A mai App! konferenciára viszonylag nehezen tudtam készülni, mivel két napja volt egy kicsi, de annál kellemetlenebb műtétem, ezért nem a klasszikus felületi és projekt menedzsment problémákat hoztam el, hanem egy történetet, amit nem is olyan rég olvastam és tökéletesen leírja a projekt menedzsment fontosságát egy alig 100 éves felfedező út kapcsán.
A sztori, amit vittem, Scott és Amundsen története volt, a két kutatóé, akik nagyjából egy időben döntötték el, hogy miután az Északi Sarkot néhány évvel korábban sikerült elérni, meghódítják a Déli Sarkot. Scott, bár rendelkezett hideg körülmények között végzett kutatási tapasztalatokkal, alapvetően katonai környezetből és hajós múlttal érkezett az expedícióra. Nem nagyon ismerte a sarki utazás hagyományos módjait, ezért amikor dönteni kellett, hogy miként közelítsék meg a sarkot, elkövette a legnagyobb hibát, gyalog vágott neki az útnak. Nem nagyon tesztelt, szerinte ugyanis egy gentleman nem gyakorol, illetve nem a körülményeknek megfelelő ruhákat, hanem vart és szőtt ruhákat vitt magával, mivel urak csak ilyet hordtak akkoriban. A célja a sark meghódítása kapcsán nem volt teljesen tiszta, kutatási anyagokat is akart gyűjteni, emiatt sok, magához az úthoz felesleges dolgot vitt magával. Mivel nem tudta megbecsülni rendesen, hogy gyalogtempóban milyen távolságokat tudnak megtenni, ezért második legnagyobb hibaként alultervezte a távolságokat, amit naponta meg tudott tenni. Innentől kezdve a történet egy igazi dráma volt, lassú vánszorgással haladtak a sarkig, ahol már teljesen kimerülten, készleteikből szinte teljesen kifogyva döbbentek rá, hogy valaki egy hónappal korábban már ott járt. Teljesen összetörtek lelkileg és fizikailag, a visszatérés során az első embert sérülés miatt már a visszaút első szakaszán elvesztették, a második ember, hogy ne hátráltassa őket, önszántából kigyalogolt a hóesésbe és soha nem találták meg. A három megmaradt ember alig 1 napnyi járóföldre az utolsó hátrahagyott tábortól halt éhen egy sátorban. Scott naplója tele van depresszív és elkeseredett bejegyzésekkel, amelyben magába fordulva szidja az időjárást és reménykedik, hogy időben eljutnak a sarkig. Kiindulási pontonak egy ismert, de távoli pontot választott, ami tovább nehezítette az útjukat. Ha nem lenne egy referencia pontunk, azt gondolhatnánk, hogy egy lehetetlen küldetés drámai végkifejletét látjuk, amely a hős drámai halálával ér véget. Valóban így is élt az angolok fejében sokáig a kép róla, azonban van egy referencia pontunk, a másik csapat, Amundsené, akik Scott-tal majdnem egy időben vágtak neki az útnak. Amundsen gyakorlott sarkköri kutató volt, korábban az északi területeken sokat tanulmányozta az őslakosokat és amikor eldöntötte, hogy eljut a sarkhoz, gyakorlatban is alkalmazta azokat a technikákat, amiket elleset tőlük. Nem voltak fókusz problémái, egy dolgot akart, elsőként elérni a sarkot, majd onnan épségben visszatérni, hogy a hírt közölhesse. Az eszkimóktól ellesett trükkök alapján úgy döntött, hogy síelve fogja megtenni az utat és kutyákkal vontatott szánokkal, ez lehetővé tette, hogy gyorsan haladjanak az egyébként viszonylag jól járható sarkköri tájon, ruházatukban nem voltak finnyásak, szőrmét használtak, mert az akkori technológiai szinten az tartotta legjobban a meleget és olyan embereket válogatott maga köré - egy világbajnok sízőt például -, akik sok-sok éves tapasztalttal rendelkeztek ezen a területen. A téli időszakot erőteljes felkészüléssel töltötték, a szánok felkészítésével, maga az út azonban gyors és eseménytelen volt, naplója arról árulkodik, hogy sokkal inkább egy nagy túrának érzékelték a dolgot, mint valami életveszélyes felfedezésnek. Gyorsan és problémamentesen elérték a sarkot, majd visszatértek a táborba. A két ember és történetük gyökeresen eltért egymástól. Amudsen-ben megvolt az a dolog, amit a görögök arete-nek hívnak, vagyis alkalmas volt arra, amit csinált. Tudta mit szeretne, ehhez válogatta az eszközöket és az embereket. Scott ezzel szemben egy felkészületlen és romantikus álmodozó volt, aki kevesett tervezett és ezzel 4 embert vitt magával a sírba. Bár a legtöbb fejlesztési projekt bukása nem lesz végzetes, mégis sok pénz és gyakran cégek jövője függ attól, hogy képesek-e összeszedetten megválasztani a célt, megfelelően felépíteni a projekt tervet, kiválasztani a célhoz szükséges kompetens embereket és eszközöket, megfelelően felkészülni és jól időzíteni a siker érdekében. Scott és Amundsen sztorija nekem nem is két külön történet, hanem minden projekt és vállalkozás két arca. Bármelyik is történik, megvan az oka és biztosak lehetünk abban, hogy bármelyik úton haladunk, túloldalon ott van egy másik, szebb, vagy éppen drámaibb változat is.