-
A Twitter most futó fejlesztői konferenciáján elhangzott pár friss statisztikai adat a szolgáltatásról. Több mint 105 millió regisztrált felhasználójuk van, a havi egyedi látogatószám pedig 180 millió körüli. Naponta 600 millió felhasználói keresés és 3 milliárd api hívás. A felhasználók 37 százaléka mobilról használja a szolgáltatást. Több, mint impozáns.
Igen, a Twitter 3 év alatt alapintézményévé vált az internetnek. És ezt a beágyazottságukat nyilvánvalóan tovább fogja erősíteni a most indított fejlesztői portál is, melynek segítségével gyerekjátékká válik a Twitter, mint szolgáltatás webszájtokba való mély integrálása. (Bónusz! Figyeljük meg, hogy a Twitter még a fejlesztői portálját is milyen szépre, igényesre dizájnolja!)

A korábban már beharangozott @Anywhere azzal kecsegteti a webszájtokat, blogokat, hogy ők maguk is mini Twitter platformokká tudnak válni. Vagyis szervesen tudják integrálni alapfunkcióik közé a Twittert.
A Huffington Poston már látható is, hogy mire lesz jó az @Anywhere. A felhasználónevek automatikusan linkeltek, integrálható az úgynevezett hovercard (vagyis a hoverre megnyíló miniprofil), a bejelentkezés, accountkötés és twitelés is tud a szájtunkról működni.

A másik élő példa @Anywhere integrálásra a Google által ma élesített FollowFinder. Hamarosan egy sor nagy szájton, így például az Amazonon, a Foursquare-en, a Gowallán, a Gawkeren, az eBayen vagy a YouTube-on is megjelenik majd az @Anywhere.
Kíváncsi leszek, hogy a magyar szájtok milyen számban és milyen igényességgel, kreativitással integrálják majd a Twittert.
Az nem kérdés, hogy az @Anywhere használatához nem kell nagy tudás. (A mantra szerint "Integrate Twitter seamlessly into your site with just a few lines of Javascript.") Úgyhogy ha a nagy és sikeres magyar webes szolgáltatások esetleg el is aludnának, a kicsik ezt a lehetőséget is könnyű és hatékony marketingeszköznek fogják látni online jelenlétük erősítésére.
Egy próbát legalábbis mindenkinek meg fog érni...

-
Az SXSW-n jelentette be a Twitter társalapítója, Ev Williams új dobásukat, az @Anywhere-t. Miről van szó? Néhány sornyi javascript kódot kell beszúrni az oldalba, és az adott szájt máris betwittereződik. Nagyon sok részletet még nem tudunk, de minden jel szerint a twitteres adatlapok is megjelennek és maga az autentikálás (belépés, regisztrálás), twitterezés és relevancia szerinti twitleválogatás is az adott, @Anywhere-rel támogatott webszájtokon történhet.
Gongolom alapvetően az lesz a különbség a Twitter jelenleg is elérhető api-jaihoz képest, hogy az @Anywhere implementálásával teljes mértékben megszűnik az implementáló szájt függősége a twitter.com-os url-ektől. Vagyis tökéletesen tud majd integrálódni a Twitter-funkcionalitás idegen szájtokba.
Azok a szájtok tehát, melyek fontosnak tartják, hogy olvasóikkal, látogatóikkal a Twitteren is minél élénkebb kommunikációt tartsanak fenn, mostantól ezt az egész kommunikációt saját online birtokukon, saját webszájtjaikon belül tarthatják.
A Twitter @Anywhere-t már most a Facebook Connect riválisának tartják. Egy fontos különbség ugyanakkor lehet a két megoldás között. Míg a Facebook Connect minden szájt számára ingyen és szabadon használható, addig a Twitter @Anywhere a sejtések szerint fizetős lesz. Pontosabban: bizonyára lesz egy fizetős verziója is.
A bejelentés szerint első körben olyan nagy szájtok fogják implementálni az @Anywhere-t, mint például az Amazon, a Yahoo, az eBay, a YouTube, a Bing, a New York Times vagy a Digg.
Nekem kicsit a tavalyi Twitter-üzletelések jutottak eszembe: ha emlékszünk még, októberben a Twitter megállapodást kötött a Google-lal és a Binggel is arról, hogy átadja a két keresőnek a friss twiteket, melyet a két kereső szépen integrál a találati listáiba.
Már akkor azt suttogták, hogy a Twitter olyan komoly bevételekre tett szert a két megállapodással, hogy nyereségessé vált tavaly a szolgáltatás. Ha a mostani @Anywhere is hasonlóan jó megállapodásokhoz vezet, akkor igazi üzletté válhat az a Twitter. Az a Twitter, melynek alapítói az indulásakor és az első években is büszkén vállalták, hogy nincs üzleti modellje a szolgáltatásnak, és csak a növekedésre fókuszálnak.
Szóval van rá esély, hogy az idő Ev Williamsék optimizmusát és bátorságát igazolja. Főleg ha a változó online fogyasztói magatartásokat is figyelembe vesszük.

-
Ha kitwiteljük a helyet, ahol épp tartózkodunk, abból egy fontos kérdésre mindjárt választ is kaphat bárki, aki a twitet olvassa: otthon vagyunk-e vagy sem. Erre a veszélyre kívánja felhívni a figyelmet a PleaseRobMe című szájt. A készítők ugyanakkor azt is hozzáteszik, hogy amúgy ők is pártolják a helyzetmeghatározós cuccokat. Csupán a veszélyekre próbálják felhívni a figyelmet: ha tudatjuk a világgal, hogy éppen most nem otthon vagyunk, az kiváló tipp lehet például a betörőknek.
Tegyük gyorsan hozzá, aki egy twit alapján akarja megtudni, hogy valóban nem vagyunk-e otthon, az nagy rizikót vállal. Nem lehet tudni ugyanis, hogy végül tényleg elindultunk-e, időben ment-e ki a twitünk, nem fogalmaztunk-e kétértelműen. Ha azt írom, hogy "a Normafán rétesezés szuper", egyáltalán nem biztos, hogy akkor írtam ezt be, amikor még a Normafánál voltam. Valamint arról sem tudósítanak ezek a twitek, hogy ha én el is mentem otthonról, vajon más nem maradt-e otthon.
És amúgy is, a betörők Twitter nélkül is tudják, hogy mikor nincs otthon az emberek döntő többsége. (Munkaidőben.) Mindamellett érdemes egy pillanatra elmerengeni azon, hogy a geolokáció és a real-time online információáramlás milyen veszélyeket rejt magában...

-
Az utóbbi órákban jó néhány twitterező jelezte, hogy a Twittertől azt az utasítást kapták, hogy változtassák meg a jelszavukat. A hírek szerint phising támadás miatt figyelmeztette emailben a szolgáltató egyes felhasználóit. Hivatalosan még nem kommentálta a Twitter a történteket.

-
A Twitter az elmúlt napokban elkezdte kiélesíteni a helyi trendkereső funkciót. A funkció egyelőre csak a következő területekre működik: világszintű, Brazília, Kanada, Írország, Mexikó, Egyesült Királyság, Egyesült Államok, Atlanta, Baltimore, Boston, Chicago, Dallas, Houston, London, Los Angeles, New York City, Philadelphia, San Antonio, San Francisco, Seattle, Sao Paolo és Washington D.C.
Az ígéret szerint hamarosan bővülni fog a lista. Reméljük Magyarországgal vagy Budapesttel is.
A magyar szájtok közül utóbb a Yamm, a Szörcs és a Csirip is próbálkozik a helyi, magyarországi trendek feltérképezésével. Persze kérdés, hogy ha a Twitter jó trendfigyelő eszközt ad a netezőknek, és a mashupoknak, az API-ján keresztül, akkor vajon van-e értelme a Yamm és a Csirip hasonló próbálkozásainak. Nyilván van. Hiszen elméletben a helyiek pontosabban tudják figyelembe venni azokat a körülményeket, amik a Szilícium-völgyből nem látszanak. Feltehetjük tehát, hogy igazán jó lokális trendkutatást csak helyben, az adott lokáció szokásait és kultúráját ismerve lehet tolni.
Ennél is fontosabb kérdés, hogy vajon a Twittert mikor követi ezen a területen a Google vagy a Facebook. A lokációérzékeny tartalomajánlás és trendkutatás a mobiltelefon évében az egyik forró témává kezd emelkedni.

-
Bill Gates néhány órája regisztrált a Twitterre. A Microsoft alapítójának 8 óra leforgása alatt 100 ezer követője lett. Ennél is nagyobb aktivitást okozott a mikroblog szájton, hogy nemrégiben utórengések rázták meg Haitit. Valószínűleg ez a két ok is szerepet játszhatott abbam, hogy a Twitter nem nagyon bírja ma a terhelést.
A Twitter utoljára január 8-án volt hosszabb ideig (12 percig) elérhetetlen. A mai leállás több mint fél órája tart. Néhány hely, ahol a Twittermentes időszakban is lehet twitelni: Google Reader, Google Wave, Tumblr.
[13:46] Közel egy órás leállást követően ismét elérhető a Twitter.
[14:25] Megszületett a lehalás első geek poénja is.

-
Nos, mint tudjátok, szombaton, a showműsor ideje alatt üzemelt a Csirip.com, vagyis az RTL Klub közösségi blokkja. Az oldal a Turulcsiripet (twitek), a Szörcs.hu-t (keresések) és a Ustreamet (élő streamvideók) használta arra, hogy egy valóban élő, közösségi szolgáltatást biztosítson a netezőknek.
Megkerestem Benedeket, a Turulcsirip mindenesét, hogy egy kicsit a számokról faggassam. Azt mondja, egy felhasználó egy látogatás során átlag 12 percig (!) nézte az oldalt. Volt, amikor egyszerre 15 ezren nézték a szájtot, ami élőben frissült.
A műsor és a webszájt hatására kb. 800 új felhasználó regisztrált, akik még aznap 9000 új csiripet írtak. Ők tehát azok, akiket kifejezetten a tehetségkutató showműsor hozott be az amúgy néhány ezer fős Twitter-közösségbe.
A Csirip.com-on amúgy több mint 30 ezer látogató fordult meg az este folyamán. Vagyis sokkal többen nézték szomba este a twiteket, mint ahányan egyáltalán twittereznek.
És a Ustreamen a közvetítés idején épp a csirip.com-os backstage közvetítés volt a legnépszerűbb stream. Beleértve az amerikai közvetítéseket is. A Csirip.com-ra kilinkelt szörcs.hu-s találati listákra 5-6000 ember kattintott át. Vagyis a projekt minden része - magyar viszonylatokhoz képest - sikeresnek mondható.
Amúgy 6 óra alatt majdnem 50 millió HTTP lekérést szolgáltak ki. "Azt hiszem mi vagyunk az elsők a világon, akik csak statikus oldalakból csináltunk élő szolgáltatást. Még az Ajax részeket is egy másodpercenként generáltuk le statikus oldalakká a csúcsidő alatt és ezt a static változatot szolgálták ki a szerverek."
Benedek azt is elárulta, hogy a Csillag születik online közvetítése egy tech-demó is volt egy komplexebb szolgáltatáscsomagukhoz. "Ez már egy jó ideje létezik, de eddig jellemzően kisebb eseményeken például konferenciákon használták. Természetesen nagyon sokat tanultunk a hétvégén. A következő ilyennél már jóval gördülékenyebben fog menni a dolog. :)"
Mi volt a hatása ennek a kampánynak? Szerintem elsősorban nyilvánvalóvá tette, hogy a magyar Twitter-közösségben igenis a tinik és a bulvár nagyon fontos szerepet tölt be, és valószínűleg ez a jövőben is így lesz. A szombati közvetítéskor az is nyilvánvalóvá vált, hogy egy élő tévéműsornak igenis jót tud tenni egy erős online közösségi jelenlét. Nem kell félni tőle, csak okosan kell csinálni. És akkor lehet sikereket elérni ezen a téren is.
Azt hiszem, megkockáztathatjuk, hogy a közeljövőben több hasonló próbálkozást fogunk látni a magyar weben.

-
A Bloombergnek nyiltakozó névtelen forrás szerint a nagy webkeresőkkel kötött megállapodások már idén nyereségessé tették a Twittert. A Google-lal kötött szerződés 15, a microsoftos pedig 10 millió dollárt hozott a konyhára. A mikroblogging szolgáltatás működési költsége körülbelül 20-25 millió dollár körül van évente.
Bár jó hír, hogy a Twitter a két megállapodással jelentős bevételre tudott szert tenni, ugyanakkor jövőre tovább kell dolgozniuk az üzleti modellen, ahhoz, hogy 2010 végére már valóban egy konszolidált cég benyomását keltse.
De a lényeg a lényeg: látható, hogy jól taktikáztak, amikor a Twitter első éveiben a növekedésre, és nem a profitra koncentráltak az alapítók.
Mindezen hírek fényében érdemes még egyszer végighallgatni azt az interjút, amit 2008 nyarán készített a TechCrunch, a Summize kereső felvásárlásakor a Twitter társalapítójával. Akik csak a lényeget akarják: 12:09-től.

-
Hét végén már írtam róla, hogy volt egy rendőrségi ügybe torkolló hócsata Washingtonban. A hirtelen nagy mennyiségben leesett hó hatására több mint kétszáz twitterező dobált egymásra hólabdákat az USA fővárosának egyik kereszteződésében.
És bár a helyszíni felvételek egyértelműen bizonyítják, hogy a szolgálaton kívüli rendőr a hócsatát látva fegyvert rántott, a helyi rendőrség egyelőre még ebben sem biztos. Na mindegy, az incidens előtti felvételekből az is kiderül, hogy a washingtoni srácok jól érezték magukat a Twitteren spontán megszervezett összejövetelen...
A New York-i Time Square-re is szerveztek egy összecsapást twitterezők. Ez - a hírek szerint - rendőri túlreagálás nélkül, vidáman ért véget. A manhattani hógolyózást a #snOMG csatornánk kezdték el szervezni a helyiek. Sikerrrel.
Mindebből jól látszik, hogy a Twitter kiválóan alkalmas arra, hogy egymásnak nagyrészt ismeretlen emberek spontán szerveződjenek össze egy-egy ügy miatt. Ez pedig olyan közösségformáló erő, amit korábban talán csak az IRC tudott. Vagy az sem annyira.

-
Kellett a Twitter-közösségnek ugrálni az iráni választások miatt. Most jött egy magát iráni cyberhadseregnek nevező csoport, és szépen deface-elte a szolgáltatást. A támadást gyorsan visszaverték, úgyhogy mostanra már eltűnt a kép a Twitterről. Ugyanakkor megint megmutatkozott a Twitter sebezhetősége. Na nem baj, most megint a nyugati világ csiripelőinél a labda, hogy visszavágjanak valami látványossal. A zöld színű profilképeken túl, persze.


-
Múltkor már mutattunk példákat arra, hogy a laptopkultúra szentsége igenis megtörhető. Most jöjjön egy másik példa arra, hogy hogyan tudjuk rávenni a nagymamát arra, hogy ő is aktívan twitterezzen. Mondjuk az RT-zés tuti, hogy körülményesebb egy kicsit. Na de lássuk...
Amúgy a riportban említett Celery valóban létező szolgáltatás. Kétirányú, számítógépmentes emailezést biztosítanak. Úgy tűnik, még van rá kereslet.

-
Sorra jelennek meg a tinédzserek körében népszerű magyar hírességek a Twitteren. A CelebsTalk immár 50 magyar celebet figyel rendeszeresen.
Ugyanakkor épp a Yamm indulása óta vált láthatóvá, hogy egy-két magyar híresség nagyon rövid idő alatt komoly rajongótábort épített fel maga köré.
A Yamm statisztikái szerint például az elmúlt két hétben frissen regisztrált felhasználók 13 százaléka Éder Krisztiánt, 11%-a Brasch Bencét, 6 százaléka pedig Zimány Lindát követi.
Éder Krisztián esetében további érdekesség, hogy közel 3000 követőjének majdnem ötöde olyan twitterező, akiknek első ismerőse Éder volt. Vagyis feltehetően ők a celeb miatt regisztráltak a Twitterre.
A celebek nem csak saját rajongóikat hozzák a Twitterre, de egyszersmind nagyobb aktivitásra is késztetik követőiket, mint az early adopterek. Éder átlagban 2.2 választ kap twitenként. Brasch Bencénél ez az arány 2.4, míg Zimány Lindánál 1.3. Ez azt jelenti, hogy a hírességek minden megnyilvánulása reakcióra készteti rajongóikat.
Azt gondolnánk, hogy az early adopter / geek rétegnél tudatosabb és aktívabb a párbeszéd. Ugyanakkor a statisztikák nem igazolják ezt a várakozást. (Az ntv-sek arányai: @hh 0.8, @doransky 0.5, @angelday 0.9).
Bár a fenti adatokból még nem látszik egyértelműen, azért már megelőlegezhetjük, hogy a következő fél évben a Twitteren még nagyobb számban fognak megjelenni a tinédzserek, és átveszik az early adopterek által bemelegített irányító szerepet. Ez persze természetes folyamat minden közösségi szájt esetében.
A Twitteren is egyre nagyobbra fognak nőni az egymásról keveset tudó hubok. elindul a klikkesedés. Nem valószínű, hogy a celebrajongó tinik és a geekek közt nagy lesz az átjárás. Ugyanakkor mindkét csoport jól ellesz a szolgáltatásban.
Az egész átrendeződésnek csupán annyi lesz a hatása, hogy a trending topikokat egyre kevésbé a geekek, mint inkább a tinik által felkapott témák fogják uralni.
A telepesek kora lassan lezárul a magyar Twitteren...
Az adatokért köszönet a Yamm munkatársainak...

