35444 items (32819 unread) in 65 feeds
seo
(12771 unread)
onlinemarketing
(10782 unread)
grafika
(75 unread)
sitebuild
(62 unread)
honlapkeszites
(757 unread)
webketto
(600 unread)
flash
(65 unread)
internet
(6099 unread)
fejlesztes
(639 unread)
google
(31 unread)
ekereskedelem
(30 unread)
egyeb
(40 unread)
szoftver
(30 unread)
wireless
(20 unread)
cms
(713 unread)
Azt gondolom, 2010 legnagyobb kérdése a közösségi média esetében, hogy megéri-e foglalkozni vele. Mondhatnánk azt, hogy érzésre igen, hiszen brandet épít, meg eredeti felhasználó felhalmozás történik, és így tovább. Ha ügyfél meggyőző bullshit kell, egy jó marketingesnek nem kell ehhez a közértbe menni.
Persze erre mondja azt a szám-fetisiszta értő közönség, hogy elég a duma, mutasd meg, mi történik. Nézzük meg szépen a Google Analyticset, és lássuk, mit mutatnak a számok: hány látogató jött a közösségi médiából, hány látogató hozott bevételt. És ilyenkor vagy jön a kínos csend, vagy jön a visszatámadás: ez most nem erről szól!
A fenéket nem. Persze, fontos a brand építés, de csak bizonyos cégméret és hirdetésre fordítható keret fölött. Addig igenis fontos lehet, hányan jönnek twitterről, facebookról vagy bármi más közösségi oldalról.
Persze hallani ilyen-olyan story-kat, de semmi olyan esettanulmány, ami azt mutatná, ez igen, ez az eszköz minden kkv-nak kell, mint egy falat ppc. Ezért is lesz talán érdekes az alábbi példa.
Elöljáróban annyit, hogy szerintem egy fórumos közösség is közösségi média, még akkor is, ha az éppen aktuális hype-ban nincs túl nagy presztizse. A történet ugyanis fórumhoz kötődik. Az Index fórumrendszerében nagyon sok szaktopic van, vagyis olyan fórum, ami egy konkrét témáról szól. Ilyen téma lehet például egy autómárka, vagy azon belül egy konkrét autófajta. Egy ilyen fórumban vagyok én is tag, vagyis írom és olvasom is.
Aki látott már ilyet, az tudja, hogy a bejegyzések nagy része vagy egy aktuális hibáról, vagy annak a megjavításáról szól. Sok a kérdés, hol kell valamit megjavítani, mi lehet a hiba oka, mennyibe kerül valami, hol lehet kapni bontott cuccot stb. Aztán a közösség tagjai egymást segítve javítgatják a kocsijukat.
Nos, az általam követett egyik fórumban van egy autószerelő srác, aki válaszolgat a kérdésekre, segít ha kell, add tippeket, és persze sokszor leírja: ha ez vagy az kell, nálam megkapod, vagy gyere el és megoldjuk, megjavítom.
Voltam én is nála a napokban, egy nem túl komoly, de annál bosszantóbb hiba miatt, aminek a javítása elvett olyan bő két órát. Így volt alkalmam beszélgetni vele.
Ő egyedül van, tipikusan csak egy adott típussal foglalkozik (még a márkán belül is), arra van fölkészülve, ilyen autókat hoz be elbontani. Kérdeztem, hogy mennyire megy neki a fórumos beszélgetés, megéri-e. Hát, megéri.
A megrendelések fele a fórumról jön. Más reklámja nincs, a megrendelések másik fele vagy visszatérő, vagy szájhagyomány. Vagyis alapvetően neki a megélhetését az Index egyik konkrét fóruma biztosítja.
Konverziós szám? Az nincs. Nem mér senki semmit. Ügyfél, az van. És működik.
Nos, íme egy példa, amikor egy konkrét közösségi megoldás eredményt hoz. Így is lehet.
Nekünk már mindegy. Mi együtt nőttünk az internettel (többé-kevésbé), a saját hibáinkon keresztül tanultuk meg, mit jelent az interneten a magánélet (semmit), a szerzői jog (nem sokat), a nyilvánosság (minden az). Amilyen kézlenyomatot hagyunk magunk után a közösségi oldalakon, olyanok vagyunk.
Megtanultuk: az iWiW, Facebook adatlapunk tartalmától, a bejelölt barátainktól függhet a munkánk, a magánéletünk, a szórakozásunk. Egy rosszul elhelyezett nyaralási fotó miatt még a pénzünkre is lecsaphat az APEH. Tehát hibázunk, de tanulunk belőle. Így élünk itt, együtt, a Magasztos Közösségi Médiában.
