-
Vendég bejegyzés, írta: Síkfői Tamás dr., a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara titkára. Míg a fejlett országokban Napóleon óta a kamaráknak teljeskörű rálátása van az egész gazdaságra – kötelező tagság mellett -, addig itthon inkább a transzparencia akadályozása volt az elmúlt 20 év politikai törekvése. Most ismét kamarai adatbázisba kerül a teljes gazdaság, de jó magyar [...]
-
Vendég bejegyzés. Írta: Héder Sándor; Forlong Túl sok szó esik napjainkban a nyertes-nyertes (win-win) kimenetelű tárgyalásokról, miközben elhanyagoljuk a vesztes-vesztes eredmény(telenség)ű megbeszéléseket. Pedig nagyon sok konfliktus végződik vesztes-vesztes módra, nem csak kis hazánkban. Ennek oka, hogy a tárgyaló felek sokszor úgy vélik, a nyertes-nyertes kimenet több mint ábránd. Mára tudományosan igazolttá vált, hogy az emberek [...]
-
Csepeli György könyvei, – a szerző, a tudós szociológus egyetemi tanár akár egyedüli, akár társszerzője egy könyvnek -, mindig meghökkentő címlap fotóval ordítanak ránk. Mintha azt kiáltanák: vegyél meg pajtás, mert érdekes vagyok! Most sincs ez másként, a Csepeli – Murányi – Prazsák által jegyzett Új tekintélyelvűség a mai Magyarországon című mű is képi sokkhatást [...]
-
A SEO kamion cím megtévesztő lehet annak, aki arra számított, hogy mostantól, akár egy egészségügyi szűrőállomás, busz vagy kamion viszi a SEO, a keresőoptimalizálás ismereteit az ország legeldugottabb tájaira is. Persze, nem volna ötletnek sem utolsó egy kamion wifivel, nagy méretű monitorokkal, SEO szakemberekkel, s a látogatás nyomán még a legszegényebb magyar kisközség honlapja is [...]
-
Akár cégreklámot készítünk, akár terméket akarunk reklámozni, – akár hagyományos újságba, akár Google AdWords-be vagy csak egyszerűen a honlap szövegtörzsébe akarjuk azt építeni – szemben találjuk magunkat a pozicionálás szükségességével. A pozicionálás egyik – bizonyára a legfontosabb – alkotóeleme az egyedi tulajdonság felismerése és annak hatékony közlése. Számomra a klasszikus példa David Ogilvy Rolls-Royce reklámja. A [...]
-
Olvasom a Google Webmestereszközök Súgó-jában az ajánlott cikkeket és örömmel olvasom a Keresőoptimalizálás (SEO) című írásukban a következőt: “Óvakodjon az olyan keresőoptimalizálóktól, akik azt állítják, hogy garantálni tudják a helyezést…”. Ki tudja, hány üzletet veszítettem el, mert számos, önmagát keresőoptimalizálónak mondó cég “elém vág” azzal az ígérettel, hogy ő garantálja az első ötbe jutást, égre-földre [...]
-
Vendég bejegyzés, írta: Mondovics Mihály Márkaépítés, vírusmarketing, SEO A márkaépítés egyik kulcsfontosságú eleme valamilyen vírusmarketing vagy szájhagyomány útján terjedő marketing kampány lehet. Ha ez jól működik, akkor a kampányunk sikeres lesz egy jól SEO-zott microsite-al. A legtöbb esetben ez a két dolog azonban technikailag elkülönül egymástól. Elindítunk egy vírusmarketinget a youtuebon, mondjuk vicces videókban jelenik [...]
-
A Demokratikus Koalíció a Google találati táblán Ha a mai napon (2011.10.28) rápillantunk a Google keresőben (google.hu alatt) a Demokratikus Koalíció kifejezésre, azt fogjuk tapasztalni, hogy az első találat ugyan a párt facebook oldalát jeleníti meg, de ez az első hely veszélyben forog. De ennél is nagyobb baj a pártalakulat szempontjából, hogy az első tíz [...]
-
Nézem-hallgatom Mish Glenny Alkalmazzunk hackereket! című TED előadását és megfog a gondolat, mely szerint dollárbilliárdokat költ a nyugati világ az internet biztonságára, miközben jószerével szóba sem áll a hackerekkel, akik a zűrt okozzák, vagy ha igen, azt csakis a bűnüldözés eszköztárával teszi. (Nem úgy, mint egyes keleti országok, ahol állami feladat a hackerek szolgálatba állítása, [...]
-
Ügyfél és szolgáltató Aki azt gondolja, hogy az ügyfél választ szolgáltatót és a szolgáltatónak ebbe nincs is semmilyen beleszólása, az téved. De egy kicsit messzebbről kell nekiindulnunk… Szolgáltató és ügyfele kapcsolatát már több bejegyzésben is érintettem, s mindegyik érintés “rázósnak” bizonyult. Az egyik végponton az ügyfél lebecsülése áll, akit pusztán egy megcsapolandó pénzeszsáknak tekintenek. Ezt [...]
-
Sorra jönnek vissza a lap.hu-tól a link ajánlásaim ezzel az indoklással: “Bár az oldal témáját tekintve megfelelő, sajnos a szerkesztő részére nem tudjuk továbbítani, mivel hosszas keresés után sem található meg rajta az elérhetőség.” Egyfelől repes az ember szíve a gyönyörűségtől, hiszen a lap.hu immár a törvényesség hivatott őreként viselkedik, gátat emel a sok feketén [...]
-
Internet és blog Talán nincs is még egy olyan gyorsan változó világ, mint az internet világa. A magyar blogélet is drámai átalakuláson megy át. Egyfelől a Facebook vonzza magához az ifjú nemzedéket, amely boldog önfeledtséggel tölti el napi több óráját a másokkal való könnyű és nyilvános eszmecserében, konkurenciát teremtve és így elvonva a blogtól (újságoktól, [...]
-
Általános szabályként szoktuk megfogalmazni, hogy egy cég a kommunikációja során tartózkodjék a politikai állásfoglalásoktól, a pártokkal, mozgalmakkal kapcsolatosan pedig az egyenlő távolság, még bölcsebb hozzáállással pedig az egyenlő közelség elvét vallja. Ez a fajta szabály nem érdek nélkül való, hanem azt célozza, hogy a potenciális ügyfelek teljessége fogadja el a vállalkozásunkat és ne taszítsuk el [...]
-
Mottó: “Egy adott kutató munkáinak idézettsége adja tudományos rangját és tekintélyét az idéző értékrendjében – ez a Google működésének alapelve.” John Battelle; Keress A Nokia N97 mini GPS-sét ismeretlen helyeken szoktam bekapcsolni, és ez a művelet a klasszikus keresés-(rá)találás filozófiai kérdésére ad egyszerű és világos példát. A cselekvés, a valaminek a megkeresése tőlem indul, tudatosan [...]
-
Vendég bejegyzés, írta Dancs Gyula. Marketing és csináld magad A vállalkozások marketingjének egy része látszólag a vállalkozás üzletmenetét rombolja, hiszen segítséget nyújt ahhoz, hogy a megrendelő esetleg maga megoldja a problémát s ne vegye igénybe a vállalkozás által nyújtott szolgáltatást. A duguláselhárítás során ilyen marketing megoldás, amikor a szakember kihívása helyett (vagy előtte) valamilyen más [...]
-
Nyár, hőség, SEO Kezemben A Facebook kora c.könyv, Clara Shih ópusza, alcíme szerint: “Az internetes közösségi hálók felhasználása piackutatáshoz, értékesítéshez és újításhoz”. Alig haladok benne valamennyit és máris belebotlok egy gyanús sorba: “Ha igaz, hogy legfeljebb hat szint választ el minket, akkor nem vagyunk nagyon messze egyik meglevő vagy reménybeli ügyfeleinktől sem. Olvassuk el ezt [...]
-
Vendég bejegyzés. Írta: Bogdanovits Péter A nyár holtszezon a munkaerő közvetítésben? Érdemes állást keresni nyáron? Vagy júniussal eljött a munkaerő közvetítés uborkaszezonja? A válasz röviden és sorrendben, igen, nem! Majd hozzátenném: Sőt! Mindig csodálkozom, amikor a teljes nyarat holtszezonnak tartja egy álláskereső, vagy egy fejvadász cég. Ha abból indulunk ki, hogy a cégvezetők és HR-esek, [...]
-
Korunk nyelve a kép, még közelebbről a mozgókép A blogok, így a szakmai blogok is egyre gyakrabban nyúlnak a videó látványos, a mozgást érzékletessé tevő eszközéhez. (Számos példát hozhatnék, azonnal eszembe is jut a Bélyegző Express blog, ahol teszem azt a Trodat bélyegzők teherbírását és sokfunkciós felhasználását mutatták be igen szellemes videók alkalmazásával.) Persze a [...]
-
SEO és webáruház A webáruház kínálat (számítástechnikai program értelemben) kifejezetten nagy felhozatallal rendelkezik. Az ingyenes szívességi barkácstól a dobozos egyen-lehetőségen át a többmilliós programig rendelkezésre áll a teljes paletta. A webáruház készítés – SEO, keresőoptimalizálós szempontú – sarkallatos pontja, hogy minden termékcsoportnak, terméknek legyen önálló title, description, keywords lehetősége, magyarán minden termékcsoporthoz, termékhez tartozzon önálló [...]