-
pAz imént kiírtam Twitterre, hogy írja be mindenki, mit csinál éppen most. Ezzel ugye néhány percre visszatértünk a Twitter alapfilozófiájához, vagyis a pillanatról való rövid közös tudósításhoz. Ma, 12:30 körül a világ állapota:/pblockquote class=guestquotepspan class=status-bodystronga title=Benedek Toth class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/tothbenedektothbenedek/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a: csirip permalink oldalt heggesztek geditben és egy tipo miatti bugot javítottam./span/span/ppspan class=status-bodystronga title=tothmate class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/tothmatetothmate/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a: francia fogalmazast irok egy doppingugyrol/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=blumi class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/setalosassetalosas/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a: hallgatom ddq kurvaanyazasat, most epp a firefox a ludas./span/span/ppspan class=status-bodystronga title=bajla class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/bajlabajla/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a fotókat szerkesztek./span/span/ppspan class=status-bodystronga title=Pomi class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/pomi85pomi85/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a a target=_blank rel=nofollow class=tweet-url web href=http://bit.ly/lN9pihttp://bit.ly/lN9pi/a olvasom/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=ddq class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/ddqddq/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a probalok updatelnia firefoxot, de szetfagy a vonatkozo menure kattintastol es szorakoztatom Imret a kurvanyazassal :D/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=Martina Varsányi class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/varsanyimartinavarsanyimartina/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a indianok munkajat tesztelem/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=dezo class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/dezodezo/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a: a class=tweet-url hashtag title=#turulcsiripet href=http://twitter.com/search?q=%23turulcsiripet#turulcsiripet/a böngészgetek, míg tálalódik az ebéd. :)/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=DrBazze class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/DrBazzeDrBazze/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a Kajálás, közben script fut.../span/span/ppspan class=status-bodystronga title=mrgann class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/mrgannmrgann/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a indesign, egyetemi újság tördelése/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=deejayyhu class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/deejayyhudeejayyhu/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a: programokat telepitek rendszerinstall utan, illetve csinalom a rendszereink backup scriptjeit/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=Adam Szedlak class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/keltkelt/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a: cikket írok a galaxis útikalauzokról/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=Garami Zoltán class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/garamizgaramiz/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a: a Murderland második epizódját próbálom megszerezni estére/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=KTamas class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/KTamasKTamas/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a olvasom ki mit csinal most/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=SirWale class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/SirWaleSirWale/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a: vakarózom. :Đ/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=Karoly Gossler class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/connordothuconnordothu/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a Válaszolok a tweetedre./span/span/ppspan class=status-bodystronga title=Gergely Schmidt class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/sgergelysgergely/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a twittert olvastam :P/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=Simon Benjamin class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/benjamin_hubenjamin_hu/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a farmville bugot talaltam: a target=_blank rel=nofollow class=tweet-url web href=http://bit.ly/yntw2http://bit.ly/yntw2/a :)/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=Károly Nagy class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/KarolyNagyKarolyNagy/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a KFO adatokat készítek elő feldolgozáshoz. :-) a target=_blank rel=nofollow class=tweet-url web href=http://bit.ly/3E0NDPhttp://bit.ly/3E0NDP/a/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=András Lányi class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/e1bandie1bandi/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a oldalstatot böngészek/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=Peter Matkovsky class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/matkovskymatkovsky/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a Indulok kaját készíteni. (Reggelit.)/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=Bil Géc class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/_caizzz_caizzz/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a kavet szurcsolok, kozben pedig ps/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=Dorina Csehi class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/doriszkadoriszka/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a indulok a konyhába a húslevesért :)/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=Benke Zsolt class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/wyctimwyctim/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a Migrálom vissza a cuccaimat a backup vinyóról. :)/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=hettie class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/hettiehettie/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a procedurakat olvasok/javitok./span/span/ppspan class=status-bodystronga title=nagyza class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/nagyzanagyza/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a: szlovák-magyar Interreg pályázati anyagot tanulmányozok./span/span/ppspan class=status-bodystronga href=http://twitter.com/sesam class=tweet-url screen-name title=SeSamsesam/a/strong span class=entry-content@a class=tweet-url username href=http://twitter.com/hhhh/a várom az ebédet, és céltalanul ugrálok a böngészőtabok között/span/span/ppspan class=status-bodystronga title=csy class=tweet-url screen-name href=http://twitter.com/csycsy/a/strong span class=entry-content@a href=http://twitter.com/hh class=tweet-url usernamehh/a mysql super -t osztok/span/span/p/blockquote
pa href=http://webisztan.blog.hu/2009/10/28/a_pillanat_7#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1481195 border=0 //a/p
-
pAlapprobléma minden virulens online kommunikációs eszköz esetében, hogy nehéz nyomon követni a történéseket. Hatványozottan így van ez a Twitterrel is. Ha a felhasználó nem ül éppen a gép előtt, és nem követni a twiteket akkor, amikor egy hír végigfut a mikroblogokon, egyszerűen lemarad az adott eseményről./p pEz a negatív élmény minden twitterező számára ismert jelenség. Ezen kíván segíteni adelz Indastart/del a href=http://twittertim.esTwitterTim.es/a, mely arra vállalkozik, hogy egy adott júzer és ismerőseinek twitjei alapján állítson össze egy friss, személyre szabott újságot./p pobject width=500 height=330param name=allowfullscreen value=true/paramparam name=allowscriptaccess value=always/paramparam name=movie value=http://vimeo.com/moogaloop.swf?clip_id=6486169server=vimeo.comshow_title=1show_byline=1show_portrait=0color=fullscreen=1/paramembed width=500 height=330 src=http://vimeo.com/moogaloop.swf?clip_id=6486169server=vimeo.comshow_title=1show_byline=1show_portrait=0color=fullscreen=1 type=application/x-shockwave-flash allowfullscreen=true allowscriptaccess=always/embed/object/ppa href=http://vimeo.com/6486169The Twitter Times - Video Tour/a from a href=http://vimeo.com/user2273630Maxim Grinev/a on a href=http://vimeo.comVimeo/a./p pAz automata újságszerkesztő a Twitteren generálódó párbeszédek és bepostolt linkek alapján kísérli meg megmondani, hogy mi volt az érdekes az utóbbi órákban a Twitteren. Sőt, a másodszintű kapcsolati hálót is figyelembe veszik./p pÚgyhogy nem csak a saját magunk és ismerőseink által generált hírtrendekről kapunk áttekintést, hanem olyan történésekről is, melyek körülöttünk történnek./p pKiváló kezdeményezés. Ez az az út, amin a Turulcsiripnek is illene járnia már jóideje. Hozzáteszem, bármelyik online hírszájt számára kiváló rovat lenne egy ilyen, vagy ehhez hasonló eszköz./ppemA találatért köszönet /ema href=http://friendfeed.com/janoshaitsemHaits Jánosnak/em/aem./em/p
pa href=http://webisztan.blog.hu/2009/09/18/twitter_tim_es_szemelyes_ujsagok_a_twitaradatbol#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1390143 border=0 //a/p
-
pA Telegraph ma sem ment a szomszédba egy jó kis a href=http://www.telegraph.co.uk/technology/twitter/6147668/Facebook-enhances-intelligence-but-Twitter-diminishes-it-claims-psychologist.htmlbrit tudósok-fejtegetésért/a. Egy skót pszichológus szerint ugyanis a Facebook használata jó hatással van az aktív memóriánkra. Vagyis hasznunkra van rövid távú memóriánk fejlesztésében. A pszichológus szerint a Twitter és a YouTube viszont éppen ellenkezőleg hat ránk. Azok épphogy tompábbá teszik az agyunkat./ppÉrdekes párhuzam, márcsak azért is, mert a Facebook az új dizájnnal éppen hogy a href=http://webisztan.blog.hu/2009/03/13/a_legujabb_facebook_a_twitter_nyomdokaintwitteresedett/a. És a felhasználók legtöbbször arra is használják a Facebookot, amire a twitterezők a Twittert: hogy egyszerűen és gyorsan osszanak meg tartalmakat másokkal. /ppÉs a twitteres követők és követettek sem tűnik túlságosan másnak a facebookos barátokhoz képest./ppSajnos a cikk nem elemzi részletesen, hogy akkor pontosan mi a különbség (pszichológiai hatását tekintve) a két szájt között. Nem marad más hátra, mint - aktív memóriátokat élesítendő - elmondani kommentekben./p
pa href=http://webisztan.blog.hu/2009/09/07/a_facebook_es_a_twitter_hatasa_az_agyunkra#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1366256 border=0 //a/p
-
pAz elmúlt években többször hallottam filmes újságíró kollégáktól, hogy vannak filmforgalmazók, akik olykor nem veszik jó néven, ha negatív kicsengésű kritika jelenik meg egy-egy premierfilmről. Mert - így az idegeskedő érvelés - ez nagyban befolyásolhatja a mozilátogatási kedvet./p pAz érvelés persze nevetséges, hiszen ha az emberek a filmkritikák értékítélete alapján járnának mozikba, akkor biztosan máshogyan nézne ki a filmtörténet legnagyobb kasszasikereinek toplistája./p pMásrészt pedig a filmkritikánál sokkal erősebb befolyásoló erő, hogy mit mond az adott filmről egy barát, családtag, esetleg egy filmhez jobban értő ismerős./p pMa - többek közt - az Origo is lehozta azt az a href=http://www.origo.hu/techbazis/internet/20090825-gyilkolja-a-twitter-a-hollywoodi-mozit.htmlMTI-hírt/a, mely egy hétfői a href=http://www.telegraph.co.uk/technology/twitter/6069260/Twitter-killing-Hollywood-movies.htmlDaily Telegraph-cikket/a ismertet, ami meg egy egyhetes a href=http://www.nytimes.com/2009/08/21/movies/21stars.html?scp=1sq=Peter%20Guberst=cseNew York Times-cikken/a alapul. (span style=font-style: italic;H/spanemaha, /ema href=http://hirbehozo.posterous.com/index-tech-egy-even-belul-fizets-lehet-az-onlemcikkért fizetni/em/aem, mi?/em)/p pNa szóval, a lényeg, hogy újabban a Twitter került egyes filmforgalmazók célkeresztjébe. Most azt a vád, hogy a Twitter lehetőséget teremet arra, hogy az emberek megosszák egymással mozis élményeiket, és ezek az élmények többségében negatívak. Vagyis a twitterezők egymást beszélik le egyes filmek megtekintéséről./p pHát borzasztó, mondhatom. Hogy is képzelik az emberek, hogy csak úgy, felelőtlenül elmondják a véleményüket egy-egy filmről. Mennyivel jobb volt az a világ, ahol a filmforgalmazók reklámhadjárata volt az egyetlen információs csatorna, mely segített az embereknek a filmválasztásban!/p pAmúgy a Mashable tegnap írt arról, hogy a href=http://mashable.com/2009/08/24/inglourious-basterds-tweets/a Twitter-hatás nem mindig negatív/a a premierfilmek esetében. Ott van például az a href=http://search.twitter.com/search?q=%22Inglourious+Basterds%22új Tarantino-mozi/a, vagy a a href=http://search.twitter.com/search?q=%22District+9%22District 9/a, melyek sokkal több pozitív visszhangot kaptak a Twitteren, mint negatívat. Nem úgy mint a a href=http://hirbehozo.posterous.com/bruno-miert-ne-nezzuk-megBrüno/a, ami meg a gonosz twitterezőknek a href=http://mashable.com/2009/07/13/bruno-twitter-reactions/csak nem akart tetszeni/a./p pA Twitter valójában csak felerősíti azt a jelenséget, mely azóta létezik, mióta filmek léteznek: az emberek megbeszélik egymás között, hogy melyik film szar, és melyik klassz. Nem hosszú, körmönfont, kultúrtörténeti távlatokat felvázoló nagyelemzésekben, hanem spontán, személyes ízlésre hagyatkozó véleményekben. (Amúgy a a href=http://search.twitter.com/search?q=%23musicmondaylang=allzenékkel/a a href=http://www.last.fm/chartsis/a a href=http://search.twitter.com/search?q=%22listening+to%22épp/a a href=http://blip.fm/homeez/a a href=http://www.ilike.com/artista/a a href=http://elbo.ws/tracks/helyzet/a.)/p pSőt, ma már nem is úgy merül fel ez a kérdés az egyszeri fogyasztóban, hogy akkor megnézzem-e a filmet amoziban vagy sem. Eggyel több az opció: 1. érdekel, megnézem moziban, 2. nem érdekel, leszarom, 3. érdekel, de azért sanszos, hogy szar, úgyhogy inkább letorrentezem./p pAkinek ez nem tetszik, az forgalmazzon inkább mosóport./p
pa href=http://webisztan.blog.hu/2009/08/25/a_twittertol_felnek_a_premierfilmek_forgalmazoi#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1336976 border=0 //a/p
-
pAz elmúlt hét a href=http://twitter.com/#search?q=%23webi#webi/a twitjei mellé most felsorakoznak a a href=http://twitter.com/#search?q=%23sziget#sziget/a hash alatt megüzent 140 karakternyi életjárulékok is. Haladunk visszafelé az időegyenesen.../p p style=text-align: right;a href=http://thedotkom.tumblr.com/post/163430413/sziget-2009-fail-szigetimg alt= class=imgnotext src=http://webisztan.blog.hu/media/image/0908/tumblr_koeuieYb751qz8u65o1_500.jpg //asmallvia /smalla href=http://thedotkom.tumblr.com/smallthedotkom/small/a/p a href=http://webisztan.blog.hu/2009/08/17/twiterszemle_sziget_special[...] Bővebben!/a
pa href=http://webisztan.blog.hu/2009/08/17/twiterszemle_sziget_special#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1314572 border=0 //a/p
-
pAz amerikai twitterelők tonnaszámra kezdték el megosztani, hogy mit csináltak abban a a href=http://webisztan.blog.hu/2009/08/06/megint_a_regi_szep_idok_twitter_is_downtöbb mint három órában/a, amikor a href=http://webisztan.blog.hu/2009/08/07/egy_felhasznalo_miatt_halt_le_a_twitter_es_a_facebookeldosolták tőlük/a a kedvenc webes játékszerüket. Íme néhány segélykiáltás az offline vadonból...a href=http://twitter.com/areevez onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/areevez'); target=_blankbr //a/p div class=msgblockquote class=guestquote div class=msga href=http://twitter.com/millbrook_king onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/millbrook_king'); target=_blankmillbrook_king/a: span id=msgtxt3181130248 class=msgtxt ena href=http://search.twitter.com/search?q=%23whentwitterwasdownb#whentwitterwasdown/b/a i just watched videos on youtube all day lmao/span/div div class=msg /div div class=msgdiv class=msga href=http://twitter.com/umapagan onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/umapagan'); target=_blankumapagan/a: span id=msgtxt3181127536 class=msgtxt ena href=http://search.twitter.com/search?q=%23whentwitterwasdownb#whentwitterwasdown/b/a I started making inappropriate comments to actual people. No. Waitaminute. I do that already./span/div div class=msg /div div class=msgdiv class=msga href=http://twitter.com/Mohomed onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/Mohomed'); target=_blankMohomed/a: span id=msgtxt3181120347 class=msgtxt ena href=http://search.twitter.com/search?q=%23whentwitterwasdownb#whentwitterwasdown/b/a i dreamt that I was living in google. In my dream I googled reptile and i ended up in a place with lots of reptiles./span/div div class=msg /div div class=msgdiv class=msga target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/Thomas_Peep'); href=http://twitter.com/Thomas_PeepThomas_Peep/a: span class=msgtxt en id=msgtxt3181116409a href=http://search.twitter.com/search?q=%23whentwitterwasdownb#whentwitterwasdown/b/a I rediscovered porn. God Bless those hackers. I like boobs!/span/div div class=msg /div div class=msgdiv class=msga target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/tankle10'); href=http://twitter.com/tankle10tankle10/a: span class=msgtxt en id=msgtxt3181115828a href=http://search.twitter.com/search?q=%23whentwitterwasdownb#whentwitterwasdown/b/a Chuck Norris was still tweeting ahahaha/span/div/div div class=msg /div div class=msgdiv class=msga target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/MarkBrouwer1981'); href=http://twitter.com/MarkBrouwer1981MarkBrouwer1981/a: span class=msgtxt en id=msgtxt3181112577a href=http://search.twitter.com/search?q=%23whentwitterwasdownb#whentwitterwasdown/b/a i was on my work doing uuuuhhhhmm nothing?!?/span/div div class=msg /div div class=msgdiv class=msga target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/mustangmelissa'); href=http://twitter.com/mustangmelissamustangmelissa/a: span class=msgtxt en id=msgtxt3181107558a href=http://search.twitter.com/search?q=%23whentwitterwasdownb#whentwitterwasdown/b/a I still had tweetie so I had no problems!!!!!/span/div div class=msg /div div class=msgdiv class=msga target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/cowgirlgeek'); href=http://twitter.com/cowgirlgeekcowgirlgeek/a: span class=msgtxt en id=msgtxt3181095767I hit 'Apple+R' 20,000 times. a href=http://search.twitter.com/search?q=%23whentwitterwasdownb#whentwitterwasdown/b/a/span/div div class=msg /div div class=msgdiv class=msga target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/dianewms'); href=http://twitter.com/dianewmsdianewms/a: span class=msgtxt en id=msgtxt3181080812a href=http://search.twitter.com/search?q=%23whentwitterwasdownb#whentwitterwasdown/b/a I lost my close personal connection with Ashton Kutcher and PDiddy./span/div div class=msg /div div class=msgdiv class=msga target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/JustMesha'); href=http://twitter.com/JustMeshaJustMesha/a: span class=msgtxt en id=msgtxt3181075406a href=http://search.twitter.com/search?q=%23whentwitterwasdownb#whentwitterwasdown/b/a I shouted some of my tweets out the window to any passerby that would listen. lol/span/div div class=msg /div div class=msgdiv class=msga target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/jtedwards'); href=http://twitter.com/jtedwardsjtedwards/a: span class=msgtxt en id=msgtxt3181064162I deleted twitterberry and downloaded ubertwitter a href=http://search.twitter.com/search?q=%23whentwitterwasdownb#whentwitterwasdown/b/a because I thought my app was corrupted. silly me/span/div div class=msg /div div class=msgdiv class=msga target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/jdushin'); href=http://twitter.com/jdushinjdushin/a: span class=msgtxt en id=msgtxt3181041049a href=http://search.twitter.com/search?q=%23whentwitterwasdownb#whentwitterwasdown/b/a I had to socialize with actual people. Really weird. Let's hope this doesn't happen again./span/div/div/div/div/div/div/div/div/div/div/div /blockquote/divpÉs így tovább, a href=http://search.twitter.com/search?lang=enq=%23whentwitterwasdownkismillió/a egyéb instant gyászüzenet a 2009 augusztusi internet legszörnyűbb napjára emlékezve. Ti hogyan éltétek túl a down horrort? Facebook? Munkaterápia? a href=http://bigyo.blog.hu/2009/07/29/hello_kitty_stormtrooperHello Kitty Stormtrooper/a? Ön- és köremailek? Passziánsz/Bejeweled/iFart? Sehogy?/p
pa href=http://webisztan.blog.hu/2009/08/07/ki_mit_csinalt_amikor_eltunt_a_twitter_az_eterbol#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1295399 border=0 //a/p
-
pstrong[update]/strong A Twitter hivatalos közlése a href=http://status.twitter.com/post/157191978/ongoing-denial-of-service-attackszerint/a túlterheléses támadás (a href=http://hu.wikipedia.org/wiki/DDoSDoS/a) okozta a szájt több órás leállását. A legfrissebb hírek szerint a támadást sikerült visszaverni, így a szolgáltatás hamarosan ismét elérhető lesz. /p pA Twitter leállásának idején akadozott a Facebook is. Azt egyelőre nem tudni, hogy van-e összefüggés a két esemény között. (Például, hogy a twitterezők tömegesen átvándoroltak volna a Facebookra, tájékozódni a Twitter-leállásról...)/p pAnno, a szolgáltatás berobbanásának évében, 2007-ben rendszeresek, már-már menetrendszerűek voltak a szünetek az üzemeltetésben. A csúcs 2007 márciusában volt, amikor a szolgáltatás összesen több mint 58 órát volt offline./p pAz utóbbi egy évben ugyanakkor nem volt jellemző a szolgáltatásra, hogy egy huzamban órákig elérhetetlen lett volna. A a href=http://pingdom.com/Pingdom/a szerint most júliusban mindössze 35 percig volt elérhetetlen a szájt. A a href=http://www.pingdom.com/reports/wx4vra365911/month/?name=Twitter.commonth=8year=2009mostani leállás/a viszont több mint 3 és fél óráig tartott./p pAz utóbbi egy év emlékezetesebb down horrorjait a Gmail produkálta. Először a href=http://webisztan.blog.hu/2008/08/11/meghalt_a_gmailépp egy éve/a halt le a levelező, majd a href=http://webisztan.blog.hu/2009/02/24/a_gmail_megint_osszecsuklottidén februárban/a ismét eltűnt a webről néhány órára, halálra rémísztve ezzel a komplett életüket az inboxukban tároló netezőket./p
pa href=http://webisztan.blog.hu/2009/08/06/megint_a_regi_szep_idok_twitter_is_down#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1292916 border=0 //a/p
-
pMint bizonyára már olvastatok róla a napokban, a Nielsen kutatócég a href=http://blog.nielsen.com/nielsenwire/online_mobile/teens-dont-tweet-twitters-growth-not-fueled-by-youth/mérése/a is alátámasztani látszik azt a korábbi a href=http://media.ft.com/cms/c3852b2e-6f9a-11de-bfc5-00144feabdc0.pdffeltételezést/a, miszerint a fiatalok nem használják a Twittert./ppAz állítás persze így nem igaz. Inkább úgy igaz, hogy a Twitter hipernépszerű szolgáltatás: ma már elérik az összes aktív amerikai internetező több mint 10 százalékát. Viszont a 25 év alattiak számaránya ebből mindössze 16 százalék. Ez pedig meglepő arány, tekintve, hogy az amerikai internetezők negyede éppen ebbe a korcsoportba esik./ppA Twitter felhasználóinak több mint fele (64 százaléka) 25 és 55 év közötti. Kérdés, hogy ez olyan rossz dolog-e./ppAmikor egy webes szolgáltatás felhasználói táborának legnagyobb hányadát a fiatalok adják, akkor az szokott lenni a siránkozás tárgya, hogy oké, de nekik sokkal nehezebb eladni termékeket, lévén általában még nem rendelkeznek állandó jövedelemmel./ppHa ezt az argumentumot alkalmazzuk a Twitter számaira, akkor azt mondhatnánk, hogy a szolgáltatás átlagon felüli hatékonysággal képes a hirdetőket összekapcsolni a potenciális vásárlókkal./ppA Twitternek az igazi problémája nem is a korcsoport-eloszlás. Pontosabban csak annyiban, hogy azért nekik sem ártana a mértnél egy kicsit nagyobb arányban megnyerni a fiatal netezőket./ppSzámukra a fő problémát sokkal inkább az adja, hogy magán a szájton viszonylag kevés időt töltenek el a felhasználók. Úgyhogy amiből itt igazán pénzt tudnának keresni, az az API-ba építendő limitációk, különböző API-csomagok./ppMindezidáig azonban a Twitter ellenálló maradt mindenféle üzleti kísérletezgetéssel szemben. Biztosak lehetünk benne, hogy ez nem fog sokáig így maradni./p
pa href=http://webisztan.blog.hu/2009/08/05/a_twitter_nem_gyerekjatek#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1290009 border=0 //a/p
-
pEgy francia hekker a href=http://blog.landspurg.net/twitter-hacked/azt/a a href=http://www.korben.info/hack-de-twitter-la-suite.htmlállítja/a, hogy sikeresen betört a Twitter néhány alkalmazottjának inboxába. A meglesett levelezésekből az derül ki, hogy a Twitter üzletpolitikája végtelenül egyszerű: létrehoznak egy Twitter-accountot egy celeb nevében, amit elkezdenek követni a netezők tömegei, celebpletykákra éhesen. Ezt követően megkeresik a celebet azzal, hogy nézd már, milyen népszerű lettél a Twitteren, úgyhogy a te érdeked is, hogy használd a szájtot, ha el akarod érni a rajongóidat./p pAnnyi bizonyos, hogy a Twitter arra játszik, hogy a kockázati tőkebefektetéseiből minél nagyobb médiafigyelmet és felhasználói bázist építsen. Ebből pedig az is következhetik, hogy eladásra játszanak. A potenciális felvásárló szemében ugyanis a szolgáltatás sokkal értékesebb lesz, ha azt látják, hogy a felhasználóbázis dinamikusan nő, és a Twitteren keresztül elérhetők az igazán nagy pénzt termelő celebek, termékek, szolgáltatások és azok rajongói./p pA fenti elméletet az is alátámasztani látszik, hogy a Twitter mindezidáig komolyan nem próbált meg hirdetési rendszert integrálni. Látható, hogy nem kis pénzekből akarják visszaszedni a befektetett dollármilliókat, hanem mindent vivő webes szolgáltatássá akarnak válni (ahogyan az a MySpace-nek, Blogger.com-nak vagy a Facebooknak korábban sikerült), hogy horribilis áron tudják eladni egy jó pillanatban a Twittert./ppBtw, a hekkersztori valószínűleg a href=http://news.bbc.co.uk/2/hi/technology/8153122.stmigaz/a./p
pa href=http://webisztan.blog.hu/2009/07/16/feltortek_a_twitter_munkatarsainak_inboxait#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1249198 border=0 //a/p
-
Posted: July 6th, 2009, 11:47am CEST by hírbehozó