Kedves szülőtársak! Most nőnek fel a gyerekeink, most kezdenek el internetezni, mostanában kezdenek el saját profilokat gyártani ugyanezen a helyeken. És mi igyekszünk felkészülni: megtanítjuk nekik, hogy kik azok a pedofilek, kik azok a kurvák, kik azok a csalók és gazemberek - persze nem ezekkel a szavakkal, hanem szépen körülírva. Nem tudunk mást csinálni, hiszen nincs olyan filter, amely kizárná a valóságot az interneten.
De kedves szülőtársak! Tanítsuk meg nekik azt is, mi az a közösségi média, és miért nem jó poén a barátokról készült viccesnek tűnő fotót vagy videót felrakni a netre. Tanítsuk meg nekik, hogy mire figyeljenek oda, hogy az ő barátaik ne rakjanak fel ilyen anyagokat róluk. Sok, nagyon sok kellemetlenséget megspórolhatunk nekik, ha így teszünk.
De minden bajtól nem lehet (és talán nem is szabad) elzárni a gyermekeinket. Ezért tanítsuk meg nekik, hogyan készüljenek fel az ilyen dolgokra. És igen, már akár 8-10 évesen kezdjük el őket a tudatos netezésre nevelni.
Kedves szülőtársak! Mi már megtapasztaltuk azt, milyen az élet vadkeleten, az interneten. Segítsünk a gyermekeinknek, hogy nekik könnyebb legyen!
Nézem, ahogy szenvednek a cégek a közösségi médiában idehaza, és ahogy próbálnak jófejek meg modernek meg közösségiek lenni. Néha szánalmas, néha kicsit sikeres, de valahogy minden esetben azt látom: kevés a lendület.
Azok a példák, amik jók, amiket elő lehet halászni innen-onnan, szinte mind valamilyen kis céghez vagy egy konkrét személyhez köthetők. Vagy egy olyan külföldi céghez, amelyik mindenhol jól csinálja.
Miért lehet ez így? Mi hiányzik a legtöbb próbálkozásból? Szerintem az alapok!
A közösségi médiában való szerepléshez ugyanis az alapok nem itt keresendőek. Az alapok a cég egészének a kommunikációja: hogy szólítja meg az ügyfeleit, hogyan szólítja meg a partnereit, mennyit is kommunikál valójában. Márpedig ha ez felülről vezérelt, egyirányú, rugalmatlan, akkor a cég nem fog tudni mit kezdeni magával a közösségi médiában.
Írtam már korábban is: a közösségi média alapjaiban változtatja meg a cégek és ügyfeleik kapcsolatát. Akik ezt nem veszik észre, azoknak nem való ez a terep.
De mit is jelent ez a valóságban? Például azt, hogy nem elég egy Facebook oldalt létrehozni, és oda felrakni a semmitmondó közleményeket. Valami érdekes tartalmat kell csinálni. Persze az, hogy mi az érdekes, elsősorban nem a cégtől, hanem az ügyfelektől függ. Nem az az érdekes, hogy ismét 3%-al nőtt az értékesítés az elmúlt hónapban, hanem például az, hogy az új termék mikor fog megérkezni.
Aztán nagyon fontos, hogy a közösségi média nem a megszokott reklámcsatorna. Itt a közösség tagjai visszaszólnak. Néha én is megteszem. Főleg akkor, ha valami PR hablatyot nyomnak a szemembe válasz helyett. Tehát a közösségi média nem a PR hablaty helye, a közösségi médiában vagy konkrét választ kell adni a kérdésekre, vagy azt kell válaszolni, hogy nem tudunk válaszolni. Még az is jobb, mint az olvasók hülyének nézése.
Végül. A közösségi média sem a spam helye. Hiába vannak olyan eszközök, amelyekkel fillérekért végig lehet spamelni a fél Facebookot, nem érdemes ezzel élni. Részben azért, mert emiatt törölhetik az oldalunkat, részben azért, mert a felhasználóknál ez visszacsap.
Igen, itt is kreatívnak kell lenni. El kell érni, hogy a közösség a maga belső szabályai mentén népszerűsítsen bennünket. Ez persze nehezebb és kevésbé tervezhetőbb. De ha működik, akkor hatékonyabb.
Szóval, ha egy cég meg akar jelenni a közösségi médiába, gondolja végig a fentieket is. Vajon valóban képes megújítani a kommunikációját?
Amikor pár éve a blogolás újdonság volt, és ügyfélnél először felmerült a javaslat, hogy céges blogot kellene csinálni, mindig jött a kérdés: jó, de mit írjunk bele? Egy cégnek nincsen olyan élete, ami egy naplóba való, a cégnek nincsenek minden nap érdekes történései!
