Ma került ki az Indexre az a felhívás, melyből kiderül, hogy a cég alvállakozóval szeretné megcsináltatni szájtjai mobilalkalmazásait. A tenderkiírás szerint az Index az összes fontosabb kiadványára (Index, Velvet, Totalcar, Sportgéza, Dívány, Portfólió, InfoRádió, Blog.hu, Index Fórum, Indafotó, C-Travel, Ongo), és szinte az összes fontosabb mobil platformra (Android, iOS, Symbian, Windows Mobile) szeretne mobilalkalmazást.
A fenti listákból arra következtethetünk, hogy ha létezik is olyan fejlesztőcég Magyarországon, mely képes lefejleszteni 48 darab mobilalkalmazást, az már kérdéses, hogy ezeket milyen minőségben, és főként: mennyi idő alatt tudná leszállítani.
Én, miként már többször jeleztem, nem minden esetben tartom indokoltnak, hogy egyszerűbb online termékekhez mobilalkalmazásokat fejlesszenek. Márcsak azért is, mert ezen alkalmazások folyamatos verziózása, továbbfejlesztése iszonyatos pénzt és időt emészt fel (főként állandó alvállalkozókkal), miközben olyan szintű látogatottságot - főleg magyar piacra fókuszáló projektektől - nem lehet várni, ami visszahozná a fejlesztésre fordított forint(tíz)milliókat, belátható időn belül.
Játékok és összetettebb szoftverek esetében persze nagyon is indokolt mobilalkalmazásban gondolkodni. De itt vélhetően nem erről van szó.
Belekerülne-e egy indexes mobilappba például egy olimpiai vagy foci vébés összeállítás? Követhetőek lennének-e a parlamenti választások hírei, táblázatai, eredményei? A szájton végzett változtatásaokat milyen gyorsan és milyen ütemben vezetnék át az alkalmazásverziókba? Egy symbianos Index-app mennyivel tudna többet egy mobilböngészőre optimalizált Indexnél? Hogyé' egy logócsere? Mennyibe fáj egy színkód megváltoztatása az appban, képek átméretezése, cikkleválogatási logikák implementálása, egy share button?
Ugyancsak fontos probléma, hogy a mobilalkalmazásokba illesztett hirdetések mérése és teljesítménye, hirdetők felé kommunikálása meglehetősen döcögős jelenleg. Tekintve, hogy válságos időket élünk, felmerül a kérdés, hogy vajon üzletileg racionális dolog-e sokmillió forintért mobilalkalmazáserdőket gyártatni alvállalkozókkal.
Mindezekre a problémákra a mobil web appok adnak jobb, költséghatékonyabb, rugalmasabb megoldást. Ám, mint az az indexes felhívásból is kiderül, az Index a mobilapp tendereztetéssel párhuzamosan házon belül fejleszti saját szájtjai mobilböngészőre optimalizált verzióit is. Első ránézésre ez utóbbitól sokkal többet várhatunk.
Mindenesetre a már említett 48 mobilalkalmazás (vagy az azokat elegyítő egy darab szuperalkalmazás), ismerve a hazai tendereztetési gyakorlatot, minden bizonnyal nem fog elkészülni 2011 második féléve előtt. Kérdés, hogy az akkori igényeknek mennyiben fog megfelelni egy ma megálmodott Index szupermobilapp. Persze jobb később, mint soha - vághatnánk vissza szkeptikus sajátmagunknak.
