Tehát, ahogy ígértem visszatérünk a mobilinternet témához, és most egy kicsit részletesebben is belegabalyodunk majd. Átnéztem az egyes szolgáltatók kínálatát, hogy mégis mit kaphatunk a pénzünkért, hogy ezáltal, kapjunk egy átfogó képet a kínálatról. Vessük bele magunkat.
A Kékeknél, azaz a Pannonnál két csomagot kínálnak a netezni vágyóknak. Az olcsóbb, és ezáltal szerényebb letöltési mennyiséget biztosító csomag, 3450 Forintunkba kerül, és ezért 3 GB-nyi adatforgalmab bonyolíthatunk le havonta. Az eggyel nagyobb csomagban ez a szám már 10 GB-ra nő, és ezért 6450 Ft-ot kell lepengetnünk havonta. No és itt jön a fekete leves, amit egyébként már az hagyományos internet-előfizetők közül is sokan tapasztalhattak. Ez az ár csak az első hat hónapra lesz érvényes, köszönhetően a szolgáltató által adott 50%-os kedvezménynek. A kedvezményes időszak lejárta után már 6900, illetve 12900 Ft-ot kell leszurkolni, minden egyes hónapban. A csomagokat egy, illetve kétéves hűségnyilatkozat ellenében választhatjuk. Utóbbi esetén a szükséges adatkártyát ingyen kapjuk. És apropó adatkártya, szinte egész májusban az virított a Pannon oldalán, hogy kifogytak az adatkártyákból, hogy az érdeklődés miatt-e, vagy csak mert nagyon keveset rendeltek? Fene tudja, ők azt mondják, hogy az érdeklődés volt túl nagy. Legyen, mindenesetre ezzel hagytak némi időt a versenytársaknak a felzárkózásra.
Evezzünk tovább, nézzük meg mi a helyzet a T-Mobile háza táján. A közelmúltban már nézegettem, hogy milyen net csomagjaik vannak és be vallom, kicsit el kellett keserednem, mert amit láttam, lehangoló volt, ugyanis három csomagot kínáltak, amelyek 600 MB, 2 GB, valamint 5 GB-os forgalomkorláttal voltak rendelhetők, ami még nem is lenne baj, de az áruk igencsak borsos volt. Szerencsére azonban a helyzet mára sokat javult, hiszen megemelték az adatkorlátokat, így a jelenleg elérhető három csomag: 2, 5, illetve 15 GB-nyi forgalmat biztosít. A legkisebb csomag 2895 Ft-ba kerül, a középső 4795, míg a legnagyobb 7495 Ft-ba. Persze mondani sem kell, hogy ez csak az előfizetés első fél évében lesz így, utána itt is dupla annyit kell majd fizetnünk.
No és jöjjön a Vodafone. A minap besétáltam egy szegedi Vodafone üzletbe és meglepődtem amikor az ajtóban kezembe nyomtak egy szórólapot, ami a szolgáltató Internet szolgáltatásait népszerűsítette. Hogy miért? Eddig úgy rémlett, hogy a Vodafone 3G-s szolgáltatásai csak a fővárosban érhetőek el, na úgynéz ki, hogy a pirosak is fejlődtek (vagy csak nekem rossz a memóriám), mert mostmár ők is több nagyvárosban kínálják az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat.
Na de nézzük miből válogathatunk. A rendelkezésre álló három csomag 200 MB !!!, 5 GB és 10 GB-os adatforgalmat biztosít az előfizetők számára, 2000, 5000 és 10000 Ft havidíj ellenében. Szerencsére ez itt már a végleges ár, itt ugyanis nem feleznek semmit, mindössze az első hónap díjmentes. Összehasonlító táblázat:
| Szolgáltató/ Csomag | Adatforgalom | Havidíj |
| Pannon | ||
| Mobil internet 3 | 3 GB | 3450/6900 Ft* |
| Mobil internet 10 | 10 GB | 6450/12900 Ft* |
| T-Mobile | ||
| Net 2 GB | 2 GB | 2895/ 5790 Ft* |
| Net 5 GB | 5 GB | 4795/9590 Ft* |
| Net 15 GB | 15 GB | 7495/14990 Ft* |
| Vodafone | ||
| Vodafone Internet 200 Plusz | 200 MB | 2000 Ft |
| Vodafone Internet 5G | 5 GB | 5000 Ft |
| Vodafone Internet 10G | 10 GB | 10000 Ft |
