2001 november 10-én Steve Jobs egy kicsi, prezentációra szolgáló terembe belépve elkezd a közönségnek arról beszélni, hogy az Apple megcélozza a zenei piacot, majd rövid kitérő elemzés után bejelenteti az első iPod-ot. Egy évvel a bejelentés után nagyjából 200.000 készüléket adnak el.
A készülék a második évben pontosan ugyanúgy néz ki, mint az előző évben 1000 dal helyett 4000 dalt tud tárolni. Két évvel az iPod megjelenése után bejelentik a közel hasonlóan kinéző, ám az azóta elfelejtett görgővel vezérelhető iPod-ot, ebben az évben már mindegy 2 millió lejátszót adnak el. 2004-ben az eszköz gömbölyűbb lesz és bejelentik a fekete verziót, 10 millió eladás. 4 évvel az eredeti bejelentést követően megjelennek az első igazán olcsó iPod-ok, a Shuffle, a Nano és a továbbra is nagy darab fehér iPod, videó lejátszási funkcióval. Ebben az évben 40 millió iPod fogy. Egy év alatt kétszer annyi iPod-ot adnak el, mint a korábbi években együttvéve. A fenti történtek után nézzük az iPhone-t. 2007-ben Steve Jobs bejelenti az Apple telefonját, 4 évre rá pedig a 4S-t. Fura egybeesés az első iPod után is pont 4 évvel indult meg a szekér úgy igazán. Az Apple 2011-es őszi keynote-ja nem a 4S-ről szólt, bár szerintem a kijelzője még mindig az iparág előtt van, minden más fizikai paramétereit tekintve is - kivéve talán a kijelző méretét - csúcskészülékről van szó. A tegnapi keynote arról szólt, hogy az Apple megindul lefelé és mielőtt olcsó szóviccet gyártanék belőle, nem a lejtőn. Eljött az időszak, amikor a cég nagy volumenben elkezdi teríteni a iPhone 4-et a piacon. A 4S azért kell, hogy a boltba beszaladó népek, amikor kijönnek, okosnak érezzék magukat, hogy egy ugyanúgy kinéző telefont vettek sokkal olcsóbban. Az Apple most a Samsung-gal harcol, újra meg kell erősítenie a vezető pozícióját az okostelefon piacon, ezt pedig csak úgy tudja, ha belemegy az árversenybe. Várjuk ki a tavaszi visszajelzéseket, ha az Apple eladások berobbannak és biztos vagyok benne, hogy be fognak, jövő ilyenkor az Apple magabiztosan fogja bemutatni az új készüléket, nagyobb kijelzővel és erős paraméterekkel.