokat, hanem az, hogy ezek a változások mennyire érintik a tévés piacot.
Érthető módon Várdy úgy gondolja, hogy bár okoz változásokat az internet, de a helyzetüket nem fogja alapvetően megváltoztatni:
"(...) ha az új szereplők kiszorítanák a régieket (...), akkor ma már bizony sem újság, sem rádió, sőt, mozi sem igen létezne (...)"
Persze később ad magyarázatot is, például:
"Az internet komoly aktivitást vár el a felhasználóktól. Dönteni, klikkelni, gépelni, azaz dolgozni kell ahhoz, hogy megkapjuk, amire vágyunk a világhálótól. A tévé ennél jóval kevesebbet vár el. Ott helyettünk (értünk) döntik el, mi a műsor, s a passzív kényelem - a távkapcsoló - sokak számára mindig is jóval vonzóbb alternatíva lesz."
Miskolczy ezzel szemben pont az internet interaktivitását emelte ki...
"A néző e médiacsata tevékeny szereplőjévé válik, immár nem paszív befogadó. Az új típusú néző már szegmentál, tudatosan fogyasztja és osztja meg másokkal a videótartalmakat. Kommunikál, vagy aktívan építi a webes közösségeket."
...és az internet szélesebb térnyerését is:
"(...) napközben, illetve főműsoridőn kívül már ugyanolyan tömegben interneteznek a fogyasztók, mint ahányan televízióznak."
Van tehát két hurráoptimista álláspontunk. Várdy szerint nem kell félni, talpon fognak maradni a tévék - ez a vélemény egybecseng az elmúlt 2-3 évben tapasztalt nem-internet-médiás állásponttal. Kicsit úgy tekintenek az internetre, mintha valami úri huncutság lenne, egy divatirányzat, ami majd elmúlik, és akkor megint visszaáll a "régi rend". Persze Várdy a cikkben ennyire messze nem megy el, de hangsúlyozza a már megszokott érveket: bonyolult, nem elég hiteles, nem családi elfoglaltság hanem személyes az internet stb.
Miskolczy pedig az internet és ezen belül a videós portálok előnyeit emeli ki. Kicsit megmosolyogtató - vagy ha akarom, nagyon progresszív, jövőbemutató - a webkettes tartalommegosztás ilyen mértékű kiemelése, hiszen a nagy tömegek néhány konkrét oldalon, szolgáltatáson jelennek meg, de azért valahol érthető ez a hozzáállás, hiszen a fejlődés egyik iránya pont az egyénre szabott megoldások világa.
Persze elhangzanak a hagyományos médiával szemben már elhangzott érvek is, külön színt ad ennek a szappanoperák szerepeltetése.
Azt gondolom, mindkettőjüknek igazuk van, és ezzel együtt mindketten tévednek. Az igazság valahol félúton lesz. A tévék idővel radikálisan átalakulnak. Részben az internet, részben a digitális technikai miatt elaprózódnak az egyes csatornák nézettségei, sokfélét fognak sokan fogyasztani. Már ma is egy átlag amerikai háztartásban 100-nál több csatorna van (míg persze egy ember átlagosan 20-nál kevesebbet néz valójában). Ugyanakkor az internet soha nem fog a tévé helyettesítőjévé válni minden szinten. A rövid videók nem a bambulós semmitnemcsinálok esték világa (bár lehetne). Az egyes szolgáltatások életképessége sem egyértelmű: sokkal egyszerűbb új szereplőknek betörni, mint a hagyományos médiában, így sokkal több a trónkövetelő is.
Igazából én azt érzem tévedésnek, hogy az internetet nem mint csatorna, hanem mint média kezeljük. Valójában az internet egy olyan új megoldás, amely - a tévé szemszögéből - a különböző adásközvetítési formák "ellenfele". Egészen konkrétan, ha az internetet "rákötöm a tévére", akkor hirtelen végtelen csatornám lesz, nem százegynéhány.
Ez ugyanis a technológia kérdése mindössze. A rengeteg LCD és plazma tévé felbontása jellemzően legalább akkora, mint egy normális monitoré (1024x768 közeli felbontás). Már ma is léteznek olyan egyszerű megoldások, amikkel a számítógép képét kirakhatjuk a nagyfelbontású tévére. És már ma is vannak olyan szolgáltatások, amik pont tudnak ehhez tartalmat is adni - az interneten. Azaz igaza lesz Várdynak, a régi technológia megmarad, fogunk mi továbbra is tévét nézni. Éppen csak a tévén nem egy-két csatorna műsorát, hanem az internetet. És itt már a TV2 például csak egy lehetséges szelet lesz. Mégcsak nem is fontos szelet.