Éppen ezért akkoriban a blogos előadásaimat így kezdtem: a blog nem napló!
Mára fel sem merül ez a kérdés, van jó pár céges blog, vannak jobbak és rosszabbak, vannak reklámcélból és más okból is készítettek.
Mára a Facebook és a Twitter vette át az "új fiú" szerepét. Manapság azt kérdezik tőlem, hogy oké, de mit tud mondani egy cég a Twitteren? Mire jó az, ha egy cégnek van Facebook oldala? És kb. jönnek ugyanazok az érvek, mint voltak a céges blogok esetében.
Hát akkor erre most mit válaszoljak? Mi nem a Twitter, és mi nem a Facebook? Inkább azt mondom el, hogy micsoda: olyan kommunikációs csatorna, ahol elérhetjük azokat, akiket érdekelhet a cégünk.
Ennyi és nem több. És csak akkor használjuk ezeket, ha a célcsoportunk legalább egy része tényleg elérhető itt.
Egyébként kidobott pénz is idő.
Az elmúlt pár hétben kicsit tesztelgettem, mit tud hozzátteni az iWiW a közösségi média aktivitáshoz. A teszteléshez nem csináltam különösebben nagy előkészületet, egész egyszerűen a Turulcsiripnek azt a funkcióját használtam ki, hogy össze tudom kötni a csiripelésem a Facebook-kal és az iWiW üzenőfallal is.
Az összekötés a Facebook-ban ugye a Twitterrel történik, de az iWiW-hez kellett a Turulcsirip is. Viszont most ha kap a twittem egy #fb tag-et, akkor nemcsak a Facebook üzenőfalamon, hanem az iWiW-en is megjelenik.
Még egy adalék: a Facebook-on 307 ismerősöm van, az iWiW 510 (nem gyűjtöm az ismerősöket, na).
Ezek után azt látom, hogy a Facebook-on van reagálás a twittekre. Nem túl sok, de van mozgás. Ezzel szemben az iWiW-en szinte nulla. Pontosabban az elmúlt pár hétben összesen talán három like-olás történt.
Ez alapján számomra az látszik, hogy az iWiW-en nem pörögnek úgy az emberek, mint a Facebook-on. Az okokat most nem feszegetném, csak a tapasztalati tényt akartam leírni.
De fontos, hogy ez nem kutatás, nem szabad általánosítani! Ez a saját tapasztalatom, és az eltérést okozhatja az ismerőseim egyedi preferenciája is. Vagyis ez közel nem reprezentatív felmérés!
De hogy mutassak még egy érdekes adatot. A Vargabor is tesztelte kicsit a Facebook aktivitást:
16-án 10 órakor kihelyeztünk egy bejegyzést az üzenőfalra, arra buzdítottuk őket, hogy töltsenek ki egy kérdőívet. A durva az, hogy a 24 óra alatt beérkezett kitöltések közel fele már megtörtént 2 óra alatt. Máshol nem népszerűsítettük a kérdőívet.
Ebből pedig azt látom, hogy a Facebook-on egy hír egy-két óráig hír. Azt követően gyorsan eltűnik az érdeklődés fókuszából.
Triviális tapasztalatok? Talán. De most megőrzöm ezt az utókornak is.
Mennyiben tekinthetjük a blogokat a közösségi média részének? Vajon az, ha valaki magában elírogatja a dolgait, már közösségi média? Vagy kell egy közösség is a blogja körül, hogy a közösségi médiába soroljuk?
És ha a napi három egyedi látogatós blogger a közösségi média tagja, akkor vajon a fórumok is a közösségi média részei? A pár százezer fórumozó, vagy a köztük lévő pár tízezer aktív fórumozó legalább annyira kontent huszár, mint a bloggerek?
Vagy a közösségi média a Facebook, a Twitter, és - na jó - az iwiw?
Hogy is van ez?
A közösségi média jelenlét jelentősen felemelte a számítógéphez értő bölcsészek értékét. De tényleg. Ha a közösségi médiában kommunikálni akarsz, akkor tudnod kell írni. Ez az írni tudás persze több dolgot is jelent.
Egyrészt érdemes helyesen írni (legalábbis minél inkább helyesen). Ha ez nem sikerül, akkor máris jönnek a "helyesírás-nácik" (by Kelt), és a fejedre olvassák a hibáidat, persze ezzel kicsit szétverve az írásod lényegét.
Aztán érdemes jól fogalmazni. Az olyan nagyon hosszú, több részből álló, belső logikát néha elvesztő, kicsit nehezen emészthető, döcögős körmondatok, mint ez is, érthetetlenné teszik az írást.
