Mikor tudunk olcsóbban megvenni valamit? Hát persze, hogy akkor, ha egyből többet vásárolunk belőle. Na de kinek kell 10 hajszárító vagy 5 iPhone? Senkinek. Na de mi van akkor, ha rátalálunk még 4 másik emberre, akik szintén iPhone-t szeretnének venni? Hát összeállunk velük, hogy megkaphassuk az 5 iPhone együttes megvásárlásáért járó csoportos kedvezményt.
Elvileg ebben a konstrukcióban ugye mindenki jól jár. Az 5 vásárló olcsóbban jut hozzá a termékhez. A kereskedő meg mindjárt 5 terméket is értékesített. Pörög a biznisz. Nagyjából erre az ötletre épül a most indult Veddvelem.hu közösségi vásárlószájt.
A modell tehát adott. A szájt abban segít, hogy egymásra találjanak azok a netezők, akik ugyanonnan vagy ugyanazt szeretnék megrendelni.
A kereskedőknek azért lesz érdemes észben tartani ezt a szájtot, mert a rajtuk maradt árukat itt talán valamivel gyorsabban tudják majd eladni, mintha a bolt ajtajára írják ki, hogy "4-et fizet, ötöt kap".
Ráadásul a Veddvelem.hu erősen apellál a közösségi szájtokra: a reménybeli vásárlókat és a kereskedőket is arra buzdítja, hogy Facebookon és Twitteren is hirdessék az adott bizniszt, hogy hamarabb összejöjjön a megfelelő számú vásárló, és ezzel együtt a kedvezményes vásárlás is. Ez a kereskedőnek ingyen reklámot és hűséges vásárlók toborzását jelenti.
A Veddvelem.hu nem alkalmaz saját fizetési rendszert. A szájt csak arra vállalkozik, hogy a keresletet összehozza a kínálattal. A többit a kereskedőre és a vásárlókra bízza. Ez szerintem jelen pillanatban azért fontos mozzanat, mert a magyarok továbbra is boltban vagy utánvéttel szeretnek vásárolni. Így a Veddvelem.hu nem is nagyon erőltet alternatív online fizetési vagy pre-paid rendszereket. Pedig a jövője nyilván ez lenne az ilyen szolgáltatásoknak.
A szisztéma veszélye ugyanakkor az, hogy ha a csoportos vásárlás tagjai közül valaki mégis meggondolja magát, előfordulhat, hogy ugrik a csoportos kedvezmény is. Vagy esetleg túl sokat kell várniuk a tagoknak arra, hogy elegendően legyenek ahhoz, hogy olcsóbban megkapják a vágyott terméket.
Nyilvánvalóan minden terméktípusra nem is tud jól működni egy ilyen szolgáltatás. De például a geekek által aktuálisan vágyott termékekkel kapcsolatban (pl: iPhone 4) szerintem lehet esélye egy ilyen csoportos kedvezményre apelláló közösségi vásárlószájtnak.
Ha legközelebb nagyobb értékű dolgot szeretnék vásárolni, teszek majd egy próbát a Veddvelem-mel.
