-
Posted: August 31st, 2007, 10:06pm CEST
Kínában persze mintegy 10 millióan olvasnak on-line regényeket; több ezer irodalmi site működik; több mint 100 ezer amatőr teszi közzé a hálózaton fantasy vagy éppen szerelmi történetét, és amikor egy - rendszerint - anonim oldal nyolc számjegyű letöltést ér el, akkor a hagyományos tégla és habarcs (pontosabban papír és nyomdafesték) kiadók is jelentkeznek a szerzőnél (meg a filmesek és játékfejlesztők is).
Egy sikeres (és szorgalmas) író akár napi 20-30 A 4-es oldalnyi szöveget is megír, amit - ha elég jónak találják - az irodalmi site-ok VIP-szekcióikban tesznek hozzáférhetővé az olvasók számára némi pénz ellenében. Korábban bevett gyakorlat volt, hogy aki nyomtatásban is látni akarta a művét, azt a való világ kiadói arra kötelezték, hogy a történet végét csak papíralapon mesélje (és ez a megoldás persze kellőképpen idegesítette a fizetős on-line olvasókat), de ma már számos szerző eleget keres ahhoz az interneten is, hogy a hagyományos formát teljesen kihagyja.
Ami egyfelől - szerintem - nagyon jó megoldásnak hangzik. Másfelől viszont Kína esetében minden bizonnyal rengeteget számít az is, hogy egy hatalmas torta kis szelete is hatalmas, és én arra tippelek, hogy nálunk például nem lenne ahhoz elég olvasó, hogy beváljon a dolog.
-
Posted: August 31st, 2007, 10:06pm CEST
Egy sikeres kínai on-line regényt hat millióan olvastak a hálózaton, és egyáltalán nem mellékesen 600 ezer nyomtatott példány is elkelt belőle. De olyan is akadt, amiből egy milliót adtak el a könyvesboltokban. Vagyis a hagyományos panasszal éppen ellentétesen, mely szerint az internetes elérhetőség rontja mondjuk a zenei CD eladhatóságát, itt éppen fordítva működik a rendszer.
-
Posted: August 27th, 2007, 5:54pm CEST
Az vezetett az úgynevezett bothordák támadásához, hogy Észtország fővárosából, Tallinnból eltávolítottak - nagyon is valós utcai zavargásoktól kísérve - egy II. világháborús szovjet emlékművet, és utóbb még olyan feltételezéseket is lehetett hallani, hogy esetleg az önérzetében sértett orosz kormány keze lenne a dologban.
De mint mostanra kiderült, ilyesmiről persze szó sincs. Annál inkább van viszont szó önérzetükben sértett orosz crackerekről, akik más internetezők gépeit az ellenőrzésük alá vonva és zombivá változtatva képesek voltak egy olyan méretű internetes támadást kezdeményezni, amely megbénította az ország internetét.
Feltehetően persze nem ez az első eset, hogy rossz fiúk ilyesmit csinálnak, de mostanra jutottunk oda, hogy érdemes átgondolnunk néhány dolgot. Első sorban azt, hogy néhány évvel ezelőtt még lehetett azzal érvelni, hogy mindenkinek magánügye, hogy hogy mennyire védi (vagy nem védi) az internetre csatlakoztatott gépét, mert legfeljebb betörnek hozzá, és viselnie kell a következményeket. De ha így dönt, akkor döntsön így.
Ma viszont már ha védtelenül hagyjuk a gépünket, akkor ezzel nem csupán a saját biztonságunkat veszélyeztetjük, hanem másokét is - valahogy úgy, mintha megbízható fék nélkül merészkednénk ki a közutakra, és nem csak magunkat veszélyeztetnénk. Az internet esetében ugyanis a rossz fiúk a zombivá tett számítógépek segítségével halmoznak fel akkora számítási kapacitást, hogy egy egész ország hálózatát is meg tudják bénítani. Vagyis: a megoldás a rendszeres tűzfal-teszt; a vírusírtás, a spyware-szűrés, és így tovább.