-
Ha valaki az interneten tesz közzé információkat - weblapot csinál, blogot indít -, akkor az első kérdések között felmerül, hogy béreljen szolgáltatást, vagy vajon használjon inkább valami ingyenes megoldást?
Az ingyenes megoldás ugye azt jelenti, hogy az ember bérel tárhelyet php és sql hozzáféréssel, aztán megkéri valami programozó ismerősét, hogy tegyen fel egy wordpress-t vagy egy joomla-t vagy valami mást. Ami éppen kell az adott célhoz.
Ezek az eszközök jól használhatóak, de lássuk be: nem biztonságosak. Feltörik csúnya rossz hackerek, és akkor megy a fejvakarás, most mit kéne tenni? Nincs kéznél support, nincs kéznél programozó, aki azonnal segítsen. És egy jól működő szolgáltatás esetében, főleg, ha szponzorok is vannak a képben, nem mindegy, hogy egy-két napot vagy egy-két hetet áll a dolog.
Az optimális 1-2 óra helyett. Vagy az igazán optimális 0 óra helyett.
Mi ebből a tanulság? Semmiképpen nem az, hogy ne használjuk az ingyenes eszközöket. Jók azok, még akkor is, ha ilyen veszély fennáll. A tanulság az, hogy minden webes jelenléthez kell kéznél egy elérhető programozó, aki ilyenkor ugrik és segít. És nemcsak ilyenkor, hanem folyamatosan: szól, hogy frissíteni kell a rendszert, és azzal a lendülettel frissíti is.
Mert ez is olyan, mint az autózás. Lehet kötelező szervíz nélkül is autókázni, de előbb-utóbb ráfizetünk.

-
Posted: August 2nd, 2008, 9:04am CEST by Konrad
Szombatra is jut egy kérdés, és stilszerűen a hétvégi internet használati szokásra vagyok kiváncsi. Azaz: mit csinálsz máshogy az interneten hétvégén?
Más oldalakat is megnézel? Több időt szánsz egy-egy portálra? Nem olvasol leveleket? Vagy egész egyszerűen offline vagy, és nem is kapcsolod be a géped?
Vagy nem is számít, hogy hétvége van, az internet az internet, kell, mint az éltető erő, és ilyenkor is a szokásos napi rutin megy?

-
Posted: July 30th, 2008, 6:45pm CEST by Konrad
Reggel fölkelsz, leülsz a számítógéphez, és elsőként megnézed az... Melyik oldalt? Mi az első weblap, amire ránézel? Minden nap más? Vagy rss olvasással kezdessz? Esetleg valamelyik nagy portállal?
Index? Origó? Startlap? Esetleg iwiw? Vagy Netvibes? Google Reader?
Mivel kezded a napod?

-
Posted: July 29th, 2008, 10:10am CEST by Konrad
Mai kérdésem egyszerű: neked melyik mára halott weboldal hiányzik az internetről?
A hatalmas felhajtással bevezetett Korridor.hu? Vagy a kiwwi nevű ingyenes hozzáférés-szolgáltatás? Esetleg dpg.hu-s e-mail címet szeretnél még mindig a DrótPostaGalambnál?
Vagy valami külföldi szolgáltatás hiányzik? Az AltaVista kereső, még a Digital-os időkből? (http://altavista.digital.com/ - aki még emlékszik...)
Milyen emlékképeid maradtak?