pFesztiválok, székely Google, iPhone-bulvár és kamu halálhírek - ezeket szedegettük az elmúlt héten a Twitter-fáról.../pblockquote class="guestquote"pspan class="status-body"a href="http://twitter.com/urbanlegendshu" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/urbanlegendshu');" target="_blank"urbanlegendshu/a span id="msgtxt2485545813" class="msgtxt en"RT a href="http://twitter.com/mashable" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/mashable')" target="_blank"@mashable/a Facebook Farce: Top British Spy Exposed on Facebook a href="http://cli.gs/4732B" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2485545813')" rel="nofollow" target="_blank"http://cli.gs/4732B/a a title="#webi" href="http://twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a href="http://twitter.com/droid242" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/droid242');" target="_blank"droid242/a span id="msgtxt2485139051" class="msgtxt hu"Használjátok, mert jó: a href="http://aviary.com/home" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2485139051')" rel="nofollow" target="_blank"http://aviary.com/home/a a title="#webi" href="http://twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a href="http://twitter.com/korsosm" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/korsosm');" target="_blank"korsosm/a span id="msgtxt2483387622" class="msgtxt hu"twitter.com/partystream - élőben végigközvetítettük a VOLT-ot. csütörtökön jön a balatonsound :) a href="http://twitter.com/partystream" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/partystream')" target="_blank"@partystream/a a title="#webi" href="http://twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko');" href="http://twitter.com/sycko"sycko/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2482561864"RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/theitalianjob')" href="http://twitter.com/theitalianjob"@theitalianjob/a a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2482561864')" href="http://twitpic.com/9e7gh"http://twitpic.com/9e7gh/a - Mindig álljatok meg elsősegélyt nyújtani! a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/bekipe');" href="http://twitter.com/bekipe"bekipe/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2472706875"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh')" href="http://twitter.com/hh"@hh/a feszkó: a href="http://twitter.com/search?q=%230704t%C3%BCntet%C3%A9s" title="#0704tÃfrac14;ntetÃcopy;s"#0704tüntetés/a A Twitter megint jól vizsgázott infoáramlásból a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko');" href="http://twitter.com/sycko"sycko/a span class="msgtxt en" id="msgtxt2472425793"RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/lancearmstrong')" href="http://twitter.com/lancearmstrong"@lancearmstrong/a Post race vid a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2472425793')" href="http://tinyurl.com/mrf9ba"http://tinyurl.com/mrf9ba/a az elmult par ev legnagyobb marketingje Lance tour szereplese a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko');" href="http://twitter.com/sycko"sycko/a span class="msgtxt en" id="msgtxt2458994061"A bing beintegralt par twitter accountot, realtime kereseshez a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2458994061')" href="http://snipurl.com/lpx26"http://snipurl.com/lpx26/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/juhasz');" href="http://twitter.com/juhasz"juhasz/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2458360895"posterous ügyfélszolgálat 5 perc alatt válaszolt a kérdésemre, és még az angolomat is megértették... így kell szolgáltatást csinálni! a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh');" href="http://twitter.com/hh"hh/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2457195162"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/PappTimi')" href="http://twitter.com/PappTimi"@PappTimi/a RT a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2457195162')" href="http://bit.ly/1nqg4Z"http://bit.ly/1nqg4Z/a Bob Fosse koreográfus zseni 1974ben moonwalkol. Lopni csak zseniktől...ugye Jacko a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/aftermodern');" href="http://twitter.com/aftermodern"aftermodern/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2454105920"RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/atomvillanas')" href="http://twitter.com/atomvillanas"@atomvillanas/a SMS-en keresztul torheto az iPhone? a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2454105920')" href="http://bit.ly/huiEV"http://bit.ly/huiEV/a via /. a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/iSuperG');" href="http://twitter.com/iSuperG"iSuperG/a span class="msgtxt en" id="msgtxt2452193206"The forgotten 3gs jb uri from prev twit: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2452193206')" href="http://bit.ly/qsZxi"http://bit.ly/qsZxi/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/tct');" href="http://twitter.com/tct"tct/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2451867226"az index sikeres közvetítése után bektötte oldalára a twittert a kisalfold.hu, téma a a href="http://twitter.com/search?q=%23volt" title="#volt"#volt/a fesztivál a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/duplabe');" href="http://twitter.com/duplabe"duplabe/a span class="msgtxt sv" id="msgtxt2450857717"RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/doransky')" href="http://twitter.com/doransky"@doransky/a A Twitter elkezdte linkelni a # jelet a href="http://twitter.com/search?q=%23doransky" title="#doransky"#doransky/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh');" href="http://twitter.com/hh"hh/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2440776644"Amerikai tőzsdén bizonyít a Budapesten fejlesztett LogMeIn a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2440776644')" href="http://bit.ly/uqvQv"http://bit.ly/uqvQv/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/kisvirag');" href="http://twitter.com/kisvirag"kisvirag/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2440534735"800x400as kijelzon a google maps eleg nehezkes, nehezen hasznalhato, mert meg fullscreenre rakva a bongeszot is keskeny a terkepsav a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/dominis');" href="http://twitter.com/dominis"dominis/a span class="msgtxt pl" id="msgtxt2437625931"iphone-re optimalizalt webes sztaki szotar mashup: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2437625931')" href="http://szotar.dekad.hu/"http://szotar.dekad.hu/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/tothur');" href="http://twitter.com/tothur"tothur/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2435287201"RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/_vbali')" href="http://twitter.com/_vbali"@_vbali/a A Twitter.com following/followers oldalai szépek is és praktikusak is lettek. Szeretem ez ilyen ráncfelvarrást. a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/kerekes_jani_');" href="http://twitter.com/kerekes_jani_"kerekes_jani_/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2432385675"Rövidített webcím visszafejtő a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2432385675')" href="http://untiny.com/"http://untiny.com//a okos a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/wths');" href="http://twitter.com/wths"wths/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2421180515"Es Seth Godin reakcioja: RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/doransky')" href="http://twitter.com/doransky"@doransky/a: Malcolm Gladwell kötelező írása az ingyenességről a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2421180515')" href="http://bit.ly/3B2yA"http://bit.ly/3B2yA/a http://bit.ly/16ScNd a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/tillseemann');" href="http://twitter.com/tillseemann"tillseemann/a span class="msgtxt es" id="msgtxt2419481447"a href="http://twitter.com/search?q=%23piratebay" title="#piratebay"#piratebay/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a Eladták a PirateBay-t!!!! a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2419481447')" href="http://bit.ly/fjW8t"http://bit.ly/fjW8t/a /span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/shawnvalentine');" href="http://twitter.com/shawnvalentine"shawnvalentine/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2418985371"Egy újabb lehetőség a szélessávnak köszönhetően! Gyerekek Miért?-jeinek megválaszolása a Whyzz sgeítségével. a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2418985371')" href="http://bit.ly/1QUgA"http://bit.ly/1QUgA/a /span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko');" href="http://twitter.com/sycko"sycko/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2418461584"RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/atomvillanaskep')" href="http://twitter.com/atomvillanaskep"@atomvillanaskep/a ldquo;Kétféle ügyfél létezik: a tájékozatlan és a bizalmatlanrdquo; a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2418461584')" href="http://bit.ly/1av37Y"http://bit.ly/1av37Y/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/forgoimi');" href="http://twitter.com/forgoimi"forgoimi/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2410256657"RT: a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/spottrhu')" href="http://twitter.com/spottrhu"@spottrhu/a: flickrből most már közvetlenül twittelhetjük ki a képeket a blog this funkcióval, vagy emailben a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2410256657')" href="http://bit.ly/zh5ak"http://bit.ly/zh5ak/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/urbanlegendshu');" href="http://twitter.com/urbanlegendshu"urbanlegendshu/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2409322422"A kamu halálhírek terjedése nem új, és nem is netes jelenség - a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2409322422')" href="http://tinyurl.com/nslhlx"http://tinyurl.com/nslhlx/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/tolmi');" href="http://twitter.com/tolmi"tolmi/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2408489632"RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/sgergely')" href="http://twitter.com/sgergely"@sgergely/a, a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/eszpee')" href="http://twitter.com/eszpee"@eszpee/a: a nap site-ja a székely google címlap: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2408489632')" href="http://gugel.pontmost.com/"http://gugel.pontmost.com//a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/korsosm');" href="http://twitter.com/korsosm"korsosm/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2406601601"hát akkor megprobalunk médiumot csinálni csak twitter és facebook alapokon a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/partystream')" href="http://twitter.com/partystream"@partystream/a a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/kitchenbudapest')" href="http://twitter.com/kitchenbudapest"@kitchenbudapest/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/lessknownJFK');" href="http://twitter.com/lessknownJFK"lessknownJFK/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2406242292"fakin neonomád. és bebizonyítottam, hogy DTPzni is lehet kocsmából. jobb a sávszél mint melóhelyen... a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a a href="http://twitter.com/search?q=%23fb" title="#fb"#fb/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh');" href="http://twitter.com/hh"hh/a span class="msgtxt en" id="msgtxt2403711381"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/xcoded')" href="http://twitter.com/xcoded"@xcoded/a Posterous is poised to be the future of this middle blogging space. a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2403711381')" href="http://bit.ly/a43VY"http://bit.ly/a43VY/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/bekipe');" href="http://twitter.com/bekipe"bekipe/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2400586142"Mindig belesétálnak a képedbe? Tourist Remover a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2400586142')" href="http://tinyurl.com/mct2c"http://tinyurl.com/mct2c/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/tzetze');" href="http://twitter.com/tzetze"tzetze/a span class="msgtxt eo" id="msgtxt2386747314"Twitteresedik a Weblabor a href="http://twitter.com/search?q=%23weblabor" title="#weblabor"#weblabor/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/hegyalja');" href="http://twitter.com/hegyalja"hegyalja/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2385658723"Kedves Twitterezők, új szelek a fesztiválkommunikációban, aki rólunk csiripel, használja a a href="http://twitter.com/search?q=%23hegya" title="#hegya"#hegya/a hashtaget! a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/p/blockquotepspan class="status-body"span class="msgtxt hu"Témaajánlókat továbbra is a #webi alá várjuk. Jöhet bármi, ami egynél több embernek is érdekes lehet. Egy hét múlva ugyanitt./span/span/ppa href="http://webisztan.blog.hu/2009/07/06/twitterszemle_6_het#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1229498" border="0" //a/p
-
Posted: July 6th, 2009, 11:47am CEST by hírbehozó
pFesztiválok, székely Google, iPhone-bulvár és kamu halálhírek - ezeket szedegettük az elmúlt héten a Twitter-fáról.../pblockquote class=guestquotepspan class=status-bodya href=http://twitter.com/urbanlegendshu onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/urbanlegendshu'); target=_blankurbanlegendshu/a span id=msgtxt2485545813 class=msgtxt enRT a href=http://twitter.com/mashable onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/mashable') target=_blank@mashable/a Facebook Farce: Top British Spy Exposed on Facebook a href=http://cli.gs/4732B onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2485545813') rel=nofollow target=_blankhttp://cli.gs/4732B/a a title=#webi href=http://twitter.com/search?q=%23webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya href=http://twitter.com/droid242 onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/droid242'); target=_blankdroid242/a span id=msgtxt2485139051 class=msgtxt huHasználjátok, mert jó: a href=http://aviary.com/home onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2485139051') rel=nofollow target=_blankhttp://aviary.com/home/a a title=#webi href=http://twitter.com/search?q=%23webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya href=http://twitter.com/korsosm onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/korsosm'); target=_blankkorsosm/a span id=msgtxt2483387622 class=msgtxt hutwitter.com/partystream - élőben végigközvetítettük a VOLT-ot. csütörtökön jön a balatonsound :) a href=http://twitter.com/partystream onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/partystream') target=_blank@partystream/a a title=#webi href=http://twitter.com/search?q=%23webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko'); href=http://twitter.com/syckosycko/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2482561864RT a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/theitalianjob') href=http://twitter.com/theitalianjob@theitalianjob/a a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2482561864') href=http://twitpic.com/9e7ghhttp://twitpic.com/9e7gh/a - Mindig álljatok meg elsősegélyt nyújtani! a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/bekipe'); href=http://twitter.com/bekipebekipe/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2472706875a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh') href=http://twitter.com/hh@hh/a feszkó: a href=http://twitter.com/search?q=%230704t%C3%BCntet%C3%A9s title=#0704tüntetés#0704tüntetés/a A Twitter megint jól vizsgázott infoáramlásból a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko'); href=http://twitter.com/syckosycko/a span class=msgtxt en id=msgtxt2472425793RT a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/lancearmstrong') href=http://twitter.com/lancearmstrong@lancearmstrong/a Post race vid a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2472425793') href=http://tinyurl.com/mrf9bahttp://tinyurl.com/mrf9ba/a az elmult par ev legnagyobb marketingje Lance tour szereplese a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko'); href=http://twitter.com/syckosycko/a span class=msgtxt en id=msgtxt2458994061A bing beintegralt par twitter accountot, realtime kereseshez a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2458994061') href=http://snipurl.com/lpx26http://snipurl.com/lpx26/a a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/juhasz'); href=http://twitter.com/juhaszjuhasz/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2458360895posterous ügyfélszolgálat 5 perc alatt válaszolt a kérdésemre, és még az angolomat is megértették... így kell szolgáltatást csinálni! a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh'); href=http://twitter.com/hhhh/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2457195162a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/PappTimi') href=http://twitter.com/PappTimi@PappTimi/a RT a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2457195162') href=http://bit.ly/1nqg4Zhttp://bit.ly/1nqg4Z/a Bob Fosse koreográfus zseni 1974ben moonwalkol. Lopni csak zseniktől...ugye Jacko a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/aftermodern'); href=http://twitter.com/aftermodernaftermodern/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2454105920RT a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/atomvillanas') href=http://twitter.com/atomvillanas@atomvillanas/a SMS-en keresztul torheto az iPhone? a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2454105920') href=http://bit.ly/huiEVhttp://bit.ly/huiEV/a via /. a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/iSuperG'); href=http://twitter.com/iSuperGiSuperG/a span class=msgtxt en id=msgtxt2452193206The forgotten 3gs jb uri from prev twit: a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2452193206') href=http://bit.ly/qsZxihttp://bit.ly/qsZxi/a a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/tct'); href=http://twitter.com/tcttct/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2451867226az index sikeres közvetítése után bektötte oldalára a twittert a kisalfold.hu, téma a a href=http://twitter.com/search?q=%23volt title=#volt#volt/a fesztivál a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/duplabe'); href=http://twitter.com/duplabeduplabe/a span class=msgtxt sv id=msgtxt2450857717RT a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/doransky') href=http://twitter.com/doransky@doransky/a A Twitter elkezdte linkelni a # jelet a href=http://twitter.com/search?q=%23doransky title=#doransky#doransky/a a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh'); href=http://twitter.com/hhhh/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2440776644Amerikai tőzsdén bizonyít a Budapesten fejlesztett LogMeIn a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2440776644') href=http://bit.ly/uqvQvhttp://bit.ly/uqvQv/a a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/kisvirag'); href=http://twitter.com/kisviragkisvirag/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2440534735800x400as kijelzon a google maps eleg nehezkes, nehezen hasznalhato, mert meg fullscreenre rakva a bongeszot is keskeny a terkepsav a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/dominis'); href=http://twitter.com/dominisdominis/a span class=msgtxt pl id=msgtxt2437625931iphone-re optimalizalt webes sztaki szotar mashup: a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2437625931') href=http://szotar.dekad.hu/http://szotar.dekad.hu/a a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/tothur'); href=http://twitter.com/tothurtothur/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2435287201RT a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/_vbali') href=http://twitter.com/_vbali@_vbali/a A Twitter.com following/followers oldalai szépek is és praktikusak is lettek. Szeretem ez ilyen ráncfelvarrást. a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/kerekes_jani_'); href=http://twitter.com/kerekes_jani_kerekes_jani_/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2432385675Rövidített webcím visszafejtő a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2432385675') href=http://untiny.com/http://untiny.com//a okos a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/wths'); href=http://twitter.com/wthswths/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2421180515Es Seth Godin reakcioja: RT a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/doransky') href=http://twitter.com/doransky@doransky/a: Malcolm Gladwell kötelező írása az ingyenességről a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2421180515') href=http://bit.ly/3B2yAhttp://bit.ly/3B2yA/a http://bit.ly/16ScNd a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/tillseemann'); href=http://twitter.com/tillseemanntillseemann/a span class=msgtxt es id=msgtxt2419481447a href=http://twitter.com/search?q=%23piratebay title=#piratebay#piratebay/a a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a Eladták a PirateBay-t!!!! a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2419481447') href=http://bit.ly/fjW8thttp://bit.ly/fjW8t/a /span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/shawnvalentine'); href=http://twitter.com/shawnvalentineshawnvalentine/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2418985371Egy újabb lehetőség a szélessávnak köszönhetően! Gyerekek Miért?-jeinek megválaszolása a Whyzz sgeítségével. a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2418985371') href=http://bit.ly/1QUgAhttp://bit.ly/1QUgA/a /span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko'); href=http://twitter.com/syckosycko/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2418461584RT a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/atomvillanaskep') href=http://twitter.com/atomvillanaskep@atomvillanaskep/a “Kétféle ügyfél létezik: a tájékozatlan és a bizalmatlan” a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2418461584') href=http://bit.ly/1av37Yhttp://bit.ly/1av37Y/a a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/forgoimi'); href=http://twitter.com/forgoimiforgoimi/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2410256657RT: a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/spottrhu') href=http://twitter.com/spottrhu@spottrhu/a: flickrből most már közvetlenül twittelhetjük ki a képeket a blog this funkcióval, vagy emailben a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2410256657') href=http://bit.ly/zh5akhttp://bit.ly/zh5ak/a a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/urbanlegendshu'); href=http://twitter.com/urbanlegendshuurbanlegendshu/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2409322422A kamu halálhírek terjedése nem új, és nem is netes jelenség - a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2409322422') href=http://tinyurl.com/nslhlxhttp://tinyurl.com/nslhlx/a a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/tolmi'); href=http://twitter.com/tolmitolmi/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2408489632RT a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/sgergely') href=http://twitter.com/sgergely@sgergely/a, a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/eszpee') href=http://twitter.com/eszpee@eszpee/a: a nap site-ja a székely google címlap: a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2408489632') href=http://gugel.pontmost.com/http://gugel.pontmost.com//a a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/korsosm'); href=http://twitter.com/korsosmkorsosm/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2406601601hát akkor megprobalunk médiumot csinálni csak twitter és facebook alapokon a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/partystream') href=http://twitter.com/partystream@partystream/a a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/kitchenbudapest') href=http://twitter.com/kitchenbudapest@kitchenbudapest/a a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/lessknownJFK'); href=http://twitter.com/lessknownJFKlessknownJFK/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2406242292fakin neonomád. és bebizonyítottam, hogy DTPzni is lehet kocsmából. jobb a sávszél mint melóhelyen... a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a a href=http://twitter.com/search?q=%23fb title=#fb#fb/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh'); href=http://twitter.com/hhhh/a span class=msgtxt en id=msgtxt2403711381a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/xcoded') href=http://twitter.com/xcoded@xcoded/a Posterous is poised to be the future of this middle blogging space. a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2403711381') href=http://bit.ly/a43VYhttp://bit.ly/a43VY/a a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/bekipe'); href=http://twitter.com/bekipebekipe/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2400586142Mindig belesétálnak a képedbe? Tourist Remover a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2400586142') href=http://tinyurl.com/mct2chttp://tinyurl.com/mct2c/a a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/tzetze'); href=http://twitter.com/tzetzetzetze/a span class=msgtxt eo id=msgtxt2386747314Twitteresedik a Weblabor a href=http://twitter.com/search?q=%23weblabor title=#weblabor#weblabor/a a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/hegyalja'); href=http://twitter.com/hegyaljahegyalja/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2385658723Kedves Twitterezők, új szelek a fesztiválkommunikációban, aki rólunk csiripel, használja a a href=http://twitter.com/search?q=%23hegya title=#hegya#hegya/a hashtaget! a href=http://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/p/blockquotepspan class=status-bodyspan class=msgtxt huTémaajánlókat továbbra is a #webi alá várjuk. Jöhet bármi, ami egynél több embernek is érdekes lehet. Egy hét múlva ugyanitt./span/span/p
pa href=http://webisztan.blog.hu/2009/07/06/twitterszemle_6_het#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1229498 border=0 //a/p
-
Posted: July 6th, 2009, 11:08am CEST by hírbehozó
pAkik emlékeznek még, nemrégiben írtunk a href="http://webisztan.blog.hu/2009/05/31/god_is_a_dj_on_twitter"Richie Hawtinról/a, aki automatikusan postolja a Twitterre azokat a trackeket, amiket épp a partyján játszik. Nos a jó hír, hogy Hawtin tiszteletét teszi a Balaton Soundon. Egészen pontosan vasárnap éjféltől lehet majd követni a href="http://twitter.com/rhawtin"itt/a az élő zenélést. Akik szeretnének ízelítőt kapni a dj zenéjéből, azok már most rákereshetnek a twitekben szereplő trackekre a a href="https://www.beatport.com/e"Beatporton/a. Vagy lessenek be Hawtin a href="http://www.myspace.com/plasstikmaan"MySpace-oldalára/a./pp(Jut eszembe, Facebookról a href="http://www.facebook.com/home.php?ref=logo#/photo.php?pid=2926210amp;id=99265354539amp;ref=nf"tudom/a, hogy kiköltözik a Balaton Soundra a Pastrami étterem is. Őket meg a href="http://twitter.com/pastramibp"itt lehet követni/a Twitteren. A BalatonSound hivatalos twitjei pedig a href="http://twitter.com/hbalatonsound"itt érthetők el/a. A nem hivatalos, de annál aktívabb csatorna pedig a a href="http://twitter.com/partystream"@partystream/a. Fesztiválhíradónkat hallották.)/ppa href="http://webisztan.blog.hu/2009/07/06/jon_a_twitter_dj_a_balaton_soundra#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1229395" border="0" //a/p
-
Posted: July 6th, 2009, 11:08am CEST by hírbehozó
pAkik emlékeznek még, nemrégiben írtunk a href=http://webisztan.blog.hu/2009/05/31/god_is_a_dj_on_twitterRichie Hawtinról/a, aki automatikusan postolja a Twitterre azokat a trackeket, amiket épp a partyján játszik. Nos a jó hír, hogy Hawtin tiszteletét teszi a Balaton Soundon. Egészen pontosan vasárnap éjféltől lehet majd követni a href=http://twitter.com/rhawtinitt/a az élő zenélést. Akik szeretnének ízelítőt kapni a dj zenéjéből, azok már most rákereshetnek a twitekben szereplő trackekre a a href=https://www.beatport.com/eBeatporton/a. Vagy lessenek be Hawtin a href=http://www.myspace.com/plasstikmaanMySpace-oldalára/a./pp(Jut eszembe, Facebookról a href=http://www.facebook.com/home.php?ref=logo#/photo.php?pid=2926210amp;id=99265354539amp;ref=nftudom/a, hogy kiköltözik a Balaton Soundra a Pastrami étterem is. Őket meg a href=http://twitter.com/pastramibpitt lehet követni/a Twitteren. A BalatonSound hivatalos twitjei pedig a href=http://twitter.com/hbalatonsounditt érthetők el/a. A nem hivatalos, de annál aktívabb csatorna pedig a a href=http://twitter.com/partystream@partystream/a. Fesztiválhíradónkat hallották.)/p
pa href=http://webisztan.blog.hu/2009/07/06/jon_a_twitter_dj_a_balaton_soundra#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1229395 border=0 //a/p
-
