A médiamegosztó hálózatok esetében eddig inkább csak a hálózat szerkezetéről ejtettem néhány szót, ami kevés. Nem ad választ arra a kérdésre miért is alakulnak ki ezek a hálózatok, miért lépünk be mi ezekbe a hálózatokba. A szakirodalom változatos és meglehetősen sokrétű magyarázatokat ad, de a legtöbb olvasása közben erősen élt bennem a gyanú, hogy a kutatók, bár rendkívül alaposan vizsgálták a torrentek, dc hubok felhasználói szokásait, a megforduló tartalmat, számukra ez valami nagyító alatt vergődő bogár volt. Nem ugyanazt látták amit a felhasználók.
A hálózatelméletben valamiért a magyarok rettenetesen erősek, a matematikusaink szinte fixáltak a témakörre, Erdőstől Bollobáson keresztül Barabásiig a gráfelmélet majd minden jelentős pillanatában ott volt egy honfitársunk keze. Pofátlanul röviden összefoglalva, Erdős és Rényi vázoták fel az egyenletes eloszlású véletlen hálózatok modelljét, és Barabási mutatta ki, hogy a való életben előforduló hálózatok, ismerősi kapcsolataink, a web szerkezete, nem ilyen (hatványfüggvény szerinti eloszlású). A kapcsolatok gócpontokba és elhagyott egy "linkel" összekapcsolt pontokba rendeződnek. Barabási ezt egyébként éppen a web elemzése közben fedezte fel, ami a p2p hálózatok szempontjából roppant érdekes.
A p2p hálózatok ugyanis ezzel ellentétesen nagyjából egyenletes eloszlásúak. Nem tökéletesen azok, de a web szerkezetéhez képest annak lehet mondani (erről majd fellövök néhány saját statisztikát). A p2p hálózatoknak ez a sajátossága, persze a technikai feltételek miatt alakult ki, azokhoz alkalmazkodik a hálózat, nem a résztvevők között magától kialakuló kapcsolatokra alapozza magát. Gyakorlatilag a p2p hálózatokban a résztvevő hozzáférési sebessége egyben meghatározza a kapcsolatai számát is, ami elvileg gyengíti a hálózat önszerveződését, gyakorlatilag viszont nem számít.
Miért nem?
A p2p hálózatokon megforduló tartalom többsége jól azonosítható a felhasználók számára. Tudjuk mit keresünk. Milyen filmet, milyen zenét vagy milyen egyéb anyagokat. Bár a hálózat természetesen a kölcsönösen megosztott tartalomra épül, a megosztás a hálózat mesterséges nem önszerveződő szerkezete miatt nem célzott. A megosztások természetesen kifejezik a résztvevők érdeklődési körét, a self-presentation része a hálózatnak. Mégis, a másodlagos megosztónak (disztribútornak) szinte mindegy mihez férnek hozzá a többiek, hiszen nincs személyes ösztönző arra, hogy valamit konkrétan megosszon a többiekkel. A közösség arctalan, a kapcsolatokat tartalom iránti egyéni szükségletek vezérlik(frappánsan angolul: seeking driven).
A web 2.0 médiamegosztók mindkét szempontból fordítva működnek. A tartalom legtöbb esetben anonim, a résztvevők részéről előzetes jól meghatározott igény az egyes tartalmakra kicsi. Néhány híres, vagy hírhedt videótol eltekintve gyanítom nem keresünk rá az egyes videókra, megkapjuk, belebotlunk valahol (szögezzük le: nincsenek adataim, ez inkább csak sejtés). A web 2.0 hálózatok résztvevői viszont önszerveződő módon kapcsolódnak (ahogy a web 2.0 definícióban is áll), a megosztás (linkelés, beágyazás) nagyon is célzott kommunikatív aktus, afféle 21 századi sztorizás, anekdotázás, vagy hírközlés (legyen : pushing driven).
Néhány további felvetés, kérdés.
Social entertaining 2 percben
Nem tudom lehet e általános időkorlátot állítani a megosztott videók hosszára, de az azért egyértelmű, hogy az össznépi linkelés, emailezés, beéágyazás láncolatába inkább korlátozott hosszúságú videók férnek bele (anekdota faktor). Nem valószínű, hogy a Sátántangónak nagy karrierje lenne a Youtube-on, vagy a Videobomb-on.
Stabil elérés
A centrazilált médiamegosztók egyik előnye a p2p rendszerekkel szemben a stabil elérés. Ebből a szempontból kérdéses pl a Joost sikere, nem tudni, tolerálják e a felhasználók/résztvevők a bizonytalan elérést, azt hogy a tartalmak sebessége nagyban függ a tartalom népszerűségétől is. Különösen kockázatosnak tartom a p2p megoldást realtime, streaming tartalom esetén. Amíg a résztvevők a download&view módban a letöltést a tranzakciós költség részének tekintik, ráadásul az élményt nem rontja legfeljebb késlelteti, a lassú, instabil kapcsolat, valós idejű streaming tartalomfogyasztás esetén olyan minőségi hiányosság lehet a fogyasztó szemében, ami ennek a megoldásnak a létét is megkérdőjelezheti.
p2p vs centralizált
Mivel jogász a legkevésbé sem vagyok, csak kérdésnek vetném fel: lehet e jogi következménye, értsd a p2p hálózatokhoz képest egyértelműbb jogi felelőssége a a videomegosztók tulajdonosának, az illegális tartalmak esetében?
Egyenlőre ennyi. Egy darabig most pihenni fognak a hálózatok a blogon (közben azért igyekszem korrekt formába önteni, tovább tisztítani az eddigieket), legközelebb élményjavak, árdiszkrimináció, meg kötegelés mélyebben.