Meg persze be kell tudni csomagolni azt az üzenetet, amit át kívánunk adni. Ehhez persze már nem elég írni tudni, sokat segít, ha valaki tanult pl. marketing pszichológiát. Vagy érveléstechnikát. Vagy ilyesmit.
A lényeg: ha tudsz írni, akkor önmagában ezzel nagyon jó lehetsz a közösségi médiában. Lehetőséged van rendesen átadni a gondolataidat, rendesen felépíteni az üzeneteidet. És ez egyre fontosabb lesz.
Twitteren körözték ezt a linket, megosztom, mert hasznos:
Vagyis jó kis mérési eszközök vannak összeszedve a közösségi média aktivitások mérésére.
Hajdú Péter számomra az egyik legfurcsább jelenség egyik megtestesítője: hogyan lesz egy átlagos tehetségű médiamunkásból "felkapott" celeb. Celeb, vagyis ismert ember, de némi negatív felhanggal: olyan ismert ember, akit a média "csinált meg", nem elsősorban saját erőből lett a képernyők sztárja.
Hajdú Péter ráadásul jól játsza a celeb szerepet: kellően bunkó, kellően beképzelt, és kellően szar műsort is csinál. De mindez nem lenne érdekes, ha ez szerep lenne. De úgy tűnik, nem a kamera hozza ki belőle a jó tulajdonságokat, magánéletében is annyira szerethető figura, mint amennyire a televízióban megismerhettük.
Van neki most egy érdekes ügye. Ugyanis olyan helyen parkolt, ahol nem kellett volna: több alkalommal is beállít mozgássérült parkolóba. Persze ő ezt meg tudja magyarázni, és olyan jó hazugságot magyarázatot talált ki, hogy még visszakérdezni se mert senki, vajon tényleg igaza van-e. Nos, ezen kellően udvarias és úriemberi viselkedés néhány emberből kihozta az állatot, de a fent nevezett szimpatikus médiasztár szerencséjére csak virtuálisan: nyitottak egy Facebook csoportot "Úgy megütnélek Hajdú Péter,mert azt hiszed neked mindent szabad!" címmel. Ezen csoporton belül pedig megindult az oltás, és néhányan elég durván beszóltak Hajdúnak, sőt, meg is fenyegették.
Innen a dolog annyira nem vicces. Egyrészt egy ilyen fenyegetés nem szép dolog, semmi értelme, jobbára csak szájkarate. Persze aki olvas politikai fórumokat, ennél sokkal keményebb dolgokkal találkozhat, de egy ilyen szerethető ember számára, mint Hajdú, már ez sok volt.
Ezért - és ez sem vicc - Hajdú Péter feljelentett öt Facebook felhasználót, valamint felszólította a Facebook-ot, vegyék le a fenyegetőzéseket. Itt tartunk most, és innentől kezdett el érdekes lenni számomra a történet: mi lesz most?
A rendőrség nyomoz. Ha az öt felhasználó profiljából kiderül, kik is ők valójában, akkor mi fog történni? Vajon a Facebook mennyire lesz közreműködő? Vajon mennyiben lehet egy külföldi szolgáltatásban elkövetett bűnöket hazai törvények szerint kezelni?
Hajdú most megtámadott öt felhasználót, de valójában egy próbapert indított. Érdemes lesz figyelni az ügy fejleményeit, hiszen azon túl, hogy mára 5000 fölé ment a Facebook csoport tagjainak a száma, más dolgok is fognak történni. Olyan dolgok, amik már az interneten kívül vannak.
Nem vagyok jogász, nem tudom megítélni, mennyire bűn az, ami történt, és milyen jogsegélyt fog tudni a hazai hatóság használni. Például hiába derül ki, ki lehet a valós személy, aki fenyegetőzött, ha az IP címet nem kapja meg a hazai hatóság, nem tudom, mi bizonyítja, hogy valójában ki írt az adott néven. Ha a Facebook nem működik közre, akkor ez sok problémát fog még a jövőben jelenteni, hiszen azt lehet tudni, az iwiw-nek nagyon komoly gyakorlata van a hatóságokkal való közreműködésben.
Hajdú Péter ügye sokkal fontosabb lehet, mint egy celeb sértődött harca. Hajdú Péter ügye alapvetően rámutathat arra, a jövőben mennyire lesz, mennyire lehet elbújni egy külföldi szolgáltatás mögé a véleményünkkel.
A Bánó a Brandcamp konferencia kapcsán írt arról, hogy mennyire tervezhetetlen a közösségi oldalakból érkező forgalom. Vagyis nem egyenletes forgalmat kapunk, hanem olyat, amiben vannak kisebb-nagyobb csúcsok.