pHosszú hét volt. DM, MJ RIP, Bem mozi RIP, #csiripest, stb./pblockquote class="guestquote"pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/b_konrad');" href="http://twitter.com/b_konrad"b_konrad/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2373916619"Beszámoló egy gyárlátogatásról: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2373916619')" href="http://snipurl.com/l1xcn"http://snipurl.com/l1xcn/a Csak LEGO kedvelőknek! :) a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/kovacsdaniel');" href="http://twitter.com/kovacsdaniel"kovacsdaniel/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2362850549"twitteren keresztül is fesztivál közvetítés: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2362850549')" href="http://www.fesztparty.blog.hu/"http://www.fesztparty.blog.hu/a a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/aftermodern');" href="http://twitter.com/aftermodern"aftermodern/a span class="msgtxt en" id="msgtxt2361612737"RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/xcoded')" href="http://twitter.com/xcoded"@xcoded/a Video: HTC Hero (with Google Android) a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2361612737')" href="http://tumblr.com/xus265dkj"http://tumblr.com/xus265dkj/a a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/literatwit');" href="http://twitter.com/literatwit"literatwit/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2358782727"te is lehetsz író, igaz csak 140 karakterben a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2358782727')" href="http://bit.ly/kYN1C"http://bit.ly/kYN1C/a a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/roncsak');" href="http://twitter.com/roncsak"roncsak/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2357715799"Ingyen SMS a google-ban a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2357715799')" href="http://squurl.com/0e826/"http://squurl.com/0e826//a a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko');" href="http://twitter.com/sycko"sycko/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2357543933"Olaszország kilép a schengeni egyezményből a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2357543933')" href="http://snipurl.com/kzbzm"http://snipurl.com/kzbzm/a a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/aftermodern');" href="http://twitter.com/aftermodern"aftermodern/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2357120570"Vége a Bem mozinak? most kaptam emilben.... a href="https://twitter.com/search?q=%23kultura" title="#kultura"#kultura/a a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a - Oda a 100 éves budapesti mozi is Június 30-án... a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2357120570')" href="http://tumblr.com/xle2623fh"http://tumblr.com/xle2623fh/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh');" href="http://twitter.com/hh"hh/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2343182776"Csiripest, képekben: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2343182776')" href="http://bit.ly/h9bQl"http://bit.ly/h9bQl/a a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a a href="https://twitter.com/search?q=%23csiripest" title="#csiripest"#csiripest/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/csiszi');" href="http://twitter.com/csiszi"csiszi/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2342158420"06.15-én elfogadták a quot;nem kell lakcím a DM-hezquot; törvénymódosítást: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2342158420')" href="http://tinyurl.com/nlke9f"http://tinyurl.com/nlke9f/a // a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2342158420')" href="http://tinyurl.com/mfgwe3"http://tinyurl.com/mfgwe3/a (404.sect;) a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/urbanlegendshu');" href="http://twitter.com/urbanlegendshu"urbanlegendshu/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2340396272"Kik nem haltak meg Michael Jacksonnal egy időben? A twitter népe kis híján Jacko után küldte fél Hollywoodot a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2340396272')" href="http://tinyurl.com/maatzd"http://tinyurl.com/maatzd/a a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/szalas');" href="http://twitter.com/szalas"szalas/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2329119131"az internet szabadsága elleni következő támadás a Rapidshare-t érte :( a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko');" href="http://twitter.com/sycko"sycko/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2325029008"RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/planetdamage')" href="http://twitter.com/planetdamage"@planetdamage/a: Már magyarul is elérhető az új Gibson-regény: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2325029008')" href="http://snipurl.com/kujj1"http://snipurl.com/kujj1/a a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/forgoimi');" href="http://twitter.com/forgoimi"forgoimi/a span class="msgtxt de" id="msgtxt2324345900"a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a RT: a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/spottrhu')" href="http://twitter.com/spottrhu"@spottrhu/a: digitális képkeret twitter - facebook - flickr - RSS hozzáféréssel a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2324345900')" href="http://bit.ly/tB1PA"http://bit.ly/tB1PA/a /span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/rmoczar');" href="http://twitter.com/rmoczar"rmoczar/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2317584014"USA-ban megbüntetnék a bérbloggereket, ha nem tájékoztatják olvasóikat, hogy fizetségért posztolnak. a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2317584014')" href="http://bit.ly/GJgAl"http://bit.ly/GJgAl/a Hmm... a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/StartupBlogHU');" href="http://twitter.com/StartupBlogHU"StartupBlogHU/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2317461275"Elindult a Johu - Kereső magyarosan. Yahoo indexére épül, magyar nyelvi környezetben. a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2317461275')" href="http://www.johu.hu/searchfr.jsp?un=johu"http://www.johu.hu/searchfr.jsp?un=johu/a a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/bhomoki');" href="http://twitter.com/bhomoki"bhomoki/a span class="msgtxt nl" id="msgtxt2316905513"Depeche Mode, Live @ Budapest, June 23, 2009 (photos) a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2316905513')" href="http://picasaweb.google.com/bhomoki/DepecheModeLiveJune232009"http://picasaweb.google.com/bhomoki/DepecheModeLiveJune232009/a a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko');" href="http://twitter.com/sycko"sycko/a span class="msgtxt nl" id="msgtxt2315902380"RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/longhand')" href="http://twitter.com/longhand"@longhand/a Itt iszik a Depeche Mode csapata a Vaskapuban, hihetetlen. a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/aftermodern');" href="http://twitter.com/aftermodern"aftermodern/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2300196437"mindent tudsz a gmailről? nem, az lehetetlen... a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2300196437')" href="http://www.google.com/mail/help/tips.html"http://www.google.com/mail/help/tips.html/a a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/kicked');" href="http://twitter.com/kicked"kicked/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2300039647"Kardcsortetes az Artisjussal! a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2300039647')" href="http://bit.ly/SJ1lg"http://bit.ly/SJ1lg/a 4th05 neven tolom, Tuningszocske SZERZOK-alapito es Artisjus-tag. a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/wellw00d');" href="http://twitter.com/wellw00d"wellw00d/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2292667115"1 millio cseh Facebook felhasznalo, 73% a 18-44 elet kategorioaban. Magyarorszag 260k. Miert ez a lemaradas? a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2292667115')" href="http://bit.ly/ZO79V"http://bit.ly/ZO79V/a a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/tillseemann');" href="http://twitter.com/tillseemann"tillseemann/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2286842017"a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a Pontifex, flash alapokon :D :D a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2286842017')" href="http://bit.ly/wV1Cz"http://bit.ly/wV1Cz/a /span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/lessknownJFK');" href="http://twitter.com/lessknownJFK"lessknownJFK/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2280165210"jó-e a a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a arra, hogy új követőket hozzon?/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/shawnvalentine');" href="http://twitter.com/shawnvalentine"shawnvalentine/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2280097635"Nyelvi nehézségek chatelésközben? Bábel legyen veled! a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2280097635')" href="http://bit.ly/aLGnF"http://bit.ly/aLGnF/a /span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/Technogracia');" href="http://twitter.com/Technogracia"Technogracia/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2279535174"a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) a közösségi csatornákban a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/fiatalirok')" href="http://twitter.com/fiatalirok"@fiatalirok/a és a FB-on a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2279535174')" href="http://bit.ly/TsWf0"http://bit.ly/TsWf0/a /span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/bekipe');" href="http://twitter.com/bekipe"bekipe/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2276846392"Mánia a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2276846392')" href="http://ff.im/-4hlGO"http://ff.im/-4hlGO/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/patkoszeg');" href="http://twitter.com/patkoszeg"patkoszeg/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2276693841"RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/b3ck')" href="http://twitter.com/b3ck"@b3ck/a allatkiraly! RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/tapir')" href="http://twitter.com/tapir"@tapir/a ötletes a href="https://twitter.com/search?q=%23twittermashup" title="#twittermashup"#twittermashup/a kár hogy fizetős a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2276693841')" href="http://paratweet.com/"http://paratweet.com//a a href="https://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/p/blockquotepspan class="status-body"span class="msgtxt hu"Nos, röviden ezeket tartottuk érdekesnek az elmúlt hét ajánlói közül. Küldjétek ezen a héten is a #webi csatornára a meghökkentő, mulatságos, érdekfeszítő, tanulságos twiteket. 140 chr makes sense!/span/span/ppa href="http://webisztan.blog.hu/2009/06/29/twiiterszemle_5_het#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1215234" border="0" //a/p
-
pHosszú hét volt. DM, MJ RIP, Bem mozi RIP, #csiripest, stb./pblockquote class=guestquotepspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/b_konrad'); href=http://twitter.com/b_konradb_konrad/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2373916619Beszámoló egy gyárlátogatásról: a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2373916619') href=http://snipurl.com/l1xcnhttp://snipurl.com/l1xcn/a Csak LEGO kedvelőknek! :) a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/kovacsdaniel'); href=http://twitter.com/kovacsdanielkovacsdaniel/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2362850549twitteren keresztül is fesztivál közvetítés: a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2362850549') href=http://www.fesztparty.blog.hu/http://www.fesztparty.blog.hu/a a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/aftermodern'); href=http://twitter.com/aftermodernaftermodern/a span class=msgtxt en id=msgtxt2361612737RT a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/xcoded') href=http://twitter.com/xcoded@xcoded/a Video: HTC Hero (with Google Android) a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2361612737') href=http://tumblr.com/xus265dkjhttp://tumblr.com/xus265dkj/a a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/literatwit'); href=http://twitter.com/literatwitliteratwit/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2358782727te is lehetsz író, igaz csak 140 karakterben a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2358782727') href=http://bit.ly/kYN1Chttp://bit.ly/kYN1C/a a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/roncsak'); href=http://twitter.com/roncsakroncsak/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2357715799Ingyen SMS a google-ban a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2357715799') href=http://squurl.com/0e826/http://squurl.com/0e826//a a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko'); href=http://twitter.com/syckosycko/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2357543933Olaszország kilép a schengeni egyezményből a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2357543933') href=http://snipurl.com/kzbzmhttp://snipurl.com/kzbzm/a a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/aftermodern'); href=http://twitter.com/aftermodernaftermodern/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2357120570Vége a Bem mozinak? most kaptam emilben.... a href=https://twitter.com/search?q=%23kultura title=#kultura#kultura/a a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a - Oda a 100 éves budapesti mozi is Június 30-án... a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2357120570') href=http://tumblr.com/xle2623fhhttp://tumblr.com/xle2623fh/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh'); href=http://twitter.com/hhhh/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2343182776Csiripest, képekben: a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2343182776') href=http://bit.ly/h9bQlhttp://bit.ly/h9bQl/a a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a a href=https://twitter.com/search?q=%23csiripest title=#csiripest#csiripest/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/csiszi'); href=http://twitter.com/csiszicsiszi/a span class=msgtxt hu id=msgtxt234215842006.15-én elfogadták a nem kell lakcím a DM-hez törvénymódosítást: a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2342158420') href=http://tinyurl.com/nlke9fhttp://tinyurl.com/nlke9f/a // a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2342158420') href=http://tinyurl.com/mfgwe3http://tinyurl.com/mfgwe3/a (404.§) a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/urbanlegendshu'); href=http://twitter.com/urbanlegendshuurbanlegendshu/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2340396272Kik nem haltak meg Michael Jacksonnal egy időben? A twitter népe kis híján Jacko után küldte fél Hollywoodot a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2340396272') href=http://tinyurl.com/maatzdhttp://tinyurl.com/maatzd/a a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/szalas'); href=http://twitter.com/szalasszalas/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2329119131az internet szabadsága elleni következő támadás a Rapidshare-t érte :( a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko'); href=http://twitter.com/syckosycko/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2325029008RT a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/planetdamage') href=http://twitter.com/planetdamage@planetdamage/a: Már magyarul is elérhető az új Gibson-regény: a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2325029008') href=http://snipurl.com/kujj1http://snipurl.com/kujj1/a a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/forgoimi'); href=http://twitter.com/forgoimiforgoimi/a span class=msgtxt de id=msgtxt2324345900a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a RT: a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/spottrhu') href=http://twitter.com/spottrhu@spottrhu/a: digitális képkeret twitter - facebook - flickr - RSS hozzáféréssel a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2324345900') href=http://bit.ly/tB1PAhttp://bit.ly/tB1PA/a /span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/rmoczar'); href=http://twitter.com/rmoczarrmoczar/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2317584014USA-ban megbüntetnék a bérbloggereket, ha nem tájékoztatják olvasóikat, hogy fizetségért posztolnak. a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2317584014') href=http://bit.ly/GJgAlhttp://bit.ly/GJgAl/a Hmm... a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/StartupBlogHU'); href=http://twitter.com/StartupBlogHUStartupBlogHU/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2317461275Elindult a Johu - Kereső magyarosan. Yahoo indexére épül, magyar nyelvi környezetben. a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2317461275') href=http://www.johu.hu/searchfr.jsp?un=johuhttp://www.johu.hu/searchfr.jsp?un=johu/a a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/bhomoki'); href=http://twitter.com/bhomokibhomoki/a span class=msgtxt nl id=msgtxt2316905513Depeche Mode, Live @ Budapest, June 23, 2009 (photos) a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2316905513') href=http://picasaweb.google.com/bhomoki/DepecheModeLiveJune232009http://picasaweb.google.com/bhomoki/DepecheModeLiveJune232009/a a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko'); href=http://twitter.com/syckosycko/a span class=msgtxt nl id=msgtxt2315902380RT a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/longhand') href=http://twitter.com/longhand@longhand/a Itt iszik a Depeche Mode csapata a Vaskapuban, hihetetlen. a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/aftermodern'); href=http://twitter.com/aftermodernaftermodern/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2300196437mindent tudsz a gmailről? nem, az lehetetlen... a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2300196437') href=http://www.google.com/mail/help/tips.htmlhttp://www.google.com/mail/help/tips.html/a a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/kicked'); href=http://twitter.com/kickedkicked/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2300039647Kardcsortetes az Artisjussal! a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2300039647') href=http://bit.ly/SJ1lghttp://bit.ly/SJ1lg/a 4th05 neven tolom, Tuningszocske SZERZOK-alapito es Artisjus-tag. a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/wellw00d'); href=http://twitter.com/wellw00dwellw00d/a span class=msgtxt hu id=msgtxt22926671151 millio cseh Facebook felhasznalo, 73% a 18-44 elet kategorioaban. Magyarorszag 260k. Miert ez a lemaradas? a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2292667115') href=http://bit.ly/ZO79Vhttp://bit.ly/ZO79V/a a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/tillseemann'); href=http://twitter.com/tillseemanntillseemann/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2286842017a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a Pontifex, flash alapokon :D :D a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2286842017') href=http://bit.ly/wV1Czhttp://bit.ly/wV1Cz/a /span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/lessknownJFK'); href=http://twitter.com/lessknownJFKlessknownJFK/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2280165210jó-e a a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a arra, hogy új követőket hozzon?/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/shawnvalentine'); href=http://twitter.com/shawnvalentineshawnvalentine/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2280097635Nyelvi nehézségek chatelésközben? Bábel legyen veled! a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2280097635') href=http://bit.ly/aLGnFhttp://bit.ly/aLGnF/a /span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/Technogracia'); href=http://twitter.com/TechnograciaTechnogracia/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2279535174a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) a közösségi csatornákban a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/fiatalirok') href=http://twitter.com/fiatalirok@fiatalirok/a és a FB-on a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2279535174') href=http://bit.ly/TsWf0http://bit.ly/TsWf0/a /span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/bekipe'); href=http://twitter.com/bekipebekipe/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2276846392Mánia a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2276846392') href=http://ff.im/-4hlGOhttp://ff.im/-4hlGO/a/span/span/ppspan class=status-bodya target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/patkoszeg'); href=http://twitter.com/patkoszegpatkoszeg/a span class=msgtxt hu id=msgtxt2276693841RT a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/b3ck') href=http://twitter.com/b3ck@b3ck/a allatkiraly! RT a target=_blank onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/to/tapir') href=http://twitter.com/tapir@tapir/a ötletes a href=https://twitter.com/search?q=%23twittermashup title=#twittermashup#twittermashup/a kár hogy fizetős a target=_blank rel=nofollow onclick=pageTracker._trackPageview('/exit/link/2276693841') href=http://paratweet.com/http://paratweet.com//a a href=https://twitter.com/search?q=%23webi title=#webib#webi/b/a/span/span/p/blockquotepspan class=status-bodyspan class=msgtxt huNos, röviden ezeket tartottuk érdekesnek az elmúlt hét ajánlói közül. Küldjétek ezen a héten is a #webi csatornára a meghökkentő, mulatságos, érdekfeszítő, tanulságos twiteket. 140 chr makes sense!/span/span/p
pa href=http://webisztan.blog.hu/2009/06/29/twiiterszemle_5_het#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1215234 border=0 //a/p
-
pBiczó András (a href="http://twitter.com/abiczo"@abiczo/a) fogta magát, és a href="http://andrasbiczo.com/csiripmap/"összepakolta/a a Twitter geolokációs adatait a Yahoo Placemakerrel, és csinált az egészből egy Google Maps mashupot. Az eredményen az látható, hogy hol élnek a magyar twitterezők./p pA pontos geolokációhoz arra van szükség, hogy a felhasználók Twitteren (Settings/Location) pontosan adják meg a geokoordinátáikat. Akik csak a várost adják meg (pl.: Budapest, Hungary), azok csak a városhoz és nem a pontos helyhez lesznek belőve./p pMint az alábbi világtérképből látható, Budapest mellett az Egyesült Államok (azon belül is New York) a magyar twitterezők másik főhadiszállása. Európán belül Ausztriában, valamint Nagy-Britanniában él nagyobb számú magyar twitterező./p pimg alt="" class="imgnotext" src="http://m.blog.hu/we/webisztan/image/0906/csiripworld.png" //p pMagyarországon pedig a főváros mellett Pécsen és Szegeden van nagyobb magyar twitter közösség./p pimg alt="" class="imgnotext" src="http://m.blog.hu/we/webisztan/image/0906/csiripnational.png" //ppa href="http://webisztan.blog.hu/2009/06/16/csiripmap_hol_laknak_a_magyar_csiripelok#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1189051" border="0" //a/p
-
pBiczó András (a href=http://twitter.com/abiczo@abiczo/a) fogta magát, és a href=http://andrasbiczo.com/csiripmap/összepakolta/a a Twitter geolokációs adatait a Yahoo Placemakerrel, és csinált az egészből egy Google Maps mashupot. Az eredményen az látható, hogy hol élnek a magyar twitterezők./p pA pontos geolokációhoz arra van szükség, hogy a felhasználók Twitteren (Settings/Location) pontosan adják meg a geokoordinátáikat. Akik csak a várost adják meg (pl.: Budapest, Hungary), azok csak a városhoz és nem a pontos helyhez lesznek belőve./p pMint az alábbi világtérképből látható, Budapest mellett az Egyesült Államok (azon belül is New York) a magyar twitterezők másik főhadiszállása. Európán belül Ausztriában, valamint Nagy-Britanniában él nagyobb számú magyar twitterező./p pimg alt= class=imgnotext src=http://webisztan.blog.hu/media/image/0906/csiripworld.png //p pMagyarországon pedig a főváros mellett Pécsen és Szegeden van nagyobb magyar twitter közösség./p pimg alt= class=imgnotext src=http://webisztan.blog.hu/media/image/0906/csiripnational.png //p
pa href=http://webisztan.blog.hu/2009/06/16/csiripmap_hol_laknak_a_magyar_csiripelok#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1189051 border=0 //a/p
-
pNézzük, mik voltak a hírek a magyar twitteroszférában az elmúlt napokban.../pblockquote class="guestquote"pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/droid242');" href="http://twitter.com/droid242"droid242/a span class="msgtxt de" id="msgtxt2167990710"A DestroyTwitter Flickr-es párja. DestroyFlickr: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2167990710')" href="http://bit.ly/8NMSO"http://bit.ly/8NMSO/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/bootsequence');" href="http://twitter.com/bootsequence"bootsequence/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2167115770"Épp ezt olvastam: quot;Itt a Fejedelmi Webkettőésfél Logóverseny!quot; a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2167115770')" href="http://tinyurl.com/m8hf9b"http://tinyurl.com/m8hf9b/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/urbanlegendshu');" href="http://twitter.com/urbanlegendshu"urbanlegendshu/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2164753717"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/MagyarTelevizio')" href="http://twitter.com/MagyarTelevizio"@MagyarTelevizio/a Vajon ennyi volt, vagy az ügyeletes twitterelő szabira ment? Vagy? a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/urbanlegendshu');" href="http://twitter.com/urbanlegendshu"urbanlegendshu/a span class="msgtxt en" id="msgtxt2164651997"The Best Facebook Vanity URL: facebook.com/default.aspx a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2164651997')" href="http://tinyurl.com/lypy6s"http://tinyurl.com/lypy6s/a (via digg) a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko');" href="http://twitter.com/sycko"sycko/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2164229358"hmm alapvetoen a a href="http://twitter.com/search?q=%23IranElection" title="#IranElection"#IranElection/a mehetne a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a ala, tortenelem lehet, h a twitteren alakul ki egy forradalom, tartok tole obama passziv marad/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko');" href="http://twitter.com/sycko"sycko/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2164133192"RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/axnhu')" href="http://twitter.com/axnhu"@axnhu/a Matthew Fox megérkezett, most szállt le a gépe Ferihegyen, negyedórával korábban a vártnál a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh');" href="http://twitter.com/hh"hh/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2164034124"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/dw1')" href="http://twitter.com/dw1"@dw1/a az mekkora lenne, ha az indafotó is tudna instant képfeltöltést (via twitpic), ami még twitterre is kitolná a kép url-t. a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/peetws');" href="http://twitter.com/peetws"peetws/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2163590409"fejlesztes iphonera a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2163590409')" href="http://ixcoder.com/"http://ixcoder.com//a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/spottrhu');" href="http://twitter.com/spottrhu"spottrhu/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2163537360"magyar fotós témája állítható be az iGoogle-ban! a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2163537360')" href="http://bit.ly/r03kE"http://bit.ly/r03kE/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh');" href="http://twitter.com/hh"hh/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2155944880"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/b_konrad')" href="http://twitter.com/b_konrad"@b_konrad/a RT quot;az internetes közösségi térben építse újjá magát az MSZP - ezt javasolja (...) Baja Ferenc quot; - legalább egy gombnyomá... a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/forgoimi');" href="http://twitter.com/forgoimi"forgoimi/a span class="msgtxt en" id="msgtxt2153301880"tök jó a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/justhvk')" href="http://twitter.com/justhvk"@justhvk/a: 103 éves twitter-lady: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2153301880')" href="http://blog.justhvk.hu/?p=1547"http://blog.justhvk.hu/?p=1547/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko');" href="http://twitter.com/sycko"sycko/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2132793022".SIC legfelső szintű domaintartomány a székely kultúráért a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2132793022')" href="http://www.pontsic.org/hu/"http://www.pontsic.org/hu//a pls RT a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh');" href="http://twitter.com/hh"hh/a span class="msgtxt en" id="msgtxt2132050317"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/ern0plus4')" href="http://twitter.com/ern0plus4"@ern0plus4/a RT Javaslatom webkettes nick-re: quot;özönvízquot;. Indoklás: quot;Özönvíz is now following youquot;. A szó ismét a stúdióé. a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/loolek');" href="http://twitter.com/loolek"loolek/a span class="msgtxt en" id="msgtxt2131508318"RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/coldplay')" href="http://twitter.com/coldplay"@coldplay/a Hurrah! We've just hit the magic one million followers mark (the first non-US twitterers to do so). Big thanks everyone. a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/chamichaze');" href="http://twitter.com/chamichaze"chamichaze/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2131093696"a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a pécsi díj a Kreatív Webvideó versenyen: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2131093696')" href="http://bit.ly/S0u9q"http://bit.ly/S0u9q/a /span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko');" href="http://twitter.com/sycko"sycko/a span class="msgtxt en" id="msgtxt2130688291"RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/SunBlogs')" href="http://twitter.com/SunBlogs"@SunBlogs/a OKTECH - Hungarian consulting company using GlassFish for 4 years a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2130688291')" href="http://tinyurl.com/m7a5bb"http://tinyurl.com/m7a5bb/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/csabosz');" href="http://twitter.com/csabosz"csabosz/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2130371247"Ha valakinek nem volt kedve, ideje végignézni a hosszú Google Wave videót, Gina segít: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2130371247')" href="http://tinyurl.com/n3sqg2"http://tinyurl.com/n3sqg2/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/droid242');" href="http://twitter.com/droid242"droid242/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2129912625"Ismerősök új arcal: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2129912625')" href="http://twitpic.com/76qc9"http://twitpic.com/76qc9/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/droid242');" href="http://twitter.com/droid242"droid242/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2129126165"Böngésző nélkül is lesz Windows 7: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2129126165')" href="http://bit.ly/hfqFE"http://bit.ly/hfqFE/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/bekipe');" href="http://twitter.com/bekipe"bekipe/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2128367052"Épp keresgéltem a Flickr-en és egyszer csak hopp, megváltozott a kereső felülete. a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/trehak');" href="http://twitter.com/trehak"trehak/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2123665596"Lokalis, tema szerint csoportositott tweet-ek: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2123665596')" href="http://www.happn.in/"http://www.happn.in//a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/spontan');" href="http://twitter.com/spontan"spontan/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2121524427"Az Opera valami nagyon cool dologgal fog előállni 16-án. Megint lesz mit lemásolni a többieknek. :) a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2121524427')" href="http://tinyurl.com/lrv6a3"http://tinyurl.com/lrv6a3/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/droid242');" href="http://twitter.com/droid242"droid242/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2120817052"Lassan elérjük azt, hogy a hazai berkekben egy IndaPASS, nemzetközi vizeken meg egy Google account nélkül semmire se megy az ember. a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko');" href="http://twitter.com/sycko"sycko/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2117760587"egy korszak lezarul: quot;a Barátok közt magazin megszüntetéséről is döntöttekquot; a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2117760587')" href="http://snipurl.com/jwseu"http://snipurl.com/jwseu/a (via a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/pollner')" href="http://twitter.com/pollner"@pollner/a) a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/forgoimi');" href="http://twitter.com/forgoimi"forgoimi/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2115816325"szívesen látnék ilyen hot trends live tag cloud megoldást magyar szavakkal a turulcsiripen! a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2115816325')" href="http://3.ly/a9F"http://3.ly/a9F/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a a href="http://twitter.com/search?q=%23turulcsirip" title="#turulcsirip"#turulcsirip/a a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/tothbenedek')" href="http://twitter.com/tothbenedek"@tothbenedek/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/bootsequence');" href="http://twitter.com/bootsequence"bootsequence/a span class="msgtxt sv" id="msgtxt2115373060"Mozilla Firefox 3.5 videopályázat a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2115373060')" href="http://hardverpiac.eu/bootsequence/archives/460"http://hardverpiac.eu/bootsequence/archives/460/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a a href="http://twitter.com/search?q=%23mozilla" title="#mozilla"#mozilla/a a href="http://twitter.com/search?q=%23firefox" title="#firefox"#firefox/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/b3ck');" href="http://twitter.com/b3ck"b3ck/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2110886549"RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/csabosz')" href="http://twitter.com/csabosz"@csabosz/a: Nagyon hasznos bookmarklet azoknak, akik sok szöveget olvasnak a weben: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2110886549')" href="http://lab.arc90.com/experiments/readability"http://lab.arc90.com/experiments/readability/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko');" href="http://twitter.com/sycko"sycko/a span class="msgtxt nl" id="msgtxt2107369148"quot;felfedeztemquot; a google wonder wheelt es jo a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2107369148')" href="http://snipurl.com/jurgy"http://snipurl.com/jurgy/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/ypetya');" href="http://twitter.com/ypetya"ypetya/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2104813296"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh')" href="http://twitter.com/hh"@hh/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2104813296')" href="http://www.gwei.org/index.php"http://www.gwei.org/index.php/a - ezt ismerted?/span/span/p/blockquotepspan class="status-body"span class="msgtxt hu"Jövő héten ismét jelentkezünk. Addig is a #webi alá küldjétek, ha valami érdekeset hallotok, találtok a weben./span/span/ppa href="http://webisztan.blog.hu/2009/06/15/twitterszemle_3_het#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1185654" border="0" //a/p