-
Posted: July 22nd, 2008, 7:12pm CEST by Konrad
Ha az ember rendszeresen olvasgatja a hazai szakmai oldalakat, akkor pár hét után rájön arra, hogy igazából alig van valamirevaló hasznos szakmai hír a hazai marketinges életből.
A teljesség igénye nélkül az alábbi oldalakat követem valamilyen rendszerességgel:
Meg persze néha másokat is, ahogy sikerül. De ha egy oldalnak nincs rss-e, akkor biztos nem fogom rendszeresen követni. Arra nincs se időm, se energiám, hogy rendszeresen betöltsem az oldalakat. Meg igazából nincs is erre szükség.
Az ugyanis a megfigyelésem, hogy nagyon egysíkúak ezek az oldalak. Az alábbi hírtípusokat találjuk:
- Sajtóközlemények: sok esetben síma utánközlés, esetleg némi átírás. Néha egy-két plusz infót, utalás régebbi sajtóanyagokra.
- Külföldi hírek: ha van valami nagyon fontos, akkor azt pár nap késéssel megírják. Aki követi a fontosabb angol nyelvű hírforrásokat, azok tudják, mire gondolok.
- Saját anyagok: a lapok egyik fele igen, a másik fele gyakorlatilag nem. De az arányuk nem sok, sajnos. Elsősorban egy-egy aktuális téma feldolgozása, esetlegháttéranyagok.
De ha megnézzük az oldalakat, akkor sok hírt 3-4-5 helyen elolvashatunk. Néha betű szerint ugyanolyan szöveggel. Mert a sajtóközleményeket sokan egyszerűan csak becopyzzák. Még azt sem tartom lehetetlennek, hogy némi flekkdíjat is felvesznek ezért egyesek...
Ami nincs, ami hiányzik: saját hírek, exkluzív hírek, szerkesztőségi információk, rendszeres elemzések, interjúk. Ami nagyon hiányzik: a kezdeményezés. Ezek a portálok csak követik az eseményeket! Nem vetnek fel témákat, nem mennek utána egy-egy érdekes hírnek. Súlytalan az egész online marketinges sajtó. Sajnos.
Kellene egy marketinges TotalCar. Valami olyan portál, amelyik bevállalós, ugyanakkor ismeri a piacot, érzi a rezdüléseket is, és képes akár témákat is előtérbe tolni. Valami szakmai fórum...

-
Posted: July 16th, 2008, 10:01pm CEST by Konrad
Vajon miért gondolja azt az ORTT, hogy mindenhez ért? Miért gondolják azt egyes ORTT tagok, hogy az ő dolguk eldönteni, mi a reklám és mi nem az? Néha úgy érzem, az íróasztal, illetve a pozíció valóban homloklebeny-műtétet is jelent egyben. Valahogy az IQ egyenes arányban csökken a hivatali pozícióval.
Mert mi mást gondolhatnék, ha ilyet olvasok?
Testületi tagok közlése szerint azon a vitán vérzett el a médiahatóság ülésén a TV2 emblémaváltásának jóváhagyása, hogy reklámnak számít-e, ha egy tévécsatorna emblémájában helyet kap internetes oldalának címe.
Az első, ami erről az eszembe jutott, az ez volt: A sok hülye! Miért nem mennek el inkább kapálni?
De most komolyan! Ha a cégem úgy dönt, hogy feltünteti a címét a logójában - pl. szépen beleírom az Onlinemarketing.hu Kft. mellé, hogy Szentendre -, akkor ezzel most reklámozom Szentendrét? Mert a webcím az bizony a cég webes lakhelye. Érdekes egyébként a "kiszivárgott" indoklás-részlet is:
Több testületi tag közlése szerint a vita a második döntéshozatalnál azon alakult ki, hogy a tévécsatornához kötődő tv2.hu felirat - lévén, más terméket hirdet, nem a kereskedelmi adót - reklámnak minősül-e.
Kezdem egyébként érteni! Attól félnek, hogy a tv2 majd a tv2.hu címen valami mást csinál. Például úgy ad tartalmat, hogy abba nem szólhat bele az ORTT. Vagy ilyesmi. Esetleg mondjuk nem a tv adáshoz kapcsolódó dolgokat rak oda, hanem mondjuk valami mást. Például rajzszakkört üzemeltet. Vagy szavazást indít arról, szükség van-e közpénzen olyan töketlen testületre, mint az ORTT. És ez veszélyes lehet. Nagyon veszélyes. Még a végén majd nem szólhatnak bele, hogy a tisztelt nézőközönség milyen műsorokkal butítja magát...

