Decemberben, a koppenhágai klímacsúcson mutatták be a fenti, Koppenhágai Kerék névre keresztelt koncepciót. Mint a videóból kiderül, a bicikli két dolog miatt is figyelemre méltó. Az egyik maga a hibrid tulajdonság. Vagyis a hajtásból és fékezésből származó energiát képes eltárolni a hátsó kerékbe épített eszköz, és visszaadni valamennyit ebből az energiából a biciklinek. Vagyis könnyebb hajtani, mint egy normál bicajt.
A Koppenhágai Kerék persze nem csak arra jó, hogy kisebb energiabefektetéssel tudunk elkerekezni vele A-ból B-be. A kerékpárhoz jár egy iPhone-alkalmazás is, mely nem csak a leadott kalória mennyiségét mutatja, de az aktuális, helyi légszennyezettségi adatokat, a zajártalom mértékét is nyomon követhetjük, amerre csak járunk.
Az alkalmazás használói anonim módon megoszthatják a közösséggel adataikat, így arra is van mód, hogy segítségével ne csak a legrövidebb, de a legegészségesebb útvonalat is ki tudjuk választani.
Megkerestem a projekt gazdáit pár kérdéssel. A leginkább arra voltam persze kíváncsi, hogy mikor és mennyiért lehet majd kapni a Koppenhágai Kereket. Azt a választ kaptam, hogy a prototípus tesztelése mostanában zárul le, és kereskedelmi forgalomba valamikor az év folyamán kerülhet. Az ára pedig körülbelül 500 dollár, azaz 100 ezer forint lesz.
Az iPhone-alkalmazás a bicikli lelkét fogja adni. Egyrészt a telefonon tudjuk majd be- és kikapcsolni a hibrid üzemmódot. (A Kerék hibrid módban - az uniós direktívákat követve - maximum 25 km/órás sebességet fog engedni.) Másrészt a kormányra erősített telefon valós időben mutatja nekünk személyes statisztikáinkat, a már említett környezeti adatokat.
Harmadrészt az iPhone app segítségével azt is megtudhatjuk, hogy ismerőseink közül ki kerekezik épp a környéken. Negyedrészt pedig anonim módon megoszthatjuk saját statisztikáinkat a közösséggel, úgyhogy átfogó képet kaphat mindenki arról, hogy egy adott városban milyenek a feltételei a biciklizésnek.
És a végére még egy érdekesség: azt hallottam, hogy lesz rajta lopásgátló funkció. Nem csak a kereket lehet zárni a telefon segítségével, de arról is azonnal értesítést kaphatunk telefonunkra, ha a lelakatolt biciklinket valaki megmozdítja. Innen már csak egy lépés a vázba épített gps nyomkövető.
Az alkalmazás amúgy minden városra, így Budapestre is működni fog. És jó esély van rá, hogy a forgalomba kerülés idején hozzánk is eljut majd a bicikliből néhány darab.
A Koppenhágai Kereket már két hagyományosan biciklis város (Koppenhága és Toronto) polgármestere is tesztelte...