-
pEgymás után pattogtak föl ma a csetablakok, mindenki azt szerette volna megtudni, hogy én szerepelek-e ebben a hírben. (Comingout:nbsp;csupán névegyezésről van szó. És fogalmam nincs, hogy ki a númédiamanager úr.) Viszont ha már telebombáztak ismerőseim ezzel az újabb nagyszerű és korszerű nyelvezettel agyonvert MTI-hírrel, gondoltam, közzéteszem. Ne csak az én agyam zsibbadjon ezen a mai a href="http://search.twitter.com/search?q=%22Follow+Friday%22+OR+%22Its+Friday%22amp;lang=hu"followfriday/a-on:/pa href="http://webisztan.blog.hu/2009/06/12/az_axn_csiripel_az_mti_hirad#more1181072"[...] Bővebben!/apa href="http://webisztan.blog.hu/2009/06/12/az_axn_csiripel_az_mti_hirad#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1181072" border="0" //a/p
-
pNézzük az eheti termést a a href="http://twitter.com/#search?q=%23webi"#webi/a alól:/pblockquote class="guestquote"pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/nemeseri');" href="http://twitter.com/nemeseri"nemeseri/a span class="msgtxt nl" id="msgtxt2101324266"RT: a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/setalosas')" href="http://twitter.com/setalosas"@setalosas/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a benne vagyok a bannerben! a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2101324266')" href="http://bit.ly/5v1R1"http://bit.ly/5v1R1/a /span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/droid242');" href="http://twitter.com/droid242"droid242/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2100922587"Egy újabb hasznos Twitter cucc: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2100922587')" href="http://twitition.com/"http://twitition.com//a - a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/twitition')" href="http://twitter.com/twitition"@twitition/a aláírásgyűjtés twitteren. (tiltakozáshoz még jól jöhet) a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a a href="http://twitter.com/search?q=%23epi09" title="#epi09"#epi09/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/patkoszeg');" href="http://twitter.com/patkoszeg"patkoszeg/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2087984382"a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/Komavary')" href="http://twitter.com/Komavary"@Komavary/a Sziszifusz 2.0 a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2087984382')" href="http://turulcsirip.hu/perma/2087947791"http://turulcsirip.hu/perma/2087947791/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/droid242');" href="http://twitter.com/droid242"droid242/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2087109103"gt; a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/kerek_rdo')" href="http://twitter.com/kerek_rdo"@kerek_rdo/a: A magyar Windows 7 az angollal együtt érkezik. a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2087109103')" href="http://bit.ly/4jFEN"http://bit.ly/4jFEN/a Riszpekt Microsoft! a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/ppspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/droid242');" href="http://twitter.com/droid242"droid242/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt2087098596"Almatorta valakinek? a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2087098596')" href="http://bit.ly/HVtSR"http://bit.ly/HVtSR/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a a href="http://twitter.com/search?q=%23apple" title="#apple"#apple/a/span/span/pdiv class="msg"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/forgoimi');" href="http://twitter.com/forgoimi"forgoimi/a: span class="msgtxt hu" id="msgtxt2074709117"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh')" href="http://twitter.com/hh"@hh/a valami helyzetjelentést szívesen olvasnék az indanetről mert én mint regelt felhasználó,totálisan élettelennek látom. mellélőttek? a href="http://search.twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a/span/divpa target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/droid242');" href="http://twitter.com/droid242"droid242/a: span class="msgtxt en" id="msgtxt2041956821"Twitter BusinessCard: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2041956821')" href="http://twtbizcard.com/"http://twtbizcard.com//a a href="http://search.twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a/span/pdiv class="msg"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/csabosz');" href="http://twitter.com/csabosz"csabosz/a: span class="msgtxt hu" id="msgtxt2040793954"Nagyon hasznos bookmarklet azoknak, akik sok szöveget olvasnak a weben: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2040793954')" href="http://lab.arc90.com/experiments/readability"http://lab.arc90.com/experiments/readability/a a href="http://search.twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a/span/divdiv class="msg"nbsp;/divdiv class="msg"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/zoltanhosszu');" href="http://twitter.com/zoltanhosszu"zoltanhosszu/a: span class="msgtxt hu" id="msgtxt2039764356"Láttátok, hogy a Google már az iGoogle oldalra is berakta a chatet? Kezd végre minden összekapcsolódni. :) Wave gyeremár! a href="http://search.twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a/span/divdiv class="msg"nbsp;/divdiv class="msg"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/kiskantor');" href="http://twitter.com/kiskantor"kiskantor/a: span class="msgtxt hu" id="msgtxt2029046240"Egész szimpatikus az OpenOffice 3.1.0. Eljutottam odáig hogy az összes program amit használok LEGÁLIS! a href="http://search.twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a/span/divdiv class="msg"nbsp;/divdiv class="msg"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/jattila');" href="http://twitter.com/jattila"jattila/a: span class="msgtxt hu" id="msgtxt2015626055"Elgondolkodtató: The Web will be the Death of Google: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2015626055')" href="http://cli.gs/Ztt2bH"http://cli.gs/Ztt2bH/a Azért a cím túloz, de érdemes végigolvasni. a href="http://search.twitter.com/search?q=%23google"#google/a a href="http://search.twitter.com/search?q=%23bing"#bing/a a href="http://search.twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a/span/divdiv class="msg"nbsp;/divdiv class="msg"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/oraclemaster');" href="http://twitter.com/oraclemaster"oraclemaster/a: span class="msgtxt en" id="msgtxt2015177917"Costfree Oracle APEX Workshop in Vienna at 15.06.2009. more: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2015177917')" href="http://bit.ly/OPf7U"http://bit.ly/OPf7U/a span class="expand"(a onclick="decodeUrl(this); return false;" href="http://search.twitter.com/search?max_id=2103384021amp;page=3amp;q=%23webi#" class="lit"expand/aimg style="display: none;" src="http://search.twitter.com/images/search/expanding.gif?1244591515" alt="" /)/span a href="http://search.twitter.com/search?q=%23oracle"#oracle/a a href="http://search.twitter.com/search?q=%23apex"#apex/a a href="http://search.twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a/span/divdiv class="msg"nbsp;/divdiv class="msg"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/bootsequence');" href="http://twitter.com/bootsequence"bootsequence/a: span class="msgtxt en" id="msgtxt2014197718"Itt a Youtube XL, videóink immáron TV-re is a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2014197718')" href="http://tinyurl.com/r5jbht"http://tinyurl.com/r5jbht/a span class="expand"(a onclick="decodeUrl(this); return false;" href="http://search.twitter.com/search?max_id=2103384021amp;page=3amp;q=%23webi#" class="lit"expand/aimg style="display: none;" src="http://search.twitter.com/images/search/expanding.gif?1244591515" alt="" /)/span a href="http://search.twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a/span/divdiv class="msg"nbsp;/divdiv class="msg"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko');" href="http://twitter.com/sycko"sycko/a: span class="msgtxt hu" id="msgtxt2014028680"RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/Lodovik')" href="http://twitter.com/Lodovik"@Lodovik/a Izlandi történetek következnek igazi férfiakról - Ugye volt ez az Air France szerencsétlenség a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2014028680')" href="http://tumblr.com/xyk1xomub"http://tumblr.com/xyk1xomub/a a href="http://search.twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a/span/divdiv class="msg"nbsp;/divdiv class="msg"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/droid242');" href="http://twitter.com/droid242"droid242/a: span class="msgtxt hu" id="msgtxt2004661983"Nem rossz kütyü: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2004661983')" href="http://bit.ly/2gUd5"http://bit.ly/2gUd5/a span class="expand"(a onclick="decodeUrl(this); return false;" href="http://search.twitter.com/search?max_id=2103384021amp;page=3amp;q=%23webi#" class="lit"expand/aimg style="display: none;" src="http://search.twitter.com/images/search/expanding.gif?1244591515" alt="" /)/span Kár, hogy csak koncepció. a href="http://search.twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a/span/divdiv class="msg"nbsp;/divdiv class="msg"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/jattila');" href="http://twitter.com/jattila"jattila/a: span class="msgtxt hu" id="msgtxt2002493119"Egy kis inspiráció: hosszú cikk az origón két külföldön sikeres magyar startupról. a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/2002493119')" href="http://cli.gs/m2SRJh"http://cli.gs/m2SRJh/a a href="http://search.twitter.com/search?q=%23ustream"#ustream/a a href="http://search.twitter.com/search?q=%23joobili"#joobili/a a href="http://search.twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a/span/div/blockquotediv class="msg"nbsp;/divpHétvégén ismét jelentkezünk. Addig is küldjétek a Webisztánra szánt twiteket a #webi alá./ppa href="http://webisztan.blog.hu/2009/06/10/twitter_hirado_2_het#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1177175" border="0" //a/p
-
Posted: June 8th, 2009, 10:09am CEST by hírbehozó
pLévén külföldön voltam, nem nagyon tudtam követni, hogy végül hogyan sült el az Index a href="http://webisztan.blog.hu/2009/06/06/az_index_twitteren_kozvetiti_az_ep_valasztasokat"választási twitterezése/a. Amit tegnap késő este láttam belőle, valamint mások beszámolói alapján abszolút sikersztori lehetett a Twitter EP-közvetítésbe integrálása./p pAmennyire hallottam, kifejezetten jól működött a twitekben megjelenő félhivatalos infók átszivárgása a fősodorba. A helyszínről betwitelt félmondatok hamar eljutottak a magyar média szerkesztőségeibe, és hírré, értesüléssé erősödtek./p pA média szempontjából pedig pont ez is a lényege ennek az egésznek. Igaz, ez volt a lényege már két évvel ezelőtt is. Jut eszembe, jó látni, hogy olyan újságírók is lelkes twitelőkké váltak, akik néhány hónapja még kiröhögték ezt az egészet. Igaz, ugyanők jópár évvel ezelőtt ugyanígy kiröhögték a blogokat, meg a blogolást. (Azóta lelkes bloggerek, szinte kivétel nélkül.)/p pValószínűleg kell néhány év, mire a merev elutasításból lelkes próbálgatás lesz. De még mindig jobb, ha így történik, mintha nem történik semmi. Merthogy elnézve a többi online médium EP-közvetítését, nekik nem nagyon sikerült érdekessé tenni az amúgy hagyományosan nem túlságosan nagy közérdeklődésre számot tartó európai választást./p pAz Index twitteres közvetítésébe persze nem is az volt a legjobb, hogy a korábban a Twittert mereven elutasító újságírókat sikerült valahogy rávenni arra, hogy barátkozzanak meg ezzel a kommunikációs eszközzel, hanem az, hogy az Index megint beljebb engedte egy kicsit az olvasótáborát./p pAz, hogy a címlapra bárki (szinte) bármit kipostolhat a Twitteren keresztül, szerintem sok twitterelőt ingerelt arra, hogy foglalkozzon a választásokkal. És ez itt a lényeg, ettől jó és fontos ez az egész. Ha ránézünk a a href="http://search.twitter.com/search?q=%23epi09"#epi09/a hashtag alatt összegyűlt infóáradatra, láthatjuk, hogy viszonylag sokan voltak nagyon aktívak a témában. Olyanok is, akik amúgy nem nagyon szoktak politikával foglalkozni. EP-választással meg még annyira sem./p pSzóval a moderált twitek alakították, részévé váltak a hivatalos hírfolyamnak, ami fontos fejlemény, és csak reménykedhetünk benne, hogy a Twitter bekötése a hivatalos közvetítésekbe nem egyszeri eset volt. (Hogy mást ne mondjak, a mai a href="http://search.twitter.com/search?q=WWDC+OR+%23wwdc"WWDC/a is kiváló lehetőség lenne arra, hogy a twitterező magyar Apple fanboyok is kikerülhessenek a híradásokba.)/p pA a href="http://webisztan.blog.hu/tags/ntv2009"Nagy Twitter Verseny/a, vagy a Golden Blog quot;a href="http://goldenblog.hu/2009/goldenblog_twitter_verseny"twitter szekciója/aquot;, illetve a mostani indexes Twitter-bekötés is azt mutatja, hogy idehaza 2009-nek kell lennie a mikroblogolás évének./p pMég akkor is, ha a a href="http://turulcsirip.hu/"turulcsiripes/a statisztikák szerint a mostani indexes akció nem hozott nagy számban új twitterezőt. Új látogatót is csak valamivel több mint 200-at. Csupán a meglévő felhasználóbázist tudta aktivizálni egy politikai témában. De ez sem kis eredmény így elsőre./ppa href="http://webisztan.blog.hu/2009/06/08/mit_adott_a_magyar_online_medianak_a_twitter#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1170936" border="0" //a/p
-
pa href="http://cvikli.tumblr.com/post/118711483/epi09-vas-rnap-egy-kis-twitter-csirip-indanet"img alt="" class="imgright" src="http://m.blog.hu/we/webisztan/image/0906/indexepi.png" //aA magyar média ezidáig nem nagyon tudta/akarta tudomásul venni, hogy léteznek más kommunikációs csatornák is, mint saját webes felületei. Úgy tűnik, hogy a - hagyományosan - nem túl nagy érdeklődésre számot tartó EP-választások jelentik azt a médiaeseményt, amikor egy magyar hírszájt elérkezettnek látja az időt arra, hogy kísérletezzen egy kicsit más felületeken is./ppAz Index a hagyományos tudósítások mellett a vasárnapi választásokra külön szervezett egy tudósítóstábot, akik Twitteren küldik be a félinformális történéseket. És ezek az információk ugyanúgy megjelennek az Index nyitóoldalán, mint a quot;hivatalosquot; tudósítások./ppKik közvetítenek és honnan?nbsp;a href="http://twitter.com/szily"Szily László/a (Fidesz), a href="http://twitter.com/bedemarton"Bede Márton/a (MSZP), a href="http://twitter.com/bodoky"Bodoky Tamás/a (MDF), Szabó Zoltán (SZDSZ), a href="http://twitter.com/kiraly_andras"Király András/a (LMP), és a href="http://twitter.com/anark1"Vajda Gábor/a (Jobbik). Emellett érdemes figyelni a href="http://twitter.com/ujpeter"Uj Péter/a twitjeit is, azoknak, akiket érdekelnek a választásos háttéresemények, sms-hosszúságú távirati stílusban./ppA választási Twitter-folyamot egyben a a href="http://search.twitter.com/search?q=%23epi09"#epi09/a csatornán lehet majd követni. Illetve ezzel a hashtaggel írjanak azok, akik részt szeretnének venni a választási párbeszédben, információmegosztásban. A #epi09-ből előmoderálás után kerülnek majd ki a twitek az Index címlapjára./ppa href="http://webisztan.blog.hu/2009/06/06/az_index_twitteren_kozvetiti_az_ep_valasztasokat#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1166872" border="0" //a/p
-
pLassan fél éve nem tudja elhagyni Katart az a belga tévéproducer, akinek kinti cége kifizetési problémákba keveredett. Az ügy szövevényes, de a lényeg, hogy állítólag a belga munkatárs kintartózkodásáért kezeskedő katari férfi a kifizetési problémákat a belga csávóra akarja hárítani, és be is perelte őt a katari bíróságon. A belga producer országból való kiengedéséért sokmillió eurót követelnek./ppKatar és Belgium diplomáciailag nem tudta rendezni az ügyet, így a belga férfi kéynszerűségből fél éve a katari belga követség épületében dekkol. Nemrégiben a href="http://hostageinqatar.com/"blogot/a indított, valamint a href="http://twitter.com/HostageinQatar"Twitteren/a írja meg a fejleményeket. A nemzetközi média közben felfigyelt az esetre. Az ügyben egyelőre nincs alapvető változás, a blog-, Twitter- és médianyilvánosság ellenére sem./ppNem ez az első, és valószínűleg nem is az utolsó példa arra, hogy emberek kétségbeesésükben a web nyilvánosságát használják fel ahhoz, hogy problémájukra irányítsák a figyelmet. Mint a belga férfi példájából látszik, az ilyen akciók igenis képesek elérni a legszélesebb nyilvánosság szintjére./ppa href="http://webisztan.blog.hu/2009/06/03/twitteren_uzen_a_katari_belga_fogoly#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1161697" border="0" //a/p
-
pMúltkor a href="http://webisztan.blog.hu/2009/05/26/hirmorzsalas_a_webisztanon"arra kértünk benneteket/a, hogy ha találtok érdekes twitet, toljátok mögé a a href="http://twitter.com/#search?q=%23webi"#webi/a hashtaget, és beszemlézzük majd ezeket a postokat, heti rendszerességgel. Íme az első gyűjtés:nbsp;/p blockquote class="guestquote" pspan class="status-body"a href="http://twitter.com/Merras" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/Merras');" target="_blank"Merras/a span id="msgtxt1912961490" class="msgtxt hu"a title="#webi" href="http://twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a A 4 legnépszerűbb Google összeesküvés elmélet: a href="http://bit.ly/49R4E" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/1912961490')" rel="nofollow" target="_blank"http://bit.ly/49R4E/a /span/span/p pspan class="status-body"a href="http://twitter.com/goldenblog" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/goldenblog');" target="_blank"goldenblog/a span id="msgtxt1913005641" class="msgtxt hu"Egy kis promó a a title="#webi" href="http://twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a -n: jövő héten indul a a href="http://twitter.com/goldenblog" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/goldenblog')" target="_blank"@goldenblog/a 2009 :)/span/span/p pspan class="status-body"a href="http://twitter.com/KGyST" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/KGyST');" target="_blank"KGyST/a span id="msgtxt1915794666" class="msgtxt hu"Úgy néz ki, mégis van alapja a Last.fm-RIAA adatáramlásnak - minek hánytorgatnák fel újra? a title="#webi" href="http://twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a a href="http://bit.ly/MEt9J" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/1915794666')" rel="nofollow" target="_blank"http://bit.ly/MEt9J/a /span/span/p pspan class="status-body"a href="http://twitter.com/KontoTamas" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/KontoTamas');" target="_blank"KontoTamas/a span id="msgtxt1924523200" class="msgtxt pl"A goole auto motorja: a href="http://twitpic.com/5zsjd" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/1924523200')" rel="nofollow" target="_blank"http://twitpic.com/5zsjd/a megnyugodtam, földi technologia a title="#webi" href="http://twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a a title="#streetview" href="http://twitter.com/search?q=%23streetview"#streetview/a/span/span/p pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/KontoTamas');" href="http://twitter.com/KontoTamas"KontoTamas/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt1924626910"Webisztánra való: lerobbant a báthory u.ban a google auto, most bikaztak be: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/1924626910')" href="http://twitpic.com/5zpxf"http://twitpic.com/5zpxf/a ,a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/1924626910')" href="http://twitpic.com/5zsjd"http://twitpic.com/5zsjd/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/p pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/csabosz');" href="http://twitter.com/csabosz"csabosz/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt1925416858"Láttatok már ennyi szép, kreatív papír-műtárgyat egy helyen? a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/1925416858')" href="http://bit.ly/OteSq"http://bit.ly/OteSq/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/p pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/Hutchington');" href="http://twitter.com/Hutchington"Hutchington/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt1934632671"a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/csakiistvan')" href="http://twitter.com/csakiistvan"@csakiistvan/a: hogy lehet sok pénzből szart csinálni: a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/1934632671')" href="https://igenyles.diakigazolvany.hu/"https://igenyles.diakigazolvany.hu//a/span/span/p pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh');" href="http://twitter.com/hh"hh/a span class="msgtxt" id="msgtxt1934712471"a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/1934712471')" href="http://twitter.com/doransky/status/1934435482"Tanulság. Az Origo minden irányban támad a most következő 2-3 évben. #mh2009/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/p pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh');" href="http://twitter.com/hh"hh/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt1936230788"jó lenne ha az ipod leválasztaná a mixeket a többi számról. pl ha egy track 10 percnél hosszabb, hagyja ki shuffle módban. a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/p pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/n4ive');" href="http://twitter.com/n4ive"n4ive/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt1936341342"quot;a kajarendelés közösségi élménnyé alakuljonquot; - és ez annyira jó lenne?? a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/p pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/kiskantor');" href="http://twitter.com/kiskantor"kiskantor/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt1937127283"Amióta követem az Index feedjeit sokkal informáltabb vagyok!!! Van értelme a tiwtternek! a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/p pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko');" href="http://twitter.com/sycko"sycko/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt1939307013"RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/d34dh34d')" href="http://twitter.com/d34dh34d"@d34dh34d/a: lol, épp most tudtam meg, hogy az egyik csaj akivel régen #megatokyo-ban cseteltünk pornoszkárt nyert lezbi kategóriában a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/p pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/droid242');" href="http://twitter.com/droid242"droid242/a span class="msgtxt nl" id="msgtxt1944794094"a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a Fizetős Twitter? a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/1944794094')" href="http://bit.ly/VErBk"http://bit.ly/VErBk/a /span/span/p pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko');" href="http://twitter.com/sycko"sycko/a span class="msgtxt no" id="msgtxt1946545544"RT atomvillanasazert a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/angelday')" href="http://twitter.com/angelday"@angelday/a PR5-os twitter profil oldala kicsit eros :) a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/p pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/kerek_rdo');" href="http://twitter.com/kerek_rdo"kerek_rdo/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt1950903984"Bemutató videó a Microsoft új keresőjéről (bing.com): a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/1950903984')" href="http://bit.ly/7HKWI"http://bit.ly/7HKWI/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/p pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/sycko');" href="http://twitter.com/sycko"sycko/a span class="msgtxt da" id="msgtxt1951017988"RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/mashable')" href="http://twitter.com/mashable"@mashable/a: Google Wave ( a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/1951017988')" href="http://bit.ly/PIwPG"http://bit.ly/PIwPG/a ), Twave ( a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/1951017988')" href="http://bit.ly/ECkts"http://bit.ly/ECkts/a ), Hulu Desktop ( a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/1951017988')" href="http://bit.ly/wNnEt"http://bit.ly/wNnEt/a ) a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/p pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/Hutchington');" href="http://twitter.com/Hutchington"Hutchington/a span class="msgtxt en" id="msgtxt1958004071"a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a RT a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/Zsuzsannadesign')" href="http://twitter.com/Zsuzsannadesign"@Zsuzsannadesign/a: a href="http://twitter.com/search?q=%23mai" title="#mai"#mai/a kedvenc: quot;Geek Fashion: 55 fresh T-shirts for the Creative Communityquot; ( a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/1958004071')" href="http://bit.ly/4QwDI"http://bit.ly/4QwDI/a )/span/span/p pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh');" href="http://twitter.com/hh"hh/a span class="msgtxt" id="msgtxt1959872709"a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/1959872709')" href="http://twitter.com/ginus/status/1959862860"azért arra büszke vagyok hogy mindeki előtt elsőként twitteltem be szávayt, jöhet is az a twitter különdíj :D/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/p pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh');" href="http://twitter.com/hh"hh/a span class="msgtxt" id="msgtxt1960867118"a target="_blank" rel="nofollow" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/1960867118')" href="http://twitter.com/ba78/status/1960821647"Új alkalmazás az iWiW-en: Utazz olcsón ferihegyre! http://iwiw.hu/app/2016695898/a a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/p pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/forgoimi');" href="http://twitter.com/forgoimi"forgoimi/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt1973280487"megállapítom, hogy a tumblr bloggerek többsége sokkal nagyobb százalékban lop forrásmegjelölés nélkül, mint a quot;normálquot; bloggerek. a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/p pspan class="status-body"a target="_blank" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/kiskantor');" href="http://twitter.com/kiskantor"kiskantor/a span class="msgtxt hu" id="msgtxt1980081576"Egy 140 karakteres twitt elküldése, hány kB? a href="http://twitter.com/search?q=%23webi" title="#webi"b#webi/b/a/span/span/p pspan class="status-body"a href="http://twitter.com/hh" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/to/hh');" target="_blank"hh/a span id="msgtxt1979558480" class="msgtxt"a href="http://twitter.com/MagyarTelevizio/status/1979484092" onclick="pageTracker._trackPageview('/exit/link/1979558480')" rel="nofollow" target="_blank"Magyar Televízió a Twitteren./a a title="#webi" href="http://twitter.com/search?q=%23webi"b#webi/b/a/span/span/p /blockquote pEgy hét múlva ismét jelentkezünk./ppa href="http://webisztan.blog.hu/2009/06/01/twitterszemle_1_het#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1155036" border="0" //a/p