a Wigwam nyitó lapja meg egy tűzfaltesztem eredménye (nem a Wigwamon)
Mivel nem szeretnék az egyik vagy másik cégnek reklámot csinálni, ezért első lépésben csak a Wigwamot ajánlom mindenki figyelmébe, aki esetleg még nem ismeri, de ezzel persze nem biztos, hogy vége van a történetnek. Mert legalábbis elképzelhető, hogy a nem is olyan távoli jövőben majd a különböző kormányok is elkezdik az eddiginél jobban elvárni, hogy ne lehessen a hálózatba kötött gépeket csak úgy felhasználni a "nemzeti infrastruktúra" ellen, és ez az operációs rendszer gyártójától az internetszolgáltatókig meglehetősen sokakat érinthet.
Ami pedig a felhasználókat illeti, az ő oldalukról nézve egyéb forgatókönyvek mellett az is elképzelhető, hogy az internetezés majd nem annyira a biciklizésre fog hasonlítani, ahol ugye gyakorlatilag nincsenek mindenféle vizsgákhoz kötött feltételek, és ahol ugye mindenki olyan gépet használ, amilyet jól esik, hanem az autóvezetéshez annak minden megkötööttségével és szabályozásával.
És ez azért eléggé nagy különbség lenne.
-
Posted: August 27th, 2007, 5:54pm CEST
Egy on-line támadás néhány hónapja lényegében megbénította Észtország: a legbekábelezettebb európai ország hálózatát, és ez egyben azt is jelenti, hogy ideje újragondolnunk néhány dolgot.
-
Posted: August 21st, 2007, 11:08pm CEST
Méghozzá az úgynevezett nedves (wet) mesterséges életet, amely ugyanabban a környezetben életképes és fejlődik, mint amelyben mi is élünk, és ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert létezik a mesterséges életnek (Artificial Life vagy ALife, esetleg AL, ha így jobban tetszik) egy számítógépes irányzata is, ahol a cél az, hogy olyan, digitális organizmusokat hozzunk létre, melyek egy számítógépen belül képesek az összes életfunkciót produkálni a táplálkozástól a szaporodásig és a fejlődésig bezárólag.
A nedves mesterséges élet megvalósításáig persze bőven van még tennivaló (egyelőre még mesterséges membránt sem tudunk csinálni, nemhogy mesterséges DNS-t), és bár a kutatók optimisták, és azt remélik, hogy ez alapvető jelentőségű áttörés lesz, ez egészen biztosan nem lesz egyszerű.
Különösen, hogy amikor 1953-ban egy Stanley Miller nevű továbbképzős hallgató a Chicagói Egyetemen nekiállt, hogy a Föld feltételezett őslégkörét szimulálja, akkor néhány napon belül megjelentek az aminó savak meg mindenféle szerves vegyületek is a lombikjában. Úgyhogy a tanára, a Nobel-díja Harold Urey, elégedetten jegyezte meg, hogy "ha a teremtő nem így csinálta, akkor túlbonyolította a dolgot".
De az optimizmusa több mint túlzottnak bizonyult, és most, több mint ötven évvel ezt a kísérletet követően még mindig csak reménykedünk - ahelyett, hogy valóban képesek lennénk nedves mesterséges életet létrehozni.
Viszont attól, hogy eddig nem sikerült, nem biztos, hogy a jövőben sem fog. Akár már a viszonylag közeli jövőben is, és annak nem csupán a biológia további fejlődésére lenne komoly hatása, hanem várhatóan arra is, ahogyan a világra meg az emberiségre és az emberiség jövőbeni lehetőségeire gondolunk.
-
Posted: August 21st, 2007, 11:08pm CEST
Egyes elképzelések szerint jobb esetben három éven, rosszabb esetben legfeljebb egy évtizeden belül képesek leszünk az alapoktól kiindulva teljesen új és eredeti, a miénktől független mesterséges életet előállítani.