Ennek kapcsán jutott eszembe (és le is írtam neki ott is), hogy alapvetően az lesz a gond, hogy az SMO, vagyis a közösségi média optimalizálás elsősorban nem forgalomterelésre való. Tehát ez nem olyan, mint a SEO vagy a PPC kampányok vagy egy e-mail aktivitás: nem akkor kell használni, ha több látogatót akarunk.
De akkor mi értelme van ennek az egésznek? Mire való ez az egész közösségi média baszakodás?
Hát, elsősorban ugye kommunikálásra, pontosabban párbeszédre: párbeszédre a lehetséges vevőinkkel, a lehetséges partnereinkkel. Arra való, hogy a véleményüket befolyásoljuk, ha lehet, minél pozitívabb irányba. Mondok egy példát.
Ha csinálunk egy jelentős bővítést a cég ügyfélszolgálatán, és e miatt a korábbi problémákat sikerül kiküszöbölni - vagyis valódi válaszokat fogunk adni az érdeklődőknek, naprakészek és udvariasak vagyunk stb. -, akkor ezt valahogy el is kell mesélni az embereknek. Mostmár lehet bennünket keresni, nem vagyunk annyira legendásan szar ügyfélszolgálat, mint mondjuk a T-Home-é.
De eddig kifejezetten utáltak minket, sok volt a panasz. Vagyis egy vesztes helyzetben vagyunk!
Nos, ilyenkor ha a közösségi oldalon jelen van a célcsoportunk (vagy a célcsoportunk egy fontos része), akkor megtehetjük, hogy ott "mondjuk el" nekik, hogy mostmár jók vagyunk, megjavultunk, kiléptünk a vicc kategóriából.
Vagyis megtehetjük, hogy javítjuk a cégünk megítélését, végső soron a brand értékét. Például erre való az SMO.
Miközben sokan még azon vakaróznak, vajon kell-e nekik Facebook vagy Twitter, vannak olyanok, akiknél már az a kérdés: elég-e az egy felhasználóval történő regisztráció?
Az elmúlt hetekben több ilyen kérdésbe is belebotlottam, elsősorban a Twitterrel kapcsolatban: hány felhasználóval Twitterezzünk? Persze, hozzá kell tennem, a kérdés előtt már tisztáztuk, hogy kell nekik a Twitter, sőt, részben már használják is. És akkor nézzünk tipikus példákat, amikor én is azt gondolom, hogy kellhet a több felhasználó:
Ha a cégnél van egy-két "erős ember", akik egyébként is jelen vannak saját nevükön, érdemes lehet egy céges felhasználót is regisztrálni. Ezzel kicsit el lehet különíteni a hivatalos és a magánéleti csiripeléseket, miközben ráadásként összességében akár több felhasználót is el lehet érni. Természetesen ilyenkor egymást tudják erősíteni az egy céghez tartozó felhasználók: a céges bejegyzést bátran lehet újraosztani, re-twittelni.
Ha a cégnek vannak erős brand-jei, akkor is lehet több felhasználóval jelen lenni. Persze ehhez erős önálló kommunikáció kell úgy a cég mint a brand részéről. Viszont simán lehet eltérő a célcsoport: a céges jelenlét inkább a b2b irányba, a brand jelenlét pedig a felhasználók felé. Ez az az eset, amikor még a Facebookon is érdemes külön oldalakat létrehozni.
Ha a cég több országban van jelen, akkor inkább érdemes több nyelven jelen lenni a közösségi médiában, mint ugyanazon a felhasználónak Bábel-toronnyá válnia. Vagyis legyen külön magyar, cseh, szlovák, román stb. felhasználó, mert így lesz az jó.
Ha erős és nagy viszonteladói, ügynöki hálózata van egy cégnek, akkor is megteheti azt, hogy más felhasználó "szól" a partnereknek és más a nagyközönségnek. Ezt megtehetik akár mlm hálózatok is, de sok viszonteladóval kapcsolatot tartó cégek is bátran. Hiszen más a fontos egy üzleti partnernek és más egy végfelhasználónak.Végül mutatok egy példát, hogy igazán nagy cégek mennyire szegmentálhatják szét a Twitteres jelenlétüket. A Ford üzemeltet egy The Ford Story című oldalt, elsősorban közösségi jellegű tartalmakkal. Itt láthatjuk a Twitteres, Facebook-os, Youtube-os stb. jelenlétüket is, érdemes végignézni, ők hogyan osztották szét magukat "több személyiséggé"!