-
Linkerő A link, mint erő Akárki akármit is mond, link erő nélkül aligha lesz látható a honlapunk, a blogunk vagy a webáruházunk a keresőkben. Linkjeink egy részét, egyikünk-másikunk jelentős részét, linkgyűjteményekből, linkkatalógusokból szerezzük be. Azt persze érdemes tudnunk, hogy a linkgyűjteményekből érkező linkeknek is relevánsnak és erősnek kell lenniük, különben nem sokat fognak érni, nem [...]
-
A SEO szolgáltatás eladása – némi iróniával Hagyományosan abból szokás kiindulnunk, hogy valaminek az eladásához érvek és érzelem keltése szükséges, attitűd kialakítása, előny ígérete, referenciák meg minden ilyesmi. Ám a legújabb kutatások szerint kevesebb idő is elegendő, mint amennyit eddig rászántunk egy-egy dolog eladására. Itt van mindjárt példának a hét perces randi sikere. Ennek keretében [...]
-
A látogatottság nagysága Kezdetben lőn az egyetlen megközelítés a látogatottsági adatokat illetően: nagy vagy kicsi-e a szóban forgó honlap látogatottsága. Már ez az egyetlen megközelítés is sokféle értékelésre ad lehetőséget. Vajon egy speciális szakmai részterület kérdéseit feszegető blog néhány tucat napi látogatója miképpen hasonlítható egy Index címlapra kiemelt, kifejezetten a nagy látogatottság elérésére kihegyezett blogbejegyzés [...]
-
Mottó: “Ha a WC dugul el, akkor végre elővehetjük kedvenc harci eszközünket, a pumpát!” Nagyjából négy éve találkoztam a mottóban mutatott sorral, egy, a duguláselhárítás témakörében futó honlapon, s most eszembe jutott, látva, hogy bizony ezt az iparágat is elérte a neten a képbőség, a videó-sorozatok megjelenése. Ahogy a WC-pumpát felváltják a víz-, gázszerelés, duguláselhárítás [...]
-
Vendég bejegyzés, írta: Mondovics Mihály. Adott a cégünk weboldala. Kiváló SEO után elértük, hogy a releváns keresésekre a találati listák élén szereplünk. De mi van akkor, ha tevékenységi körünk olyan jellegű, hogy leendő ügyfeleink vagy látogatóink puszta felindulásból nem keresnek minket? Szuper lenne elérni, hogy az emberek csupán szórakozásból, játékból is a mi hírnevünket építsék [...]
-
SEO és Budapest Amúgy persze kell, mármint a SEO-n túl, már hogyne kéne ez a szép, kétmilliósra hízott város! Ám a keresések során a budapestiek nagyon is hozzászoktak ahhoz, hogyha az interneten bármit is keresnek – autógumit, duguláselhárítót, virágboltot, szállítót, fogorvost, passzívház ablakot, kertépítőt, reklámügynökséget, SEO tanácsadót – a kereső bizonyosan budapesti céget fog kidobni. [...]
-
SEO szövegírás – a főcim h1, a fejezetcím h2 lesz Nyilvános SEO A Reklámhét programjaként került sorra – immár a bő hagyományoknak megfelelően – a kávé melletti szabad beszélgetés lehetősége. A Reklámhetet Pécsett szervező Weinreich László (Netmester) meghívására ezúttal is “terítékre kerültem”, azaz egy jó kávé mellett vártam Lacival a vendégeket és az online marketingre [...]
-
Már korábban is felhívtam e blogban a figyelmet arra, hogy a hír és a blog műfaja, számos meghatározó különbség mellett, azonos jellemzőkkel is rendelkezik. A hír értéknövelő tényezői közül a közelség, az érintettség, az aktualitás, a celebrity, a negativitás, a váratlanság és a dossziéhatás került terítékre. Amikor erről írtam, senki sem vitatta, hogy ezek a [...]
-
Nem titkoltam, a Facebookra kicsit úgy tekintettem eddig, mint blog-gyilkosra, azaz olyan felületre, amely felszínességével elcsábítja a bloggereket és olvasóikat a világ mélyebb rétegeiről is valló blogtól (vagyis egy más funkciót betöltő eszköztől). A Facebook “blogpótló” jegyzetei mind formálhatóságukat, mind elérhetőségüket (SEO-zhatóságukat, keresőoptimalizálhatóságukat) tekintve messze elmaradnak a blogbejegyzések lehetőségeitől. Ám az interneten eltöltött véges időből [...]
-
Amikor az egyik előadáson elmondtam, hogy már mélyen a munkában járva ébredtem rá arra, hogy a megrendelő fél félrevezetett, azt gondoltam, olyan példát mondok, amelytől a leendő számítástechnikai mérnökök erősen meg fognak lepődni. A valóságból vett történetem egyébként arról szólt, hogy egyszerre két SEO tanácsadót is megbízott az ügyfél, hogy két különböző, de azonos tartalommal [...]
-
Őszintén szólva meglepett, amikor az Internorm honlapján találkoztam a fogalommal: elragadtatott ügyfél program. - Abetyárját neki -, szisszentem föl, milyen cég lehet az, amelyiknek nem elegendő, ha az ügyfelei simán, egyszerűen elégedettek, hanem bizony elragadtatottnak is kell lenniök?! Gondolhatjuk, teszem hozzá rosszindulatúan, nyilván nem magyar cégről van szó, hogyan is lehetne szó hazánkfiairól, ezen a [...]
-
A jövő számítástechnikai mérnökei és a SEO Mindig megtiszteltetés számomra, ha egyetemi előadás megtartására kérnek, mint most Szabó János is tette. Némi nagyképűséggel azt mondhatnám, hogy a marketing tanszéken már némi otthonosságot szereztem, de ez a mostani más volt: a Polláckra, vagyis a PTE műszaki karára szólt a meghívásom. Így aztán hiába a jól kitalált [...]
-
Mottó: “A fiatal Caesar … valósággal elárasztotta barátait ajándékokkal, vesztegetéssel, kölcsönökkel… Augustusnak a proscriptiók, polgárháborúk idején összeharácsolt vagyona óriási volt, ezenfelül barátaitól 1400 millió sestertiust örökölt, de annyi pénzt ajándékozott a római népnek, hogy örököseire mindössze 240 milliót hagyott.” Forrás: Római kor Az aprópénz nép közé szórásának legújabbkori jelenségeit szemlélve kevesen gondolnak arra, hogy eme [...]
-
W3C szabvány Vannak, akik a World Wide Web Consortium (W3C) szabványaival nem is törődnek, míg mások a SEO részének tekintik és óriási hangsúlyt fektetnek arra, hogy egy-egy honlap “Passed” felirata megjelenjen a W3C Validator honlapján. Egy viszont bizonyos: a honlap betöltési sebességét nyilván befolyásolja, ha szabályos megoldásokat alkalmazunk. Káprázó szemekkel írom ezeket a sorokat – [...]
-
Az imént beszélgettem egy híres termék márkakereskedőjével. Beszélgetés közben szerényen megjegyeztem, hogy amúgy nincs ember a planétán, aki bemegy a SONY Centerbe és hetykén kiböki: kérek szépen egy BRAVIA KDL-32 BX400 Full HD LCD tv-t. Ilyen ember nincs még kitalálva, erre legfeljebb valamilyen neten elvarázsolt, küldetéses vásárlást megvalósító pasas lehet csak képes, az is csak [...]
-
Vendég bejegyzés. Írta: Bogdanovits Péter Két benyomás is ért a napokban, amelyek hatására elgondolkodtam, vajon mi, mint munkaerő közvetítő cég, mit tehetnénk azért, hogy gyorsabban terjedjen Magyarországon a távmunka elfogadottsága? Az egyik friss élményem ahhoz az informatikus szolgáltatónkhoz fűződik, aki a weboldalunk és ügyviteli rendszerünk napi karbantartását végzi. Ugyanez a szakember fejleszti azt [...]
-
SEO szabály: a lényeg mindig elől legyen A szövegben az első szavak “értéke” a SEO, a keresőoptimalizálás során mindig nagyobb lesz, mint a századiké! Minél előbb áll valami egy honlapon, blogon vagy ezek valamely részegységében – annál fontosabbnak tekintjük azt. Mivel a webet feltérképező robotokat is emberek készítik, azok is ezt az értékrendet követik, vagyis az [...]
-
SEO szabály: a lényeg mindig elől legyen A szövegben az első szavak “értéke” a SEO, a keresőoptimalizálás során mindig nagyobb lesz, mint a századiké! Minél előbb áll valami egy honlapon, blogon vagy ezek valamely részegységében – annál fontosabbnak tekintjük azt. Mivel a webet feltérképező robotokat is emberek készítik, azok is ezt az értékrendet követik, vagyis az [...]
-
Ma reggel Kis Tünde, a Magyar Rádió regionális adásának szerkesztője találkozót kért Weinreich László reklámszakembertől (a képen ő látható a riporterrel) és tőlem, mondván, beszélgessünk kicsit a pécsi Janus Pannonius utcában, a lakatfal előtt. Így is történt. E bejegyzésben persze nem az ott elhangzottakat ismétlem meg. Amiről szó volt, az a pécsi lakatfal, abból az [...]
-
Ma reggel Kis Tünde, a Magyar Rádió regionális adásának szerkesztője találkozót kért Weinreich László reklámszakembertől (a képen ő látható a riporterrel) és tőlem, mondván, beszélgessünk kicsit a pécsi Janus Pannonius utcában, a lakatfal előtt. Így is történt. E bejegyzésben persze nem az ott elhangzottakat ismétlem meg. Amiről szó volt, az a pécsi lakatfal, abból az [...]
