Ma a szokásos reggeli kávém kortyolgatása közben, érdekes hírre bukkantam (közben pedig elfelejtettem cukrot tenni a kávémba, de már mindegy, mert megittam). Tehát a lényeg: a Lenovo cég visszahívott kicsivel több, mint kétszázezer akkumulátort, amelyeket a ThinkPad R60/R60e, T60/T60p illetve a Z60m/Z61e/Z61m/Z61p modellekkel együtt adtak el, a 2005-ös év végétől, egészen az elmúlt hónapig. Ha pesszimista akarok lenni, akkor ez egyértelműen pech, optimista hozzáállásom mégis azt diktálja, hogy tulajdonképpen kész szerencse, hogy nem többet kellett visszahívni, hiszen járhattak volna úgyis, mint tavaly, akkor ugyanis a visszahívott akksik száma két és félszer több volt.
Aki esetleg érintett az ügyben annak érdemes lehet ellátogatni a Lenovo
honlapjára.