Ma lőttem a XIII. kerületben:
Már messziről is látszik, hogy vannak itt érdekes dolgok. Nézzük csak közelről:
Igazi kánaán, nemigaz? Ami ezzel a bajom, hogy akkor most a Facebook meg a Twitter támogatja Szanyit? Vagy ezek is pártok, akiknek a nevében indul? Meg mi az a [dh]? A kapcsolat.hu Gyurcsány idejéből megvan, azt értem.
Közben persze ott van a Szanyi.hu, ahol egyrészt a fejünkbe üvölt a ronda frame-es megoldás, másrészt nem találtam kapásból linket se a Facebookra, se a Twitterre. Integrált kommunikáció ez kérem, átgondolva! Vagy nem...
Mindenesetre a blogíró Szanyit most jól megesemózták, na.
Király Andris (Soop) linkelte Twitteren a következő prezentációt, mely a közösségi médiakampányok mérhetőségéről szól.
Social Media ROI View more documents from yongfook.A prezentáció bár jó sok bullshitet is tartalmaz, azért elég jól rávilágít olyan egyszerű összefüggésekre, mint például, hogy nem a követőszám, rajongók számából lesz az üzleti megtérülése egy közösségi médiában futtatott kampánynak, hanem a (kétoldalú) kommunikáció pozitív részéből.
A lényeg, hogy ezekben a kampányokban képesnek kell lenni annak elérésére, hogy felerősödjenek a termékkel, hirdetéssel kapcsolatos pozitív benyomások. Valahogy úgy lehet ezt érzékeltetni, hogy korábban ha egy bannerhirdetés - bár hatékony volt, de egyben - visszatetszést keltett a netezőkben, nem volt erről visszacsatolás. Hogy úgy mondjam, le lett nyomva a banner a torkunkon. Mint a grízestészta.
A közösségi hirdetési kampányokkal viszont ki kell menni a nyílt webre. Ahol nem csak a termék rajongói, de a szkeptikus netezők is közel lesznek a termékhez és annak kommunikációjához. Ezen a terepen pedig csak az értelmes, határokat kijelölni képes, és a kommunikációt mederben tartó kampányok lehetnek sikeresek.
Nekem nagyon tetszenek például azok a közösségi kampányok, melyek valamilyen szinten bevonják a fogyasztókat egy termék kialakításába, a termékkel kapcsolatos "történet" alakításába.
Már a csapból is a közösségi médiában történő jelenlét folyik. Valami mégis zavar ebben, és eddig nem tudtam megfogalmazni, mi a bajom.
De ma valahogy bevillant. A párbeszéd. Az hiányzik!
A közösségi média jelenlétet jellemzően reklámnak gondolják azok, akik mostanában megpróbálnak belépni. Ott a Twitter. Jönnek a self-made-man-ek és a self-made-women-ek, és nyomják ezerrel a saját vállalkozásukat. Nem az a cél, hogy az ott lévő kisebb-nagyobb közösségekkel kommunikáljanak, hanem az, hogy reklámozhassák magukat.
Ugyanezért hamisak a Facebook csoportok, a céges blogok és más hasonló megjelenések. Mert megjelenések. Pedig a közösségi oldalakon nem reklámozni kellene, hanem kétoldalúan kommunikálni. Párbeszédet kellene indítani, azokba kellene kapcsolódni. Reagálni kell, alkalmazkodni, úszni az árral, és néha megváltoztatni az árhullám irányát.
Önmagában a statikus reklámra ugyanis ugyanúgy reagálunk itt is, mint máshol. Nem érdekel, zavar. Van kivétel, persze, de az a ritka.
Vagyis: ne legyen a közösségi média egy újabb üres falfelület, amit tele kell nyomni plakátokkal. A közösségi média olyan tábla, amivel krétával írogatunk mi is és mások is, néha a szivacsot is használva.
A közösségi média jelenlét tehát nem lehet statikus. Kicsit sem.
Azzal, hogy a közösségi oldalak váltak az új csodavárás színterévé, vagyis minden hirdető előbb-utóbb eljut oda, hogy a közösségi oldalakon is kellene valami értelmeset csinálni, felpörgött a játékok, pályázatok száma. Mi is csináltunk-csinálunk pár videópályázatot, amikor adott témában lehet saját készítésű videót készíteni, de számos másik példát is láttam hasonló ötletre építve.
Éppen ezért fontosnak gondolom összeszedni, mik azok a dolgok, amik minimum kellenek ahhoz, hogy egy ilyen megoldás sikeres legyen. Nem állítom, hogy az alábbiak megléte önmagában elég - de ezek szinte biztos, hogy kellenek. (Vagyis: szükséges, de nem elégséges feltételek.)