-
Zé nagyon elcsodálkozott, amikor a blogomon keresztül történő “terjedésemről” beszéltem, kerek szeméből csalódottság sugárzott, s nem értette, hogy mi ez a machiavellista terjeszkedési hajlam, ez az eszméknek-gondolatoknak utat törő akarnokság, amit tulajdonképpen nem nézett ki belőlem. Ha Zének ajánlhatnék e tárgyban valamit, akkor az az Együttműködés – versengés című vadonatúj Gondolat-könyv (szerkesztette: Rab Virág és [...]
-
Zé nagyon elcsodálkozott, amikor a blogomon keresztül történő “terjedésemről” beszéltem, kerek szeméből csalódottság sugárzott, s nem értette, hogy mi ez a machiavellista terjeszkedési hajlam, ez az eszméknek-gondolatoknak utat törő akarnokság, amit tulajdonképpen nem nézett ki belőlem. Ha Zének ajánlhatnék e tárgyban valamit, akkor az az Együttműködés – versengés című vadonatúj Gondolat-könyv (szerkesztette: Rab Virág és [...]
-
Sűrű három nap van mögöttem, mindenféle jelzőjű marketinggel telített három nap – keresőmarketing, gerillamarketing, online marketing -, s most kavarog bennem, reményeim szerint tisztul is valamennyire a kép. Ha másképpen nem, hát legalább meg tudom fogalmazni: mi nincs a helyén. Mondhatnám úgy is: legyen világos, legyen szebb, legyen színesebb a napunk! Ez a mondat Törökbálinton, az Alfa-led [...]
-
Sűrű három nap van mögöttem, mindenféle jelzőjű marketinggel telített három nap – keresőmarketing, gerillamarketing, online marketing -, s most kavarog bennem, reményeim szerint tisztul is valamennyire a kép. Ha másképpen nem, hát legalább meg tudom fogalmazni: mi nincs a helyén. Mondhatnám úgy is: legyen világos, legyen szebb, legyen színesebb a napunk! Ez a mondat Törökbálinton, az Alfa-led [...]
-
A képen látható előadó, Joe, Dublinból érkezett Budapestre, hogy elmondja, mit is tervez a Google a reklámügynökségekkel közösen megvalósítani, s persze a Google magyarországi irodájának munkatársai is aktív előadóként szerepeltek. Fül volt éppen elég az egész napos programon a Novotelben, ahonnan nem csak Google bögrével és jojóval (hát azért ez az utóbbi nem egy “digitális” [...]
-
A képen látható előadó, Joe, Dublinból érkezett Budapestre, hogy elmondja, mit is tervez a Google a reklámügynökségekkel közösen megvalósítani, s persze a Google magyarországi irodájának munkatársai is aktív előadóként szerepeltek. Fül volt éppen elég az egész napos programon a Novotelben, ahonnan nem csak Google bögrével és jojóval (hát azért ez az utóbbi nem egy “digitális” [...]
-
A szófelhő ismerős fogalom a bloggerek számára. Számos blog margóján láthatunk ilyent – ennek a blognak a margóján is. És persze külön is létrehozhatunk szófelhőket, bármely blogról sőt bármely digitalizált szövegről a megfelelő szoftver alkalmazásával. A szófelhőt nem csak fogalmi tárgymutatónak (és így egyebek mellett a SEO-t is megkönnyítő eszköznek), hanem tulajdonképpen egy olyan bőbeszédű térképnek is felfoghatjuk, amely [...]
-
A szófelhő ismerős fogalom a bloggerek számára. Számos blog margóján láthatunk ilyent – ennek a blognak a margóján is. És persze külön is létrehozhatunk szófelhőket, bármely blogról sőt bármely digitalizált szövegről a megfelelő szoftver alkalmazásával. A szófelhőt nem csak fogalmi tárgymutatónak (és így egyebek mellett a SEO-t is megkönnyítő eszköznek), hanem tulajdonképpen egy olyan bőbeszédű térképnek is felfoghatjuk, amely [...]
-
Rendet rakok. Szokatlan eljárás ez tőlem, az asszony is nagy szemeket mereszt, ahogy gyűlik a szemétkosárban az ezmegaz. A gépem, és benne a virtuális szöszmöszök után, lám, a polcom is sorra került, a Betacam SP-k, a U-matic nevű őskori és a MiniDV nevű újkori kazetták halmai; VHS és SVHS mütyűrök, DAT kazetták rádióreklámokkal, hagyományos floppyk és [...]
-
Rendet rakok. Szokatlan eljárás ez tőlem, az asszony is nagy szemeket mereszt, ahogy gyűlik a szemétkosárban az ezmegaz. A gépem, és benne a virtuális szöszmöszök után, lám, a polcom is sorra került, a Betacam SP-k, a U-matic nevű őskori és a MiniDV nevű újkori kazetták halmai; VHS és SVHS mütyűrök, DAT kazetták rádióreklámokkal, hagyományos floppyk és [...]
-
Anti SEO Greg barátunk , aki a CRM rendszerek királynőjét találta fel és árusítja (Opteamus), kiváló szösszenetben űz csúfot belőlünk blogjában, SEO-iparosokból, keresőoptimalizáló napszámosokból. Greg hallatlan precizitással veszi számba a SEO-sok által elkövetett eljárásmódokat. Szóismétlésekkel él, a kulcskifejezések különféle szóképeit, helyesírási módjait és helytelen, de gyakorta használt nyelvi alakjait is nyújtja felénk, (mitha csak nyelvét nyújtaná). Példaként [...]
-
Anti SEO Greg barátunk , aki a CRM rendszerek királynőjét találta fel és árusítja (Opteamus), kiváló szösszenetben űz csúfot belőlünk blogjában, SEO-iparosokból, keresőoptimalizáló napszámosokból. Greg hallatlan precizitással veszi számba a SEO-sok által elkövetett eljárásmódokat. Szóismétlésekkel él, a kulcskifejezések különféle szóképeit, helyesírási módjait és helytelen, de gyakorta használt nyelvi alakjait is nyújtja felénk, (mitha csak nyelvét nyújtaná). Példaként [...]
-
Kedves hangú, ámbár ismeretlen úr hív, annak rendje és módja szerint bemutatkozik, elmondja melyik befektetésekkel foglalkozó cégnél dolgozik, megkérdezi nem zavar-e és előrebocsájtja: nem akar direkt üzletet kötni, csupán tippeket adna, ha már megismertük egymást! Közöltem vele, hogy a mai nap bármire jó, csak üzleti megbeszélésre nem! Gondoljon csak bele: itt ülök az OTP részvényeimen, [...]
-
Kedves hangú, ámbár ismeretlen úr hív, annak rendje és módja szerint bemutatkozik, elmondja melyik befektetésekkel foglalkozó cégnél dolgozik, megkérdezi nem zavar-e és előrebocsájtja: nem akar direkt üzletet kötni, csupán tippeket adna, ha már megismertük egymást! Közöltem vele, hogy a mai nap bármire jó, csak üzleti megbeszélésre nem! Gondoljon csak bele: itt ülök az OTP részvényeimen, [...]
-
Jobb. Mint valaha. Ez az új szlogen akarná visszavezetni a Szalonhoz a nosztalgiázó középréteget – tudtuk meg az imént a Pécsi Sörfőzdében, ahol soros ülését tartotta a pécsi marketing klub. - A Szalon sör kiválóan szerepel az ismertséget kutató felmérésekben, de a márkahűség nem kifejezetten kedvező a kutatások szerint – indította “beszámolóját” az új íz, a [...]
-
Jobb. Mint valaha. Ez az új szlogen akarná visszavezetni a Szalonhoz a nosztalgiázó középréteget – tudtuk meg az imént a Pécsi Sörfőzdében, ahol soros ülését tartotta a pécsi marketing klub. - A Szalon sör kiválóan szerepel az ismertséget kutató felmérésekben, de a márkahűség nem kifejezetten kedvező a kutatások szerint – indította “beszámolóját” az új íz, a [...]
-
Amikor az a honlap készült, amelynek egyik fejlécét mutatom a fenti képen, Dr. Szabó Gyula fogorvos úrral hosszan elbeszélgettünk arról a többlet-jelentésről, amelyet a két fogorvosi szerszám párba állítása nyújt. De a képen szereplő ifjú nő érett mosolya sem akármilyen… s ha az online marketing kérdéseiről, pl. a mosoly szerepéről beszélgetünk, akkor talán nem is [...]
-
Amikor frissül egy-egy Microsoft-meghajtású számítógép, a tulajdonos meglepve olvashat arról, hogy az ő gépét bizony a Microsoft károkozó programokkal terítette be. Hiszen mi mást is közölne a szoftveróriás a frissítés után: a ”Rosszindulatú Windows szoftverek eltávolítására szolgáló eszközt” is feltelepítette! Van ok az élcre, hiszen nincs még egy gyártó a világon, amelyik kártékonynak titulálná a saját termékét. [...]
-
Akinek WordPress motoron fut a blogja – mint ez a blog is – az számos alkalommal fog hálát adni az égnek, hogy ezt a blogmotort választotta. Például most is, ha valaki az aktuális trendnek megfelelően a blogját szeretné a másfajta közösségi hálózatokhoz, a Twitterhez vagy a Facebookhoz kapcsolni, szintén számos bővítményből, pluginból válogathat a wordpress.org plugin oldaláról. A Twitterhez való kapcsolódást e [...]
