Újra Internet Hungary, újra Tihany. Ma egész nap előadásokon voltam, volt pár érdekes, de egy nap után azt mondom, hogy a tavalyi első nap tartalmasabbnak tűnt. A gazdasággal kapcsolatos problémák miatt, szinte nem volt olyan előadó, aki ne említette volna a jelenlegi állapotokat, valamint politikáról is volt akarva, akaratlanul szó, de kicsit ezt én ma sokalltam.

A helyszín, mármint a Balaton part jó, de ha a konferencián van a nép, (márpedig hol lenne) akkor sok értelme nincs szerintem, mert úgysem látja az egész napos zárt tér miatt. Emiatt úgy gondolom, hogy sok más hely van még, ahol meg lehetne ezt rendezni, de gondolom a szervezőknek megvan az okuk a nemváltásra… Pedig ráférne szerintem. A Club Tihany, olyan amilyen, nem változott semmit.
Most itt lesz egy kis kitérő, ami nem szervesen a konferenciához tartozik, de mivel itt történt és nem akartam emiatt egy külön cikket írni, idekerült.
Az ember gondolja, hogy ha valahol, akkor itt, az internet ellátottság nem kellene, hogy gondot okozzon. Okoz. Az előadások alatt igaz, hogy van free wifi, de a sebessége az alábbi speedtest.net-es mérésen látható. Nem hiszem, hogy ez 2008-ban itt elvárható.

A szállodában, a szobában is van wifi. DE. Annak ellenére, hogy a rendezvény fő támogatója a T (annak ellenére, hogy a konferencián mintha nem Ő adná a vonalat…), csak fizetés után használható. Ez sem gond, sokan vagyunk, legyen díja, de minimum elvárható lenne, hogy kedvezőbb legyen, mint a normál HotSpot díjazás. Nem az. (Tavaly még ingyenes volt egyébként.)
OK, hotspot kártya megkap, lekapar, majd ahogyan a kártyára is írva vagyon, indítsa el böngészőjét. Igen ám, de érkezik a következő ablak:

OK, tanúsítvány kézzel hozzáad, frissít, vár, oldal betöltődik. Név és jelszó megad, vár. Furcsálltam a sebességét, gondoltam, ha már fizetős, csak lesz minimum 1M. Ahogyan az a fenti mérésen látható, nincs annyi. Közel sem, ráadásul az elmúlt 1 óra alatt 3 alkalommal kellett pingelnem, hogy legyen kapcsolatom. Az előbb ránéztem arra a lapra, amelyen a kapcsolati ablak van nyitva, erre mit látok?
RootCause=javax.servlet.ServletException: The session “172.28.44.246″ could not be authenticated because there was not enough memory available.
Nem értem, hogy 2008-ban amikor a wifi már alap igény lenne, miért nincs erőforrás, hogy az eszközök, amelyekkel szolgáltatnak normálisan fel legyenek konfigurálva, karban lennének tartva. Nem fér bele a keretbe egy digitális hitelesítés, hogy legalább a belépés ne okozzon gondot? Azt ne felejtsük el, hogy gyakorlott felhasználó lennék, aki el-el boldogul ilyen problémákkal, de szerintem egyeltalán nem is kellene ezeknek lennie…
update: most 23:46 van és elfogadható a sebesség, akkor valószínűleg amikor netezni kezdtem le volt terhelve a hálózat…
Vissza a konferenciához….
Az látható/hallható az előadásokból, hogy ma már nem az a kérdés, hogy használjuk-e az internetet, hanem egyre inkább a hogyan használjuk, mit használjunk a kérdés.
Nekem ma Hankiss Elemér előadása tetszett a legjobban, aki sajátságos megközelítésből ment neki a témának. Poénos prezentációval és stílussal adott elő, többször is megtapsolta a közönség. Jó volt. Felnyitotta a hallgatóság szemét, hogy az Ő szemszögéből milyen problémák vannak az internettel, felhozva példának az igazság szóra adott keresőtalálatokat. Érdemes megnézni.
Ethan Zuckerman a Harvardi Jogi Egyetem Berkman Center for Internet and Society központjában dolgozik kutatóként. Az információs és kommunikációs technológia területén részletesen foglalkozik a telekommunikációs politikával, a szabad és nyílt forráskódú szoftverekkel és a polgári médiával. Előadásában a szólás szabadságáról, a közösségi oldalak erejéről beszélte. A prezentációjában tetszett, hogy próbált alkalmazkodni az országhoz, a myspace és a facebook mögött az iwiw-et is megemlítette, valamint a flickr-ről Tihany képekkel illusztrálta az előadást.
Meghallgattam Tracy Russo demokrata online stratéga előadását az USA-ból, aki az elnökválasztással járó példákat mutatta be, hogy Barack Obama mennyivel jobban és hatásosabban használja az online médiát a kampányában. Pl. YouTube
Horváth László szintén USA-ból érkezett, aki érdekes számokat mutatott az amerikai piacra bevándorló cégekről és az elvárásokról. Például érdekes, hogy amíg az 1980-as években a cégek 7%-át, addig a 2000-es években a cégek 50%-át bevándorló alapította. Gondoljunk csak pl. Sergey Brin-re…
Tavaly is volt különterem, de ma tisztán látható volt, hogy a squash pálya, ahol a különterem rögtönözve van, már kicsi. Többször is próbáltam becsatlakozni, de mivel a teremben már nem volt hely, csak a folyosón, nem nagyon lehetett hallani a háttérzörej miatt. :( Ráadásul holnap lesz több érdekes előadás is, nem tudom, hogyan fogunk elférni, de majd beszámolok.
Uj Péter és Erdélyi Zsolt Superman a nap végén egy laza beszélgetésben témázott a “Lehet-e Magyarországon webpárt?” kérdésen, de elég gyengére sikerült. Bízom benne, hogy a holnapi nap tartalmasabb, érdekesebb lesz.