-
pKísérletbe kezdünk. Lévén a Twitteren is összejön 10-20 érdekes twit egy hét alatt, gondoltuk, csinálunk ezekből heti összefoglalót. Ha van olyan twit, amit beküldenél ebbe a heti összefoglalóba, nincs más dolgod, mint retwittelni a #webi címkével./ppHa a href="http://twitter.com/filmklub/status/1924386686"ezt a twitet/a akarod beajánlani, akkor vagy retwitteld a #webi címkével, vagy egyszerűen linkeld be egy twitbe a href="http://twitter.com/hh/status/1924424632"így/a. A lényeg tehát, hogy az ajánlani kívánt twit kerüljön be a a href="http://search.twitter.com/search?q=%23webi"#webi/a csatornába./ppHa találtok érdekes twitet, küldjétek be. Hét végén összesítünk egy postban, itt a Webisztánon./ppa href="http://webisztan.blog.hu/2009/05/26/hirmorzsalas_a_webisztanon#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1145154" border="0" //a/p
-
pMúltkor már a href="http://webisztan.blog.hu/2009/01/17/ovatlan_magyar_celebek_a_facebookon"jeleztem/a, hogy vannak olyan magyar celebek, akik aktívak Facebookon. Akár úgy is, hogy nem tudnak róla, hogy aktivitásuk bárki számára látható, aki csak tagja a facebookos Hungary networknek./p pMiként a Facebookot, úgy egyelőre a Twittert sem használják tudatosan a magyar celebek. Egy-két kivétel van csak. Talán jelenleg a legjobb példa Papp Timi koreográfus (a href="http://twitter.com/papptimi"@papptimi/a), aki ugyan nem tartozik hazánk legismertebb emberei közé, viszont jópár celebbel van napi kapcsolata. Mostanában például arról csiripel, hogy hogyan készülnek a href="http://twitter.com/PappTimi/status/1844986323"Zséda/a a href="http://twitter.com/PappTimi/status/1815863935"koncertjére/a. De szép számmal publikál képeket is./p pa href="http://twitpic.com/55m41"img src="http://m.blog.hu/we/webisztan/image/0905/celebz.png" class="imgnotext" alt="" //a/p pMagyar celeb vonalon talán még Zimány Linda (a href="http://twitter.com/LindaZimany"@LindaZimany/a), Zentai Márk (a href="http://twitter.com/markzentai"@markzentai/a), Steiner Kristóf (a href="http://twitter.com/kristofsteiner"@kristofsteiner/a), Puskás Péter (a href="http://twitter.com/apuskaspeti"@apuskaspeti/a), Árpa Attila (a href="http://twitter.com/AttilaArpa"@AttilaArpa/a) vagy Bognár Évi (a href="http://twitter.com/MissEvi"@MissEvi/a) említhető. Ő egyébként a Twitter szerint Kínából ír angolul, és a href="http://absolutelyladylike.blogspot.com/"ezt a blogot/a futtatja./p pA hazai pornóipart egyelőre csak a friss twitterezőnek számító a href="http://twitter.com/KoviLUXx"Kovi/a képviseli. Nem úgy, mint a href="http://velvet.hu/szex/twit090126/"a tengerentúlon/a. Van még nekünk a href="http://twitter.com/Naksi"Náksink/a és a href="http://twitter.com/brunner"Brunnerünk/a./p pa href="http://twitpic.com/58tx5"img alt="" class="imgright" src="http://m.blog.hu/we/webisztan/image/0905/zimany.png" //aSzóval a népszerűbb magyar celebek egyelőre nem fedezték még fel a Twittert, mint ahogy a Facebookot sem. Pedig nyilván percek alatt népszerűvé tudna válni jó pár magyar híresség ezeken a közösségi csatornákon./p pBár az is igaz, hogy múltkori a href="http://webisztan.blog.hu/2009/05/14/nagy_twitter_kerdoiv_ki_tart_halat"felmérésünkől/a az derül ki, hogy a magyarok elsősorban nem is a magyar, hanem a nemzetközi hírességekre kíváncsiak. Ők meg már a href="http://velvet.hu/24ora/?s=twitteramp;tol=2008-05-19amp;ig=2009-05-19amp;submit=+OK+"úgyis fent vannak/a Facebookon, Twitteren.../ppa href="http://webisztan.blog.hu/2009/05/19/magyar_celebek_a_twitteren#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1131784" border="0" //a/p
-
pA múltkor a href="http://webisztan.blog.hu/2009/05/12/nagy_twitter_kerdoiv_elo_a_kitoltotollal"arra kértünk benneteket/a, hogy töltsétek ki a kérdőívünket, hogy legyen valamiféle képünk a href="https://twitter.com/signup?follow=hhamp;commit=Join+today!"a magyar twitterező közösségről/a. Nos, nem létező lapzártánkig 431-en töltötték ki a formot. A döntő többség (94%) twitterezik is, úgyhogy nézzük, mit mondanak.../ppstrong1. Mire használod a Twittert?/strong/ptable id="table#2" tbody tr td class="ss-table-label"Olvasgatom, amiket a többiek írnak/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"109/td td class="ss-table-percentage"25%/td /tr tr td class="ss-table-label"Irogatom, ami velem történik/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"22/td td class="ss-table-percentage"5%/td /tr tr td class="ss-table-label"Mindkettőre/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"300/td td class="ss-table-percentage"70%/td /tr /tbody/tablepnbsp;/ppstrong2. Hány embert követsz?/strongnbsp;/ptable id="table#3" tbody tr td class="ss-table-label"1-10/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"146/td td class="ss-table-percentage"34%/td /tr tr td class="ss-table-label"11-20/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"72/td td class="ss-table-percentage"17%/td /tr tr td class="ss-table-label"20-31/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"64/td td class="ss-table-percentage"15%/td /tr tr td class="ss-table-label"31-/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"149/td td class="ss-table-percentage"35%/td /tr /tbody/tablepnbsp;/pdiv id="title#4" class="ss-indiv-chart-title"strong3. Hol használod a Twittert?/strong/divdiv class="ss-indiv-chart-title"table id="table#4" tbody tr td class="ss-table-label"twitter.com/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"299/td td class="ss-table-percentage"71%/td /tr tr td class="ss-table-label"turulcsirip.hu/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"95/td td class="ss-table-percentage"23%/td /tr tr td class="ss-table-label"mobil kliensen/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"97/td td class="ss-table-percentage"23%/td /tr tr td class="ss-table-label"asztali kliensen/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"150/td td class="ss-table-percentage"36%/td /tr tr td class="ss-table-label"Other/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"65/td td class="ss-table-percentage"15%/td /tr /tbody/table/divpnbsp;/ppstrong4. Mi a legnagyobb hiányossága a Twitternek?/strong/pul lispan class="ss-text-answer-container"felhasználó karbantartás és a direkt üzenetek kezelése nehézkes/span/li lispan class="ss-text-answer-container"érdektelenség/span/li lispan class="ss-text-answer-container"Nem küld pénzt/span/li lispan class="ss-text-answer-container"nehéz a szűrés/spanspan class="ss-text-answer-container"nincse' nekije/span/li lispan class="ss-text-answer-container"az előzmények ha nincsenek meg, akkor nem értelmes/span/li lispan class="ss-text-answer-container"Az, ami a Plurkben megvan - beszélgetések kialakulása az egyes plörkök alatt/span/li lispan class="ss-text-answer-container"normális kliens :)/span/li lispan class="ss-text-answer-container"rendszerezhetőség/span/li lispan class="ss-text-answer-container"Igazából nincs. Arra tökéletes, ami a célja a cuccnak./span/li lispan class="ss-text-answer-container"visszakeresés iszonyatos/spanspan class="ss-text-answer-container"képet/videót nem lehet embeddelni, a space is karakternek számítódik (persze az, de mégis jobb lenne, ha nem számítana)/span/li lispan class="ss-text-answer-container"a reply-nál nem látni melyik üzenetre válaszolnak/span/li lispan class="ss-text-answer-container"Még nem tudom, csak pár napja használom./span/li lispan class="ss-text-answer-container"nem bírja az #ékezetes tageket :)/spanspan class="ss-text-answer-container".../span/li/ulpnbsp;/pdiv id="title#6" class="ss-indiv-chart-title"strong5. Mik a kedvenc témáid?/strong/divdiv class="ss-indiv-chart-title"table id="table#6" tbody tr td class="ss-table-label"Pletykák (pl: quot;láttam az előbb Kelemen Annát a buszonquot;)/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"103/td td class="ss-table-percentage"27%/td /tr tr td class="ss-table-label"Érdektelen történések (pl: quot;kávézomquot;)/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"151/td td class="ss-table-percentage"40%/td /tr tr td class="ss-table-label"Általános hírek (pl: quot;ma esik pécsenquot;)/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"181/td td class="ss-table-percentage"47%/td /tr tr td class="ss-table-label"Üzleti hírek (pl: ami érinti a munkádat)/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"224/td td class="ss-table-percentage"59%/td /tr tr td class="ss-table-label"Other/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"104/td td class="ss-table-percentage"27%/td /tr /tbody/table/divpnbsp;/pdiv id="title#8" class="ss-indiv-chart-title"strong6. Fontos számodra, hogy olyan emberek is fent legyenek a Twitteren, akiket a való életben is ismersz?em (Itt a válaszok zöme quot;igenquot; volt.)/em/strong/divdiv class="ss-indiv-chart-title"ul lispan class="ss-text-answer-container"Nem feltétlenül, de mindenképp pozitív, ha ismerek személyesen is embereket./span/li/ul/divul lispan class="ss-text-answer-container"Szerintem igen, bár ismerőseim többsége nem twitterezik. Csak egy-kettő./span/li lispan class="ss-text-answer-container"Igen, de forditva is igaz. Ha talalkozok olyan emberekkel akiket a twitteren ismertem meg./span/li lispan class="ss-text-answer-container"Természetesen, első sorban a való életben élem az életem. A twitter csak egy eszköz az otthoni kapcsolattartásra és infó szerzésre./span/li/uldiv class="ss-indiv-chart-title"nbsp;/divdiv class="ss-indiv-chart-title"nbsp;/divdiv id="title#9" class="ss-indiv-chart-title"strong7. Hány éves vagy?/strong/divdiv class="ss-indiv-chart-title"table id="table#9" tbody tr td class="ss-table-label"0-15/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"6/td td class="ss-table-percentage"1%/td /tr tr td class="ss-table-label"16-18/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"17/td td class="ss-table-percentage"4%/td /tr tr td class="ss-table-label"19-22/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"91/td td class="ss-table-percentage"21%/td /tr tr td class="ss-table-label"23-24/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"68/td td class="ss-table-percentage"16%/td /tr tr td class="ss-table-label"25-30/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"127/td td class="ss-table-percentage"29%/td /tr tr td class="ss-table-label"31-40/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"111/td td class="ss-table-percentage"26%/td /tr tr td class="ss-table-label"41-50/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"8/td td class="ss-table-percentage"2%/td /tr tr td class="ss-table-label"51-/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"3/td td class="ss-table-percentage"1%/td /tr /tbody/table/divpnbsp;/ppstrong8. Nemed?/strong/ptable id="table#12" tbody tr td class="ss-table-label"nő/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"68/td td class="ss-table-percentage"16%/td /tr tr td class="ss-table-label"férfi/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"363/td td class="ss-table-percentage"84%/td /tr /tbody/tablepnbsp;/ppstrong9. Sorolj fel pár hírességet, akiknek szívesen olvasnád a twitjeit!/strong/pul lispan class="ss-text-answer-container"Győzike :)/span/li lispan class="ss-text-answer-container"kelemen anna bazz/span/li lispan class="ss-text-answer-container"nem érdekelnek az ilyen hírességek/span/li lispan class="ss-text-answer-container"Bruce Willis, Jim Ross, Lukács Laci/span/li lispan class="ss-text-answer-container"penelope cruz/span/li lispan class="ss-text-answer-container"HH/span/li lispan class="ss-text-answer-container"zach braff, jeff probst, brad pitt/span/li lispan class="ss-text-answer-container"none/spanspan class="ss-text-answer-container"már mindet olvasom :)/span/li lispan class="ss-text-answer-container"David Lachapelle, Steve Jobs, David Fincher/spanspan class="ss-text-answer-container"nincs/span/li lispan class="ss-text-answer-container"Nem szeretem a celebeket./span/li lispan class="ss-text-answer-container"HH/span/li lispan class="ss-text-answer-container"Ákos :)/span/li lispan class="ss-text-answer-container"Terry Pratchett/span/li lispan class="ss-text-answer-container"Hajnal Tamás, Gera Zoltán, Huszti Szabolcs, Priskin Tamás, Rajczi Péter, Tisza Tibor,/span/li lispan class="ss-text-answer-container"Phelps (olvasom is), sok-sok Barcelona-játékos. Ilyesmi :)/span/li lispan class="ss-text-answer-container"pl. a Showder klubos arcok/spanspan class="ss-text-answer-container"jack white, greg mankiew/span/li lispan class="ss-text-answer-container"James Marsters, Madonna, Green Day (tagonként vagy egyszerre :) ), Iron Maiden (szintén), Sarah Michelle Gellar/spanspan class="ss-text-answer-container"-/spanspan class="ss-text-answer-container"leginkább hazai szakmabeli/spanspan class="ss-text-answer-container".../span/li/ulpnbsp;/pdiv id="title#14" class="ss-indiv-chart-title"strong10. Milyen piacon dolgozol?/strong/divdiv class="ss-indiv-chart-title"table id="table#14" tbody tr td class="ss-table-label"IT/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"177/td td class="ss-table-percentage"41%/td /tr tr td class="ss-table-label"Online marketing/pr/sales stb/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"44/td td class="ss-table-percentage"10%/td /tr tr td class="ss-table-label"Online média/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"57/td td class="ss-table-percentage"13%/td /tr tr td class="ss-table-label"Offline (újságtól a tévéig) média/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"19/td td class="ss-table-percentage"4%/td /tr tr td class="ss-table-label"Other/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"134/td td class="ss-table-percentage"31%/td /tr /tbody/table/divpnbsp;/pdiv id="title#15" class="ss-indiv-chart-title"strong11. Írsz blogot?/strong/divdiv class="ss-indiv-chart-title"table id="table#15" tbody tr td class="ss-table-label"ja/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"212/td td class="ss-table-percentage"49%/td /tr tr td class="ss-table-label"Dehogy/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"69/td td class="ss-table-percentage"16%/td /tr tr td class="ss-table-label"Néha-néha/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"99/td td class="ss-table-percentage"23%/td /tr tr td class="ss-table-label"Ha a Twitter az blog, akkor igen./td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"51/td td class="ss-table-percentage"12%/td /tr /tbody/table/divpnbsp;/pdiv id="title#16" class="ss-indiv-chart-title"strong12. Követed HH-t a Twitteren?/strong/divdiv class="ss-indiv-chart-title"table id="table#16" tbody tr td class="ss-table-label"Igen/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"318/td td class="ss-table-percentage"74%/td /tr tr td class="ss-table-label"Nem/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"105/td td class="ss-table-percentage"24%/td /tr tr td class="ss-table-label"Fogalmam nincs/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"8/td td class="ss-table-percentage"2%/td /tr /tbody/table/divpnbsp;/pdiv id="title#17" class="ss-indiv-chart-title"strong13. Miről olvasnál szívesen HH-tól?/strong/divdiv class="ss-indiv-chart-title"table id="table#17" tbody tr td class="ss-table-label"Értelmetlen hülyeségekről/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"135/td td class="ss-table-percentage"31%/td /tr tr td class="ss-table-label"Online/IT-szakmabeli pletykákról, hírekről/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"323/td td class="ss-table-percentage"75%/td /tr tr td class="ss-table-label"Szöveg helyett inkább élő online közvetítésekből lehetne több/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"63/td td class="ss-table-percentage"15%/td /tr tr td class="ss-table-label"Inkább írja meg, hogy mennyi az idő, aztán jónapot./td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"42/td td class="ss-table-percentage"10%/td /tr tr td class="ss-table-label"Other/td tdnbsp;/td td class="ss-table-number"52/td td class="ss-table-percentage"12%/td /tr /tbody/table/divpnbsp;/ppstrong13+1. Ki tart halat?/strong/ppa href="http://twitter.com/hh/status/1795028686"A válasz itt olvasható./a/ppa href="http://webisztan.blog.hu/2009/05/14/nagy_twitter_kerdoiv_ki_tart_halat#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1121553" border="0" //a/p
-
pMint bizonyára sokan értesültek róla, pénteken (btw, a szülinapomon) a href="http://webisztan.blog.hu/2009/04/24/feledhetetlen_magyar_twitter_verseny_kovesd_te_is_a_webisztant"elindult a Nagy Twitter Verseny/a (a href="http://search.twitter.com/search?q=%23ntv2009"#ntv2009/a). A verseny célja nem más, mint hogy kilendítse a hazai twitterezést jelenlegi, álmos, picit belterjes állapotából. Szóval a cél a 2009 követő elérése./p pRögtön az első napon (egyik riválisunkkal ellentétben) sikerült a Webisztánnak kikerülnie az Index címlapjára, a vezető cikk mellé. Ez a fejlemény a vártnál kevesebb új követőt eredményezett. De így is nagy köszönet az indexeseknek, elsősorban a href="http://korrektor.blog.hu/"don B-nek/a, amiért bevállalták, hogy támogatják a kampányt./p pEzzel egy időben a a href="http://turulmeme.com"Turulmeme-re/a is sikerült leszervezni egy hirdetést. a href="http://twitter.com/sera"Lacinak/a is köszönet. Ennek, és a masszív kampányolásnak köszönhetően a kezdeti utolsó (harmadik) helyről sikerült vasárnapra az első helyre ugranunk. Nem egész két nap alatt 300 új követője lett a a href="http://twitter.com/hh"twitter.com/hh/a-nak./ppAmúgy a verseny kezdete óta sok magyar twitterező jelezte, hogy nekik is nőtt követőik száma. Vagyis stronga konteszt az egész közösséget megpörgeti/strong. És ez is itt a cél./p pPénteken, a szülinapi bulin egyik kedves barátom megajándékozott pár kampánymatricával. Úgyhogy aki szeretné promotálni laptopján vagy egyéb helyen a versenyt, dobjon egy mailt (hirbehozo at gmail), és valahogy megoldjuk, hogy eljusson hozzátok is az emendorsement/em emsticker/em./p p style="text-align: center;"a href="http://twitpic.com/41695"img alt="" class="imgnotext" src="http://m.blog.hu/we/webisztan/image/0904/blogter.jpg" //asmallKampányhirdetés a Blogter Kft. cégtábláján. (Ismeretlen támogató alkotása.)br / /small/p pSzóval most, hogy valamivel több mint 700 követőnk van, kezdődik a neheze. A 2009 még nagyon messze van, és érezhető, hogy most kéne egy nagyobbat lépni előre. Olyan internetező magyarok elérése a cél, akik eddig még nem twittereztek, nem is ismerik a Twittert./p pstrongEbben szeretném a segítségeteket kérni./strong Ha van olyan ismerősötök, ismertek olyan közösséget, melynek tagjai még nem twittereznek, viszont nem teljesen idegen tőlük az sms-hosszúságú üzenetek megosztása a weben, értesítsetek minket. Felvesszük velük a kapcsolatot, hátha hajlandóak csatlakozni a kampányhoz./p blockquote class="guestquote" pstrongHogyan csatlakozz a kampányhoz?/strong/p pCsatlakozni pofonegyszerű. a href="https://twitter.com/signup?follow=hhamp;commit=Join+today!"Erre a linkre kell kattintani/a, és regisztrálni. Ha már fent vagy Twitteren, akkor csak a a href="http://twitter.com/hh"twitter.com/hh/a címen kell kattintanod a quot;followquot; gombra./p /blockquote pMég egyszer szeretném aláhúzni, hogy a versenynek semmi különös célja (úgynevezett értelme) nincsen. Játszunk egyet, közösen. És ha minden jól megy, sikerül egy kicsit felrázni ezt a közösséget./p pHa a blogotokra szeretnétek kitenni a támogató badge-et, akkor ezt a kódot másoljátok be a html-nézetbe. 500 pixeles verzió:/p pstrongsmalllt;a href=quot;https://twitter.com/signup?follow=hhamp;commit=Join+today!quot;gt;lt;img src=quot;http://webisztan.blog.hu/media/image/0904/twitcamp500.pngquot; class=quot;imgrightquot; alt=quot;quot; style=quot;border: 0pt none ;quot; /gt;lt;/agt;/small/strong/p psmallimg src="http://m.blog.hu/we/webisztan/image/0904/twitcamp180.png" class="imgright" alt="" //smallVagy itt a 180x180 pixeles verzió is:/p pstrongsmalllt;a href=quot;https://twitter.com/signup?follow=hhamp;commit=Join+today!quot;gt;lt;img src=quot;http://webisztan.blog.hu/media/image/0904/twitcamp180.pngquot;/gt;lt;/agt;/small/strong/p pIgény szerint különböző méretben, formátumban is elő tudjuk állítani. Akinek speciális igényei lennének, szintén emailben tudassa velünk./p pJövő hétre még tartogatunk pár meglepetést. És még egyszer köszönet mindenkinek, aki segít, támogat, szurkol nekünk. Nagyon nehéz verseny ez, egy majdnem lehetetlen céllal. Úgyhogy minden apró segítség jól jön./p pKülön köszönet azoknak, akik már megemlékeztek a versenyről:nbsp;/p ul lia href="http://optimalizalas.info/jelensegek/follow-hh.php"Optimalizalas.info:nbsp;Follow HH!/a/li lia href="http://webdesigner.blog.hu/2009/04/24/twiiter_verseny_web_celeb_hh_angelday_doransky"Webdesigner Blog:nbsp;Drótra verebek!/a/li lia href="http://www.seoblog.hu/szubkult/magyar-twitter-parade-09/"SeoBlog:nbsp;Magyar Twitter parádé lsquo;09/a/li lia href="http://regenylapok.blogter.hu/337970/eljen_a_kampany"Regénylapok:nbsp;Éljen a kampány!/a/li lia href="http://csaladiprogramok.blog.hu/2009/04/24/amit_szabad_jupiternek_azt_most_megteszi_a_kis_okor_is"CsaládiProgramok blog:nbsp;Amit szabad Jupiternek azt most megteszi a kis ökör/a/li/ulpKampányra fel! 1300+ aktivista, szevasztok!/ppa href="http://webisztan.blog.hu/2009/04/27/nagy_twitter_verseny_elso_napok_osszegzes#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1087046" border="0" //a/p
-
pAz egész úgy kezdődött, hogy a href="http://plastik.hu"Józsi/a írt nekem meg a href="http://doransky.hu"Matyinak/a egy hosszú levelet, aminek a lényege, hogy ha egyszer a tengerentúlon megtörtént az áttörés, kitört a geek szcénából a Twitter, akkor történjen már meg idehaza is. És akkor már miért ne lehetne egy verseny ebből. Mégiscsak abban van a kakaó meg a lélek, az emberi történet./p pSzót tett követett. Tegnap este összeültünk a Gödörben átbeszélni a feltételeket. A lényeg, hogy minden eszköz megengedett, kivéve persze, hogy nincs könyöklés, nincs lerántás. Vagyis mindenki a saját pályáján focizik./p pstrongA cél/strong:nbsp;egy hónap alatt elérni a 2009 követőt Twitteren. Szándéknyilatkozat aláírva, úgyhogy induljon is a kampány:nbsp;/p pTe, kedves olvasó, ha még nem tetted meg, légy oly kedves, a href="https://twitter.com/signup"regisztrálj a Twitterre/a, és:nbsp;/p h1a href="https://twitter.com/signup?follow=hhamp;commit=Join+today!"kövess!/a/h1 pnbsp;/p pÉs buzdítsd erre minden ismerősödet is. Miért jó ez neked, nektek?nbsp;Egyrészről a következő egy hónapban megpróbálok még több élő közvetítést, még több pletykát, még több szuperfantasztikus életmorzsát megosztani veletek./p pJövő héten például New Yorkból jelentkezem. Ha kérdésetek, kívánságotok van, Twitteren quot;@hhquot; felvezetéssel írjátok meg./p pJelenleg én indulok hátrányból 438 követővel, aztán jön Józsi 497-tel, majd Matyi 646-tal vezeti a sort. Szóval nagyon fontos lenne, ha besegítenétek, szólnátok a haverjaitoknak is, esetleg a blogotokban, Twitteren, Facebookon segítenétek még több követőt gyűjteni. THEnbsp;ARMYnbsp;NEEDSnbsp;ALLnbsp;OFnbsp;YOU!/p pa href="https://twitter.com/signup?follow=hhamp;commit=Join+today!"img class="imgright" alt="" style="border: 0pt none ;" src="http://m.blog.hu/we/webisztan/image/0904/twitcamp500.png" //a/p psmallSzúrd be te is a blogod html-jébe a kódot:nbsp;/small/p pstrongsmalllt;a href=quot;https://twitter.com/signup?follow=hhamp;commit=Join+today!quot;gt;lt;img src=quot;http://webisztan.blog.hu/media/image/0904/twitcamp500.pngquot; class=quot;imgrightquot; alt=quot;quot; style=quot;border: 0pt none ;quot; /gt;lt;/agt;/small/strong/ppsmallVagy itt a 180x180 pixeles verzió is:/small/ppstrongsmalllt;a href=quot;https://twitter.com/signup?follow=hhamp;commit=Join+today!quot;gt;lt;img src=quot;http://webisztan.blog.hu/media/image/0904/twitcamp180.pngquot;/gt;lt;/agt;/small/strong/p pAmúgy meg ma van a születésnapom, ami remélem, mindenkinek meglágyítja a szívét. Azoknak is, akik eddig ódzkodtak a Twittertől./p pSzóval gyertek, csatlakozzatok, kövessetek a a href="https://twitter.com/hh"twitter.com/hh/a címen, és nyerjük meg ezt a versenyt. Így, együtt. Aztán a végén majd jön a meglepetés. De ne szaladjunk még ennyire előre./ppa href="http://webisztan.blog.hu/2009/04/24/feledhetetlen_magyar_twitter_verseny_kovesd_te_is_a_webisztant#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1083355" border="0" //a/p
-
object width="500" height="400"param value="http://current.com/e/89891774/en_US" name="movie" /param value="transparent" name="wmode" /param value="true" name="allowfullscreen" /param value="always" name="allowscriptaccess" /embed width="500" height="400" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" wmode="transparent" type="application/x-shockwave-flash" src="http://current.com/e/89891774/en_US"/embed/objectpa href="http://search.twitter.com/search?q=bday+twitter"Három év/a, a href="http://trends.google.com/websites?q=twitter.comamp;geo=allamp;date=allamp;sort=0"hegy/aa href="http://weblogs.hitwise.com/heather-dougherty/2009/01/twitter_catches_up_to_digg.html"menetben/a./ppa href="http://webisztan.blog.hu/2009/03/21/twitter_happy_3rd_bday#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=1017225" border="0" //a/p
-
pimg alt="" class="imgright" src="http://m.blog.hu/we/webisztan/image/0901/blip1.png" /...meglehetősen gyors. Köszönhetően a tavaly tavasszal indult a href="http://blip.fm/"Blip.fm/a szolgáltatásnak, mely lehetővé teszi, hogy a Twitter felhasználói egyszerűen és gyorsan tudjanak egymásnak zenéket ajánlgatni. (a href="http://search.twitter.com/search?q=blip.fm+filter%3Alinks"Ezeket hallgatják/a most éppen a twitterezők szerte a világon. a href="http://search.twitter.com/search?q=blip.fm+filter%3Alinksamp;lang=hu"Ezeket/a pedig a magyarok.)/ppBár stronga Blip.fm még berobbanás előtt/strong álló szolgáltatás, az interfész egyszerűsége, a kiterjedt zenetár, preferenciaalapú ajánlórendszer, és a mély integráció a Twitterrel és a Last.fm-mel kódolja a sikert. Kivéve ha.../pa href="http://webisztan.blog.hu/2009/01/29/a_zene_terjedesi_sebessege_a_twitteren#more909911"[...] Bővebben!/apa href="http://webisztan.blog.hu/2009/01/29/a_zene_terjedesi_sebessege_a_twitteren#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=909911" border="0" //a/p
-
A Twittert elvileg szabad és védett módban is használhatjuk. A védett mód arra jó, hogy twitjeink csak azok számára látszódnak, akiknek ezt külön engedélyezzük. Egy magyar twitterező azonban figyelmes lett egy biztonsági résre, melynek kihasználásával a védett módban íródott twitek is látszódnak.
Bár a normál api-hívásoknál nem látszanak a védett twitek, de ha az ismerősök listáját kérjük le api-n keresztül, abban benne vannak a védett twitek is. Egyszerűbben szólva: bármelyik felhasználó meg tudja nézni bármelyik felhasználó legfrissebb twitjét, függetlenül attól, hogy a tartalom védett vagy sem. Elég csak beütni a megfelelő felhasználónevet...
http://twitter.com/statuses/friends/[USERNAME].xml
(Benedek, a Twitter apiját használó Turulcsirip adminja már szólt a Twitternek a felfedezett biztonsági résről. Meglájuk, mikorra sikerül javítani az exploitot.)