-
Posted: July 11th, 2008, 9:06am CEST by Konrad
Szegeden vagyok, és gondoltam megnézem, hogy ahol ma dolgom lesz, kell-e fizetni parkolásért. Ezért logikus lépésként elmentem a parkolást intéző társaság weblapjára, ami lássuk be, olyan, mintha a múlt századból került volna ide, csak valaki kicsit belepiszkált volna. Csúnya és rossz.
De legalább informális, gondoltam én. Egy key-feature van rajta, mégpedig a térkép. Lássuk: [www.szepark.hu]
Kedves olvasóim, (használt) szegedi parkolójegyeket sorsolok ki azok közt, akik megmondják, egy adott utcában vajon kell-e fizetni, vagy sem? És ha igen, akkor melyik zóna az? (Segítek: van három...)
Az pedig, hogy esetleg véletlenül utcanévre keresés is legyen, már csak távoli álom. Pedig lehetne ez egy olyan alkalmazás, ami pénzt is hoz, csak kicsit kellene vele foglalkozni. Nemcsak a pénzek beszedésével...

-
Posted: July 3rd, 2008, 10:43pm CEST by Konrad
Nem szeretem a flash oldalakat. Konkrétan a Flash megoldással nincs bajom, nagyon sok esetben érdemes használni, de ha egy weboldal erre - és szinte csak erre - épít, az idegesít.
Kezdve azzal, hogy le kell tölteni egy csomó adatot. Arra várni kell. Aztán egy egyszerűbb oldal is zabálja az erőforrásokat. Közben nincs semmi olyan felhasználói élmény, ami miatt ez nekem jobb. Sőt, az ilyen oldalak jellemzően lassúak is: várni kell az animációra. Ha szöveg van benne, akkor nem lehet másolni, a görgetés nem támogatja az egerem görgetőjét stb.
Fölösleges az egész. Nem kell.
Persze van helye a flash-nek. Például ha videót akarunk az oldalra, akkor ezerszer jobb, mint a beágyazott Microsoft videólejátszó. Aztán ha mindenáron animált logót akarunk, akkor arra is jó. Egészen pofás hirdetéseket lehet csinálni belőle. Sőt, kisfilmeket is lehet gyártani, no meg játékokat, amiket a böngészőben játszhatunk. De ne weboldalt csináljunk!
Még akkor se, ha a Google majd mostmár fel is tudja indexelni azokat, márha jól vannak elkészítve.
Hozzá kell tennem: ha indokolt a flash oldal, akkor még jó is lehet. Van ilyen példa is, de ezek inkább kivételek.

-
Posted: May 27th, 2008, 9:03pm CEST by Konrad
Tegnap és ma
Média Hungária Konferencia van Tihanyban, és ez az első alkalom, hogy engem is meghívtak
előadni - ma leszek porondon fél egy körül. A konferencia kapcsán gondolkodtam el azon, vajon miért alakult úgy a hazai internet helyzete, hogy a hagyományos média-márkák nem igazán élnek meg itt. Azaz nem a netes Népszabadságot, HVG-t, Blikk-et olvassuk, és nem a két kertévé weboldalai a leglátogatottabb oldalak.
Sokan foglalkoztak már ezzel a témával, én most egy újabb adalékot tennék hozzá, márcsak a Média Hungária kedvéért is.
=> Bővebben!