-
Nézem a szolgáltatás göröngyös útjain iparkodók honlapjait, s álmélkodva tapasztalom, hogy egy-egy csinos hölgy avagy lendületes léptű fiatalember egyszerre akár tíz helyen is dolgozik, teszi-veszi magát, ír, olvas, elemez, tanácsot ad lelombozott külsejű ügyfeleknek – akik aztán majd mégiscsak felvidulnak, ha betartják az intelmeket és megvalósítják a tanácsadásba csomagolt kiadásokat(!). Persze, mégsem úgy van ám az, hogy [...]
-
Négyen ültünk le egy rövid megbeszélésre, hogy mielőbb előkészítsük egy gazdasági weboldal optimalizálását. (SEO-ját). A honlap célja egy közepes magyar város számára befektetések megszerzésének elősegítése, a gazdasági, kulturális, oktatási, infrastrukturális háttér megrajzolása, a lehetőségek felvillantása, a három ipari park bemutatása és minden egyéb, ami fontos lehet a leendő befektetők szempontjából. Lám, amikor munkaasztalhoz ülnek emberek egy adott [...]
-
Az internet kora tulajdonképpen a KERESÉS és a TALÁLÁS fogalompárban is leírható volna. A keresés oldalon a Google, a találás oldalon mintha a Facebook filozófiája testesülne meg napjainkban. A Google – erősen leegyszerűsítve – a tudományos munkák, a szakmai publikációk hivatkozásainak párhuzamaként dolgozta ki rendszerét. John Battelle Keress c. könyvében írja: “Egy adott kutató munkáinak idézettsége adja [...]
-
Ha valaki nem tudná, hogy ma milyen állapotban várja Magyarország a felzárkózást az információs korszak élvonalához, az tegnap Pécsett megtudhatta Csepeli György és Prazsák Gergő előadásából. Nem véletlenül használom itt a várja szót, hiszen a szociálpszichológiai értelemben vett cselekvő emberek száma Európában nálunk a legalacsonyabb, 10%, miközben az északi országokban ugyanez az érték 65% . Nálunk [...]
-
Vendég bejegyzés. Írta: Csepeli György
Sosem jöttem volna Pécsre április 21-én, hogy kib(l)ogozzam az internetet, ha meg nem születek, s életem során nem találkozom valakivel, aki bevisz egy nagy távközlési vállalat adattárába, ahol a társadalom tagjainak kommunikációját in vitro láthatom. Ha nincs ez a tapasztalatom, sosem mertem volna elvállalni egy politikai államtitkári tisztséget a vadonatúj informatikai [...]
-
Ma, Budapesten, a Kodolányi János Főiskolán blogkonferenciát tartottak. Két nappal ezelőtt másodkézből, Jusztinger Brigittától (Alexandra Kiadó) kaptam az e-mail meghívót (ő egy másik kiadótól), s úgy gondolta, hogy engem ez bizonyára érdekelni fog.
Készülvén a Csepeli György pécsi előadását követő beszélgetés moderációjára, kihagyhatatlanná nőtt a szememben ez a blogkonferencia: a kommunikáció nagyjai, tanárai révén bepillantást nyerhetek a blog jelenlegi helyzetébe, [...]
-
2010 április 21-én, a Reklámhét keretén belül, 14 órai kezdettel a Pécsi Kereskedelmi Központ épületében előadást tart Csepeli György egyetemi tanár. A téma az internet és azon belül erős hangsúllyal a blog.
A száraz tény ennyi.
Ám néhányan az egy előadást (az információs kor indukálta kapcsolati- és tudásviszonyokról) és a hozzá kapcsolódó beszélgetést messze meghaladó ünnepnek tekintjük az [...]
-
Kicsit már hagyomány, hogy a Bognár Stúdió közzétesz néhány, az interneten nyilvánosan elérhető adatot, amelyek megmutathatják, hogy a közvéleménykutatások egyes számai vajon merre fognak módosulni. Tehát az itt látható trend-tábla is nem önmagában értelmezendő. A Google Trendek eszközzel kimutatható alábbi adatok arról vallanak, hogy a Fidesz, az MSZP, a Jobbik, az LMP és az MDF milyen [...]
-
A Google, üzletpolitikájának részeként, olykor ajándék hirdetési lehetőséggel lepi meg egyik-másik számítástechnikai újság olvasóközönségét, sőt, olykor cégeknek is küld postai úton bont.
Így járt Pécsett a SONY Center is, amelynek kínált árukészlete felöleli a SONY teljes kínálatát, lévén, hogy a SONY Magyarország partnere és a SONY CENTER üzlethálózat tagjaként működik.
Valaha ez az üzlet volt, itt, a Kereskedők [...]
-
Egyre másra kapom a jobbnál-jobb ajánlatokat. Még meg sem száradt a bit és a bájt az online marketing extravagáns szatelit-blogom bejegyzésén (Ingyenes ajánlat pénzért c.), máris csoda e-mail érkezett, komplett árlistával.
A gördülékeny stílben elővezetett ajánlat egyik – blogger számára mindenképp legfontosabb kitétele: a blogbejegyzés írásának darabja 15.000-20.000 Ft.
A’szem, nagy mákom van, hogy nem kérek magamtól pénzt a [...]
-
Amikor egy helyzet marketing megoldása kerül napirendre, gyakorta a mismásolás, a “nem is úgy van” bagatellizálása felé hajlanak a helyzetmegoldók – a szijjártópéterezés pedig már annyira más műfaj, hogy azt említeni se merem.
Ebben a közegben az MDF-nek az a megoldása, amelyet a nehezen gyűlő kopogtató-cédulák ügyére dolgozott ki – egyszerűen zseniális.
Zseniális, mert erre szinte még senki [...]
-
A minap egy kedves potenciális ügyfelem – meglepő arroganciával – garanciákat követelt tőlem a majdani munkára vonatkozóan, már-már átszakítva azt a határvonalat jelentő képzeletbeli madzagot, amelynek szakadása után már én nem szoktam akarni a munkát és az ügyfelet.
Érdemes tudnunk, hogy a szolgáltatás – mint amilyen például a keresőoptimalizálás, a SEO, és általában véve az online marketing - [...]
-
1914-et írunk, a tőke marokra fogja nagyapámat is, kiragadja a zalai dombok közül és odadobja Európa hadszinterére ágyútölteléknek. Nem tudom, hitt-e nagyapám az őszi hazatérésben vagy nem hitt benne, mindenesetre búcsúzásként bement Nagy-Kanizsán a Csengeri-utcza 1. sz. alatt Vértes Antal fényfestő műhelyébe, hogy a mellékelt, ott készült kép legalább megmaradjon róla.
Persze, egy szakmai blogban nem [...]
-
Mottó:
” Az internetes marketing beszélgetés, dialógus, a reklám viszont természeténél fogva monológ.”
Brent Marhall (Forrás: Matt Haig – Online stratégia kialakítása)
Akik a cégük megjelenítését interneten is tervezik, s nagyjából az eddigi, offline módszereket és eszközöket terítenék a netre, s a már megszületett prospektusok internetre öntésében látják a “jövőhöz való csatlakozás útját”, mindenképpen profitálhatnak a fenti gondolatból.
A minap, [...]
-
Friss tanulmányt olvasok, nyomdába készülő kéziratot. S bár pirézek nem szerepelnek benne, a meghivatkozott felmérések sora izgalmas képet ad, egyebek mellett - az Iskola és társadalom elnevezésű szociológiai kutatásból eredően (*) – a társadalomról.
A tanulmány középpontjában a demokratikus attitűdök állnak, kitüntetetten a másokkal, a mássággal, a kisebbségekkel kapcsolatos attitűdök.
Választások előtt jó tudnunk, hogy a tolerancia-kártya vajon milyen erejű: piros [...]
-
Ezzel a címmel szemináriumot rendezni – a digitális világ témakörében, olyan neves előadókkal, mint Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója - egy olyan gazdag vidéken, mint Baranya, máris siker. Eme mondatom második része persze ironikus és a vendéglátó nevében megnyitót mondó Síkfői Tamásnak, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara titkárának szavaira alapozom.
Mint elmondta, a ma Magyarországán az [...]
-
Olykor a száraz adatok, tények mindent elmondanak. Alig negyedórája, hogy ránéztem Lucifer barátom blogjára és földbe gyökerezett a lábam: táblázatban mutatja ki, hogy mely szavakra nem lelt (vagy alig) a pártok honlapjának főoldalán. Ezek között a piac, a verseny, a szolidaritás szavak is megtalálhatók.
Mindjárt meg is néztem, hogy ha ez a kínálati oldal, akkor vajon [...]
-
A delfintámadások híre igazi meglepetésként ért. Az ilyesmire egyáltalán nem számítottam az ember intelligens barátjától, a tengerész-életek megmentőjétől, az együttúszással sérülteket gyógyító, kitűnő PR-rel rendelkező delfintől.
A hír nagyjából úgy ért, mintha azt olvastam volna, hogy egy cápa hajótörötteket cipelt a hátán a biztonságos partokra, majd élelmet és vizet is vitt a szerencsétlenül jártaknak.
Mindebből pusztán azt a tanulságot szeretném levonni, hogy [...]
-
Négy évvel ezelőtt Párthonlapok elemzése címmel – akkor még általánosan nem használt megközelítésben – pillantottam rá a parlamenti választásokon esélyes pártok honlapjára, hiszen elemzésemben a Google nyilvános PageRank értékére valamint a párthonlapokra mutató linkek számára is figyelmet fordítottam.
