-
pA tanácsadás folyamatában az egyik legnehezebb az, hogy ne én akarjam megoldani a feladatot. Azért tudok tanácsadóként segíteni egy-egy cégnél, mert a korábbi években nagyon sok különböző területén dolgoztam a marketinges folyamatoknak, és igyekszem ezt a tudásom a mai napig frissen is tartani./ppDe tanácsadóként nem azért fizetnek, hogy végrehajtsak, hanem azért, hogy elmondjam: hogyan kell végrehajtani?/ppLefordítva: nem nekem kell felrakni a szerverre egy wordpresst és beállítani. Nekem azt kell elmondanom, hogy kell egy blog, ehhez a wordpresst ajánlom, és kik lehetnek azok, akik ezt fel tudják telepíteni, be tudják állítani./ppPersze sokszor beleesek ebbe a hibába: elvállalok olyat is, ami már nem teljesen tanácsadás. Kisebb webes munkák, apróságok. Persze ez annyira nem baj, mutatja, milyen irányba lehet kicsit továbblépni, ha akarnék. Másrészt ott van benne a csapda veszélye: vajon én döntöm el, mit akarok csinálni, vagy csak sodródok?/ppÍgy mégis azt mondom: tanácsadóként tanácsadni kell, és ami nem tanácsadás, azt ki kell adni. És ami talán még fontosabb: tudni kell, mit akarunk. Nem sodródni kell, hanem úszni./ppNéha akár az árral szemben is. /p
pa href=http://onlinemarketing.blog.hu/2009/08/25/cipot_a_cipoboltbol_2#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1337412 border=0 //a/p
-
Posted: August 12th, 2009, 11:37am CEST by Konrad
pSzeretek vitatkozni. A vita jellemzően elő tudja segíteni egy-egy probléma megoldását, tisztázni tudja az álláspontokat, és még valamire képes: információ szerzésre. Ha vitatkozunk, hajlamosak vagyunk az érvelésünket példákkal, tanult ismereteinkkel alátámasztani, így egyre több és több olyan dolgot mondunk, amit egyébként nem jutna eszünkbe elmondani./ppSzeretek vitatkozni. Persze azokat a vitákat szeretem, ahol egyenrangú felek vesznek részt, és többé-kevésbé komolyan is veszik a vitát. Vagyis nem igazán szeretem az arctalan csapkodást, a személyeskedő fröcsögést, de főleg azt nem szeretem, ha valaki folyamatosan csak a saját álláspontját mantrázza, a vele szembe felhozott érveket félresöpri, azokkal nem foglalkozik./ppSzeretek vitatkozni. Éppen ezért szoktam sokszor beszállni a kommentekbe egy-egy blogon, éppen ezért fórumozok már nagyon-nagyon régóta. Ráadásul nem vagyok egy tipikus konfliktus-kerülő, ha vitára kerül a sor. Igaz, van, aki félreérti ezt a fajta hozzáállásom, és mások erőszakosnak, esetleg elviselhetetlennek tartanak. Van ez így./ppSzeretek vitatkozni, éppen ezért kialakult pár módszerem, amivel vitát tudok generálni. Nem vagyok a tutkó titkok tudora, és nem fogok kiadni egy eBook-ot arról, hogy hogyan vitázz, inkább összeszedem itt, hogy nálam mi működik. Legyen szó beszélgetésről vagy internetről (blogról, fórumról), nálam az alábbiak váltak be. Nem kell nagy dolgokra gondolni, jórészt triviális módszereket írok le!/ppstrongLegyen érdekes az, amit állítasz!/strong Ha valami érdektelen dolgot hozol föl, akkor a másik felet lehet, nem is érdekli az egész, inkább rád hagyja./ppstrongLegyen egyértelmű az álláspontod!/strong Vagyis a királynőt megölnötök nem kell félnetek jó lesz kétértelmű kifejezésekkel nem fogunk vitát kavarni. Ki kell mondani azt, amit gondolunk: tetszik vagy nem tetszik, hülyeség vagy nagy igazság stb./ppstrongVálassz valamilyen szélsőséges álláspontot! /strongA középút jellemzően nem generál vitát. Legyen az álláspontod valamerre túlzó. Ilyenkor még az is elkezd vitatkozni veled, akivel egyébként egyetértesz, de meg akar majd győzni arról, hogy a szélsőséges állaspont miért rossz. Igen, ez egy szerep. Nem kell, hogy valóban így gondolod - most a cél a vita generálása!