-
Posted: May 21st, 2008, 7:09pm CEST by Konrad
Nem tudom, milyen lesz a TV2 új portálja. Azt nem tartom valószínűnek, hogy ők is a
BBC-től lopjanak (mint tette azt a
konkurens), de azt sem tartom valószínűnek, hogy a
jelenlegi portált kellene alapnak venni - jobban járnak, ha kidobják, és előlről kezdik az egészet.
=> Bővebben!

-
Posted: May 15th, 2008, 9:56pm CEST by Konrad
Halmozottan hátrányos helyzetű vagyok. Mivel nem valamilyen windows fut a gépemen, így nincs Internet Explorer-em. Ráadásul pár éve megszerettem az Opera böngészőt, így szinte csak azt használom. Van pár kivétel, de mivel a kivétel oldalak egyébként is munka-oldalak, így ez csak jó, mert elkülöníti a két böngésző a feladatokat.
De az Opera az alap, abban nézem a híreket, olvasom az rss-eket, használom a Twittert. Így aztán mindig bosszant, ha valami béna webszerkesztő által elkészített oldal nem jelenik meg. Általában nem szoktam csak azért böngészőt váltani, hogy ezek után megnézzek valamit, inkább lelövöm.
=> Bővebben!

-
Posted: May 13th, 2008, 6:58pm CEST by Konrad
Ma kaptam egy érdekes linket, az egyik "futottak még" hazai portál impresszumát. (Érdemes nézegetni ezt a portált, hogy lássuk, milyen lehet és hova juthat el a
Zoom.hu.)
Ez a portál a
Ma.hu. Ismerem, tudok róla, sőt, mintha már kampányban használtam is volna. De lássuk be: nem az a portál, amelyik meghatározó lenne a piacon. Hiánya nem okozna összeomlást, a felhasználók nem követnének el harakirit. Ezért is érdekes, amit az
Impresszumban írnak. Íme:
=> Bővebben!

-
Van egy ilyen-olyan weboldalunk. Működik pár éve, vannak látogatók, felrakjuk rá a híreket, akciókat. Kijavítjuk a címet, telefonszámot ha változik. De más nem történik. A Google-ben szinte csak a cég nevét beírva látjuk a találatok között, igazi statisztikánk sincs. Igaz, nem is költünk sokat az egészre, hiszen pár éve már kifizettünk pár százezret, legyen az elég!
Jó ez így? Meg kell ennyivel elégednünk?
=> Bővebben!

-
Nehéz ma a nyomtatott sajtó élete. Folyamatosan arról hallanak, hogy haldoklanak, közben ők ezt (idehaza) nem érzik - vagy legalábbis nem akarják érezni -, és
önigazoló beszélgetésekkel, a továbblépés hiányával tüntetnek a régi üzleti modellek mellett.
Hiszen reklámbevétel van, nemcsak az újságírók, hanem a marketingesek is olyanok, akik nem szívesen változtatnak a bevett dolgokon, ha az érdekük nem kiván mást. Így aztán a hazai ismertségi hálózatokban sok hirdetés eladható olyan helyekre is, amik régen nagyobb presztizsűek, mára viszont már alig létezőek. Sőt, tovább megyek: ismertséggel még mindig össze lehet gründolni ezt-azt, akkor is, ha az ötlet halva született. Ilyen a magyar mutyi, kéz kezet mos, ha a hirdető nem kérdez, akkor a kiadónak nem kell válaszolnia.
=> Bővebben!

-
Biztos meg akarsz felelni minden elvárásnak? Ha egy kampányt, weboldalt, megjelenést tervezel, az a cél vajon, hogy minden szabályt betarts a készítéskor? Mi történik akkor, ha valamivel nem foglalkozol, ha valamit kihagysz, vagy ne adj isten, valamiről más a véleményed, mint a többségnek?
Többször futottam már bele olyanba, hogy én szamély szerint valamit máshogy látok, máshogy gondolok. Ha egy ügyfélnek dolgozom, akkor persze a konvencióknak több szerep jut (bár hajlamos vagyok indolot esetben meredekebb dolgokat is javasolni), de a saját dolgaimnál néha direkt "melléütök".
=> Bővebben!

