pNos, hamarosan változik a quot;full disclosurequot; a Webisztánon (itt, a jobb hasábban). Március elsejével ugyanis felmondtam az Indexnél. Majdnem három évig voltam az Index és az Inda tanácsadója. Aztán úgy alakult, hogy jobbnak láttam váltani. Az elhatározást követően persze egyből azon is gondolkodnia kell az embernek, hogy merre tovább. A kínálkozó lehetőségek közül a a href="http://www.virgo.hu/"Virgo/a tűnt számomra most a jó választásnak. Náluk szintén tanácsadóként fogok dolgozni. Remélem, hogy legalább annyira eredményesen, mint korábbi munkahelyeimen. Ennek a blognak az életében ez mindössze annyi változást jelent, hogy ezentúl nem az indexes/indás, hanem inkább a Virgo projektjeivel kapcsolatos témáknál kell számításba vennetek, hogy hol dolgozom. Azt gondolom, hogy ennyi átláthatósággal most is tartozom minden olvasónak./p pA Webisztán egyelőre marad a bloghu alatt. lt;/fyigt;/ppa href="http://webisztan.blog.hu/2009/02/19/szolgalati_kozlemeny_525#comments"img class="item_ctp" src="http://blog.hu/goldmine/rssimg.php?id=950068" border="0" //a/p