Előjáték: úgy másfél éve döntöttem el, hogy én bizony soha többet nem fogok magammal cipelni laptopnak álcázott betontéglákat. Azóta keresem a jó és a még jobb választást a netbookok között...

Egy MSI Wind és egy új Macbook Air
Mint korábban is írtam, számomra örömteli hír volt, hogy az Apple végre úgy gondolta, neki is van helye abban a szegmensben, amit korábban olyan mély megvetéssel kezelt. A netbookokról beszélek persze. És még mielőtt belevágnánk az új Macbookok kivesézésébe, szeretném nyomatékosítani, hogy számomra az új Air gépek (főként a kisebbik) a netbook kategóriában versenyeznek.
A múltkori postom után az Index Apple-ügyi újságírója írt nekem egy emailt, melyben azt targlalta, hogy rosszul gondolom amikor az Airt lenetbookozom, miközben szerinte az egyértelműen a subnotebook kategória. Majd később Handrás hozta fel ezt a témát. Szerinte pedig az új Macbook Air nem netbook, hanem simán notebook.
Az én értelmezésemben kétféle notebook létezik: az egyik az erős gép, ami mellesleg hordozható is. De alapvetően nem szoktuk magunkkal hurcolászni. Ezt hívom notebooknak. Mégpedig azért, mert nagy és nehéz. A másik fajta laptop, aminek kialakításakor arra törekedtek, hogy ultrahordozható legyen, valamint az a filozófia érvényesül, hogy a laptopot alapvetően élő netkapcsolattal használjuk, és aktivitásunk nagyobbik része a cloudban történik, örződik, terem... Ezeket hívom én netbookoknak. Részemről nincs több kategória. És a jövőben is ilyen értelemben fogom használni a notebook/netbook megkülönböztetést.
Na de a lényegtelen szócséplés után vére térjünk rá a lényegre...
[...] Bővebben!