-
Te mivel készítetted életed első weboldalát? Használtál word2html konvertert a XX. században? Volt külön programod animgif késztésre vagy éppen html map generálására? Mivel szerkesztettél képeket? PaintShopPro korai verzió? Vagy Corel-ből próbáltál exportálni (de ronda volt, istenem...)? És tudnád ezeket a programokat ma is használni?
A Webszemét blog versenyt hirdet ezen régiségek használatára:
A verseny lényege egyszerű, egyben egy kis előmunkálatot is igényel. Segítsetek összeállítani egy csokrot azon programokból, amiket őseink használtak a dicső múltban, és amik most is elérhetőek bárki számára. Ha kibeszéltük, milyen szoftverek léteznek, és miket használhatnátok, akkor indul a verseny, a feladat az lesz, hogy a lehető legrégebbi eszközzel a legmodernebb, legszebb, legfejlettebb weboldalt kell létrehozni. A pályaművek elkészültekor szavazásra bocsátjuk a munkákat
Ráadásként lesznek nyeremények is! A
verseny bejegyzései itt, a
kiírás itt érhető el.

-
Nagyon sok, jónak tűnő, érdekes internetes szolgáltatásról hallok nap mint nap. Ötletekről, frissen induló oldalakról, vagy akár évek óta futó, látogatott portálokról. A legnagyobb probléma minden esetben az, hogy honnan van a pénz a működésre. Pontosabban honnan nincs. Mert nincs pénz.
A hazai internetes tartalomszolgáltatás a domináns, vezető oldalak miatt a hirdetési bevételekre épül. De ez egy olyan piac is egyben, ahol az erős portálok különösen jó ajánlatokkal és látványos, magas számokat tartalmazó statisztikákkal "mindent visznek": az ügynökségek (most mindegy, miért) nem ugrálnak a kis site-ok után, a direkt ügyfelek (azaz a közvetlen hirdetők) pedig nem is ismerik a "kicsiket".
=> Bővebben!

-
Életem első olyan weblapját, amiért fizettek is, 1996-ben készítettem. Szerencsére már írmagja sincs a neten, annyira nem lennék manapság büszke rá - de ettől függetlenül akkoriban nagy dolog volt ez. Egy számítástechnikai cég szánta rá magát a lépésre, hogy megjelenjen a világhálón - és akkor még saját domain neve sem volt...
Aztán 1998-tól már "tömegével" gyártottunk weboldalakat, Szegeden céget is alapítottunk erre a tevékenységre. Persze a piac nagyon kicsi volt, és a tárgyalások jórészt nem arról szóltak, hogy mi legyen a weboldalon, hanem arról, hogy miért is lenne az jó a cégnek, hogy jelen van az interneten. Nem volt egyszerű menet egyik esetben sem, de hittünk magunkban annyira, hogy ez átragadt egyre több megrendelőre is, így már egészen normális oldalakat is készítettünk. Persze ennek már tíz éve, így csak kóbor CD-ken és régebbi HDD-k pókhálós szegletében lehet rájuk lelni.
=> Bővebben!
-
Ha valaki nem tud írni, nem tud olvasni, akkor hátrányban van. Ezt gondolom nem kell külön kifejteni. De ha valaki nem tudja használni értelmesen az internetet, az is egyre inkább hátrányba kerülhet. Mindennapi kis apróságokban is, akár.
=> Bővebben!
-
Kisgyerekes internetező szülők álmukból felriasztva is tudják: a gyereket az
Egyszervolt.hu elé le lehet ültetni, van ott tartalom és ráadásul jól használható interaktív felület is. De ha valaki mostanában lép be oda, akkor egészen radikális változásokat tapasztalhat.
Először is alapjaiban megváltozott a címlap. Tudni kell ehhez, hogy sok tekintetben nem hagyományos portál az Egyszervolt: van egy nulladik oldala, ami után egy flash oldal jön be, animált, rajzolt rét, ahol a menüpontok az olvasni nem tudok számára is kiválaszthatóak. Az Egyszervolt az az oldal, ahol értelmesen használják a flash-t: mozog, aminek mozognia kell, beszél, ahol van értelme, és a zene sem tök idegesítő (de ki is kapcsolható). Nos, ez a felület újult meg: a lényeg változatlan, de két változat készült. Egy a lassú, egy pedig a gyorsabb gépeket használóknak.
=> Bővebben!
-
Posted: November 20th, 2007, 3:38pm CET