-
Posted: August 17th, 2007, 10:23pm CEST
A brazil Sao Paulonak 11 millió lakosa van, valamint 8 ezer olyan óriás hirdetőtáblája, amelyen tilos hirdetni, és hasonlóképpen nincsenek reklámok a házfalakon, a villamosok, taxik és a buszok oldalán meg mindenütt másutt sem. Az ottani polgármester szerint ugyanis ami jelenleg reklámozás címén a közterületeken folyik, az egyszerűen tűrhetetlen, és ennek megfelelően még az üzletek elejére is legfeljebb egy 1,5x10 méteres feliratot enged kitenni.
Amire a szabályozást ellenző reklámcégek azt mondták, hogy miközben emiatt húsz ezer ember veszíti el az állást, aközben a város a jövőben nagyjából úgy fog kinézni, mintha a valahai szocialista tömbhöz tartozna.
Másfelől viszont olyan beszámolókat is olvasni, hogy egyes, most eltávolított óriás-hirdetőtáblák mögül olyan házak bukkantak elő, melyeket eddig egyszerűen nem lehetett látni, és Sao Paulo építészeti képe is megváltozott. Mindent egybevetve tehát miért is ne lépnénk fel a levegő- meg a környezet- és zajszennyezés mellett a a vizuális környezetszennyezés ellen is? Bár korántsem vagyok benne biztos, hogy a teljes tiltás jelenti a tökéletes megoldást, azért mindenképpen szívesen képzelek el egy olyan jövőt, ahol nem válhat kedvenc városom/élőhelyem minden egyes négyzetcentimétere reklámhordozó felületté.
-
Posted: August 17th, 2007, 10:23pm CEST
A világ egyik legnagyobb városában 2006 vége óta tilos bármilyen reklám a közterületeken.
-
Posted: August 14th, 2007, 10:10pm CEST
Az elképzelés két
feltételezésen alapul, és igazából még csak nem is különösebben új.
Egyfelől azon, hogy egy mind fejlettebb civilizáció egyre nagyobb
számítási kapacitással rendelkezik, és egyszer majd (akár ötven, akár
öt millió év múlva, ez most számunkra mindegy) eljut oda, hogy
képes legyen tökéletesen valóságosnak látszó számítógépes világokat és
abban magukat tökéletesen valóságosnak érző, gondolkodó lényeket
létrehozni. És ugye rosszabb esetben - ellentétben a Mátrix meséjével -
egy ilyen helyzetben, ha belül vagyunk, akkor még csak meg sem
bizonyosodhatunk róla, hogy nem valóságos, ami körülvesz minket
(illetve, hogy nem úgy valóságos, mint ahogyan gondoljuk).
Másfelől
az is ott van emögött a feltételezés mögött, hogy a mind fejlettebbé
váló civilizáció él is ezzel a lehetőséggel ahelyett, hogy egy teljesen
más irányba indulna el, és az egészet most felvető oxfordi kutató "úgy
érzi", hogy ennek a Mátrix-megoldás valószínűsége egy az öthöz. Amire
persze a leginkább azt érdemes válaszolni, hogy mivel senki sem tudja,
hogy valójában mekkora, ezért teljesen érdektelen, hogy mit saccolunk,
tippelünk, álmodunk meg, és így tovább. Ugyanis egyszerűen nem tudjuk,
hogy miként lehetne ezt megbecsülni, és innentől kezdve komolytalan az
egész.
-
Posted: August 14th, 2007, 10:10pm CEST
Egy angol kutató szerint kb. 20 százalék esélye van annak, hogy valójában egy számítógépes szimulációban élünk. De ennek a kijelentésnek ebben a formában nincs sok értelme.