/ppstrongIgyekezz mindig reagálni a válaszokra! /strongMert ha nem így teszel, akkor a másik fél bele fog unni, és rádhagyja az egészet. De ha a válaszokra reagálsz, akkor a vita pörög tovább./ppstrongNe engedd, hogy félre menjen a vita!/strong A IV. Béla nagy király volt, de most beszélnék inkább Mátyás királyról megoldás olyan irányba viheti a vitát, ami már nem érdekes. Ne feledd, a vita egyik oka az információk megszerzése. Éppen ezért tartsd fenn az alaptémát, néha akár térj is vissza rá!/ppstrongNe legyél bonyolult! /strongFőleg, ha más is hallgatja, látja a vitát. Táncolj kicsit a közönségednek is, használj rövid mondatokat, egyértelmű példákat./ppstrongNe akarj mindenáron nyerni!/strong Az görcsössé tesz. A vita célja nem a másik meggyőzése, hanem az egyes álláspontok körbejárása. Akkor is nyertél, ha megtudtál új dolgokat, miközben a végkicsengés nem számodra kedvező. És attól, hogy egy csatát elvesztesz, még a háborút megnyerheted!/p
pa href=http://onlinemarketing.blog.hu/2009/08/12/hogyan_generalj_vitat#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1304792 border=0 //a/p
-
pTalán a legnagyobb tévhit a tanácsadás esetében az, hogy a tanácsadónak jobban kell ismernie a partnerének az iparágát és a munkáját, hogy így adjon tanácsot. Tanácsadóként nagyon hamar megtanulja az ember, hogy az adott területet a legjobban az ügyfél ismeri, hiszen ő él benne, ott termeli a profitját, ez kellett, hogy a vérévé váljon./ppTanácsadót nem azért fogad, hogy szakmailag jobb legyen, hanem azért, hogy minden más területen hatékonyabb legyen.strong Vagyis a tanácsadó nagyon sokat tanul az ügyféltől./strong/ppJellemzően meg kell tanulni azt az iparágat, azt a területet, ahol az ügyfél jelen van. Ez persze nem jelent elmélyült tudást, de a terület megismerését mindenképpen. Aztán meg kell tanulni magát az ügyfelet is: a viselkedési mintáit, belső működését, történetét - és gondolatait./ppSőt, sok olyan dolgot is kénytelenül megtanul az ember, amit az ügyfél sem tud magáról - hiszen a külső szem sok dolgot máshogy lát./ppA tanácsadás ugyanis egy folyamat. Nagyon ritkán feladat az, hogy az ügyfél teljes hátraarcot akar csinálni. Jellemzően a meglévő folyamatokat kell rendbe rakni, azokat kell jobbá tenni. Igaz ez akkor is, amikor weboldalt alakítunk át: bár a webes megjelenés jellemzően teljes hátraarc, de valójában azért történik ez, mert a korábbi weblap nem a cégről szólt, nem a cég céljait képviselte./ppEbből a szempontból egyébként a valódi keresőoptimalizálás sem lóg ki a sorból: az ügyfél konkurenciáit és a weboldalának a működését a sikeres optimalizáláshoz nagyon meg kell ismerni./ppTehát tanulunk. Napról napra, óráról órára tanulunk. Miközben külső szemlélőként, saját területünket ismerve javítjuk az ügyfelünk üzleti tevékenységét./ppÉppen ezért érdemes gyanút fogni olyan esetekben, amikor adnak egy kész megoldást, amikor a meghallgatásunk nélkül már azonnal tudják a tutit. Az nem tanácsadás. Az valami más./p
pa href=http://onlinemarketing.blog.hu/2009/08/11/mondta_lenin#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1303378 border=0 //a/p
-
Posted: August 6th, 2009, 12:18am CEST by Konrad
pTanulj meg hallgatni. /p
pa href=http://onlinemarketing.blog.hu/2009/08/06/a_tanacsadas_legfontosabb_szabalya#commentsimg class=item_ctp src=http://blog.hu/rss/image/post/id/1291774 border=0 //a/p