Posted: August 10th, 2007, 7:16pm CEST
A felhasználók szempontjából leginkább az olykor idegtépő lassúság és a nehézkes navigáció okozhat gondot (meg persze a vandál avatárok és hasonlók); üzleti szempontból pedig az, hogy egyelőre nem igazán lehet belőle pénzt csinálni. Miközben valóban meggyőzően hangzik, hogy immár több mint hét millió virtuális személyiséget dobtak össze maguknak aSecond Life látogatói, aközben egy hónap alatt mindössze egy millióan csatlakoztak be, és ezek közül is mindössze százezer volt amerikai, tehát ha egy amerikai cég ebben a virtuális világban is reklámozni akarja magát, akkor nincs éppen könnyű dolga. Egy véletlenszerűen kiválasztott 2007. júniusi napon az IBM Innovációs szigete 281, míg aCoke Virtuális Szomjúság pavilonja mindössze 27 látogatóval büszkélkedhetett, noha egy ilyen helyet nem éppen olcsó mulatság virtuálisan fenntartani: a költségek akár fél millió dollárra is rúghatnak egy év alatt.
Analógiaként szeritnem leginkább az úgynevezett dot com buborék (vagy internet buborék, ha úgy jobban tetszik) felfúvódása és kipukkadása kínálkozik. 2000. előtt volt egy időszak, amikor mindenki internetes cégekre esküdött- most a Second Life-ban felépítendő virtuális cég a sláger, és nem nehéz előre látni, hogy ez (legalábbis a mostani a formájában) ugyanúgy nem fogja megváltani a világot, mint ahogyan annak idején sem ez történt.
Persze ugyanúgy hiba lenne csak legyinteni az egész Second Life-jelenségre, mint ahogy a dot com lufi leeresztése után is hiba lett volna arra következtetni, hogy ha az internet nem jó mindenre, akkor semmire sem jó. A Second Life ugyanis - hiába szerepel a nevében a "második" - még igencsak az első lépés a maga területén, és a második talán az lesz (vagy nem az lesz, ki tudja), hogy megjelennek azok a megoldások, melyek lehetővé teszik, hogy az egyik virtuális világból könnyedén átjussunk a másikba az avatárunkkal (mondjuk aSecond Life-ból a World of Warcraft-ba). Mindent egybevetve pedig a Second Life-ra jellemző technológia (felfogás, bármi) várhatóan ugyanúgy bele fog épülni az internetes mindennapokba, mint ahogy ez a dot com cégek fejlesztéseivel is történt - függetlenül attól, hogy az adott cégeknek sikerült-e túlélniük a robbanásszerű felfutást követő visszaesést.