De főleg: miért kövess? Valahogy úgy alakult, hogy a Twitteren viszonylag sokan követnek (most éppen 844-en). De fogalmam sincs, miért. Az Iwiw-en például ennél jóval kevesebb ismerősöm van, a Facebookról vagy a LinkedIn-ről nem is is beszélve.
Azt kell látnom, hogy a közösségi hálózatok mára lassan túllépnek az eredeti ismerősvadászó funkción, és mostanra ahol lehet, ott egyre többen bejelölik az "ismert arcokat". Nevezzük ezt a közösségi bulvárnak, hiszen jellemzően nem az érték, nem a minőség, hanem az ismertség számít. Az számít, hogy mondjuk látom, mint mond Zimány Linda, vagy mi a véleménye Havas Henriknek.
Ez a fajta bulvár persze más, mint a Blikk, a Bors vagy a Velvet. Itt nem szaftos részletek derülnek ki, itt nem a pucér képek mellé berakott tartalom az ismert arc. Itt az az érdekes, hogy kukkolhatunk. Olyan ez a közösségi hálózatban történő ismert személy követése, mintha beleshetnénk a lakásába, sőt, mintha bekukkanthatnánk a fejébe. Tiszta John Malkovich menet, nem igaz?
A Twitter, a Facebook, de akár még az Iwiw is egy véget nem érő valóságshow. Egy olyan kukkolda, ahol pont az érintettek tárulkoznak ki, többé-kevésbé. És még örülnek is, hogy jé, mennyire népszerűek, mennyire sokan követik őket. Másrészt pedig nekünk, követőknek se semmi érzés az, ha néha be-beszólhatunk közvetlenül nekik, vagy éppen benyalhatunk tövig, ha ehhez van gusztusunk.
Ez persze azt is mutatja, milyen irányba mehetnek el ezek az oldalak. Jól láthatóan a bulvár vonzza az embereket, és ez kell a "népnek". Tehát előbb-utóbb ezt is fogják kapni, figyeljük csak meg!
És akkor lesz igazán aranybánya a marketingeseknek a közösségi média. Igaz, akkor már nem szükségszerűen reklámokat látunk. Hanem például azt, hogy Zimányi Linda buliba hív, vagy Havas Henrik egy tévéműsort ajánl.
És ezt a reklámot nemhogy nem fogjuk elkerülni, de észre se vesszük, sőt, örülni fogunk neki. Nem rossz, mi?
A Twitter idehaza is kezd különleges kommunikációs platformmá válni. Eddig csak a tengerentúli hírekben hallottuk azt, hogy valamit először a Twitteren jelentettek be, vagy ott vált hírré egy esemény. Pedig a Twittert egyszerűsége és gyorsasága szinte predesztinálja arra, hogy a leggyorsabb hírcsatornává tegye, de eddig úgy tűnt, hiányzik idehaza az a tömeg, az a felhasználói bázis, amelyik valóban vevő ezekre a hírekre és valóban fel is kapja azokat.
Vagyis kevesen vagyunk, na. Ez volt a mondás - eddig.
Aztán az elmúlt hét nap mindezt felülírta. Úgy is mondhatjuk: hét nap, amely megmutatta, hogy a Twittert egy valamirevaló kommunikációs szakember nem intézheti el egyetlen legyintéssel. Sőt, azt gondolom, mostantól van igazán súlya idehaza a Twitternek.
Kezdődött ugye a T-Mobile-os hibával, illetve az arra történő Vodafone-os válasszal. Ez a válasz twitt is már szép karriert futott be, de aztán jött a szerdai Vodafone-os bénázás (azóta már szinte mondássá vált, hogy nem ért hozzá, mint Vodafone a nethez), és végül zárult a mai nappal, amikor is Peresztegi Zoltán a Twitteren jelentette be, hogy otthagyja a Google-t, és ezt a hírt is nagyon hamar felkapta jópár webes újság, és nemcsak a szakmai sajtó. Még Zolit is meglepte, hogy ekkora publicitást kapott.
Pedig nem vagyunk sokkal többen, mint mondjuk egy-két hónapja. Nem is a Twitter volt a valódi hírcsatorna, a Twitter "csak" a katalizátor. Illetve ez így nem igaz, a Twitter inkább elsődleges csatorna volt. Ugyanis a Twitter ereje nem abban van, hogy hányan használják, hanem abban, hogy kik használják.
Az eddig jórészt tankönyvekből tanult véleményvezér fogalom mutatkozik meg itt nagyon plasztikusan: olyanok használják a Twittert, akik a kapott információt értik és megértik. Tudnak vele mit kezdeni, és ha olyan értékűnek ítélik, akkor megírják saját sajtótermékükben. Ami viszont már valóban tömegeket érhet el.