Hogy ma sem általános ez a fajta megközelítés, azt azon mérhettem le, hogy Török Gábor politológus ugyan említi mai blogbejegyzésében [...]
-
Olvasom az MTI-től átvett hírt, nagyjából ugyanúgy zengetik meg mindenütt. Ha egyet elemzünk - elemeztük mindahányat. Nézzük például a Népszabadságot:
“Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes volt szóvivőjét péntek reggel állították elő a rendőrök…”
Hagyjuk el a neveket, hogy bármikor hasznosítható újságírói képletként használhassuk azt a jövőben is.
Tehát ha X.Y.-ot akarjuk lejáratni, akkor íme a képlet:
X.Y. korábbi akárkinek a [...]
-
SEO-val foglalkozó pályatárs arra kért tippeket: mi fog történni 2010-ben a SEO (keresőoptimalizálás) terén. Én nagyjából azt írtam le, hogy 2010-ben eljön az online marketing csapatok ideje, amikor is a sikeres SEO-hoz már nem lesz elegendő a szűken vett SEO-tudás.
Ezek az új formációk másképp értelmezik majd a SEO-t is – tettem hozzá -, a net jelenségeihez a hálózati társadalom [...]
-
Gyakorta halljuk: a külföldiek szemében Bukarest vagy Budapest – az tökéletesen egyre megy. Vajon az interneten történő keresések visszaigazolják-e a közkeletű vélekedést? De színesítsük csak tovább a képet. Erre módot ad, hogy mától, 2010 január elsejétől Magyarországnak két fővárosa is van: a “megszokott”, közigazgatási értelemben vett főváros, Budapest, ill. Európa Kulturális Fővárosa – Pécs.
Pécs (narancs), Budapest [...]
-
2010 igen izgalmas évnek ígérkezik, már csak azért is, mert a válság most, az első fél évben fog igazán beborítani minket. Ráadásul a választások éve is lesz 2010, parlamenti és önkormányzati kampányokkal fűszerezve.
De ki fogjuk nyitni ezt az ajtót is, mint a híres Bartók opera női föszereplője a Kékszakállú várának ajtajait. Bármi is legyen mögötte.
El [...]
-
A 3D-s élményt, vagyis a térhatású mozgókép látványától és a Dolby sztereótól borzolt idegi bolyhok zizegését leszámítva egy vacak, innen-onnan összelopkodott hollywoodi történetecske volna a film.
Mesefilm (Süsű, a sárkány nélkül), indiános film (Gojko Mitic nélkül), háborús film (Telly Savalas nélkül), szerelmes film (Paul Newman nélkül), kalandfilm (Harrison Ford nélkül), történelmi film (Gérard Depardieau nélkül), sci-fi film (George Lucas rendezése nélkül)…
És [...]
-
Mottó:
“A “rendszer” nemcsak a hatalmi viszonyokat jelenti, hanem az egész társadalom, minden beletartozó ember kapcsolatrendszerét és a kapcsolatok fenntartásának módját.”
Vitányi Iván: Változás, fejlődés, rendszer, rendszerváltozás, rendszerváltás (Mozgó Világ 2009/12)
Koraőszi emlékkép: videó fut, jeles blogger csapat, sőt mondhatjuk, maga a krém, egy kitüntetett szerepű internetes eseményen felhőtlen szórakozás közben kavarog. Az egyik résztvevő magabiztos nyugalommal közli, hogy a blognak már befellegzett, a [...]
-
1.) Amerikai SEO Services blogját nézegetem: egy képen gondterhelt, iszogató pasas tűnődik azon, hogy vajon a PPC (pay per click, vagyis a kattintás alapú fizetésre alapozott hirdetés) avagy a SEO volna-e jobb a honlapja számára?
Szóba se hoznám, hiszen mennyire ismerős a téma, ha nem olvasnék a sorokban a pszichológiai megközelítésről is, amely szerint az ügyfelek egy része [...]
-
Olvasom a SEO-ról szóló “gyászjelentéseket”. A SEO (keresőoptimalizálás) meghalt. Kész, vége – nyugodjék békében. Nem lesz már szükség SEO tools-ra, SEO fórumra, seo blogra, nem kell már optimalizált, okosan szerkesztett oldalakra pazarolni az energiákat – a Google a személyre szabás automatikus engedélyezésével tulajdonképpen a keresőoptimalizálás koszorúját küldte el – nagyjából ezt olvashatom.
Jómagam másképp gondolom!
Az internetes keresés valóságos [...]
-
A mai Új Dunántúli Napló azzal a keserű hírrel lepi meg olvasóit, hogy Pécsett két beruházás befejezése is csúszni fog, mi több, esetleg építésük be sem fog fejeződni 2010-ben, pedig ebben az évben lesz Pécs Európa Kulturális Fővárosa.
Igazán meglepő a hír a Nagy Kiállítótér esetében, mert a csúszás oka, hogy a tervezett meleg vízzel történő fűtéshez “abban [...]
-
- Ön nem hallgatja le a telefonüzeneteit? - mordult rám a potenciális ügyfél. Aztán amikor még valaki szóvá tette a nekem szánt hangposta üzeneteinek hiábavalóságát, akkor utána eredtem a UPC-nél, mi lehet a hiba forrása.
Ahogy mondani szokás – készséggel álltak rendelkezésemre, próbaüzenetet hagytak a készülékemen, amely hiba nélkül landolt, visszahallgathattam – vagyis a hangpostafiókom hibátlanul üzemel.
Azért [...]
-
Az imént a kisebbik (ám felnőtt) lányommal ebédeltem. Ő hívott meg és mielőtt fizetésre került volna a sor, felajánlottam, hogy természetesen a pincérnek én fizetek, aztán majd egymás közt elintézzük.
Nagy szemeket meresztett rám, hogy ennyire ódivatú vagyok, ma már nem szokás eljátszani a dolgokat, miért is ne hívhatna meg nő férfit ebédre, pl. lány az apját, [...]
-
Levélrészlet: “… szeretnéd, ha a keresőoptimalizálás (SEO – vagyis a Search Engine Optimization) terén segítséget nyújtanék, mert tudod, hogy ez által kerülhet a honlapod a keresők élvonalába. Márpedig ha ott tanyázol, akkor többen fognak a webegységedre ráakadni, s így potenciálisan megnő a megrendeléseid száma, vagyis a bevételed is.
Meglehet, most valamiféle varázslatra – és elsősorban számítástechnikai értelembe [...]
-
Tegnap este kavartam kicsit a televíziós csatornák között, s persze, hogy megálltam, amikor az internet szót meghallottam, méghozzá magyar csatornán, nagyon is magyaron.
Éppen egy asszonyság meditált annak káros voltán, hogy a pekingi olimpia színpompás képei azonnal eljutottak a világ minden tájára, így hazánkba is – és itt esetleg az éretlen polgár arra a következtetésre juthatott, [...]
-
SEO-ban utazótól mi mást is várhatnánk, mint annak deklarálását, hogy Ogilvynek adjon igazat: a reklám legyen CSEL-es, azaz CSak Egyszerű Legyen!
Mivel a honlap is reklám (?), nyilvánvalónak vehetjük a párhuzamot: a honlap is legyen egyszerű, céltudatos és jusson el mindenképpen az előny ígéretével a potenciális vásárlóhoz. (Sőt színezhetjük is kicsit, teremtsen potenciális vásárlót.)
A fenti pár [...]
-
Pécs az interneten az egyirányú információáramlás birodalma. Ez még akkor is így van, ha láthatunk interaktív személyes blogokat és interaktív céges blogból is akad mutatóban, bár növekvő számban, egy-kettő.
E számvetésnek nem tiszte elemezni, hogy ez itt, a Mecsek lábánál valamiféle félfeudális magatartás-minta maradvány csöndje-e vagy más ok miatt történt az elmúlt években így – csupán [...]
-
Csepeli György Harmadik élet c. blogbejegyzése (Lélek és Politika: http://lelekespolitika.luxerik.hu/blog/harmadik-elet/865/ ) igencsak meglódította a fantáziámat. A szerző az avatarok világát festi meg olvasatomban.
“Nyilván lesz kereslet a második életben egy másik, harmadik élet iránt…” írja és számomra máris előállt a párhuzam a robotok világával. Vagyis, ahogy offline életünkben megjelentek a robotok és megjelent a mesterséges intelligencia, aképpen az online [...]
-
Tegnap az MR6 vendégei voltunk Weinreich Lacival a Pécsi Internet Akadémia megalapítása és a Reklámhét kapcsán. Kis Tünde műsorvezető mikrofonja előtt több minden szóba került, s nem először találkoztam olyan kérdéssel, hogy kell-e még Magyarországon és Pécsett internetről beszélnünk, amikor jószerével “már mindenki internetezik”?!
És tényleg, könnyen ezt hihetnénk, mert már a legkeményebb bűnözők televíziós bemutatásakor is [...]
-
- Igen, ez az új erő, ez az új struktúra már itt van, láthatjuk működés közben, sőt sokak által elavultnak hitt, a hagyományos struktúrák közé gondolt szervezetek, mint pl. a kamara is, már fel-felmutatja a hálózati kor ismérveit, interaktív blogot nyit, mint Pécsett; tudásmegosztó tréningeken, hagyományostól eltérő – pl. gerillamarketing – módszereket is beengedve segíti tagjait.