Immár negyedik éve szervezi szűkebb pátriámban, Szegeden (illetve Csongrád megyében) a helyi lap, a Délmagyarország a Presztízs Díjat. Ez egy vállalkozóknak, vállalkozásoknak szóló díj, persze helyben. Több kategória van, nem írnám le mind, akit érdekel, a
díjátadó beszámolóját elolvasva képbe kerülhet.
Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy felkértek az idén először átadásra kerülő webes különdíj zsűrizésére. Én, és Csernák Bence, a
Bencium vezetője voltunk a döntnökök. Bence grafikai, design oldalról, én tartalmi, üzleti oldalról és persze mindketten használhatósági szempontból elemeztük a lapokat.
=> Bővebben!
-
Posted: October 10th, 2007, 6:55pm CEST
...hogy megszegjük azokat! Legalábbis szerintem. Nem szeretem a szabályokat, mert uniformizálnak, nem szeretem a szabályokat, mert korlátoznak. Ésszel értem, miért van szabályokra szükség, de érzelmileg akkor sem szeretem.
Így aztán nem túl meglepő, hogy nem az a fajta tanácsadó vagyok, aki "dobozos terméket" készít. Úgy gondolom, minden ügyfelem egyedi, és bár vannak tipizálható problémák, de nincsenek tipikus megoldások. Olyan ez, mint a fodrász-gép: jó ötlet, de (legalábbis eleinte) nincsenek egyforma fejű emberek.
=> Bővebben!
-
Posted: October 4th, 2007, 9:38pm CEST
Egy szolgáltatás fejlesztése mindig egyfajta vakrepülés. Hiába csinál az ember kutatásokat, el kell ahhoz indulni, hogy kiderüljön, mennyire lett jól kitalálva az egész.
Ma a mutasd.be kapcsán arról beszélgettünk az egyik ötletgazdával, Kovács Balázzsal (crrr), hogy mennyire fontos lehet jól tudni kocentrálni egy feladatra. Mert ha két ember leül ötletelni, akkor percek alatt összejön 15-20 funkció, egy óra múlva meg már több oldal tele van írva a lehetséges kiegészítésekkel.
=> Bővebben!
-
Posted: October 1st, 2007, 12:00am CEST
Itt is van október 1., az utolsó negyedév első napja. Ez egyben azt is jelenti, hogy el kell kezdeni készülni Karácsonyra. Ha valaki akar reklámajándékot, vagy valami speckó dolgot, az már most tervezze meg, és ha lehet, kezdje is el megcsinálni.
Ugyanígy legkésőbb most érdemes elkezdeni azokat a microsite-okat, amik az utóbbi években olyan népszerűek voltak a webes iparágban: amikor nem egy egyszerű évvégi levél jön, hanem egy link, ahol valami érdekes-vicces dolog van. De ahhoz, hogy ez ütős legyen, idő kell, márpedig az egyre kevesebb.
Egyébként a tavalyi év amerikai slágere idén nálunk is kapható lesz. Csak mondom.
-
Posted: September 10th, 2007, 11:28pm CEST
Nemrég felkértek egy vállalkozói díj online részének a zsűrijébe. Emiatt is kicsit más szemmel figyelgetem a céges honlapokat, hiszen heteken belül bírálnom kell. Persze aztán belefut az ember igazi érdekességekbe... De most nem céges, hanem valami más következik!
=> Bővebben!