Van benne valami jó azért, hogy ennek a megmutatásában egy olyan cég hibája játszott közre, amelyik ezt simán túléli, illetve valójában az üzleti eredményét ez nem befolyásolja. Vagyis viszonylag vértelenül derült ki, hogy a Twitter idehaza is valódi véleményformáló erő, valódi hírcsatorna. (Eltekintve a kirúgott Müller Tamástól, de szerintem neki se tett ez rosszatt annyira.)
Annyit még mindenképpen hozzátennék, hogy ez nem szabad, hogy azt jelentse, a PR-osok rohanják le a Twittert. Mert nagyot koppannának. Nézzük meg ugyanis, hogy mi a közös az elmúlt egy hét híreiben:
Ilyen hír pedig kevés van. Általában ugyanis az exkluzivitás nem történik meg, illetve nagyon hamar más csatornákon is eljut a hír az érintettekhez. Tehát a Twitter nem lett több mostantól, nem vált csodafegyverré. Maradt az, ami volt, éppen csak megmutatta egy kicsit az erejét.
És van olyan ereje, amivel számolni kell mindenkinek.
Hogyha befogod a szemem, jobb, ha befogom a szám
Mert a vakvilágba nem beszélek, ne haragudj rám
Hogyha kinyitom a szemem, akkor kinyílik a szám
Amit látok, arról szólhatok csak, ne haragudj rám
(Zorán)
Van abban valami félelmetes, hogy a közösségi kommunikáció hazai erejét egy oltári nagy hiba mutatta meg nekünk. Pedig az egész csak egy kis üzemzavarnak indult...
...történt ugyanis, hogy múlt hét pénteken leállt a T-Mobile hálózata (pontosabban a működési, rendelkezésre állási mutatók jelentős mértékben elmaradtak az elvárható és kielégítő szinttől). Erről történő kommunikáció két fontos eleme közül az egyik egy Twitter üzenet volt a T részéről (a másik meg az MTI, naná, kikerülhetetlenül - de nem belinkelhetően, hiszen ők még a XX. században élnek vadul).
Majd erre reagált a Vodafone is, egy kis vicces szösszenettel. (Meg egy AdWords hirdetéssel is, persze.) Egyébként ez a válasz annyira nem volt nagy durranás, de legalább volt. Jó volt. Miért? Nem volt belemenős, nem akarta magát eladni, nem volt kárörvendő (jó, csak egy kicsit). Viszont pontosan illett abba a stílusvilágba, abba a közegbe, ami a Twitteren történik.
És akkor itt le is zárhatnánk a történetet, vége, ennyi. A T-Mobile kapott egy piciny fricskát, a Vodafone okosan és jól jött ki a történetből, írjunk fel neki egy kis piros pontot az üzenőjébe, lassan elhisszük, tényleg itt élnek velünk egy platformon.
Frászt.
A kis magyar valóság kafkaibb, mint egy abszurd dráma mondjuk a Pesti Színházban. A kis magyar valóság igazi csapásmérő eszköz. Olyan munkásököl, vasököl, oda csap, ahova köll. Szinte már Bunkócska, te drága!
A Vodafone ma kirúgta azt az embert, aki elkövette ezt a poént.
Azt gondolom, valakinek ott fent ez hirtelen jó ötletnek tűnt. Hiszen milyen dolog ez már, viccelni a másik baján! Ez nem PC, kéremszépen. Azt is gondolom, mostanra néhányan nagyon megbánták ezt a lépést.
Olyan mértékben felháborodott a Twitter közönsége, olyan mennyiségű cikk jelent meg több portálon és került címlapra, amit PR értékben nagyon sok hónap Forma 1 szponzoráció tud csak ellensúlyozni. A Vodafone hibázott. No nem a cég, hanem azon felelős okosok, akik ezt a kirúgást kitalálták. (Gondolom felelős, az nem lesz. A Matávnál Magyar Telekomnál se lett végül...)
A Twittert sikerült félreérteni. Nem sok embert lehet ott elérni, nem a telefonozó százezreket, milliókat. Hanem azt a néhány száz embert, akik elérik a telefonozó százezreket, milliókat. A véleményvezéreket. Lehet, a managementnek nemcsak inni kellett volna lejárni Tihanyba, hanem be is kellett volna ülni pár előadásra is, hm?
A történet vége az lett, hogy a T-Mobile szerencsétlen technikai zűrjének a legnagyobb vesztese a Vodafone. Ráadásul senkit nem hibáztathatnak, ezt csak maguknak köszönhették.
Ehhez csak gratulálni tudok, uraim!