-
Posted: August 10th, 2007, 7:16pm CEST
A felhasználók szempontjából leginkább az olykor idegtépő lassúság és a nehézkes navigáció okozhat gondot (meg persze a vandál avatárok és hasonlók); üzleti szempontból pedig az, hogy egyelőre nem igazán lehet belőle pénzt csinálni. Miközben valóban meggyőzően hangzik, hogy immár több mint hét millió virtuális személyiséget dobtak össze maguknak aSecond Life látogatói, aközben egy hónap alatt mindössze egy millióan csatlakoztak be, és ezek közül is mindössze százezer volt amerikai, tehát ha egy amerikai cég ebben a virtuális világban is reklámozni akarja magát, akkor nincs éppen könnyű dolga. Egy véletlenszerűen kiválasztott 2007. júniusi napon az IBM Innovációs szigete 281, míg aCoke Virtuális Szomjúság pavilonja mindössze 27 látogatóval büszkélkedhetett, noha egy ilyen helyet nem éppen olcsó mulatság virtuálisan fenntartani: a költségek akár fél millió dollárra is rúghatnak egy év alatt.
Analógiaként szeritnem leginkább az úgynevezett dot com buborék (vagy internet buborék, ha úgy jobban tetszik) felfúvódása és kipukkadása kínálkozik. 2000. előtt volt egy időszak, amikor mindenki internetes cégekre esküdött- most a Second Life-ban felépítendő virtuális cég a sláger, és nem nehéz előre látni, hogy ez (legalábbis a mostani a formájában) ugyanúgy nem fogja megváltani a világot, mint ahogyan annak idején sem ez történt.
Persze ugyanúgy hiba lenne csak legyinteni az egész Second Life-jelenségre, mint ahogy a dot com lufi leeresztése után is hiba lett volna arra következtetni, hogy ha az internet nem jó mindenre, akkor semmire sem jó. A Second Life ugyanis - hiába szerepel a nevében a "második" - még igencsak az első lépés a maga területén, és a második talán az lesz (vagy nem az lesz, ki tudja), hogy megjelennek azok a megoldások, melyek lehetővé teszik, hogy az egyik virtuális világból könnyedén átjussunk a másikba az avatárunkkal (mondjuk aSecond Life-ból a World of Warcraft-ba). Mindent egybevetve pedig a Second Life-ra jellemző technológia (felfogás, bármi) várhatóan ugyanúgy bele fog épülni az internetes mindennapokba, mint ahogy ez a dot com cégek fejlesztéseivel is történt - függetlenül attól, hogy az adott cégeknek sikerült-e túlélniük a robbanásszerű felfutást követő visszaesést.
-
Posted: August 10th, 2007, 7:16pm CEST
A Time a felhasználói szemszögből nem régiben az öt legrosszabb és leginkább elkerülendő site közé sorolta a Second Life-t, és egyelőre a virtuális cégépítőknek sem éppen kifizetődő. De ez persze csak a kezdet.
-
Posted: August 7th, 2007, 7:01pm CEST
Az ötlet a magyar származású Nicholas Kurtitől (Magyarul: Kürti Miklós) és a francia Hervé Thistől ered: ez utóbbi már PhD-zett is ebből a szakterületből, és saját kutatólaboratóriuma van. A dolognak pedig valami olyasmi a lényege, hogy a "nagyanyáink bölcsessége" típusú, a sütés-főzés hogyanjára vonatkozó megállapítások mellett tudományos szempontból vizsgáljuk meg a hagyományos recepteket is; továbbá azt, hogy miként tudunk újabb (és persze finom) ételeket létrehozni. Thin például olyan receptet generált le - állítólag átütő sikerrel -, amelyben keserű narancs, fésűs kagyló és füstölt disznóemlő is szerepelt. Ami a molekuláris gasztronómia hívei szerint egyben alkalmas arra is, hogy a mindenapi életben is megmutassa, hogy a tudomány erdeményeinek felhasználása nem csupán hasznos, de kellemes is lehet (bár egy vegetáriánus nem biztos, hogy meggyőzőnek találná ezt a példát:-)
A történész Roy Strong a terített asztal és a lakoma történetéről írva azt állapítja meg, hogy valamikor az 1980-as évek végére/utánra beléptünk "a terített asztal utáni társadalomba": folyamatos nassolás; gyorsételek; egyre kevesebb embernek fontos, hogy másokkal együtt költsön el egy étkezést, és így tovább. Lehet, hogy néhány év múlva már ugyanúgy nem fog kreativitást kívánni egy új étel kitalálása és elkészítése, mint ahogy most nem kíván kreativitást, hogy elővegyük a gyorsfagyasztott pizzát?