Az új [...]
-
Blogot író ember számára ismerős helyzet: hozzászóló jön, és vitázónak álcázva magát elhajlik minden érv elől, újabb és újabb pontokat, szavakat keres, amelyekbe beleköthet.
Hamar kiderül tehát, hogy célja nem valamiféle szakmai vita, nem keres megoldási módokat, kompromisszumokat, hanem egyedüli célként a blog házigazdájának (esetleg másik látogatójának) “eszmei megsemmisítését” határozza meg.
Az ilyen látogató persze név nélküli és [...]
-
Mottó:
“… a hálózatok kiépítése vált a szervezeti rugalmasság és a gazdasági teljesítmény kulcsává…”
Manuel Castells: A hálózati társadalom kialakulása; Gondolat-Infonia 2005.
2009 október ötödikére, a pécsi Civil Közösségek Házába hívjuk hárman, az “alapítók” mindazokat, akik részt akarnak vállalni a Pécsi Hálózatok Közössége munkájában.
A meghívót végső formába öntő Weinreich Laci Héder Sándor megfogalmazásában benne foglaltatik a ” szolgálni [...]
-
Mottó:
“A pusztán online vállalkozás nem lehet sikeres egy olyan világban, ahol az emberek többsége nem használja az internetet…”
Manuel Castells – A tudás világa
Tegnap Weinreich Laci és Héder Sanyi társaságában civileskedtem. Civilnek lenni jó. Egyrészt biciklivel mehettem, kipróbálva az új kerékpáros kesztyűt – ilyenem annak előtte még sohasem volt.
Kiváló érzés kesztyűben kerekezni. Komolyít vagy mi az [...]
-
Fontos mozzanatnak tartom, hogy az Inspiráció 2009 fedőnevű egri reklámkonferencia élő internet-adásba került, így boldog és boldogtalan is nézhette-hallhatta a szekciókban zajló munkát, ráadásul a megszokott környezetében, utazási költség nélkül.
Ez a tény annyira fontos mozzanat – mármint az internetes nyitottság -, hogy jómagamat azonnal a boldog csoportba soroltam (szembe a boldogtalanokkal), s lám, máris felhőtlenül [...]
-
Vendég bejegyzés. Írta Hoppán Gergely.
Sosem szerettem úgy csajozni, ahogy azt a “hogyan csajozzunk” könyvekben megírták. Nem arra vágyom, hogy a női természet genetikusan kódolt kiskapuit megtaláljam, és azokon keresztül jussak célba. Nem a hatásos trükkökket akarom újra és újra működni látni. Arra vágyom, hogy saját magamért szeressenek, azért aki vagyok. Meglehet, ez a nehezebb út, [...]
-
Olykor úgy érzem, hogy idegen vagyok itt a földön, mint most is, amikor ZinczyKa, – egy másik idegen? - online, az Egyesült Államokból a CinePécs blogban a pécsi egyetem filmklubja felől érdeklődik.
Már ennyiből is látszik, hogy az online világ nem ismer határokat. Amerika és Pécs között sepercnyi a táv és a blogidő a szinte tüsténttel egyenlő. Vagyis [...]
-
Amikor munkát vállal föl az ember, akkor nyitott szemmel igyekszik körbejárni leendő munkaadóját és annak környezetét, legyen az fő- vagy mellékállás, esetleg eseti megbízás vagy bármi egyéb.
Az internet és a könyvesboltok kínálata számos jótanáccsal lát el bennünket arra nézve, hogy hogyan viselkedjünk, miként vágódjunk be, hogyan öltözködjünk, mire mit válaszoljunk a felvételi beszélgetésen vagy a tárgyalások során, [...]
-
A Szentlőrinci Lobbi Partit nyugodtan nevezhetjük hagyományosnak, hiszen most, 2009-ben már a kilences sorszámot viselő rendezvényre léphettek be a meghívottak.
A parti mára már olyan hírnevet szerzett magának, hogy a bejutás valóságos státuszszimbólumnak számít. (Szögezzük is le szerénytelenül, hogy eme beszámoló alapanyagát e sorok írója maga szerezte be a helyszínen, papírkarkötővel, saját nevére szóló emblémával a nyakába [...]
-
Míg az előző posztban a küldetéses vásárlás fogalmát vehettem górcső alá kerékpárvásárlásom végiggondolt, alapos előkészületeinek leírásával, addig most beszámolhatok átverésem kalandjáról a spontán vásárlás terepén, melyről Pratkanis és Aronson is beszélni szokott, a jelenségre ragasztva a kerülő úton történő átverés matricáját.
Pedig én, mint bölcs marketing tanácsadó – gondoltam eddig hetykén, – átverhetetlen vagyok!
Hát sajna nem [...]
-
Ma vettem egy kerékpárt, bennfentesek kedvéért mondva bicajt, s ha blogger volnék (s nem internet marketing tanácsadó) akkor most szép sorokat rónék a szabadságról, a kerékpározás öröméről, az ipari termékek szépségéről, esztétikájáról, a gyönyörűségről, hogy rápattanunk a szerkezetre, amely a váltások, azaz az áttételek révén minden pályát könnyedén befut, semmi erőlködés és mégis haladunk, s csak mondanám, [...]
-
Pécs, Terracina tér, 2009. augusztus 27-én este: a zsenialitás, vagyis a Kaszás-Katona duo játékának találkozása a székhordó-csörömpölő bunkósággal.
***
Még antimarketing:
Névnapi virág és az antimarketing
Az igazi gerillamarketing
-
Amióta megírtam a Linképítés, linkbuilding: nehezedik a releváns linkek beszerzése c. bejegyzésemet, szép számmal kapok levelet mesébe illő esetleírásokkal.
Ám a magam praxisa is termeli a linkkérelmeimre érkező meghökkentő, de legalábbis elgondolkoztató elutasításokat.
Az imént nyitottam a postám és nem hittem a szememnek még szemüvegcsere után sem. A kultura.lap.hu szerkesztője udvarias e-mailben tájékoztat, hogy a CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál [...]
-
Szép feladat webmarketinget tervezni és a gyakortlatban levezetni egy nemzetközi filmfesztivál sikere érdekében. A filmfesztivál a CinePécs V. Moveast Nemzetközi Filmfesztivál nevet viseli, október 8 és 11 között kerül megrendezésre Pécsett. Résztvevői első nagyjátékfilmes rendezők a Balkánról és Közép-Európából.
És akkor máris láthatjuk a kereteket. Pl. az idő szűk keretét. Egyfelől rövid az idő októberig, másfelől [...]
-
A minap írtam egy bejegyzést a hiúsági keresésekről, s tegnap éjjel az egyik televíziós csatornán nem kisebb személyiség, mint Vitray Tamás vallotta be: bizony, a napi keresést az interneten ő a saját nevének beütésével kezdi!
Ezzel mintegy “igazolta”, hogy amiről írtam, az bizony nagyon is jellemző ránk, emberekre.
Talán szokatlanul túlméretezett hiúságból, talán a tapasztalatszerzés okán, de a közszereplők, lám, [...]
-
Akik azt gondolják, hogy egy-egy szakmát feltétlenül és csakis a gyilkos konkurenciaharc uralhat, annak minden velejárójával, a kiszorítás mesterfogásaitól a tőrbecsaláson át a gyűlölködésig - azoknak fogalma sincs a jövőről. Azok, bármilyen szép szavakat is sóhajtsanak bele a jövendőről a mikrofonokba - akkor is csak a múlt koszlott képviselői.
(Erről, mármint a push és a pull korszak közötti különbségről, a hatékonyság [...]
-
Vendég bejegyzés. Írta: Julio Mendez Guevara Sanchez, Aronson-tanítvány.
Szeretem Pécset és azt a kis sarki virágboltot is, ahol a magyar lánynak virágot veszek, ha éppen Magyarországra, a Mecsek lábához hoz a szerencsém.
Most is ezt tettem, naná, hiszen névnapja volt.
A máskor mosolygós eladónő most szomorúan ténfergett a virágai között, mint aki mindjárt sírva fakad, mint aki a virágaival fog menten [...]
-
Az elmúlt két hónapban éppen három különböző párt megbízottja keresett, cégszerű keresés formájában, ki ezért, ki azért, ki honlapkészítés, honlapgyártás felől érdeklődve.
Ha ügyes üzletember volnék, most háromfelé is doboghatna a szívem, másképpen fogalmazva három tűz felett sütögethetném a pecsenyémet…
Egy cégnek aligha lehet indulata, párthovatartozása (persze azért hallottunk már olyant, hogy pártközeli vállalkozó vagy vállalkozás), egy cégnek [...]
-
Hogyan szerezzük meg újságírók, kormányzati tisztségviselők, pártvezetők címlistáját? Nagyon egyszerűen.
Nekem például a-tól d-ig ma küldte meg az EKF sajtóirodája. Vagy 150 e-mail-cím. Béla keresztneve miatt én már Katona Béla MSZP politikust bármikor elérem e-maillel a parlamentben és az MSZP-nél is. Bédy István polgármester levelezési címe szintén kéretlenül a birtokomba került.
Ha rossz fiú volnék, most Axel [...]
-
“Ez a tábor arra tett kísérletet, hogy húsz, egymás számára ismeretlen ember képes-e létrehozni olyan alkotást, amiben mindenki egyenlően vehet részt, és a különböző megközelítések ellenére egységet alkot.