-
A Summize-ból ugye TwitterSearch lett. Megtudhatjuk, hogy 12 programozó dolgozik a Twitteren. Azt nem tudhatjuk meg, hogy mennyit adtak a Summize-ért, de azt igen, hogy az ottani vezető fejlesztő lesz a Twitter vezető fejlesztője a jövőben. Evan Williams a mikrofonnál...
Szóval úgy tűnik, az API megnyitásával a Twitter valóban azt várta, hogy felbukkanjanak érdekes fejlesztések, melyeket akár fel is lehet vásárolni. Ahelyett, hogy felvettek volna 20 programozót, inkább megvárták, míg maguktól felbukkannak az érdekes és jó fejlesztésekkel előrukkoló arcok. Így is történt.
Amúgy a Twitter a Summize felvásárlásával nem csak egy jó keresőt és jó programozókat vett magának, hanem üzleti modellt is. A Summize ugyanis jól "topikolja" a twiteket. És a témák szerinti találati oldalakra már sokkal könnyebb lesz hirdetőket találni. Úgyhogy hamarosan nyilván megjelennek az első szponzorált keresőkifejezések is a Summize-ban TwitterSearchben.

-
Úgy tűnik, a Twitternek már olyan jól megy a rendelkezésreállás, hogy unalmában magyarul tanulgat. Legalábbis erre enged következtetni az egyik olvasónk által beküldött screenshot...


