Mivel már pár hete az egyik kereskedelmi csatornán is rendszeresen reklámozták, valamint Budapesten és az ország többi pontján is óriásplakátokon látható volt, ezért ma rászántuk a délutánt és kimentünk a Hősök terére Nemzeti vágta nézni.

Tájékozódni a rendezvény weboldalán próbáltunk, ami igaz, hogy sikerült, de ha már ennyi pénzt elköltöttek (1 mrd körül), akkor illett volna egy igényesebb oldalt is készíteni. Szerintem.
Délután 3 óra körül indultunk el, számítva arra, hogy a Felvonulási téren tudunk parkolni. Mivel mindenhol olvasható volt, hogy a rendezvény ingyenes, ezért gondoltam, a parkolás is az lesz. A téren, mikor odaértünk sok szabad hely nem volt, mivel egyik fele VIP parkoló volt s másik fele pedig a halandóké. A szabad parkoló fullon tele volt, a VIP-ben kb 25%-a volt kihasználva a helynek, mégsem engedték be a parkolót kereső autósokat. Találtunk a Városligetben egy üresen tátongó helyet, így gyorsan le is dobtuk a kocsit.
Átsétáltunk a Jégpálya melletti sétányon, ahol éppen akkor jelent meg kb. 30-40 honfoglaló lovasnak öltözött lovas. (Legalábbis nekem annak tűntek…) A Jégpálya lett egyébként a rendezvény egyik karámja, rendesen tele volt, ahogyan az a lenti képen is látható.

Ezt követően próbáltunk kijutni a Hősök terére, de kordon kordon hátán, az utak nagy részére csak VIP vendégek mehettek be. Így megkerültük a Szépművészeti múzeumot, ahonnan gyorsan egy sárga bankos (Ő volt a főszponzor, a nevét nem írom le, a képeken látható) sátorba botlottunk.

Azt el lehet mondani az egész rendezvényről, hogy nem telt el 1 perc, hogy ne találkoztunk volna valahol a sárga bank valamilyen reklámeszközével. Volt ugye az a nagy sátor, voltak “okosfiúk” és “okoslányok”, a fiúk hátán egy PC a fejük felett egy monitor, kezükbe fényképezőgép és a tömeget fényképezték, majd aki kérte, e-mailen is megkapta a képet.

Akkor a sárga banknak voltak még riksái is, amelyek folyton fel-fel bukkantak, ahogyan fuvarozták a népet. Nem tudom, hogy mennyi riksa lehetett, de tényleg ott voltak mindenhol. Ügyesek voltak a marketingesek, le a kalappal előttük.

Térjünk vissza a fő programra a Vágtára. Elindultunk a hősök tere fel, ahol laikusan megpróbáltunk az egyik lelátóra felmenni, ami persze VIP volt. Andy Vajna is ott mosolygott a lelátón, illetve szemmel láthatóan a sárga bank dolgozói és családtagjai is itt kaptak helyet…

A nép, az vagy a körpályán kívülről nézelődhetett, vagy ha vette a fáradtságot és kivárta a minimum 300 méteres embersort, akkor egy hídon be tudott menni a Hősök terére. Mi ez nem tettük meg, mivel a sor alig haladt és volt vagy 30 fok. Ahogyan fél füllel hallottam, belülről sem lehetett sokkal többet látni, mint kívülről. Ez egészen pontosan a semmivel volt egyenlő. Ha pontosan a pálya szélén álltak az emberek, lehet, hogy láttak, de több százezer ember nem fér ott el… Tetszik, nem tetszik, de a rendezvény ezen része sz@rul volt szervezve.
Miután rájöttünk, hogy a lovakat és lovasokat maximum a kivetítőkön láthatjuk, elindultunk az Andrássy út fele, ahol azon települések sátrai voltak, akik részt vettek a vágtán, illetve kézművesek, lángososok, kolbászosok és ehhez hasonlók voltak megtalálhatók. Mondanom Írnom sem kell, hogy itt is maximum lépésben lehetett csak haladni.

Elmentük a végére, majd újra vissza a Hősök terére, de nem volt egy olyan portéka sem, amit érdemesnek láttunk volna vásárolni. Mivel kocsival voltam, a sör is ugrott, de Chris barátom és Kati persze elsörözgettek mellettem. Igen, néha szúrós szemmel néztem rájuk, miközben kortyolgattam az ásványvizemet…
Mire visszaértünk a térre, már véget ért a szombati program, így lehetett látni, hogy milyen is valójában a pálya, mit lehet látni.

Holnap Ma az RTL klub 16:20-kor kezdődő műsorán valószínűleg ezt majd nem lehet láni, persze ha ügyesek lesznek a kameramanek.
A Felvonulási téren belefutottunk abba a homokórába, amelyet ha minden igaz 2004 év végén avattak fel, de még egyikünk sem látott. Állítólag egy év alatt pörög le a benne lévő homok és akkor minden szilveszterkor átfordul átfordítják egy csörlővel.

“Az időt ábrázoló, s annak emlékművet állító, 60 tonnás szerkezet megvalósításához a Miniszterelnöki Hivatal 240 millió forinttal járult hozzá, további 80 milliót a magánszféra adott össze.” - via Origo
Nagyjából ez volt, amit láttunk, tapasztaltunk, ha lesz jövőre is, biztosan nem megyünk el. Esetleg akkor, ha az ötletgazda Geszti Péter ki nem talál valami normálisabb lelátót, hogy valamit látni is tudjon az, aki nem a rendezők körébe tartozik…