-
Posted: August 7th, 2007, 7:01pm CEST
Miként nevéből is sejteni lehet, a molekuláris gasztronómia az ételkészítés/főzés tudományos alapokra helyezését célozza meg. Akár úgy is felfoghatjuk a dolgot, hogy eddig csupán azért beszéltünk konyhaművészetről, mert nem tudtuk megmondani, hogy pontosan mit és hogyan kellene csinálni.
-
Posted: August 4th, 2007, 9:35am CEST
Ami a kiképző központokat illeti, miközben persze egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a Second Life-ban nem tisztességes szándékú emberek is összeverődnek, és adott esetben toborzásra is lehet használni a virtuális teret, aközben a terrorizmus nagyon is gyakorlati tevékenység, és nem igazán lehetavatárokon keresztül elsajátítani. Attól azért még messze vagyunk, hogy mostantól az afganisztáni kiképző központok helyett a Second Life-ba küldjék az erőszakszervezetek a tagjaikat. Még akkor is, ha például a Second Life Liberation Army az utóbbi hónapokban virtuális atomtámadásokat hajtott végre. Amivel személy szerint egyáltalán nem rokonszenveznem, és arról sem vagyok meggyőződve, hogy aki hajlandó egy játékvilágban ilyet csinálni, az szükségképpen hajlandó lesz a valóságban is. Lehet, hogy alábecsülöm őket, de számomra nem hangzik igazán komolyan, hogy "a cél azavatárok alapvető politikai jogainak kiharcolása".
elterjedni, hogy Másfelől 2006 tavaszán még arról lehetett hallani, hogy a terroristák majd a Google Earth-et használják majd fel a céljaikra, és ez tulajdonképpen törvényszerű volt, mert egy-egy új közeg/platform/bármi felfutásakor mindig el szoktak terjedni arémhírek is, melyek szerint ezzel az infokalipszis négy lovasa: a terroristák, drogkereskedők, pedofilok és pénzmosók élnek vissza.
Méghozzá attól függetlenül fognak az ilyen rémhírek elterjedni, hogy van-e valami alapja a dolognak, és ezért érdemes mindig ésszerű fenntartásokkal kezelni az ilyet.
-
Posted: August 4th, 2007, 9:35am CEST
Állítólag ma már terrorista kiképző központok is működhetnek a Second Life-ban, de ez valójában nem más most, mint a szokásos forgatókönyv. Vagyis: nem történt más, mint hogy állítólag megjelent a színen az infokalipszis négy lovasa is.
-
Posted: August 1st, 2007, 7:21pm CEST
A lámpa eredetileg is azzal a céllal készült, hogy mindenkit meggyőzzön: a készítéséhez használt Caillet-féle technológia jobb a többinél. Azt hiszem, bármennyire is nem ad sok fényt, ezt azért fényesen bebizonyította.
Annak idején kézzel csinálták az üvegét, szénszál izzik benne, élete során csupán néhányszor kapcsolták ki. Ma Livermore-i tűzoltóság épületében található, az East Avenue-n, és egy web kamerán keresztül mi is megnézhetjük. Egészen pontosan a második web kamerán keresztül, mert az első alig három évig bírta. Az érdekesség kedvéért említsük meg azt is, hogy a második leghosszabb ideje működő villanykörtét 1908-ban helyezték üzembe, és bár arról még nem született döntés, hogy mi legyen a világrekorderrel, ha egyszer kiég, de azért több mint valószínű, hogy egy múzeumben fog kikötni.
A tanulság egyfelől majdhogynem kézenfekvő: így is lehet. Másfelől viszont valamit valamiért: igenis ára van annak, hogy minden fényárban úszik, és ugyan mire mennénk ma egy 4 wattos égővel?
-
Posted: August 1st, 2007, 7:21pm CEST
Egy 1901-ben Livermore-ban üzembe helyezett, 4 wattos villanykörte még ma is folyamatosan működik, és így abszolút világrekorder a maga kategóriájában.