-
Posted: June 4th, 2008, 11:32am CEST by hírbehozó

A twitterezők körében mostanában egyre népszerűbb két konkurens szolgáltatás. Az egyik a
FriendFeed, a másik pedig a
Plurk. Utóbbi valójában egy formalizált Twitter. Van 15 kategória, amiben twitet küldhetünk be. Például, hogy mit szeretünk éppen most, hogyan érezzük magunkat, mit utálunk, mire gondolunk. A lényeg persze, hogy ezek szerint a preferenciák szerint egyből leválogathatók a micropostok. A történések amúgy nem egy blogszerű postfolyamban, hanem egy idővonalon követhetőek. Kábé így:
Amúgy a
mobilverzió is nagyon jóra sikeredett. Kiváló ötlet a Karma, mely a felhasználók és ismerőseinek aktivitása alapján növekszik vagy sem. A "Plurk Nirvanába" úgy lehet eljutni, ha rengeteget használja a felhasználó és ismerősei is a Plurköt.
Akárhogy is nézzük, a Twitter rendszeres rendelkezésreállási problémái fel fognak nevelni egy-két konkurens szolgáltatást. És nem a Jaiku vagy a Pownce lesz itt a nyertes, hanem talán épp a FriendFeed vagy ez a Plurk.
Plurk me @
plurk.com/user/hirbehozo
-

Alig egy éve jutott eszébe Dave Winernek, hogy mi lenne, ha a Twitterre a szöveges üzenetek mellett
hangfájlokat is postolnának az emberek. Az ötletet tett követte, ebből lett a
TwitterGram.
Egy új startup éppen ezt az ötletet (hangüzenetek gyors postolása a weben) gondolta tovább. A
Twitterfone azt tudja, hogy felhívunk egy helyi számot, belemondjuk a mobilunkba a hangüzenetünket, majd ezt az üzenetet automatikusan postolja a rendszer a weben. És most jön a trükk...
A rendszer a hangfájlt szöveggé konvertálja. A
Dial2Do hangfelismerő dolgozik a háttérben, amit elvileg angol nyelve kísérleteztek ki. A tesztelők szerint meglehetősen jó hatékonysággal működik.
A szolgáltatás elvileg mindössze egy helyi hívás díjába kerül, és jópár országban máris elérhető. Sajnos Magyarország nincs a listán, de ugye a remény hal meg utoljára.
Amúgy valami
ilyesminek kell elképzelni a twitterfonálást.
Ha van kedve valamelyik külföldön tartózkodó olvasónknak, kipróbálhatná helyettünk is a szolgáltatást. Érdekelne, hogy mennyire hatékony a hangfelismerő szoftver...
-

Múltkor
Dave Winer, most pedig
Bob Scoble példáján próbálja bemutatni a mainstream média, hogy a Twitteren gyorsabban jönnek a rendkívüli híradások (lásd
a kínai földrengéssel kapcsolatos twiteket), mint a nagy hírügynökségek csatornáin.
Mindkét történet kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a rendkívüli hírek elsőszámú összefogója nem egy szakújságíró, hanem egy geek volt. Geek, akinek sok ismerőse van a Twitteren, és gyorsan egybe tudja fogni a forró topikokat.

A Twitter hatalma, hogy bárki, bárhonnan jelenthet rendkívüli híradást. És az érintettek szintén beírhatják helyszíni tapasztalataikat vagy hallomásaikat. Nem árulok el asszem nagy titkot, de az Index is csípett már el Twitteren pörgő rendkívüli hírt. (Miként ugye a Webisztán is szokott twit nyomán postolni.)
A Twitter tehát sokszor gyorsabb primer információforrás, mint a hírügynökségek, hírszájtok, vagy akár a blogok. Az erő a rövdségben, tömörségben és a közösségiségben, valamint abban rejlik, hogy a lazára szőtt (nem személyeskapcsolatalapú) hálóban gyorsabban röpülnek a transzkontinentális infók. A kínai földrengésről szóló személyes beszámolót egy másodpercen belül olvashatják a kaliforniai kávézókban unatkozó geekek.

-
Posted: May 8th, 2008, 1:42pm CEST by hírbehozó
És a hollandok? A franciák? A kínaiak vagy az oroszok? Nem olyan régen egy twitterező készített egy
bookmarkletet és egy egy
GM-szkriptet, melynek segítségével pofon egyszerű lefordítani a számunkra ismeretlen idegen nyelven íródó twiteket. Végre értem, hogy miről csicsereg az egyre és egyre több japán twitelő... Persze hogy a
gótikus lolitákról meg a
jakjuról...

-

A
Twitstori célja végtelenül egyszerű: megmutatni az emberi érzelmeket. Ehhez használja a Twitter közönségét, és nem csinál mást, mint egybegyűjti azokat a twiteket, melyek az "én szeretem", "én utálom", "úgy gondolom", "hiszem", "úgy érzem", "azt remélem" fordulatokat tartalmazzák.
Kicsit a gyóntatóblogok jutottak eszembe erről a végtelenül egyszerű, de annál érdekesebb és tanulságosabb mashupról. (köszönet aadaamnak a linkért.)

-
Nagyjából a címben - vagyis twit hosszúságban - sikerült is összefoglalni azt a pletykát, miszerint a Twitter a napokban
megkezdte végre valahára a hirdetési megoldások próbálgatását interfészén.
Bár valójában lazának és bizonyos szempontból érthetőnek is tűnt a Twitter egyik alapítója,
Evan Williams egy évvel ezelőtti nyilatkozata, miszerint nekik márpedig nincs üzleti modelljük, "és?" De azért azt is tudjuk, hogy ingyenebéd sincs. Mert a siker nem csak júzerszámban, hanem nettó, zsebrevágható dollárkötegekben is mérendő.
Persze a befektetők érkeztek szépen, de saját bevételi forrásokat is illenék, így egy évvel a berobbanás után foglalkozni.
Kicsit okosabb volt ebben a konkurens Pownce. Náluk a kezdetektől volt hirdetés a "twitek" között, valamint fizetős (hirdetésmentes) verzió is. A pletykák szerint a Twitter sem tud jobbat kitalálni, és ők is a twithirdetéseket fogják bevezetni. Gondolom kábé valami ilyesmire lehet majd számítani:

Amúgy ez már azért is jó megoldás, mert a Twitter saját API-ján keresztül ki tudja majd szórni hirdetéseit harmadikoldali mashupokhoz. És ezzel megmutatkozik majd igazi erejük.
Annyi biztos, hogy sokáig nem tud talpon maradni egyetlen sikeres webes szolgáltatás sem, ha nem tud életképes hirdetési modellt bevezetni. És ez a webes üzlet második szabálya. (Az első, hogy tömegeknek szánt webes szolgáltatásodért sose kérj pénzt a júzerektől.)

-
Két ember létezik a Földön. Az egyik, aki használja a Twittert (sőt, ismerősei is vannak a szolgáltatásban), és nem is kell neki különösebben magyarázni, hogy miért jó, addiktív, hasznos. A másik ember, aki még nem próbálta, és azon értetlenkedik, hogy nem tudják twitterező ismerősei egyszerűen és értelmesen elmagyarázni, hogy miért jó. A Twitter most kitett a főoldalára egy egyszerű angolban előadott kedvcsináló videót. Nézzük is meg.
Twitter in Plain English from
leelefever on
Vimeo.
És idekívánkozik még
Benedek találata.
De amúgy a Twitter esetében is igaz az, ami az összes jól működő közösségi szolgáltatásnál: akkor értjük meg az értelmét, ha használjuk, és ha legalább két-három ismerősünk is aktív a szolgáltatásban.
Follow me.

-
Egy amerikai professzor tananyaggá tette média és kommunikáció szakos diákjai számára a Twittert. A feladat egyszerű volt. A diákoknak használniuk kellett a Twittert, és követniük kellett néhány diáktársukat.
A tanár szkeptikus volt a kísérlet kimenetelét illetően. Ám - számolt be az
Ars Technicának tapasztalatairól -, a Twitter az osztályon belüli és kívüli beszélgetések kapcsává vált. Tapasztalatai szerint pozitívan hatott a Twitter-használat a csoportdinamizmusra. Sokkal tisztelettudóbb és produktívabb interakciók alakultak ki a tanulók között, azáltal, hogy az osztály virtuális közösséggé formálódott.
I learned a great deal about students lives, where they work, that one of them had Thanksgiving dinner with 50+ people. Now this type of supplementary material might not be attractive to all educators, I can definitely say that changed the classroom dynamics for the better. I think this is connected to what Clive Thompson calls the sixth sense of Twitter. Having the Sixth Sense can really help the classroom. (Twitter for Academia)
Egy
másik postjában pedig azt írja a professzor:
Others have suggested that this just illustrates a problem in our society whereby we replace face-to-face communication with mediated communication. Two things, first I often use Twitter to foster face-to-face communication, and second there is no such thing as none mediated communication (even face-to-face is mediated). As I have pointed out on multiple occasions, I find that some students have actually increased their participation in class, once we began using Twitter.
Remélem média szakos hallgatók és tanáraik közül is olvassák páran ezt a postot, és adnak egy esélyt egy osztályszinű virtuális közösség-kísérletnek. Várjuk a beszámolókat.
(Bátraknak ott van a magyar származású Alex Juhász webes kísérlete is. A
YouTube-tanóra.)

-
Mint emlékezetes, a tavalyi SXSW Interactive-on robbant be a Twitter úgy igazán a köztudatba. Az
idei SXSW-n tehát joggal vetődött fel a kérdés, lesz-e új Twitter?
Az utóbbi hónapok talán leghájpoltabb új szolgáltatása a
FriendFeed, úgyhogy aki
tippelni szeretett volna arra, hogy mi lesz a legtrendibb amerikai tech konferencia idei legtrendibb őrülete, az nem járt volna messze az igazságtól, ha a FriendFeedet ikszeli be.
Csakhogy. Van abban valami, amit a TechMeme alapítója
twitelt be néhány napja az SXSW-ről. Vagyis hogy az idei év Twittere maga a Twitter. Az SXSW közönsége ugyanis idén már kifejezetten
Twitter-lázban égett. Nem lehetett olyan geekkel összefutni, aki ne épp twiteket küldött volna mobilról vagy laptopról. A Twitter idei, újabb boomját mi sem bizonyítja jobban
ennél a grafikánál. (Az "SXSW" kifejezés előfordulásának gyakorisága a Twitteren tavaly és idén.)
via twitterblog
-
Ha már a barátok, ismerősök, kollégák és családtagok követése is túl időigényes a Twitteren, akkor mit szólnátok ahhoz, ha a szobanövény üzenne neked, hogy itt az ideje, hogy megöntözd. A Botanicalls csoportnál (a New York University Interactive Telecommunications Programjában vesznek részt) már korábban kitaláltak egy módszert, hogy a növény "szóljon", amikor vízre van szüksége, most azt is
megoldották, hogy Twitteren jelezze ugyanezt. A növény még meg is köszöni, ha törődünk vele és jól érzi magát.
Itt egy leírás, ha esetleg mi is megcsinálnánk.