A gondolat, mint anyag képes-e megindítani a lényegi kommunikációt a környezetünkkel? ” – olvasom az Üres Tér Társulat hozzám küldött levelében. Eddig nincs ebben semmi meghökkentő, de ami ezután [...]
-
Mottó:
“Meg az se mindegy, hidd el nekem, hogy mit írnak rólad az interneten.”
Koncz Zsuzsa, Ki nevet a végén, Hungaroton 2002
Korábbi ismerősöm fordult hozzám azzal a kéréssel, hogy legyek szíves a magánblogomból (én személyes, komplex blognak mondanám inkább), szóval legyek szíves törölni egy bejegyzést, mert az ottani hozzászólások nem vetnek rá jó fényt!
A kérést elhárítottam, mert [...]
-
Félreértések elkerülése végett jegyzem meg: a HVG által celebrált Golden Blog kikerülhetetlenül fontos, hiánypótló blogversennyé nőtte ki magát az elmúlt esztendőkben. Tehát amit mondok az ennek fényében értendő.
Mindemellett jegyzem meg, hogy már 2008-ban felmerült néhány ellentmondás, amelyek az idén tovább érlelődtek.
1.) A nem nevezés joga.
A szervezők nem adják meg a “nem nevezés jogát”, vagyis bárki [...]
-
Ma egy fogtechnikai laborban kezdtem a napom, itt most nem részletezendő okból. Legyen elég annyi, hogy megjelenésem esztétikai elviselhetősége érdekében nagyon muszáj volt az ottani kezdés.
“A fogtechnikus” fogalmát mindannyian ismerjük, ő az, akit személyesen nem ismerünk, de rengeteget hallunk róla, ő az, akinek a gyorsaságán oly sok minden múlik, ő az, aki miatt – legalábbis a fogorvosok [...]
-
1.) Ma konténert akartam rendelni Pécsett. Eszemben sem volt telefonkönyvért nyúlni és abban bogarászni, hanem – ahogyan ez egyre több ember számára természetes a világon - beütöttem a gépembe, a Google keresőjébe a kívánt fogalmat, jelen esetben ezt: konténer Pécs.
Tanulságos dolgokkal találkoztam.
A Biokom honlapján ráléptem a Lakossági ügyfeleinknek menüpontra és nem hittem a szememnek: az első amivel “megkínál” az oldal, [...]
-
A SEO (keresőoptimalizálás) szempontjából a linkek megléte szükséges, de nem elégséges feltétel – fejeztem be legutóbb a linkekkel foglalkozó bejegyzésemet:
Linképítés, link building: nehezedik a releváns linkek beszerzése
Ám abban az írásomban a “távcső másik végével” nem foglalkoztam, vagyis azzal a szituációval, amikor egy linkgyűjtő helyre nem linket kérni megyünk, hanem információt gyűjteni, tájékozódni!
Először is megállapíthatjuk, hogy elvileg a gyűjtőhelyek [...]
-
A SEO (Search Engine Optimization), magyarán a keresőoptimalizálás sokféle értelmezéssel felruházható. Aki például kezébe veszi John Battelle keresést felrajzoló alapművét – Keress! (HVG könyvek, 2006) – és számítástechnikai értelemben vett sorokat, titkos Google algoritmusok képletét, html és php programsorokat, scriptek garmadáját feltételezi, az megdöbbenve tapasztalhatja: ilyesmiről árva sort nem talál a könyvben.
Viszont találkozni fog a kulturális antropológia, [...]
-
Várja Önt Európa fogászati fővárosa: Budapest!
Ezt a szép, brit polgároknak szánt sort angol nyelvű, de magyar fogászok által jegyzett honlapon olvasom. A fogászattal kapcsolatos tengernyi magyar szájt között elvész ez a szájt és így ez a mondat is. Pedig valamennyi idegen nyelvű, magyar fogorvosi honlapon ott kellene virítania! Miért?
Az alapállás szerint az egykori keleti blokk szegény országai csakis az olcsó szolgáltatásaik révén lehetnek [...]
-
Hajós Tamás, aki Hajó néven Pécs egyik ismert közszereplője, nem csak zenekari billentyűsként szerzett hírnevet magának, hanem a Pécsi Squash Club tulajdonos menedzsereként is.
Régóta nem találkoztunk, s amikor megkérdeztem tőle, mi újság a sörgyár melletti fallabda klubban, akkor nagyjából így válaszolt:
Semmi különös, nálunk továbbra sem lehet lottót venni, nem árulunk újságot vagy térdharisnyát, nem akarjuk rábeszélni [...]
-
Volna most mód az élcelődésre. Mondhatnám, nicsak, beteg a gigant gerilla. Vagy kérdezhetném: miféle online marketing oktatás az, amikor az oktató honlapjáról üvölt a Google: ide ne kattints kedves látogató, mert az oldal vírusos!
De mégsem engedek a kárörömnek. Nem akarok most rárontani a gigant gerilla úrra, nem most és nem így akarom letaszítani képzelt bájt-trónjáról, [...]
-
Az Interneten nem mindig érvényesülnek a magyar nyelv szabályai. E finom megfogalmazásnak csupán egy részében felelős a nyelvi tudatlanságunk. Ugyanis egyre gyakrabban kényszerülünk a SEO (keresőoptimalizálás) során a mások nyelvi, fogalomismereti hiányosságaihoz idomulni, ha nem akarunk a látogatók által általánosan használt keresőszavakra kapott találatokról lemondani!
Az egyik “legszebb példát” a Sigray-féle passzívház tervezés honlapjának és blogjának [...]
-
Ilyen sem volt még Magyarországon: klaszter rendez nemzetközi filmfesztivált! Néhány e-mail keringése után, fizikai értelemben is csatlakoztam tegnap a Dél-Dunántúli Kulturális Ipari Klaszter “filmes” csapatához.
Pécsett, a Várkert szabad ege alatt gyűltünk össze, ahol is első feladatként az elsőfilmes közép-kelet európai rendezők fesztiváljának szlogenjét kellett előállítanunk.
Kesu, a Dél-Dunántúl egyetlen filmes végzettségű producere jól kitalálta: minket, öreg [...]
-
Ajánlás: A GSMN18 E-marketing c. tárgy végzős hallgatóinak
Az online kereső ember egyik fontos jellemzője, hogy szerinte ami nincs azonnal – az nincs is! Ha öt-hat másodperc alatt nem jön be a keresett oldal, akkor az az oldal olyan, mintha el sem készítették volna. Ez a gyors, habzsoló és türelmetlen keresési (és ügyintézési) szokás persze átterjed [...]
-
Szakmai blogban ritkán hivatkozik az ember egy szóváltásra, amely a blogíró és a kedves felesége között zajlik le, elvégre az ilyesmi az intim szférához tartozik, szigorú magánügy, aligha az online marketing, a SEO vagy az általában vett marketing felségterületéhez tartozó esemény.
De a mi “csattanásunk” különlegessége éppen az, hogy valódi marketing témákon kaptunk hajba.
Egyébként sohasem hittem [...]
-
Európa Kulturális Fővárosa 2010-ben Pécs lesz. Befektetni szándékozó, tőkével rendelkező vásárlót keresek, akinek megér nettó másfél millió forintot, hogy a SEO eszközeivel már jól bejáratott, potenciálisan a pécsi idegenforgalom javát uraló három értékes domaint – hotelpecs.hu; etterempecs.hu; sportpecs.hu – megvegye.
Hiszen a három domainre felépített portálok a pécsi és környékbeli szállodai szobák rendelésállományának, a pécsi és [...]
-
SEO és SEOnomia
Ez a blog a tanúm, hogy már két évvel ezelőtt, amikor Rekettye Gábor könyvét olvasva (Kisvállalati marketing) jegyeztem ide megjegyzéseimet, észrevételeimet – szóval már akkor felhívtam a figyelmet arra a tényre: az általános portál-elemző szempontrendszer, amely a külalak, a kezelhetőség, a tartalom és az interaktivitás felől közelít a webegységek felé, mára már nem [...]
-
Linképítés: immár a telitettség jelei mutatkoznak a lap.hu oldalakon.
Egyre-másra kapom az értesítéseket, hogy helyhiány miatt…, hogy nem elég friss, nem eléggé átütő erejű…, de majd ha az általam kért oldal lesz a világelső, akkor szeretettel várja a szerkesztő az újbóli oldal-ajánlást, a kért dobozba, a kért kifejezésre, a kért linkre.
Vannak persze szerkesztők, akik konkrétan megírják, [...]
-
Számos nagyszerű, elsőrendű portált ismerünk, amely ezrével vonzza a látogatókat, hosszú távon nyújt értékeket az Internet népeinek, s új értékek műhelyeként tartjuk számon.
Viszont olyan portált még nem ismertünk mind a mai napig, amely nagyjából egy hónapos korában kijelentené, hogy ő az oázis a magyar sivatagban! Márpedig a HELLÓ PÉCS mozgalom blogja ezt teszi.
3/10-es PageRank érték [...]
-
Mondhatná valaki, nyilván lehetetlen, amit a címben állítok: a húsvét aztán tényleg nem bonyolítható össze a SEO-val. Nincs az a kackiás rím, nincs az a kifacsart alkoholos rigmus, nincs olyan pacsuliba-illatfelhőbe borított lány, hogy egészséges embernek a SEO és az online marketing jusson eszébe!
Pedig dehogynem!
A húsvét igazán hirdetésre érdemes! Egyfelől az árusok ideje jött el, s [...]
