Miután körülnéztem beláttam, hogy kicsit másról van szó. A Newsbond alapítói szerint bizonyos események túl komplexek, túlságosan gyorsan változnak és túl sok hír foglalkozik velük, ezért az "új belépőknek" esélyük sincs a bekapcsolódásra. Céljuk, hogy a komplex történeteket kisebb epizódokra bontsák, értelmezzék, magyarázzák és ezzel emészthetőbbé tegyék.
Budget Breakdown / Ep. 1 / The Basics from Newsbound on Vimeo.
A Newsbond szerkesztői nem vacakoltak, hanem egyből az egyik legnehezebb témát, az amerikai költségvetési válságot dolgozták fel. Önálló epizódok, szöveges összefoglalók, kérdések és válaszok. Nagyon jó az egész. Attól tartok azonban, hogy ez a "lassított újságírás" nem fog szélesebb körben elterjedni. Sok munkával jár, bevételt nem termel, nem nagy tömegeknek szól. Kár.
Utóirat:
A fenti videó láttán természetesen a Magyarázom a mechanizmus című magyar rajzfilmsorozat jutott az eszembe. Az akkori vezetés ezzel a rajzfilmmel próbálta megértetni az emberekkel a '68-as reform (Új gazdasági mechanizmus) lényegét.