-
Sokan gondolják, hogy a SEO értelme a magas PageRank érték kiharcolása, s ha megugrik a PR-érték máris száguldani fog a honlap a Google keresőben. Egyébként éppen most zajlik a nagy tavaszi PageRank takarítás, és ha ránéz valaki az általa ismert honlapok elhelyezkedésére és a friss PageRank értékekre - akkor egyelőre inkább csak villódzást lát…
Vagyis az [...]
-
Üzenni számos módon tudunk az Internet felhasználásával. Küldhetünk e-mailt, hozzászólhatunk a másik fél blogbejegyzéséhez, közvetlenül csacsoghatunk egy chat-csatornán, s társaloghatunk a Skype felhasználásával, de küldött képeslapokon is.
A SEO, vagyis a keresőoptimalizálás során is üzenünk, pl. a title vagy a description metatag hordozhatja a mondanivalónkat.
De léteznek más, ritkán használt eszközök is, de ezen üzenetek elküldésekor biztosnak [...]
-
Kemény mondattal indul blog-történelmi útjára a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara cégblogja:
“Megbukik az egypólusú világ, egyre több ország gondolja úgy, nincs kedve dollár milliárdokkal támogatni az amerikai jólétet.”
Aztán gördülékenyen futnak tovább a sorok a válságról, a teendőinkről.
Néhányan, bloggerek, akik beszélgettünk már a cégblog nyitásának fontosságáról - előnyeiről és hátrányairól - a kamara vezetőivel, dolgozóival, izgatottan vártuk a [...]
-
Ezt a bejegyzést és a linkek mögötti világot örmmel és drukkal ajánlom Dr. S. T.-nak és munkatársainak a közelgő blognyitásuk alkalmából!
Nem is egy barátom, ismerősöm indul neki mostanság a cégblog írás rögös útjának, s beszélgetéseink során a hír fogalma is többször előbukkan. Hol úgy, hogy a blog nem olyan, hol pedig úgy, hogy ebben-abban azért mégiscsak [...]
-
Éberling Laci, a hosszú nevű Kulturális Innovációs Kompetencia Központban rám kérdezett, hogy hogyan is zajlott le tulajdonképpen az az elhíresülni látszó gerillamarketing előadásom Szentlőrincen!
- Úgy történt - feleltem -, hogy amikor “felkonferáltak”, akkor én a hátsó sorban ültem, és felállva azonnal elkezdtem a gerillamarketing témát, mondván: a gerilla hátulról, meglepetésszerűen és hatékonyan támad.
Megemlítettem még, hogy [...]
-
Olvasom a CHIP Magazin márciusi számában (az ne zavarjon, kedves Olvasó, hogy még csak februárt írunk, mert ez a lap ennyire gyors!), hogy álruhában, inkognitóban - mint Mátyás király a parasztjait - felmérték a vírusölő ügyfélszolgálatok tettrekészségét.
Mivel éppen vírusölésben vagyok kénytelen elmerülni, holott ehez a tevékenységhez semmi hangulatom, máris elraktározom magamnak: ezt a cikket el fogom [...]
-
Ismerős körben tartottam vitaindító előadást - ahol nagyjából arra kerestük a választ, hogy az adott szervezet (most még hadd tartsam titokban a nevét) indítson-e cégblogot.
Induktív módszert választottam, és azzal kezdtem a társalgást, hogy végigvezettem hallgatóimat az Interneten néhány médiumon, rámutatva a blogokhoz fűződő kapcsolatukra.
Az Index klasszikus internetes médium, a blogok integrálása magas fokú, még az újságírók egy [...]
-
Korábban azon töprengtem e blogban is, hogy a SEO szót inkább a szakma és egyfajta “sznob” réteg használja, míg a potenciális ügyfél inkább hajlik - megfigyelésem szerint - a keresőoptimalizálás szó használata felé.
Ezt az elképzelésemet a gyakorlati munkámban is érvényesítettem, pl. előrébb használtam a keresőoptimalizálás szót, ha a SEO egyáltalán említésre került. (SEO, azaz Search [...]
-
A minap “panaszkodtam” ezeken a “hasábokon”, hogy a NOL-nál vezetett blogok elveszítették PageRank értéküket, a korábbi, valamelyik bejegyzésre mutató linkek pedig célt tévesztenek.
Ezt követően még azt a meglepetést is ki kellett hevernem, hogy a Google kereső a lap saját híreit sem találja meg a tavaly decemberben Az év honlapja címet nyert elektronikus lapnál.
De az igazi meglepetés ma [...]
-
Arról már zsörtölődtem épp eleget, hogy némelyek szemrebbenés nélkül visznek írást a webegységeimből, s arról is, hogy lassan már jól működő iparággá magasztosul, hogy némelyek az RSS csatornákon át vagy más módon összegyűjtik a jobb szerzők műveiből a csóresz-móresz válogatásukat, s így a keresőkben jól szereplő webegységet hoznak létre.
Erre persze tesznek AdWords hirdetést is, ha már [...]
-
Holnap kerül sor az Internet - marketing - cégblog fórumunk második, befejező találkozójára. Most már kifejezetten a céges blogok világával foglalkozunk majd.
Larry Webernek van egy csodálatosan összeszedett mondata, amelyben szinte minden benne van, amit a cégblogoktól elvárhatunk. Így hangzik:
A blogstratégia
“… a blog kitűnő eszközt kínál arra, hogy fokozzuk a vállalatunk, a termékünk vagy a [...]
-
A holnapra készülök, amikor is néhány kisvállalkozás vezetőjével átfutunk egy hosszú íven: a marketing alapfogalmaitól az Interneten, a keresőmarketingen, a keresőoptimalizáláson át a cégblogig.
Sikerként könyvelem majd el, ha tényleg sikerül pár érdeklődő vállalkozót “kiszakítanom” két délelőttre a mindennapokból, hogy együtt újra gondoljuk vállalkozásaink dolgait - az alapoktól.
SWOT analízis lesz ez tulajdonképpen: a gyengeségek, az erősségek, [...]
-
Többen dícsérték e honlap küllemét, s ezek a kedves látogatóim most nyilván megütközve látják: a blog ma egy nagyon leegyszerűsített, puritán arculattal töltődik be. De ezt gyorsan teszi.
A korábbi megjelenés alapjául szolgáló “WP theme” eléggé bőkezűen szórta fotóra és fotó alapú háttérre a bájtokat, s a külföldi sávszélességre szabott pazarló tervezés idehaza visszaütött - szépnek mutatkoztam [...]
-
Honlapot, blogot értékelni sokféleképpen lehet. 2008 magyar honlapja - a média kategóriában - például a következő kritériumok alapján került kiválasztásra: a navigáció könnyedsége, betöltési gyorsaság, aktualitás, az információk bősége…
Ezek a kritériumok nagyjából ugyanolyanok, mint a korábbi években, s a nemzetközi porondon is hasonló a helyzet.
Rekettye Gábor, Kisvállalati marketing (Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007) c. könyvében, - [...]
-
A válság híreivel telve a közbeszéd és a média. Napjaink divatszavai, kifejezései: bedőlt, mélyül, elérte az ágazatot, pénzügyi válság, gyengülő forint, adócsökkentés, elbocsátás, bajban a kkv-ék…
- Azért az szép a Kamarától, ha teszi a dolgát - mondom a telefonba Dr. Orosdy Bélának, a Kamara Marketing Klubja vezetőjének, aki civilben docens, s a PTE KTK Marketing Tanszékén [...]
-
Most, amikor egy jól körbehatárolható ügyfélkörben az Internet - marketing - cégblog gondolatkör szemrevételezésére készülünk, mit is tanácsolhatnék els�?ként? Nyilvánvalóan azt, hogy mindannyian gondoljuk végig: az interneten való jelenlét mit hozott eddig a cégünknek.
�?gy képzelem valahogy, ahogy azt Schneider Ferenc, az Agrix ügyvezet�?je tette éppen ebben a blogban, egy vendégbejegyzésben.
El�?ször arra kereste a választ, hogy vajon [...]
-
A keresőoptimalizálás és a gázválság között látszólag nincs semmiféle összefüggés.
Pedig van.
Mégpedig annyi, hogy ez a jelenség, mármint a vezetékekben a gáznyomás hiánya növeli a cégek vezetőin, a magánvállalkozókon megfigyelhető pszichológiai nyomást.
Egy sor cég, vállalkozás, folyamatos takarékossági kényszerként éli meg a pénzügyi-gazdasági válságot, s nem olyan feladatként, amely a hatékonyságot kell, hogy célozza. Ugyanazokat a merev, feszült [...]
-
Ma pirosra váltott a világ. Ezzel a színnel jelzik az üzleti portálok, ha a részvények ára csökken, s kékkel, ha nő.
(Ha Vistával áldotta meg gépedet a balsors, akkor már bekapcsoláskor láthatod minialkalmazásodon, az IDC Comstock jóvoltából - a világ ma tényleg piros.)
A Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX, ma 3,1 %-kal nyomta le a hangulatunk. A [...]
-
Az előző bejegyzésben, amelyben az Agrix ügyvezetője mondja el véleményét az online marketing terén szerzett tapasztalatairól, megemlíti, hogy a vevők - az internetes kínálat ellenére is -, szeretik kézbe fogni, forgatni, megnézni az árut!
Ebből persze aligha azt a következtetést érdemes levonnunk, hogy a neten kevésbé jól lehet eladni valamely árut, amely kézbe fogható, hanem inkább azt, [...]